Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-18 / 220. szám

a DÍIMAGYARORSZSO 1936 szeptember 18. A szegedi mozik „klsérőmüsora" Kaptuk a következő sorokat: Milyen tisztelt Szerkesztő Ur! Az elmúlt he­tekben stiriln látogattam a szegedi mozikat, mind a két mozinak valamennyi műsorát meg­néztem. iJgv látszik azonban, hogy a szegedi mozitröszt nem jutalmazza, hanem bünteti azokat, akik sokszor járnak moziba. Minden más vállalat előnyt nyújt a nagybani fogyasz­tónak. a mozi bünteti őket azzal, hogy ugyanazt a kisérőmiitort kell végignézniök kétszer, eset­leg háromszor is. Vágtatva száguldanak a világ eseményei, de a szegedi mozik filmhí­radói csak nagy zökkenőkkel kisérik utjukban az eseményeket. A nagvfilm változik, de a kí­sérő műsor állandó marad, mintha a mozik ve­zetősége nem tudna elválni Jrun bombázásától, vagv a.z olimpiai játékok befejező ünnepségé­től.— műsorokon keresztül marad változatlan a kiséret. Minden mulandó, csak a szegedi mo­zik kisérőmüfeo -a nem. Dacol a kisérőmüsor a mulandósággal is. Van egv közmondás, amelvik azt mondja., hogv egy nyereggel nem lehet két lovat megülni. A szegedi mozik még erre is képesek, giert a filmhíradót bemutatják az egvik moziban, ahol pontosan kezdődik az elő­adás, miután leforgatták, átnvargalnak vele a másik moziha, ahol tiz perc késéssel indul az ¡izem s bemutat ják ott is. S aki mind a két mo­ziba jár, aki mind a két műsort megnézi, az kétszer, olykor háromszor is láthatja ugyanazt a filmet. Erre a. tűrhetetlen müsorpolitikára fel kell hívni a város hatóságának figyelmét. Amikor a város hatósága javaslatot tesz a. koncesszió meghosszabbítása kérdésében, legyen figyelem­mel arra is, hogv a szegedi mozik hogvan szol­gálják ki a közönség igénvét. Soraim közlését a mozilátogató közönség nevében kérem. Kiváló tisztelettel D. J. Kérdést intéztünk az ügyben a Belvárosi Mozi igazgatóságához, Horacsek Rezső igaz­gató a következőket mondotta: — A levéllen foglalt panasznak, sajnos, egé­szen komlv alapja van. A közönség joggal mél­tatlankodik. amiért kénvtelen végignézni ugyan­azt a kisérőmiisort több alkalommal is. De a mozik ezen nem változtathatnak, mert a hely­zetet az irrinvben lévő belügyminiszteri ren­delkezések szülték. A rendelkezések értelmében a mozik kötelesek műsorukhoz lepergetni a Magyar Filmhíradó riportfilmjeit is. még pedig „pendlizve", ami azt jelenti, hogy minden mo­ziban ugyanazt a híradót kell leadni. Ez tör­ténik Budapesten is, ahol például tizenhárom premiermozi van és mind a tizenhárom egv hé­tig ugyanazt a híradót pergeti le műsorához. Az pedig, hogv a hiradóanvag megismétlődik több hiradó-müsorban is, a Magvar Filmiroda és a külföldi híradók közötti csereviszonv kö­vetkezménye. Minden külföldi filmiroda felveszi a jelentősebb világeseményeket és azokat más­mái időpontban juttatja el a vele csereviszonv­ban lévő filmirodákhoz. Mi ezen sem változtat­hatunk. bármennvire is szeretnénk orvosolni a közönség panaszát. — Halálozás. Súlyos csapás érte dr. P a 1 óc z Sándor ismert szegedi ügyvédet, édesanyja, özv. P a 1 ó c z Lászlóné csütörtökön délután fél 5 órakor rövid betegség után Budapesten el­hunyt. Az elhunyt uriasszonv özvegve volt Pa­lócz Lászlónak, a régi kitűnő szegedi ú jságíró­nak. akinek nevét mindenütt ismerték és aki hosszú időn keresztül szerkesztette a szegedi békevilág egyik kedvelt napilapját, a „Szegedi Híradót'. özvegve husz év előtt költözött el Szegedről leánvához. Budapestre, fia azóta is hétről-hétre felkereste. A jóságos, szeretetre­méltó úriasszony teljes frisseségben érte meg 67-ik életévét, mig tiz nap előtt sulvos betegség támadta meg. amclv most legyőzte gyönge szer­vezetét. Halála iránt őszinte részvét nyilvánult meg. A kapuk zárórája Közeledik Szent Mihály napja és ha rágon­dol az ember, elszorul kicsikét a szive. Ez a nap jelenti mindennek a végét, aminek valami kis köze is volt a nyárhoz. A fecskék, a gó­lyák rendszerint nem is várják meg, elröpülnek előle délfelé, ahol van még ereje a napnak és ahol nem aszalódnak meg a lombok. Ami ez­után a nap után következik, az már háldoklás és halál. Az uccán egész társzekerek zörögnek végig és hordják a télre készülődő lakások melegét, a drága fát és a még drágább szenet, AZ udva­rokban a motoros favágógép sikoltozása bor­zalja fel az idegeket. (Disznót, tehenet, lovat nem tarthat senki a belvárosban, mert tiltja a közegészségügyi törvény, de ezt a sikoltozó őrdögmasinát eltűri, pedig ez is van olyan veszedelmes az egészségre: könnyen megbo­londítja az embert, aki hiába vattázza be a fülét, nem menekülhet a hasogató hang elöl.) És Szent Mihály napja után egy órával meg­rövidül a nap i«. A kapukat már kilenckor zárják tiz helyett. A házmesterek már kilenc órakor elzárják a lakókat lakásaiktól, hogy attól kezdve csak vám ellenében bocsássák haza a népeket. A kapuzárás problémája minden esztendő­ben felujul ilyenkor, amikor feltűnik Szent Mi­hály utján a közeledő tél rideg alakja. De hiá­ba ujul fel, megoldásra nem talál. Pedig hát nagyon furcsa dolog ez. Vannak országok, ahol már kiküszöbölték, ahol rájöt­tek, hogy a kapuzárás, a kapnpénz intézménye egyértelmű a személyes szabadság korlátozá­sával, hiszen elbarrikádozza a saját lakásá­tól, a „várától". Ezekben az országokban <igy oldották meg a kérdést, hogy minden lakónak kapukulcsot adtak. Nálunk nem kapnak fizetést a házmeste­rek. A házigazdák és maga a törvény is, a ka­puvámszedés jogával kárpótolják őket. Ez a jog pedig arra kényszeríti a lakót, hogy tehe­tetlenül ácsorogjon lakása előtt, télben, fagy­han, esőben, hóban esetleg fertályórákat vára­kozzon, amig a kitartó csöngetés felébreszti álmából a békés kapuk rendszerint dühös han­gulatu cerberusát. Ugy látszik, nem lehet segíteni ezen az ál­lapoton. Pedig senkinek sem tetszik, mindenki zú­golódik ellene. Sokan megérdeklődik minden esztendőben, hogyan is lesz a télen a kapuzárással. A sza­bályrendelet és a lakbérleti törvény az irány­adó. Ez pedig azt mondja, hogy október elseje után már kilenc órakor is bezárhatják a ka­pukat, de a kapupénzt csak tiz óra után köve­telhet a kapunyitó. Szeretném azt a lakót látni, aki tiz, előtt kicsöngeti a házmestert és vámle­rovás nélkül mer elmenni mellette... — Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös küldöttsé­ge a kereskedelmi miniszternél. Budapestről jelentik: Cegléd, Kecskemét és Nagykőrös kül­döttségét vezette csütörtökön dr. P r e s z 1 y Elemér belügyi államtitkár W i nch kle r István kereskedelmi miniszter elé. A küldöttség a Cegléd és Kecskemét közötti 30 kilométeres útszakasz mielőbbi kiépítését kérte. A miniszter válaszában kijelentette, hogv az ut megépíté­sét maga is elsőrangú fontosságúnak tartja és annak megvalósítására minden intézkedés meg­történt. Az útépítés megindulása csak idő kér­dése. — A bélben keletkező mérgek ált»] okozott rosz­szultétuél egy-két pohár természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvíz, gyors és alapos bélkiüritő hatá­sánál fogva, a legjobb szolgálatot teszi. II ELMAGYARORSZAG KÖLCSÖNKÖNYVTÁR Bútorszövet, n kárpitoskellékek, vizmentes ponyva, lótakaró gyári áron Varga Mihály cégnél, Áradi-u. 2. CSIPETKE A GIZELLA-TÉR fekszik mostanában aZ érdeklődés központjában Szegeden. Odaállí­totta Aba Nóvák Vilmos a maga nemében szinte páratlan művészete. Százan és százan sétálnak el a deszkaállványokkal elfödött ké­szülő freskók alatt, amelyekből csak egy­egy érdekes részlet villan elő, megállnak, át­leselkednek a deszkakerítésen, nézik a palota­kapu merész bolthajtásait, vitatkoznak, lelke­sednek, kritizálnak: kinek mire van inkább hajlandósága.' („Könnyű ¿innak a piktornak — mondotta valaki a napokban —, aki visz­szavonulh3t munkájával a műtermébe és csak a kész alkotást kell a közönségnek megmutat­nia, de annál szörnyűbb a dolga a freskófes­tőnek. aki, mint Aba Nóvák is, a legnagyobb nyilvánosság előtt tesz meg készülő munkáján minden ecsctvonást és akinek minden mozdu­latát száznegyvenezer született mükritikus lesi.") A sok elcsöppenő vélemény természetesen nem marad meg a bolthajtások készülő freskóinál, hanem körültapogatja az egész környéket és bizony felfedez néhány olyan visszásságot, amelyről nem árt igy, felelősen is tudomást szerezni. A kémiai intézet Gizella-téri homlokzatáról van szó. Pontosabban szólva, a baj éppen az, hogy ez a homlokzat egyre kevésbé jut szó­hoz. A gyönyörű klinker-kulturából alig lát­szik már elő valami, ugy elborította a méreg­zöld repkény a falakat. Vannak természetesen, akiknek tetszik a do­log, akik lelkesednek ezért a zöldségért, akik­nek a szivében a repkény láttán fölébred a szunnyadó természetimádó és akik szeretib le.geltetni szemüket ezen a függőlegesitett le­gelőn. De szerencsére akadnak olyanok is, akik megérzik azt a groteszk ellentétet, amely a falrafuttatott repkény és a — tempolmtéri építkezések művészi céljai között van. Sok szegedi emlékezetébe tér vissza a me­zőséggé varázsolt klinkerfalak láttán az épí­tő Rerrich Béla alakja, azé a művészé, aki nyugtalanul kereste, kutatta a szépet és aki taláin müvészlelke legalább álmait edzette ép­pen ezekbe a falakba. Mindig itt volt az épülő falak kőzött, szinte sajátkezüleg rakott a he­lyére minden téglát, vigyázott a klinker szín­árnyalataira és sokszor megtörtént, hogy ki-< cserélt már a kész falfelületben is egy-egy tégladarabot, ha a színével nem volt megelé­gedve. Annyi finomságot, amennyit Rerrich művé­szete kihangsúlyozott ebben a klinker-kultu­rában, talán soha és sehol más nem tudott elérni. Alkotása tökéletes, nem csak formában, hanem színben is. És ezt az alkotást, amely Szeged egyik legnagyobb miivészi értéke, bo­rítja el, takarja le a repkény. A Palotakapu vakolata fölött hónapokig tartott a töprengés, amíg végre elkészült a szürke, vakolat. Ezután hónapokig töprengtek a hivatottak azon a kérdésen, hogy jó lesz-e ez a nyers szürke szin. Most azután megálla­pították, hogy nem lesz jó, hogy át kell fes­teni sötétebb tónusu klinker-szinüre. Mert kü­lönösen nem illeszkedik bele az épület a kör­nyezet hangulatába, abba a hangulatba, amely­nek karakterét a Rerrieh-féle építészeti alko­tás adja meg. A palotakapu vakolatát átfestik tehát és a művészek, akik felismerték ennek a szükséges­ségét, éppen ugy nem gondolnak arra. hogy jöhet majd valaki, aki vadszőlővel futtatja be a falakat, mint ahogyan Rerrich Béla sem gondolt azokra, akik repkénnyel rejtegetik el a kémiai intézet nemes szépségeit a nemes szépségekre annyira szomjas szemek elől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom