Délmagyarország, 1936. szeptember (12. évfolyam, 206-230. szám)

1936-09-13 / 216. szám

ÓÉT MAGYARORSZÁG 1936 szeptemKer T3/ fjeslcifiarvá Cégt. Csányl Mihály Feketesas u. 22. Telefon 19—42. Készit elsőrendű kivitelben szobafestést, cimfestést mázolást és b N torfén T«Í 4it> 16 Megválasztották a DLASz bizottságait Ügyvezető-elnök: Denk Ferenc A DLASz elnöksége legutóbbi ülésén megvá­lasztotta az ftgyve7<jő-elnőköí és a bizottságokat. \ DLASz ügyvezető-elnöke Denk Ferenc lett. Kerületi kapitánynak Boross Pált, a szegedi al­osztály kapitányának Gálffy Endrét választot­ták meg. Országos elnöki tanácstag Adorján Károly és dr. Uhrin András. Az alszövetség többi szerve a szegedi alosztályban: intézö-egyes­biró; dr. Wallfisch Gyula, előadó: Elek Andor és Molnár tmre, jegyző.- Fürstner László és Körtvé­lyessy Dezső, fegyelmi egyesbiró: dr. Kőkéndy Antail és Polítzer Andor, előadó: dr. Gróf Kornél és Kakuszi Lajos jegyző: Csala István és Cseh Ferenc. Fellebbviteli bizottság: elnök: Gálik Pál, előadó: Fiirst György, jegyző: dr. Csányi András, elnökhelyettes: vitéz Simándy Károly, tagok; Ab­r°hám Gergely, Ábrahám László, Bakos Bé'a, Briekner László, vitéz Marossy Béla, dr. Rosta Lajos. Amatőristtri: K. Bedeko ,oh Lajos. Háy Árpád. Kapossy Gyula. Pleskó András, Plichta Béla. Jegyző: dr Lukács László. Vasárnap: az SzTK országos atlétikai versenye Az idén Szeged nem igen bővelkedett atléti­kai ver&envben. éppen ezért örömmel fogadták azt, hogy uz SzTK szokásos országos küzdel­mét vasárnap rendezi meg. Hogy a szegediek ebben a küzdelemben milyen eredményeket fognak elérni azt nehéz volna megjósolni, mert a legtöhb atlétának nincsen megfelelő versenv­Iréningje. Nem vitás, hogy a számokat a nagy mezőnnvel felvonuló budapestiek fogják letarolni, különösen a BESzKRT készült fel a küzdelemre, mert meg akarja védeni a ván­dordijat, amely jelenleg is a birtokában van. Valamikor egy ilven országos versenyen a sze­gediek komolv ellenfelei voltak a budanestiek­nek, ma azonban erről nem lehet beszélni, leg­feljebb egymással fognak öldöklő harcot viv­ni a helyezésekért. A verseny délután 2 órakor kezdődik az SzTK Hunyadi-téri sporttelepén. Tekeverseny hat csapat részvételével. A szegedi tekesport népszerűségét a legjobban bizonyítja hogy a szezon első komoly versenyére hat cs«pat nevezett be. A küzdelemben, amely a Sárkány-féle versenypályán vasárnap délelőtt fél 9 órakor kez­dődik a Vasutas, a SzAK, a Toldi, a Mórává ros és a Zrinvi-K AC. együttesén kivül résztvesz a hódmezővásárhelyi belvárosi csapat Is. A verseny valószínűleg a Vasutas és a Toldi között fog el­dőlni. A FUTBALLINTÉZÖ HALLGAT... Az egyik szegedi futballcsapatnak már hosszú évek óta egy lelkes sportember az intézője. Az intéző valóságos szerelmese a futballnak és nála talán senki nem szereti jobban egye­sületét. Keze alatt nem egy országoshirü fut­ballista „nevelkedett." Az intéző arról hires, hogy soha sincsen megelégedve csapatának játékával és ennek hangos szavakkal is kifeje­zést szokott adni. Olyan alapos „fejmosáso­kat" még nem hallottak futballpályán, mint amilyenekkel az intéző szokta traktálni játé­kosait. Megtörtént már sokszor, hogy csapata a félidőben 4—5 góllal vezetett, de ezzel az eredménnyel sem volt megelégedve és állan­dóan a játék alatt észlelt hibákról szólott. Dicsérő szó soha nem hagyta el az ajkát. A futballisták már ismerik ezt a természetét és mélyen hallgatnak, ha az intéző összeszidja őket. Megtörténik ugyan néha-néha, hogy va­lamelyik futballista elfeledkezik a szokásról és visszaszól, ez azután alaposan megkapja a magáét. Nagy feltűnést keltett az egyesület­ben az az eset, amely az ifjúsági csapat egyik bajnoki játéka után történt az öltözőben. Az ifjúsági csapat régi. riválisával játszott és olyan remekül futballozott, hogy a közönség állandóan tapssal jutalmazta a szép akciókat, amelyek félidőig négy gólt eredményeztek. Az intéző szokatlanul csendesen figyelte a játé­kot és amikor a játékvezető a szünetre jelt adott, szokásához biven bement az öltözőbe. Az elsőcsapat játékosai már előre mosolyog­tak, hogy az intéző „össze fogja teremteni" az ifiket, mert nem lőttek be két nagy helyze­tet — a 16-os vonalról... Egy-két elsőcsapat­beli játékos bement az öltözőbe, hogy a „fej­mosásnak" tanuja legyen, de néhány perces ott tartózkodásuk után kisompolyogtak és méltatlankodva újságolták társaiknak, hogy az intéző még egyetlen hangos szót sem hal­latott, csak — simogatja a játékosokat. Erre az egész társaság felkerekedett és bevonult az öltözőbe, ahol siri csend honolt; az intéző szótlanul állt a futballisták között és semmi megjegyezni valója nem volt... A második féildőben már nem ment ugy a játék, mint az elsőben, de nagy meglepetésre ekkor is né­mán ült az intéző. Amikor a mérkőzés után megkérdezték tőle, hogy a szokásos dorgálás a félidőben miért maradt el, kijelentette, be akarta bizonyítani, hogy ha nem szidja ösz­sze a fiukat a félidőben, nem rúgnak több gólt... De azért nem maradtam nekik adó­suk — mondotta —, a mérkőzés után kipótol­tam mindent... A Vasutas vizipólócsapata az első B) osztály kapujában. A szegedi közönség nagy érdeklő­déssel kiséri a Vasutas vizipólócsapatának a küzdelmét, amelyet az együttes az első B) osz­tályba való jutásért folytat. Nagy küzdelem után megnyerte a vidéki másodosztályú baj­nokságot és most abban a helyzetben van, hogy bejuthat a második garnitúra sorába. A Vas­utas vasárnap az erzsébetvárosi uszodában az ETC-vel méri össze erejét és ha jó taktikával játszik, az esetleges hátrányt behozhatja a szegedi mérkőzésen. Országúti kerékpárosverseny. Vasárnap ke­rül eldöntésre a budapesti országúton Szeged kerékpárosbajnoksága és az ezzel kapcsolatban ¿negrendezendó Kelemen Márton-vándordijas verseny, amelyet 130 kilóméteres távon bonyo­lítanak le. Ez a verseny hozta mindig a leg­érdekesebb küzdelmeket, az összes budapesti és a jó vidéki kerékpárosok starthoz álltak. Nevezésük ezúttal sem maradt el. A budapes­tiek meg akarják szerezni az értékes vándor­dijat. A nagy küzdelmet ígérő verseny reggel 7 órakor kezdődik a tűzoltólaktanya előtt és ide várják vissza a kerékpárosokat, akik kö­rülbelül fél 10 és 10 óra között futnak be a célba. A forduló Kiskunfélegyháza fölött lesz. SÍNVAS építkezéshez legolcsóbban Stervi és Róthnál ócskavas és fémkereskedők Mars-tér 1. m Te'efon 20—66. Könyveik • . •• Péter Prenn: A fehér boszorkány. „Váratlan nemzetközi bonyodalmak, amelyekről a világ köz­véleménye csodálkozva vesz tudomást... miért mozgósítanak ... miért robban ki háború ... miért kezdenek bizonyos papírok zuhanni, mások emel­kedni a tőzsdéken ..." Ezt a kérdést veti fel Pe­ter Prenn izgalmas kémtörténetében, amely A fe­hér boszorkány címen most jelent meg magyar nyelven. Izgalmas regény ez a könyv; mozisze­rüen száguldanak benne az események London, Párís, Washington és a távolkeleti vizek között. Péter Prenn kötete az Athenaeum detektivregény­sorozatában jelent meg. Jnhász Vilmos: Az inkák birodalma. Jelentős munkával gazdagodott a népszerű magyar tudo­mányos irodalom. A terjedelmében is tekintélyes kötet cime: Az inkák birodalma, szerzője Ju­li á sz Vilmos, a kitűnő tudós és író, akinek leg­utóbbi, Középafrika felfedezését tárgyaló müve is megérdemelt sikert aratott. Mostani könyve Délamerika felfedezésének lebilincselő történetét mondja el megkapó színekkel, de a tudományos hitelesség jegyével festi meg Délamertka föld­rajzi arculatának portréját. Az Inkák birodalma hézagot pótol a müveit laikus ismerettárában, d<« méltán kelti fel a szakember érdeklődését is A nagyméretű, vaskos kötet, amely ayönvörű fény­képmellékletekkel van gazdaaon illusztrálva, az Athenaeum földrajzi sorozatában jelent meg. f nol vá sárollitnK : Hol dolgoztassunk A oeimaguarország Hls címtára szegedi kereshedöhroi es iparosohr • ANTIQUAR1UM: tlungárlfl könyveket rest, elad és OMrél FÉRFIRUHA: Blau Ign&ct, KeJemen-n. A. ILLATSZERTÁR: Gáspár illatszertár, Széchenyi-tér V. 1RODABERENDEZÉS: Wlrtb és Rengry, Széchenv!->ér 1 HARDTMUTH KALYHAATRAKASOK ÉS TISZTÍTÁS: Léderer János, Mérei u. 6. KÉPKERETEZÉS: Fretmann Miksa, Kárász-u. Ili KÉZIMUNKA: Fischer „Kézimunkaház" Kárász-u. 12 KÖTÖTT- és SZÖVÖTTARU: l-umpel és Hegyi, Püspök >nzár Lusztig Imre. Széchenyi-tér & Szegeden szerezzük be OLAJ- ÉS MŰSZAKI CIKKEK: Ruh Vilmos. Mikszáth K. a. %, RÁDIÓ ÉS GRAMOFON: Oeutsch Albert, Kárász-nces I. Kelemen Márton. Kelemen-«. U SELYEMARUK: Holtzer 8. és Fiai, • föpostávaJ szemben SZŐNYEG: Domán Mihály és Fia. Kárász-u. 11 SZŰCS: íosmann Dávid Kárász-n. 1 ÜVEG ÉS PORCELLAN: Sch'lliri^er Kálmán, Csrtronic u. i VILLAMOSSAG: Oeutsch Albert KArász-o. f. Rosner Józ*et. Tisza Lajos-kőrut W VIZ VF.Z ETÉKSZ ERELÖ; Fekete Nándor. Kossuth Lajos-sugárnt ti minden szükségletünkén Siremlsü aludes anyagból MMMW Ha rltelban, legoloaóbb árban. — jTerrok 4a kOltrigrctto dljm«. leían. BlSajrfe tiaoKiat telUMak FISCHERhöíaraö6 céfln*i •»••«mii» ucca 3 M*gyarpra«&g Ugaigjobb kfllparl tt—me.

Next

/
Oldalképek
Tartalom