Délmagyarország, 1936. augusztus (12. évfolyam, 182-205. szám)

1936-08-08 / 188. szám

T93G augusztus 8. n*r M KGVAPORSZXG Kerékpárt/ alkatrészeket, gumit Dérygépáruház a v f g% v t tó m il h e 1 y. legolcsóbban részletre Is N Uj center a Szeged FC-ben ? A Szeged FC vezetőségének régi óhaja, hogy csapatát szegedi játékosokkal frissítse fel. Ez az akciója azonban eddig nem járt kellő ered­ménnyel, mert a szegedi futballisták teljesít­hetetlen igényekkel léptek fel. Ezért sikernek lehet elkönyvelni, hogy Tóthot, aki végered­ményben szegedi, le lehetett szerződtetni. A Till-ügy még nincsen elintézve Ilyen körül­mények kőzött nagy örömet keltett a Szeged FC-ben, hogy az egyik előkelő szegedi csapat •nagytehetségű centere jelentkezett a Szeged FC vezetőségénél és kiielentette, hogv hajlan­dó leszerződni, ha terve elé egyesülete nem gördít akadályokat. A Szeged FC vezetősége nyomban tárgvnlásokat kezdett a futballistá­val, akivel a telek szerint meg fog egyezni. Ér­deklődött a futballista egyesületénél a vezető­ség és azt a felvilágosítást kanta, hogy a cen­ter táviratához semmi körülménvek között nem járulnak hozzá. A tárgyalások folynak. ff másodosztályba»! csak — a másodosztálya csapatok szerepelhetnek A másodosztálya ervesületek akciót indí­tottak annak az érdekében, hogy a most kő­vetkező szezonban ne kellien játszaniok az elsőosztályu csapatok másódik garnitúrájával, mert ez nagy anvagi megterhelést jelent szá­mukra. Azt is kifogásolták, hogy a régi rend­szer mellett nehezebb kiverekedníők az első­osztálvba való jutást, mert az elsőosztályuak második garnitúrába a legtöbb esetben na­gyobb játékerőt képvisel A másodosztálynak akcióia sikerrel iárt és ezt megállanitotta a DLASz elnöksége fc, amelv pártfogolta a kívánságot. Ilven körül­ménvek között az elkövetkezendő szezonban a másodosztályban csak a ténvle<tes másodosztá­ly« csapatok fo-nak szerenelni, mig az első­o«ztáÍvnak tartalékjai külön csoportot fognak alkotni 9 vasárnap! küzdésen dfiS e! a Szened ÍC sorsa A Szeged FC választmánya, tagnap este nagy érdeklődéssel kiéért ülést tartott. Az ülésen Igen sokan jelentek meg olyanok is, akik eemmiféle funkciót nem töltenek be a Klubban. A választmányi ülés tulaidönképen a vasárnapi közsrvüléet készítette elő és a tagok •irra a megállapításra jutottak, hogv a köz­T/fllés a Szepei FC léte. vagy nem léte fölött fog dönteni. A Szeged FC olvan sulvos anvagi helyzetben van. hogv a válsáeból aaak egv Komoly szanálási akció vezetheti ki. A vá­lasztmány meghízott eav három,tanú bizottsá­got. kövessen el mindent a klub szanáláfea érde­kében. A megbízatást a közgyűlésnek ióvá kell hagyni és a bárom vezető teljhatalmulag fogia az ügyeket intézni. A kőzgvülée fog dönteni a szerződtetésele és az uj játékosok megszerzése felett, éppen ezért fontoe. hogy a közgyűlés határozatképes legyen. Esetleges határozatképtelenség könnyen n klub feloszla­tásához vezethet. Az egyetemi tanács elismerése Gönczy Pálnak A KEAC legértékesebb vezetői közé tartozik G ö n c z y Pál, akinek a vállán a klub anyagi ügyei nyugodnak ós a mostani sulyoe helyzetben is példaadóan végzi feladatát A Wkes é« lelki­ismeretet munkát becsülte ueg a szepedi egye­tem taaácea, amikor Gösezy Pálnak az egyetemi sport terén kifejtett eredményes munkájáért el­ismerési és köszöaetót fejezte ki. A szfcged: sport­körökben osztatlan örömet keltett Gőnczy Pál ki­tüntetése. a vasárnapi bukósisakos és kerékpárosverseny Aa a nagyszabása motorvezefcéses kerékpá­rosverseny és fleyerküzdelem programja, ame­lyet a MKSz déli kerület állított össze, szóm­batra kibontakozott A bukósisakosversenyre tizen neveztek be, a fleyerküzdelembea 76 in­dulóra lehet számítani Szombatra béneveiett a küzdelemre Székéres, a neves búkósiSakos és Nagy, aki örök riválisa budapesti kollégá­jának. Mind a ketten speciális építésű gépeik­kel spurtolnak — a motor után. De résztvesz­nek a küzdelemben a nagvkőrösiék, a miskol­ciak és a székesfehérváriak is. A fleyerver­senyre annyian neveztek be, hogy a szövetség kénytelen lesz több előfutamot rendezni, ami már maga ís érdekesnek Ígérkezik. A beneve­zettek közül legyőzhetetlennek látszik Szűcs (MTK). Itt lesz a versenven többek között Éles. Papp <TTCY FeigJ (TTCY Bognár (VTE) és Garay fMTSEV A délelőtti országnti kerékoárosversenyre 104 nevezés érkezett a szövetséghez. * A Hunvadi-téri sporttelepen megrendezendő nálvaversemv ¡e<?ve?t 20 száza'ékos elővételi kedvezménnyel va*ámnn dflig árrisitja a Dél­magyarország jegvbVáia Bz amatürba'nokság fisz; műsora Szegeden nagy érdeklődéssel várták az atna­törbainokság őszi programját, a sorsolás azonban erthetetlénül késett, jóllehet a bajno­ki küzdelmek már augusztus 23-án megkez­dődnek. Az egyesületek kérésére F ü r s t György, a DLASz főtitkára megsürgette az egyesbirónál a sorsolást, amely azután pén­teken megérkezett Szegedre. A sorsolás sze­rint augusztus 28-án kezdődnek a ba'noki küz­delmek és november 22-én feieződnek be. Olyan korán még soha nem felezték be az amatőrbajnokságot mint az idén. Tekintettel arra, hogy a másodosztálynak az ismeretes óvás miatt még nincsen bajnoka, illetve nem lehet tudni, melvik csapat kerül be az élső­osztálvba. az UTC-e, vagy a KTE. ezért az egyesbiró az uj elsőosztályu csapatót a mű­sorban ,A"-val jelezte. Az őszi bajnoki program: Augusztus 23: HMTE—Sz. Máv., SzVSE—MTK, SzAK-MAK, KTK-HTVE, SzTK—KAC, A— Móra. Augusztus 30; SzAK—HMTE, MAK—SzTK, Mó­ra-KTK, HTVE—MTK, Sz Máv—A, KAC— SzVSE. Szeptember «: HTVE—KAC, A—KTK, SzTK— SzAK, KEAC—HMTE. MAK-Sz Máv. Szeptember 13: A—MAK, SzAK—HTVE, KTK— KEAC, HMTE—SzTK, Sz. Máv.-SzVSE, MTK— Móra Szentember 20: HMTE—HTVE, MTK—MAK, KEAC—SzAK. SzTK-Móra, KAC-A, SzVSE­KTK Szentem ber S7: HTVE-^KÉAC, MAK—KAC, A—MTK. Móra-HMTE. Sz Máv—SzTK, StAK­SzVSE. Október 4: HMTE-KAC. MAK—HTVE. Móra­SzVSE, SzAK-Sz. Máv. KTK—SzTK, KEAC— MTK Október 11: A-HMTE. HTVE—Móra, MTK— KTK. SzVSE—MAK, KAC—Sz. Máv., KEAC— SzTK Október 18: HMTE—MAK. Sz Máv—HTVE, SZTR-A, SzVSE—KEAC, KTK—SZAK, MTK— KAC. OW'.W 3.1: SrVSE—HTVE, HMTE-^MTK. KTK MAK^KFAft. SzAK—A Móra—Sz. Máv. November 1: HTVfc—A, KTK—HMTE Móra— MAK, MTK—SzAK. SzTK-SzVSE, KAC—KEAC November «: HTVE—SzTK, Móra—SzAK- Sz. Máv.—KEAC, MAK—KTK, A-SzVSE. November 1«: KEAC—Móra, SzVSE—HMTE, Sz. Máv—KTK. KAC-SzAK. November 28: SzTK—MTK, KEAC—A, KAC— Móra, MTK—Sz Máv. Tarnay Ákos jubileuma. Tarnay Akót, az MTK kitűnő elnöke most ünnepelte meg elnökségének tízéves évfordulóját Ebből az alkalomból ugy a klub, mint a társegyesOletak részéről meleg ün­neplésben volt része a kiváló sportvezetőnek, d* az ünneplők sorában volt a DLASz is, amely át­iratban üdvözölte a jubiláló elnököt. Labda mögött nicsen ofszeid — már a vízipó­ló ban sem. Az International Board legutóbbi ülé­sén hosszas vita után magáévá tette dr. Belez­n a y Lászlónak ázt az indítványát, hogy a já­tékban » labda mögött nincsen több* lesállás. Aa uj szabály már életbelépett. Sarkadi futballista jelentkezett a Szeged F<"­nél. A Szeged FC pénteken levelet kapott Sarkad ról. A sarkadi cukorgyár egvtk futballistája kö­zölte a vezetőséggel, hogy hajlandó leszerződni. A csapat kapusa, Tóth — irta levelében a futbal­lista — a Bocskaihoz szerződött és őt odahívja de jobban szeretne a Szeged FC-beo szerepelni. A Szeged FC vezetősége, jóllehet a futballistának a déli kerületben jó neve van, az ügyet egyelőre le­vette a napirendről. • A DLASz tanácsa szombaton délntin fl örn^nr Szegeden nagyjelentőségű illést tart Az ülést te­kintettel a múltkori határozatképtelenségre, min den körtlménvek között mesrtartják. Pá«9ió Budapest I. 11.10: Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangszó. 12.05: Vidner Lili zongorázik. 13; A rádió szalonzenekara. 16.15: Harsáuyi Gizi meséL 16.55: A nürnbergi mesterdalnokok előadá­sát ismerteti Farkas Jenő. 17.05: Közvetítés Salz­burgból A nürnbergi mesterdalnokok. (I. felvo­náso Dalmű 3 felvonásban. Szövegét és zenéjét irta Wagner Bichard. Vezényel Arturo ToscaninL 18.30: Mit üzen a rádiói 19: Pusztay Sándor éne­kel, Nyáry József tárogatózik, kiséri Kurina Si­mi és cigányzenekara. 19.45: GáSpárné Dávid Mar­git elbeszélése. 20.10: A nürnbergi mesterdalno­kok III. felvonásának közvetítése Salzburgból. 23 óra 25: Hírek. 22.45: Olimpiai híradás Beszél« Pluhár István. 23.15: A Buttola jazz zenekar mű­sora Buttola Ede énekszámaival. 005: Hirek. Buadpest II. 18.55: Közvetítés Salzburgból. K nürnbergi mesterdalnokok (II. felvonás.) 20. A földmivelésügyl minisztérium mezőgazdasági fél­órája. 20.40: Olimpiai hiradás. Beszélő Plohár litván. 2120: Hirek. 2145: Bácz József és cigány­zenekara muzsikál. Külföld. Deutschlandsender. Egész nap helyszíni közvetítés az olimpiai játékokról. — Wien. 17.05: Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. Opera­közvetítés • salzburgi ünnepi játékokról. — Droit­\rich. 1915: A Promenade hangversenyek megnyi­tó ünnepe. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR TftZSF.F. Nyomatott a ktadótnlajdonoa Dé'm««varor»zá* Hírlap- <s Nyomda vállalat Rt.-nál, Rzeged. Felelft« özemver.ető- KT.RTN SÁNDOR 1 kg uj termésű fehér bab 21 filllér Negyed kilogram rózsa-dióbél .... 50 fillér 1 kilogram Ogg rétesliszt 27 fillér Tisza Lajos-körat 5S., Attila-ucca sarok. ipitkezési Ikölcs^ffit kanhatnak bank8s»tskött«téí(iak révén azon építtetek akiknek at éfiítkMésher nincs meor telissen a sziiksé^es tők». Miadenfajt* tSafla és csor''p kivin min5sA?heti a lesrölcsíbh 4ra!c mellétt. — Kívül« járdatéjla is kapható. KKRTF.«l/-TIÍOT<AOYAR. Cserepes sor. Hirdetmény." 0.1,1. fla'a^oro fagja nak W rándulása. Találkozás kedvezőtlen id<5 esetén is, vasárnap reggel S órakor az O. T. U székhznáL Élelmezést rossz idő esetén is egész napra adunk' Q.T. f. ^zerresfl ker. pénztára-

Next

/
Oldalképek
Tartalom