Délmagyarország, 1936. augusztus (12. évfolyam, 182-205. szám)
1936-08-07 / 187. szám
s r)f!"MAT,7ARORS7'SÖ T956 augusztus 7. Fehér bot a napfényben Egy csomó fehér botos ember baktat az nocán A fehér botot ¿vekkel ezelőtt rendszeresítette egy •mberbarát a vakok számára, hogy könnyen felismerhetők tegyenek az uccán. A fehér bot messziről mutatja mindenkinek, hogy vak ember közeledik. A bot nélkül nem mindig lehet megismerni a vakokat, mert bizony egyik-másik vak olyan otthonosan mozog az ismert házak között, mintha látó volna... Ez a frhérbotos csoport is szinte vidáman lépeget Most fordultak ki a Vakok Tn!é zetéből, sétára indulnak. Szürke vászonruha van valamennyin, mindegyik kezében lóbálja a fehér botot. Ritkán látni ennyi vakot és ennyi jókedvű vakot egy csoportban. Ahogy közelükbe érünk, kiderül, hogy honnan származik a jókedvük. Egy uj vak van velők, aki még fél és nem ismeri a járást. Egy öreg vak kar jába kapaszkodik, szinte vonszoltatja magát, mint a zsémbes gyerek az anyja szoknyáján. A több5 vak boldogan hallatja, amit az újonc beszél. — Nem megyünk neki semminek? — kérdi aggódva. — Ne félj, inig engem látsz — feleli az öreg A hátsó sorokban menetelő vakok édesen mosolyognak az újonc félelmén. Szinte büszkék tudományukra. Egyik sem tapogat a botjával, csak a levegőben szállva viszik, ezzel is jelezni akarják, hogy mennyire Ismerik már a járdát. Az öreg is boldog, hogy éppen ő vezetheti az újoncot, aki fco paszra nyirt fejével, égnek emelt szemével olyan esetlenül, bizonytalanul halad, hogy minden pilla nalban nagyot botlik a saját lábában. — Hoppla! — mondja ilyenkor jókedvűen ar öreg és karjával megemelinti a gyámoltját. Csak gyere bátran, jól lépj ki, nem érhet semmi baj.. Az öreg sem tapogatózik a botjával. Ismeri » járda minden kockakövét, beszögelését, ugy halad mintha céllövő bajnokságra menne. A mögötte haladók igyekeznek átvenni az öreg gyors tempóját. Most játszanak az nj kollégával. Elrémisztik ezzel * rohanással, kunsztokat csinálnak. Az öreg a fehér botot ngy lóbálja, mint a dendi a bambuszTálcáját. Forgatja a levegőben é« mosolyog. A többiek érzik a pálca suhogását és mosolyognak, arra gondolnak, hogy mit érezhet most az njonc, szegény, aki nem tndja még, hogy mire képes a vak ember... . Neki megyünk valaminek... — mondja bizonytalanul az újonc. — Hászen nem mondom, én is féltem valamikor — válaszolja az öreg —, de mellettem nem kell félned öcskös... — Ott jó helyen vagy — szólal meg hátnl egj másik vak, aki állandóan a nap felé fordítja az arcát. Vidáman menetelnek a járdán, mindenki kitér nekik. Valósággal diadalmenetben viszik 8z tij kollégát Az öreg vaik, karján az újonccal, elérkezik az egyik sarokra. Ott, anélkül, hogy hátrafordulna, menetközben büszkén hátraszól az egyik vaknak aki ott elválik a társaságtól: — Hát te itt elválsz tőlünk... Na, szevasz.. A vakok mosolyognak, élvezik az újonc ijedt bámulatát, hogy vájjon az öreg honnan tudta, hogy arra a sarokra érkeztek, ahol a másiknak el keií fordulnia és az honnan tudja szintén, hogy a sarokra érkezett és hogy fog majd ebben az irtó nagy sötétségben egyedül menni tovább... A többi vak, élén az öreggel és az újonccal, to vábh mentek a ragyogó napsütésben, boldogan mosolyogva, büszkén, — van mellettük valaki, aki néma hódolattal van irántuk, akinek imponálnak és aki kezükbe tette le szomorú kis életét. Sehol ennyi boldog vakot egy csoportban nem lehetett látni. s SiesU Szanatórium, Budapest, I., Ráth György-ucca 5., a főváros egyik legideálisabban fekvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- és Ideggyógyászat, sebészet, szülészet, nőgyógyászat, nrulogia, etb. Röntgen. Kémiai és mikroszkópiai laboratórium. Elektrocardiograph (szlvvlzsgáló) Krogh-féle alapanyag. cserevizsgáJó készülék. Enterooleaner (bélfürdő). Modern vizgyógylnlézetl Orvosilag vezetett villanyözemü konyha! Elsőrendű ellátási 9700 négv^zögóles park! Olcsó árakJ MAKÓI HÍREK Vakmerő betörés Makón Híg a hA/beitek aludtak, a betörő'.; kifosztották a lakásl (A Délmagyarorszáa makói tudósítójától.) Csütörtökre virradóra megdöbbentő vakmerőséggel végrehajtott betöréses-lopás történt Makón a Horthy MiklÓ6-tér egyik villájában. Az árnyas kert közepén álló Erzsébet-lakot, amely Schwartz Antal felsőkereskedelmi iskolai tanár tulajdona, fosztották ki valkmerő betörők, akik olyan óvatosan dolgoztak, hogv a ház lakói semmit, sem vettek észre. A betörést reggel Schwartz tanár vette észre, hogy az e6te lerakott ruhái, az utolsó szálifi hiányoztak. Csakhamar kiderült, hogv a másik szobában alvó felesége és leánya é6 a harmadik szobában alvó fia ruhái is etüntek, de hiányzik a fürdőszobából is több ruhadarab, köztük két női télikabát, egy utazóbörönd és egyéb holmik is. Amikor igy nyilvánvaló volt. hogy a lakásban tolvajok járták, megállapították, hogyan jutottak a lakáéba. Az előszoba ablakának középlécét fesí ¡tették le. majd amikor igy nem boldogultak, betörték az egyik ablaktáblát s az igv támadt nyíláson benyúlva belülről nyitották ki az ablakot, amelyen az előszobába és innen az egyes szobákba jutottak ,ahol minden kezükbe került holmit összeszedtek. Munkájukat olyan óvatosan végezték, hogy a házbeliek semmit nem vettek észre, pedig a házigazda hálószobáján keresztül a fürdőszobába is bementek s onnan egy nagyobb bőröndöt s annyi holmit hordtak ki. amelyet egyszerre el sem birtak. A kihordott, holmikat, a jelek szerint, a kertben még átválogattaák, mert a zsebekben talált iratokat és pénztárcát átvizsgálva, a számukra értéktelen, vagy veszedelmes iratokat itt eldobálták é6 azután csomagoltak mindent a lopott bőröndbe. Mi történik a Szegedi-uccai halálmagtár körül. Megírtuk, hogy a Szegedi-nccai halálmagtár lebontását rendelte el a hatóság. Az épület lebontásának azonban ellene nyilatkozott ugy a háztulajdonos, mint a Gazdasági Hitelszövetkezet vezetője. Sőt ellenőrző mérnöki szakértőkkel vizsgáltatták felül az épületet, akiknek az a véleményük, hogy az épület ugy anyagában, mint építésében kifogástalan. Az épületnek ezért a sértetlen része lebontatlan marad. A hitelszövetkezet nyilván azért sérelmezi a valóban sértetlen és veszélytelen részek lebontását, mert a lebontási költségek és a háztulajdonos kárának a viselésétől tart. A borzalmas szerencsétlenség áldozata, Bénák András, aki fiát és műhelyét vesztette el A szerencsétlenség következtében, még ma is tétlenségre van kárhoztatva. Az összeomlott épületrészek lebontása után a Hitelszövetkezet most szedi fel az udvaron szétfolyt búzát és hordatja el a másik magtárba. Igy felszabadul az épületnek a másik sértetlen része, amit a háztulajdonos kovácsműhely céljaira Bénák András rendelkezésére bocsát. A magtár átalakítása azonban időt ve«z igénybe, sőt nagy gondot okoz Bénáknak a mestersége folytatásához szükséges szerszámok beszerzése is, mert az öszszeomlott romhamlaz alatt szerszámainak nagyrésze elpusztult. Bénák érdekében sürgős intézkedésre van szükség, legfőképpen a hitelszövetkezet részéről, amelynek módjában áll olyan Intézkedések megtétele, amelynek következtében legalább munkájának folytatása lehetővé válnék a tragikus sorsú Iparos számára. Ide tartozik annak a megemlítése is, hogy a szintén sulyosan sérült és ma is munkaképtelen Rákos Mátyás segéd, aki az ablakon át menekült a halálmagtárból, mindösze egy napi segélyt kapott a Társadalombiztositótól. Orvosi bir. Dr Eri ed Ármin szabadságáról visszatért és fogorvosi rendelését újból megkezdte. 20 vagon nemesitett buza áll a csanádmegyei gazdák rendelkezésére. A buzanemesítés, főként az egységesítés szempontjából, a jó termés ellenére is, tovább folyik. A csanádmegyei gazdasági felügyelőségen a 20 vagon bénkuti 1201. és 1202-es buza áll a csanádraegyei kisgazdák rendelkezésére., amit — a jótermés ellenéi* —, szintén kedvezményes áron kaphatnak meg. A birtokosok bekapcsolódhatnak ebbe az akcióba s ők szintén fuvardíj mentesen juthatnak a nemesített magokhoz. .lómenetelü fiiszerúzlet italmérési engedéllyel, köves ut és artézi kut mellett eladó é* azonnal elfoglalható. Makó, Tulipán-ncca 39. Szemüveget szakszerűen készit Klein látszerész. Anyakönyvi hirek. Házasságra jelentkeztek: Laczi Antal Báló Etellel, Suba István Lajos Kégli Gizellával, Elhalt: Megyesi István tO éves Tanya 170. szám alatt. A református ifjak beszámolója. A makói Református Keresztyén Ifjúsági Egyesület 9-én este fél 9 órai kezdettel a református polgári fiúiskola udvarán tábori beszámolót rendez, amelyen a szokásos éneklésen, bibliamagyarázaton és imán kívül szavalatok, zeneszámok és egyfelvonásos színmű szerepelnek. Előadásra kerül: „öreg honvéd" és „Alkonyodik", drámai jelenet. A beszámoló imával és énekkel ér véget. Az énekkart Cziriók Zoltán karnagy vezeti. Rossz idő esetén a polgári iskola tornatermében tartják meg az előadást. Cian-iv oda szavatossággal eiánoz. is Sxegfd. Tl»xa Catoa-KUrul M. Tele/on -- 31-77 Budapesti értéktőzsde zárlat A tegnapi kedvetien hangulat a mai tőzsdére is átterjedt és a spanyolországi események miatt a külföldi tőzsdék irányzatának megfelelően ingadozó volt a 'özsde irányzata. Az első kötéseik az élénk árukínálat következtében a legmagasabb árszinten jöttek létre. A tőzsdeidő második felében erős áringadozások jötteik létre. A tőzsdeidő második felében erős áringadozások után a hangulat megnyugodott, as irányzat egyenetlenné vált, egyes részvényeket olosóbb árakon vásárolták, más részvényekben viszont az árukínálat maradt többségben. Végeredményben az árkülönbségek ugy le, mint felfelé jelentéktelenek voltak. Magyar Nemzeti Bank 179, Magyar Altalános Kőszén 433.75, Ganz 20.70, Egyesült Izzó 192, Szegei kenderfonógyár 43.5. Zürichi deviza zárlat Páris 20.205, London 15.4025, Newyork 306.75, Brüsszel 51.675, Milán« 24.10, Amszterdam 208.20, Berlin 123.30, Schilling 57.00, Prága 2.67, Varsó 57.60, Belgrád 7.00, Athén 2.90, Bukarest 2.50. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamat: Angol font 17.00—17.20, dán kor. 75.65-76.45, belga 5690-57 50, cseh kor. 13.30-14.20. dtnár 780— 7.95, dollár 337.30-341.30, svéd kor. 87.40-88.30, kanadai dollár 331.00-341.00, francia frank 22.30— 22.50, hollandi forint 229.45—231.15, lengyel zloty 6075-61.45, leva 4.00-4.15, leu 2.80-3.00, lira 29.90-30.25, (500 és 1000 lirás bankjegyek kivételével), német márka —.—, norvég korona 85.00— 85.90. osztrák schilling 8000—80.70, svájci frank 110.70—111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése: Buza tiszai 77 kg-os 14.95-15.10, 78 kg-os 15.10' 15.25, 79 kg-os 15.25—15.40, 80 kg-os 15:35—15.,V), felsőtiszai 77 kg-os 14.95-15.10, 78 kg-os 15.10— 15.25, 79 kg-os 15.25-15.40, 80 kg-os 15.35-15.50, dunatiszai, fejérmegyei, dunántúli 77 kg-os 14.90— 15.00, 78 kg-os 15.05-15.15, 79 kg-os 15.20-15.30. 80 kg-os 15.30—15.40. Pestvidéki rozs 12.30—12.50, egyéb 12.60—12.80 takarmányárpa I 12.20—12.50, zab II. 13.70—13.90. tengeri 13.15—13.35. Csikágói terménytőzsde zárlat Buza egyenetlen. Szept. 113.75-ötnyolcad (113.25—fél), dec. 113.25 —egynyolcad), máj. 112 hétnyolcad—háromnegyed (114—114 egynyolcad). Tengeri tartott. Szept. 106.75 (106 ötnyolcad), dec. 94 ötnyolcad (94.26), máj. 92 ötnyolcad (92.25). Zab alig tartott. Szept. 42.5 (42.75), dec. 44 (44 háromnyolcad), máj. « (45 ötnyolcad). Rozs alig tartott Szept. 81.75 (83 egynegyed), dec. 81,75 (82 ötnyolcad), máj. 91 ötnyolcad (82.75). BUDAPESTEN legolcsóbb és a pályaudvarok« hoz legközelebb fekszik a HUNGÁRIA göz, kádfürdő,ésvizgyógyintézet (VII., Dohány-uooa 44 szám) Nyitás i reggel 5 órakor. — Oő«= és kádfUrdö ára P 1.— Kiszolgálási dlj csak 10 «11.