Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)

1936-07-10 / 163. szám

T956 julius 10. DÉCMAG7AR0RSZXG T 325 dorozsmai zöldkeresztes­gyermek levele a belügyminiszterhez Kozma Miklós köszönete Kiskundorozsmán a Zöldkeresztes akció kere­tében 325 szegény iskolásgyermeket láttak el na­ponkint ebéddel és reggelivel. Száz napon át tar­tott a gyermekétkeztetés, amikor befejeződött az akció, a gyermekek három kötetben, 325 köszönő­levelet tartalmazó emlékkönyvet küldtek Koz­m a Miklós belügyminiszternek, aki államsegéíy­lyel biztosította az akció lebonyolítását. Hasonló levélköteget nyújtottak át az étke>zési akcióban résztvevő gyermekek Kozma György csongrád megyei főispánnak és dr. Dózsa István járási főszolgabirónak. A belügyminiszter most leiratot intézett S z a ­b ó Gyulához, Kiskundorozsma elemi iskola igaz­gatójához és köszönetet mondott a 325 dorozsmai gyermek megnyilatkozásáért. A miniszteri levél a következőket tartalmazza; „Igen tisztelt kedves Igazgató Ur! Nagy volt az örömöm, amidőn a kiskundorozsmai belterületi állami iskolák és óvódák tantestületének és 325 kiskundorozsmai kis magyar gyereknek emléklap­ját, aláírásait és kedves leveleit megkaptam. Ked­ves volt a gondolat, kedves és szép annak kivitele s nem a szokásos kifejezést használom akkor, amidőn mindezt a kedvességet megköszönve, azt mondom, hogy miniszterségemnek igazán egyik legkedvesebb emléke marad mindig ez a megnyi­latkozás. Kérem kedves Igazgató Ur, tolmácsolja a tan­testületnek őszinte köszönetemet a kedves meg­emlékezésért, a gyerekeknek pedig k.öszönet mel­lett azt üzenem, hogy a jövőben sem fogok róluk megfeledkezni. Ha pedig hálájukat le akarják ró­ni, azt azzal tehetik meg legszebben, ha szorgal­mas, jó gyermekei, később pedig rendes polgárai, kemény harcps férfiai és jó anyái lesznek a ma­gyar nemzetnek. Az ő Írásaik legszebb emlékeim kőzött fognak szerepelni. Isten áldását kivánva a tantestület munkájára, maradtam hazafias üdvöz­lettel őszinte tisztelő hive: Kozma «. k." — Másfélévi börtönre ítélték az áldetektivet. A szegedi törvényszék csütörtökön hirdette ki a kúria Ítéletét Schmidt Géza szegedi asztalos előtt. Schmidt többrendbeli csalás miatt hat­hónapi börtönt kapott a szegedi törvényszé­ken.. Azzal követte el a csalást, hogv magán­nyomozónak adta ki magát és azt állította több helyen, hogv Összeköttetésben áll a rend­őrséggel, velük együtt nvonjoz. Mint ilven, megrendeléseket vett fel magánnyomozásokra diszkrét családi ügyekben, névtelen levél-ügyek­ben és a. munkára nagyobb összegeket is át­vett. Amikor azután kiderült, hogv Schmidt ál­lításai nem felelnek meg a valóságnak, meg­bizői feljelentést tettek ellene. A törvényszék négyrendbeli csalás miatt ítélte el Schmidt Gézát, aki nem nvu^odott meg az ítéletben, egész a kúriáig fellebbezett. A kúria sulvos­bitotta a magánnyomozó büntetését és hat­hónapi börtön helvett má^félesztendei börtönre itélte. Az Ítélet jogerős. — Énekesnő erőteljes, kellemes csengésű alt. vagy mezzoszoprán hanggal, zenei képzettséggel felvétetik. írásbeli jelentkezések f. hó 15-ig a Sze­gedi Izraelit* Hitki!>zs<<g fMargit-ucca 20.') jegyzői irodájában. — Szeged szerelmesei cimen irt Cikket Szitnyai Zoltán a Szinházi Élet e heti számában. A Szín­házi Élet uj számának vezércikkét Szomori De­zső irta, Hatvani Lili fürdőlevelet, ítb., stb Vasárnap: SzAH—fokotli ÜSC Cerinüiián-diimeccs Szeneden Jelentette a Délmagyarország, hogv az MLSz váratlanul vasárnapra Corinthián-dij­meccset tűzött ki a SzAK-nak ós ellenfeléül a Tokodi ÜSC-t sorsolta ki. Tekintettel a ká­nikulára 06 arra, hogy Szegeden nemigen sze­retnek ilyenkor meccsre járni, a SzAK szerette volna, ha a mérkőzés Tokodon kerülne eldön­tésre. Nyomban érintkezést keresett a tokodi klub vezetőségével, amely csütörtökön délelőtt telefonon közölte a SzAK-kal, hogv a mérkő­zést nem tudja megrendezni, legfeljebb arról lehet szó, hogy az ő rizikójára Dorogon bonyo­lítsák le a játékot. Az ajánlat felett hosszas tanácskozások kezdődtek a SzAK-ban, délután telefonon közölték a tokodíakkal, hogv haj­landók Tokodon játszani, ha megfelelő anyagi ellenszolgáltatást kapnak. A tokodiak azon­ban olyan minimális összeget ajánlottak fel, hogy a SzAK eíhntáro^a. Szegeden rendezi még a meccset. .Ilyen körülmények között vasárnap érdekes­nek Ígérkező mérkőzésben lesz része a szegedi közönségnek, mert a tokodi csapatban az or­szág egyik legjobb amatőregyüttesét ismerheti meg. Á Corinthián-dijért folvó küzdelmekben már csak az SBTC. a Nagykanizsai ZTE. a Tokodi ÜSC és a SzAK vesz részt, a vasárna­pi szegedi mérkőzés gvőztese bekerül a döntő­be. A meccset fél 6 órakor rendezik meg az ujszegedi pálván. n Szened FC ujabb győzelme Tallinban A Szeged FC turavezetője, Villányi Ármin ujabb meccsről küldött jelentést Szegedre. A csapat Tallinban olyan jól játszott, hogy a lettek még egy mérkőzésre lekötötték az együt­test, amely azután a legjobb lett csapattal — mint jelentettük —l a tallini Estoniával mérkőzött. Ez a mérkőzés nehezebb volt, mint az előző, jóllehet az válogatott csapat volt. A játékból nagy küzdelem után a Szeged FC ke­rült ki győztesen 2:1 (0:1) arányban. Az első félidőben nem igen ment a játék a 6zegedi csapatnak, a második félidében megemberelte magát a csatársor és megnyerte a meccset. A gólokat Vaataa és Gyvrcső lőtte Szegedi sportolok vidéken. Szombaton és vasárnap rendezik meg Budapesten az orszá­gos ifjúsági atlétikai bajnokságokat. A küz­delmekben több szegedi atléta is résztvesz. — A Vasutas ifjúsági és szenior birkozócsapata vasárnap vidéken vendégszerepel. Az ifjúsá­giak Mosonmagyaróvárra, a szeniorok Tatató­városbai utaznak. Szegedi tekézők az olimplászon. A szépen fej­lődő szegedi tekesportot nagy kitüntetés érte, a ffkesrővetség válogató bizottsága beállította a magyar olimpiai csapatba Bartha Bélát és Tó­biás Györgyöt, a Vasutas játékosát. Bartha és Tóbiás a jövőben Budapesten fog trenírozni az olimpiai csapat tagjaival SaUE II.—OÜE II. máíodeíztályu viripélóbaj­noki meres lesz vasárnap Orosházán. Pesti Magyar Kereskedelmi BanK Szegedi rióhja és lisztviselőkara fájdalommal jelenti, hogy Kamp fercnc ur főnöhheluettes váratlanul elhunyt. Munkában őrizzük meg. eltöltött életénék emlékét szerei« kegyelettel 70 centiméteres bronzszobor a legjobban szereplő vasutas uszócsapatnak. Richter István, a Vasutas úszószakosztályának vezető­je tegnap átvette Budapesten a Máv.-ligától azt a bronzszobrot, amelyet a legjobban sze­replő vasutas uszócsapatnak tűztek ki. A Vas­utas volt tavaly a legjobb úszócsapata a ligá­nak. ezért egy évig birtokában marad a 70 centiméter magas bronzszobor, amely egy startoló úszót ábrázol. A Máv.-liga vezetősége ünnepélyes külsőségek között adta át Richter­nek a vándordíjat, amelyet ezúttal véd először a szegedi csapat. Vasárnap: miingrébajnok»ág Újszegeden. A mult héten Szentesen kellett volna megrendezni a inüugróbajnokságot, de nem volt alkalmas trafi­bulin Az érdekesnek ígérkező versenyt vasárnap bonyolítják le az ujszegedi uszodában, a versenv délután 6 órakor kezdődik. Próbakapu«. A vasárnapi Gorinthíán-di|­meccsére készülődő SzAK csütörtökön kétka­pustréninget tartott, amelyen a SzEATC volt az ellenfél. A tréningnek az adott érdekessé­get, hogy azon résztveit a Szeged FC egy pró­bajátékósa, a kisteleki Thomán, aki a ka­pusposzton szerepelt és a SzEATC kapuját védte. A kapus tehetségesnek látszik, kétségte­len azonban, hogy még nem rendelkezik meg­felelő rutinnal. Sorsa felett a pénteki választ­mányi ülésen dönt a Szeged FC. Választmányi ülés a Szeged FC-ben. A Szegea FC választmánya pénteken este 9 órakor ülést tart a klub hivatalos helyiségében. Az ülésen valószí­nűleg el fogják dönteni, hogy kik azok a játéko­sok, akiket a jövő szezonra a szegedi csapat meg akar szerezni. A kerékpárosbajnokság második futama. A kerékpáros szövetség déli kerülete vasárnap rendezi meg a három futamból álló országúti bajnokság második részét. A verseny a Szeged —Sándorfalva— Sövényháza — Csanytelek— Csongrád—Kiskunfélegyháza—Szeged utvona ­Ion kerül eldöntésre 136 kilométeres távon. Start: reggel 6 órakor a Csongrádi-sugáruti vámház előtt. A versenyzők a budapesti ország­út 167. kilométerjelző kövéhez térnek vissza. A Szegedi Keresztyén Ifjúsági Egyesület beje­lentette a DLASz-nak, hogy kilép tagjai sorából. A DLASz a bejelentést tudomásul vette. A SzKIE a szegedi szövetségi díjért küzdött. Atlétikai verseny. Az SzTK vasárnap dél­előtt 9 órakor a Hunvadi-téri sporttelepen at­létikai versenyt rendez. A versenyen vala­mennyi szegedi egyesület atlétagárdá ja részt­vesz. Románt (SzAK) megoperálták. Román Ist­vánt, a SzAK kiváló centerhalfján súlyos műtétet hajtottak végre a közkórtlázban. A kitűnő futbal­lista még az orosházai meccsen rúgást kapott i combján. A rúgás következtében a furunkulus anv­nyira elmérgesedett, hogy azonnal műtéti beavat­kozásra volt szükség. Románt bevitték a köakór­házba, ahol dr. Hedry Miklós megoperálta. Az operáció kitűnően sikerűit, remélni lehet, hogv Román a szezonra rendbejön. Kádár Margit, a SzUE kitűnő uszónője. visr S7,átért Szegedre és ismét tréningbe állt KádAr hosszabb ideig Budapesten tartózkodott, ott azon ban nem versenyzett, erős tréninsre van szűkké­ge, hogy régi formáját visszaszerezze. Máhr Igert (KEAC) válogatott — a ném-' ifjúsági tenniszezők ellen. A tenniszszövetse* köznontja több ízben érdeklődött telefonon a déli' aIszövetségnél Máhr Igert. a kitűnő sze­gedi tenniszező után, mert sürgős szükség volt a játékosra. A magyar ifjúsági tennisz­csapatot meghívták a németek és ebben az együttesben Máhr is helyet kapott. A központ érdeklődésére Szegeden „nyomozást" indítottak Máhr után, a játékos azonban nem volt talál­ható, nem tudta senki, hogy hol tartózkodik. A „nyomozásban" a központ szerencsésebben operált; megtalálta Máhrt, akit nyomban Né­metország felé irányitolt a csapat után, amely már korábban elutazóit. Máhr, illetve a ma­gyar csapat Pforzheimben vendégszerepel a német ifjúsági válogatott ellen. Máhr az egyé­ntben és a féi fi párosban képviseli a magvar színeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom