Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)

1936-07-08 / 161. szám

DÉLMAGyARORSZAG 1936 julius 8. /portingek selyemből, trikóból, divatszínekben Pollák Testvérinél Bicikli-stand — 6 fillérért (A Délmagyarország munkatársától.) Valame­lyik 'vrencséskezü közgazdász megállapítása sze­rint a sikernek egy titka van: a konjunktúrák id«­jekorán való felismerése. Ezzel magyarázza a nagy amerikai karriereket, amelyeknek van egy régebbi keletű másik magyarázata is: Amerika a nagy lehetőségek hazája] Az Igazság valahol a két meg­állapítás között bujkál, mert hiába ismeri fel például idehaza minálunk valaki a konjunktúrá­kat, az itteni kis lehetőségek csak igen kis sike­reket Ígérnek1, hiszen az itttionvaló konjunktúrák arányai is törpék. Kétségtelen, hogy »r. «-jvík legamerikaibb szel­lemben gazdálkodó szervezet nálunk a HONSz, amely a hadiiokkantakat egyesíti magában és igyekszik érdekeiket szolgálni. Ilyen stílusra vall az a beadvány is, amelyet ez a szövetség most juttatott el a város hatóságához. A HONSz kerék­pár-standok felállítására kér köztérhasználati engedélyt. Elgondolását arra a töméntelen bicikli­tolvajlásra alapítja, amely minduntalan foglalkoz­tatja a nyomozó hatóságokat. Hiába láncolják, la­katolják le az érdekeltek a posta, vagy a törvény­szék előtt hagyott kerékpárjaikat, hiába szerelik fel ri a legeslegújabb keletű biztonsági készülé­keket, a kitanult tolvajok azzal együtt oldanak kereket vele a szó szószerinti érteiméhen. A biciklistand minden arra alkalmas helyen egy-egy hadirokkantból állana, aki felelősséggel vállalná az uccán hagyott kerékpárok őrizetét. Vi­gyázna a biciklire, amig a kerékpárok gazdája el­intézi a törvényszéken, a postán, vagy az adóhiva­talban a dolgát, aztán sértetlen állapotban átadná neki. Kerékpáronkint hat fillért kérne. Az ötletet sikerültnek tartják a torony alatt, va­lószínűleg megadják az engedélyt annak megvaló­sítására. Tagadhatatlan, hogy elméletileg jó az ötlet, he­lyes érzék nyilatkozik meg a HONSz beadványá­ban a biciklikonjunktura felismerése körül. Mi csak attól tartunk, hogy itt a sikernek lélektani nehézségei lesznek. Azok a biciklitulajdonosok ugyanis, akik az uccán hagyják kétkerekű alkal­matosságukat, rendszerint igen szegény emberek, altisztek, küldöncök, kifutók, szolgák, akik bi­zony, akármilyen kis pénz is az a hat fillér, nem igen vállalkozhatnak annak viselésére, hiszen naponta nem egyszer kellene leszurkolniok az őr­zési dijat. De ezeket az oibulusokat szívesen és józanul csak az szurkolná különben is le, akitől már legalább egyszer ellopták a biciklijét A többi azt hiszi, hogy vele ilyesmi nem történhetik, te­hát inkább megtakarítja az Őrzési dijat. SZOMORÚ SZAMOK II1BC ELLENI KÜZDELEMRŐL (A Délmagyarország munkaltdrsától.) Nó­hánv évvel ezelőtt erős küzdelem kezdődött a tüdővász leküzdésére. Egymásután állították fel a tüdőbeteggondozó intézeteket, Szegeden ig létesítettek egyet, amelynek dr. Kován Fe­renc egyetemi magántanár a vezetője. A sze­gedi tüdőbeteggondozó intézet a közkórházban működik és hétről-hétre — emelkedik a for­galma. Tegnap a déli órákban, amikor kint­jártunk a tüdőgondozóban, a vidéki betegek részére tartottak rendelést, tizenöt vidéki be­teg jelentkezett. Most készült el a ttidőbeteggondozó kimu­tatása az elmúlt félévi működéséről. Az adatok azt bizonyítják, hogy az intézet betegforgal­ma feltűnően megnövekedett ebben az évben. A kimutatás szerint januártól juliueig uj jelent­kező volt a tüdőgondozóban: 792, ebből férfi 277, nő 394, gvermek 121. Ismételten jelent­kezett 3458 beteg, az összes rendelések szá­ma 4250 volt. Szomorú számokat közöl a kórmegállajntás. A jelentkezettek közül gümőkóros férfi volt 212, nő 230, gvermek 54, összesen 496; nem állapítottak mpp gtimőkórt a jelentkezők kö­zül 296-nál. A betegek megoszlása a következő volt: első stádium 253. második 152, harmadik 91, zárt­tnh»rkulóz1s 405. nyilt 91. •Röntsrenátviláeitást végeztek 6695 estben. Légmellkezelée 123, ui tüdőtöltés 88. utántöl­tés 1951 esetben fordult elő. A gondozóintézet, fontos ténvkedései közé tartozik a betegek lakásának meglátogatása. Az elmúlt félév alatt 692 lakáslátogatást vé­geztek. Vizslat™ az intézet berendelt 262 beteget. Dr. Kováts tanár kimutatást »11 itott össze ar­ról, hopv az egyes városokban működő ttidőbe­teggondozó intézetek mihen működést fejtettek ki. 1933-ról szól a kimutatás és nvolc város adatait tartalmazza. físszts vizsgálat volt a tüdőbeteggondozó intéze+ekhen: Szege­den 19.961. Pécsett 8554. KeM-em4tén 11.048. Baián 9466. Debrecenben 8077. Miskolcon 5070, Hódmezővásárhelyen 13.107. Budapes­ten 316.348. Ui jelentkező: Szeaeden 1200. Pécsett 576. Kecskeméten 495, Baján 778, Debrecenben 386, Miskolcon 348, Hódmezővásárhelyen 1056, Budapesten 25.351. Rörttgen-átvilágitásban részesült Szegeden 9106, Pécsett 1006, Kecs­keméten 146, Baján 2950, Debrecenben 1168, Miskolcon 161, Hódmezővásárhelyen 2637, Bu­dapesten 36.939. Légmellkezelés (tüdőtöltés): Szegeden 2803. Pécsett 553, Kecskeméten nem volt, Baján 30, Debrecenben 145, Miskolcon 46. Hódmezővásárhelyen 918, Budapesten 3553. A tüdőbeteggondozó intézetekben miiködő orvosok száma: Szegsd í, Pécs 3, Kecskemét 1, Baja 1, Debre­cen 3. Miskolc 2, Hódmezővásárheiv 2, Buda­pest 30, Mzz olvasó rovatot Tekintetes Szerkesztőség! Szíveskedjenek alanti panaszos soraimnak nagvbecsü lapjuk­ban helvet adni. A mult év tavaszán sikerült a sütőmunkásoknak tárgyalásokkal, sztrájkkal elérniök, hogy a munkaadók egyrésze munka­bérjavitást adott. Később a javítást vissza­vonták. sőt még a régi fizetést is lecsökkentet­ték. A munkaidőt azonban nem csökkentik. A törvényes kezdési idő hajnali fél 3 óra, helvet­te egyes helyeken tizenegykor, tizenkettőkor kezdik a munkát. A sütőmesterek heti 8—10 —12 pengőket fizetnek hetenként és ezért 16 —18 órát kell dolgozni egvfolytában. Ha, pe­dig valaki elkésik, akkor két pengőt levonnak béréből ée kenyéradagiát is elvonják. Ha a mun­kaadók konkurrálnak, ez ie a munkások bőrére megv, mert a mi bérünkből csípnek le. A hatd­eás-nak a. törvénves munkaidő betartását ellen­őrizni kell és a nem szakmunkásokat el kell távolítani a mühelvekből. Mert ahol dolgozik két szakmunkás, dolgozik mellette bárom nem i szakmunkás is. Ha isrv folvik tovább, akkor minden sütőipari szakmunkás a népkonvhára kerül. Tisztelettel: (Aldir&s) sütőmunkás. Brillíáns helyett — iiveg (A Délmagyarország munkatársától.) Érde­kes ügyben tett feljelentést kedden a szegedi rendőrségen őzv. Szarvas Dávidné Vadász­ucca 5. szám alatt lakó magánzónő. A 76 esz­tendős matróna elmondotta, hogy lakásában albérlőket szokott tartani. Körülbelül egy hó­napja nincs már albérlője, mert sok baj volt velők és elhatározta, hogy többet nem tart la­kót. Tegnap bement fiához az üzletbe és erre az alkalomra fülébe akasztotta brillíáns füg­gőjét, amelyet annak idején fiától kapott aján­dékba és amelyet csak nagyritkán szokott vi­selni. Amikor fia meglátta a fülbevalókat, gyanúsaknak találta a köveket, mert mintha valamivel nagvobbak lettek volna, mint a ré­giek, azonkívül a színben is volt valami elté­rés. A fülbevalókat azonnal elvitték egy ék­szerészhez, aki megvizsgálta azokat és megál­lapította. hogy nem brillíáns kövek vannak benne, hanem közönséges csiszolt üveg özv. Szarvas Dávidné ezekután feljelentést tett is­meretlen tettes ellen, aki valamelyik volt la­kója lehetett. Feljelentése szerint az ismeretlen tette is­merte az ékszer rejtekhelyét, a függőket kivet­te onnan, elvitte egv ékszerészhez, kiszedette belőlük a 800 pengő értékű brilhánst és hehe­he üvegből tétetett utánzatot. Az így elkeszi­tett „brillíáns" függőket azután visszavitte a lakásba és elhelvezte uira a rejtekhelyén, anélkül, hogy rájöttek volna a csalásra. Az özvegy feljelentése alapián megindult a nyo­mozás és a rendőrség most azt kutat ]a. hogy kik laktak az utóbbi időben özv. Szarva* Da­vidnénál és kinek jutott eszébe a csalásnak ez az ügyes és körmönfont módja. WeréifpárosoK fi^ci^enc! Megérkeztek a legújabb tipusu nöi és férfi kerek­párok! Mindenféle alkatrész, külső és belső gumi a legolcsóbb árak mellett beszerezhető. Javítások fillérep árakon. Használt kerékpárok is kaphatón 9CHON HEVWK kerékpárözlelftbei», TI**» L«5«* kfirut 37. (Református palota. ^ Fátyol Pista temetése (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden délelőtt egy sereg cigányzenész jelent meg a sze. gedi rendőrségen, a Marosba fulladt Fátyol Pista makói primás rokonai. Fátyol Pista, a hi­res makói cigányzenész élettelen testét a napok­ban fogták ki a Maros torkolatában. Csendesen hengergette lefelé a víz, szája tele volt iszappal, haja szemébe csapódott. Az első jelek szerint ön­gyilkosság történt: Fátyol Pista belevetette magát a Marosba. A rokonság a rendőrségen a hazaszál­lítás és a temetés iránt intézkedett és közben nem győzött eleget sopánkodni. Nagyon lesújtotta őket Fátyol Pista halálának hire és főleg az, hogy ön­gyilkosságnak hitték véletlen balesetét. — ügy volt az kérem — mondogatták, hogy ideges volt a Pista nagyon. Az egyik makói ur azt tanácsolta neki, hogy menjen ki a Marosba és ott fürdőzzön a hideg vizben, attól megnyugszik, meggyógyul. Aztán az a bolond megfogadta a tar nácsot, lement a vizbe és elkapta az ár... Nem tudott a boldogtalan úszni még a kis vizben sem boldogult... A sebes viz elkapta és már oda is volt.,. Nem öngyilkosság történt, hanem baleset, idegen helyre került a Pista, ez okozta a vesztét... A rokonság megkapta a temetési engedélyt Hálálkodva távoztak a rendőrségről és siettek el­temetni Fátyol Pistát. A cigányzenészek nagy te­metést rendeznek a tragikusan elhunyt régi híres prímásnak. özv. Fekete Zsigmondné megrendült szívvel tudatja, hogy férje, Fekete Zsigmond nyugalmazott MAv, intéző, Szegeden, folyó hó 6-án váratlanul el­hunyt. Temetése folyó hó 8-án, szerdán dél­előtt fél 11 órakor a zsidó temető cinter­méből. Gyászolják édesanyja ö«v. Schwartz Józsefné, testvéréi Schwartz Sándor, özv. Gergely Sománé, Klein Mónié, F«k<*t# Nándor és Fekete Vilmos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom