Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)
1936-07-07 / 160. szám
T«VS6 j„li,IS 7 DÉLMAGyARORSZÁG 3 ti „Faluzó levélhordók kézbesitik a tanyavilágban a postát Megszervezték a naponkinti postaszolgálatot (A Délmagyarország munkatársától.) Régen folynak már a tárgyalások a város hatósága es a postaigazgatóság között a tanvai postaszolgálat megszervezése céljából. Eddig ugyanis lehetetlen volt a helvzet a tanvai postakézbesitések terén. Szegedről hamarább jutott el Londonba valamilyen postai küldemény, mint például Atokházára, vagv a szegedi tanvavilág valamelyik másik pontjára. A késedelmes Kézbesítés következtében nemcsak a közületet érték súlyos károk, hanem a tanvai lakosságot is. Néhány hónappal ezelőtt azután megtörtént a megállapodás a város és a posta között. A megállapodás lényege az volt. bogy a posta megszervezi a tanyavilágban a postai kézbesítési megfelelő számú kézbesítőt alkalmaz és gondoskodik arról, hogy a postai küldeményeket legalább minden nap egyszer széthordiák a tanyákon A város viszont átvállalja a költségtöbblet bizonyos részét. Az uj rendszert julius elsején életbe léptették. Erről S á r a y postafőigazgató, a szegedi postaigazgatóság vezetője részletes átiratban ertesitette a város hatóságát. Az értesítés szerint a postaigazgatóság a város külterületén működő postahivatalokhoz és postaügynökségekhez julius elsejétől kezdődőleg naponkinti faluzó levélhordói szolgálatot rendezett be. A faluzó levélhordók naponta házhoz kézbesítenek közönséges és ajánlott leveleket, hírlapokat, 120 pengő értékig postai és takarékpénztári csekkfizetési utalványokat, közönséges és utánvételes csomagokat ugyancsak 120 pengős értéknyilvánitásig és 5 kiló súlyig. Ugyanilyen küldeményeket a faluzó levélhordók fel is vesznek és postai értékcikkeket is árusítanak. A faluzó levélhordókon kívül Felsőközponton. Alsóközponton, Szatvmazon és Királyhalmán a levélhordói szolgálatot külön levélkézbesitő lát;a el. Hiába járhatatlan a kocsiút, az orvosnak is tilos a telepi járdákon kerékpározni (A Délma&yarország munkatársától.) Nemrégen történt, hogy az egyik városkörüli telepen a beteghez kihívott' orvos a járdán kerékpározott, mert a kövezetlen kocsiút a többnapos esőzés után majdnem járhatatlan volt. A vároekörüli telepeken általában kövezetlen a kocsiút, a kerékpárosok emiatt rendszerint a gyalogjárdán közlekednek. Ez a helvzet azután gyakran karambolt okoz, a járdán való kerékpározás miatt legutóbb többeket elitéltek. Általános szokás az is, hogy Újszegeden a bérkertsori házak között is a járdán kerékpároznak, emiatt nemrégiben az ujszegedi lakosság küldöttségileg tiltakozott és a gvalogosuton való kerékpározás szigorú eltiltását kérte. A rendelkezések azt írják elő, hogy avalogjárdán szigorúan tilos a kerékpározás és ha a kocsiút, annyira rossz, hogv nem használható, akkor a gyalogjárdán vezetni kell a kerékpárt. A beteghez kihívott orvos dolga természetesen a legtöbbször nagyon sürgős, pár percnyi ké6és esetleg a beteg életébe kerülhet; az orvosnak ninc6 ideje arra. hogv a hosszú telepi utakon végigvezesse kerékpárját. Éppen egy ilyen esetből kifolyólag egyik szegedi orvo6 elhatározta, hogv elvi jelentőségű döntést provokálFÜRDÉSHEZ Fürdősapka gumiból 24 fillér Napolaj 1 üveg 24 fillér Gumi fürdőöv 38 fillér Csónakázó sapka zöld ellenzős 48 fillér Póló sapka szines csikkal 48 fillér Short divat kendő 38 fillér Trikö úszónadrág 88 fillér Gyermek napozó nadrág 88 fillér Csikós strand táska 88 fillér Nyugágy gőzölt bükkfából, lábtartóval P 5.88 KERÉKPÁROZÓKNAK: Kerékpár küllő 5 drb 18 füléi Gumi fogantyú 1 pár 38 fillér Nikkelezett kerékpár csengő 43 fillér Szines kerékpár csengő 58 fillér Torpedó tengely fillér Tengelv anya 4 drb 22 fillér Blokkpedál gumi 1 drb 18 fillér Hajtókerék 2 drb 18 fillér Kerékpár belső gumi la P 1.18 Kerékpár külső köpeny gumi 6 havi garanciával P 3.08 RT. RIO». CfEKONtCS *« KISS UCCB Sf*(IOV tat ki abban a kérdésben, hogy azon a környéken, ahol járhatatlan a kocsiút, szükség esetén kerékpározhatnak-e a gyalogjárdán a beteghez siető orvosok. Az orvos kérelme az államrendőrség vidéki főkapitányságához került, innen felterjesztést intéztek a belügyminiszterhez és a kérdés eldöntését kérték. A belügyminiszter most hozta meg döntését és ez — elutasító. A miniszter ugy döntött, hogy forgalmi okokból nem engedi meg az orvosoknak a gyalogjárdán való kerékpározást. A járdán tehát nem szabad kerékpározni még a kevésbé sürün lakott és járhatatlan kocsiutas telepeken sem. A döntés után most az államrendőrség szigorúan eljár majd azokkal szemben, akik a járdán kerékpároznak. Csak az a kérdés ezek után, hogv hol fognak közlekedni például az orvosok és — mi lesz a sürgős segítséget váró betegekkel? Halálra Ítélték a tokiói lázadó tiszteket Tokió, julius 6. A haditörvényszék most hozott ítéletet a februári lázadásban résztr vett tisztek ügyében. A bíróság a zendülésben résztvevő tisztek nagyrészét halálra Ítélte. Felrobbant egy lombik a mezőgazdasági intézetben (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn reggel 9 órakor nagv riadalmat okozott a mezőgazdasági intézet vegykisérleti állomásán egy éterrel telt lombik felrobbanása. Dr. Szanyi István fővegyész. az állomás vezetője kísérletezett a laboratóriumban és eközben robbant fel a lombik, amely étert tartalmazott. Félő volt, hogy nagyobb tüz keletkezik, gyorsan értesítették a tűzoltóságot, amely Horváth főparancsnokhelyettes vezetésével szállott ki a vegykisérleti állomás épületébe. A tűzoltóknak már nem akadt dolguk, mert időközben a fővegyész az intézet személyzetével eloltotta a veszedelmesnek látszó tüzet. Megindult a vizsgálat annak megállapítása végett, hogy mi okozhatta az éteres lombik robbanását. Kerékpárosok! Elsőrendű kerékpárokat engedményes árban részletre adom. Gumikat és alkatrészeket most filléres (_4 — ^ -£• • árban kaphat «MCaflYO 30111 Cl Ölnél >° Szeged, fKiss D palotai Kiss u. 2 A csongrádi jégkatasztrófa Csongrád, julius 6. Katasztrofális jégverés pusztított Csongrádon. Lesodort háztetők, betört ablakok, agyonvert házi állatok fekszenek az uton mindenfelé, mindent elvert az ökölnagyságu jég, amely 50 centiméter magasságban bontotta Csongrád fél határát. A pusztulás képét még szomorúbbá teszi azoknak a gazdáknak és síró asszonyoknak csoportja, kik elkeseredve állnak a városháza előtt, ahol a hivatalnokok két nap óta teljes permanenciában dolgozzák fel a jégpusztitás adatait. Negyvenezer holdból elpusztult tiz-tzenegyezer katasztrális hold. Négyezer hold szőlőből, amely 3760 törpebirtokos tulajdona, 600 holdat 1Ó0 százalékos, háromezer holdat 40— 50 százalékos kár ért. Tavalyelőtt aszálv. tar valy fagy, jég, aszály pusztított Csongrádon, ugy, hogy a jelenlegi helyzet katasztrófális... Súlyosbítja ezt a tényt még az is, hogy a kárt szenvedett körülbelül 6—7Ó0 törpebirtokos és kisgazda közül mindössze 5 százalék biztosította termését jégkár ellen. Csongrád Tömörkény felé néző városrésze a teljes pusztulás képét nyújtja, ötszáz FAKSz-ház tetőszerkezet nélkül áll. Ezen a részen az összes ablakok betörtek. A legelőn tartózkodó állatokat, baromfiakat, a jég agyonverte, a csongrádi gazdák baromfiállományának 90 százaléka elpusztult. Husz olvan gazda jelentette be kárát, akinek egyenként 200—250-es baromfiállománya volt s egy sem maradt. A vihar után agyonvert csikókat, borjukat találtak a gazdák a földjükön duló árban. — Elképzelhetetlen a pusztítás — mondotta a, polgármester — és ha saját szememmel nem láttam volna, nem hinném, amit a jégverés a csongrádi határban véghezvitt. Egves része» ken katasztrófális a helyzet. Még nem láttam ilyen juliusi tájat, amelv ugy néz ki, mintha decembert imának. Láttam tanyát, ahol a tetőszerkezetet egy darabban felemelte a vihar és ötven méterrel odébb, a kukoricásba vágta. — A kárfelvétel folyik, fényképeket készíttettem a pusztulásról, amelyeket csatolni fogok jelentésemben, amit holnap küldök el a földművelésügyi és belügyminiszternek. Ahogv látom a helyzetet, a csongrádi határból 1011 ezer holdat vérit el a jég. Hmerika függetlenségi ünnepe 250 halálos áldozatta! Newyork. julius 6. Az Egyesült Államok nagy vigassággal ülték meg százhatvanadik függetlenségi napjukat. A kirándulások, amelyek valóságos népvándorlási méreteket öltöttek, minden rekordot felülmúltak. Mintegv 20 millió gépkocsi robogott az országuthálózatok vonalain és a rendkívül gondos biztonsági propagandának tulajdonítható, hogv ezúttal ,,csak kétszázötven ember vesztette életét balesetekkel kapcsolatban". Közülük száznegwenkilenc gépkocsi-, hetvenöt fürdés- és egyéb baleset során halt meg. A tűzijátékokat az idén nagyon szigorú rendeletek szabályozták s ennek következtében ezúttal, csak ötszázkilencvenegv ember sebesült meg tűzijátékkal kapcsolatban". Iowa állam Remsen városában a tűzijáték nagy tűzvészt okozott. Az anyagi kár igen nagy. BefŐttíét paprikáját,'"paradicsomát,,1/IWDIIL -lal tegye el. Akkor lesz tartösl Évek ótg kitűnően bevült gyümölcskonzerváló por. Kapható a készítőnél: Bergeiif gyógyszerésznél, etSőííS