Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)
1936-07-26 / 177. szám
1936 julius 26. DÉLMAGYARORS4AG It Az amatőráeíektív viharos nyomozása, kártérítési epilógussal (A Délmagyarország munkatársa ó' amatördetektiv viszontagságos kalandjai foglalkoztatják nemsokára a törvényszéket egy polgári per kapcsán. Az amatőrdetektív, aki civilben kereskedősegéd, kártérítési pert szándékozik indítani megbízója ellen. Keresetében a kővetkezőket adja elő: — Az alperes három hónappal ezelőtt felkeresett és segítségemet kérte egy ügyben- Elmondotta, hogy felesége gyakran jár át az egy.'k közeli városkába, ahol szülei laknak. Az asszony azzal indokolja ezeket a kirándulásokat, hogy szüleit lá'ogátja, azonban ezenfelül más oka ís lehet, mert egyizben történt valami, ami az alperest gondolkodásra késztette. A felesége a r9ggeli vonattal elment és csak másnap este téri haza. Két nap volt távol Szegedtől. Másnap délellőtt levél érkezett az asszony szüleitől, akik bejelentik, hogy defulánra Szegedre érkeznek, mivel már régen nem látlak leányukat. Este azután megérkeztek a szülők is és az assioiy is és a furcsa levelet — amely azt bizonyította, hogy az asszony annak ellenére, hogy hetenk ::it kétszer is elutazóit szüleihez, csak ri'káu látogatta meg azokat és a kérdéses két napot sem velük töltötte — azzal magvará'ták meg közös erővel, hogy tévedés történt... Nem hítts el ugyan a magyarázatot, de nem tehetett semmit, mert a szülők leányuk pártjára áT k. | — Az alperes azt a megbízást adta, hogy utazzam az asszony után *•. áíSpitsam meg, hol jár. Szabadságot kértem és mivel az af peres azzal biztatott, hogy megteríti 1 ölts e^gt e.s ajaanfel.il még íépen honorál is. elutaztam ar asiszony után, illetve az asszonnyal egy uniton a kérdéses városkába. — Hogv ,ii úi.r. litottam meg és mit nem, egyelőre nem kívánom előterjeszteni. Tény az, hogy amikor az alperestől a napidijamat és a honoráriumot kértem, n.sm volt hajlandó fizetni. Arra a kérdésemre, hogy mért nem fizet, nekem esett és azzal vádolt, hogy becsaptam őt, mert közben feleségébe beleszerettem és nem szolgáltattam az asszony ellen bizonyítékot. Kót-öbb azzal is vádolt, hogy csak gyanúsítani tudtam az asszonyt, de pozitívumot nem hoztam fel s bizonyos, hogy az asszony ártván. TI yen körülmények között nem volt más riasztásom, minthogy most már saját szakállamra újra elutaztam és igyekeztem bizonyítékot szerezni. így is történt. Egy napon felültem a vonatra és elutaztam. Azon a vonaton utazott az asszony is. A városkába érve, egy szállodában vett ki lakást, félóra múlva utinamentem és bekopogtam- Egyedül találtam a szobában és amikor meglátott, nekem esett, ütlegelni kezdett és olyan botrányt csapott, hogy a szálló alkalmazottai felrohantak, engem kituszkoltak és átadtak a rendrösógnek. Csak nagyxHie OT tudtam kbágni magamat. Hazaérve Szegedre, szemrehányást tettem megbízómnak, amiért fehségét értesítette az én megbízatásomról. Legnagyobb meglepetésemre most már a férj is dühösen nekem esett és tettleg inzultált. A magándetektív ezzel a szomorú akkorddal zárja keresetét és arra kéri a bíróságot, hogy ítéljen meg részére kártérítést, Ítélje meg a napidiját és a honoráriumot, amelyet joggal megérdemel. Az ügyben ősszel tart tárgyalást a törvényszék. EZ MEG NEM VOLT! IULIUS 26-tól AUGUSZTUS 9-ig! CipOH mér P 3.50-fGl 6.50-I& El ne mulassza e soha vissza nem tér« alkalmat! »GRÁCIA« cipőáruház, ggy/ MHMWHfflflMWWMMMlWMMMMiBWWimHinnmn ui'iFTnm IIHII——» m Hirelc Augusztus 1: garden-party Újszegeden az ujságirónap alkalmából Jelentettük, hogy u ujságírótársadalom is kiveszi részét Szeged ünnepi eseményeiből és a szabadtéri játékok alkalmából országos ujságirónapot rendez Szegeden. A kongresszust augusztus 2-án, vasárnap tartják meg és azon résztvesz az egész ország njságirótársadalma, Márkus Miksa udvari tanácsos, a Magyar Újságíró Egyesület országos elnökének vezetésével. A nagygyűlésen megtárgyalják a magyar újságírás legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseit. Előtte való nap, augusztus 1-én, szombaton „Az ember tragédiája" előadása után, éjféli kezdettel Újszegeden nagyszabású garden-partyt rendeznek, amely nemcsak megnyitója lesz az újságírók szegedi találkozójanak, de egyik tényezője is lesz a szegedi szabadtéri jatékokkal kapcsolatos idegenforgalmi eseményeknek. A garden-partvra vonzó és érdekes műsorról gondoskodott a rendezőség és egy sereg meglepetéssel várja az ünnepség vendégeit. Egyik leghatásosabb száma lesz a műsornak az Operaház balettkarának „erdei balettja", a műsorban — melyet Ihász Aladár rendez — többek között szerereinek: T őkés Anna, Me z e y Mária. 011 h y Magda. Táray Ferenc, Solthy György, Kabók Győz«, B a r d ó c z Rózsa és Ihász Aladár Bé.keffy István alkalmi pár jelenetét adják elő, valamint S a r 1 a y Imre Á műsort az u¡szegedi ligetben tűzijáték követi, gondoskodtak tomboláról, pezsgősátorról, játéksa torról és egvéb tréfás szórakozási lehetőségekről. A műsorszámokat Vér György konferálta. A garden-party alkalmából az ujszegedi ligetet este 9-kor elzárják, a jegyeket — 1 pengős áron — a hét közepétől árusítják. A garden-partyn megjelennek a művészi és írói világ kitűnőségei. Az idő A Szegedi Meteorológiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 32.6, a legalacsonyabb 19.5 C. A bárometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 760.4, este 7588 tnm A levegő páratartalma reggel 88, délben 95 százalék A szél iránya délnyugati, erőssége 1—* A lehullott csapadék mennyisége 17.6 mm. A Meteorológiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjóslat: Több helyen zivatar, kivált a nyugati és ésüáki megyékben, valószínűleg a fővárosban. Élénkebb délnyugati és nyugati szél, a hőség és fülledtség nyugaton és északon csökken, délkeleten alig változik. — Kinevezés Budapestről jeléatik A kormányzó a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére dr Takács Lájes szigedi , áilámi Klauzál Gábor gimnáziumi, Égger Sáador szegedi állami leánygimnáziumi, tanárokaák julius 1-i hatállyal az állami köíépiskolái tanárok részére megállapított VI. fizetési osztály III. fokozatának megfelelő X. fizetési fokozatba léntette eld. 2álo gfegyét, brilllám és arany 8 *k»z«r«t mlelStt el- i;«nn6n htlliiC arany-, »jUitmövemA. idai, kin Alj» tel UÜSPŰI UIVUű Virosi z&logbtz'at srembPn Oroulta neoa Ore, ¿kuerjroti» olcsón. Tepyen hiséneiel! érdemes. — 32 szegedi gyermeket nyaraltat a Gyermekvédő Liga. Albrecht főherceg legutóbbi szegedi látogatása alkalmával 32 beteges gyermek nyaral tatását vállalta. A gyermekek kiválogatását a Gyermekvédő Liga központi irodája végezte, 200 gyermek közül válogatták ki a legjobban rászorulókat. A kiválogatás orvosi vizsgálat alapján történt. A gyermekek szülei tegnap délután jöttek Össze, hogy megbeszéljék az utazás részleteit. Megjelent a megbeszélésen vitéz dr. Imecs Gvörgy főispán felesege is. aki vállalkozott rá, hogy a legszegényebb gyermekek vasúti költségeinek ügyét elintézi. A liga Budapesten veszi át a gyermekeket és onnan tekinti vendégeinek őket A gyermekek julius 31-én. pénteken este 9 órakor gyülekeznek a Szeged-pályaudvaron, *hol a részükre fenntartott különkocsíhan utaznak. Budapestről írrisnap reggel 8 órakor indulnál: a gyermekek hajón a Gyermekvédő Liga ádülőte lepére. Jégszekrények »mAncozottyiatotMIyal pg||g|g fj'i[)[jQP[l(j| ^06aatl1 1 j réuletr» 1« légolcsóbbin — A SzAK ifiusáai bajnokainak találkozó:,t. Érdekes eremnényt: uotte ki magát az a találkozó, amelyet Ábrahám László kezdeményezésére szombaton délután rendeztek meg a Szegedi Atlétikai Klub ujszegedi sporttelepén. Bensőséges ünnepség keretében tartották meg a SzAK volt ifjúsági bajnokcsapatának 15 éve« találkozóját. Az ünnepség a sporttelepen levó hősi emlékmű előtt kezdődött a klub sok régi és jelenlegi tagjai, valamint a társegyesületek képviselői előtt. A régi ifjúsági gárdából nyolcan jelentek meg. A hősi emlékmű előtt Ábrahám László mondott beszédet, majd elhelyezte az „ifjúságiak" piros-fekete szalaggal feldíszített babérkoszorúját. „Tizenöt évvel ezelőtt alakítottuk — mondotta többek között — ezt a lelkes ifjúsági gárdát és célul tűztük ki. hogy dicsőséget szerzünk egyesületünk színeinek. És amikor most újból összejöttünk, hogy ünnepeljünk, kötelességünknek tartjuk leróni hálánkat azokkal szemben, akik nemcsak a sport terén szereztek dicsőséget, de a nemzet megbecsülését is kiérdemelték." Az ünnepséget a Himnusz hangjai zárták be, amelyet a városi énekkar adott elő. — Este az ujszegedi Vigadóban bankett volt, amelven mintegy százan vettek részt A jubileumi ünnepséggel kapcsolatban a SzAK bankettet adott a Corinthiándijért folyó küzdelemben jól szerepelt csapatának. A banketten Ábrahám László üdvözölte a SzAK vezetőségét és bástyái Holtzer Tivadarnak átadta az „ifjúságiak" selyemzászléját azzal, hogy mindig hűek legyenek az egyesülethez. Bástvaí Holtzer Tivadar válaszában méltatta az „ifjúsági" gárda érdemeit és hangoztatta a sportbaráti szellem ápolását, majd a SzAK-nal< a Cormthián-dijban elért sikereit méltatta. P„ • ?r | kiárusítás Fürdőruha PJCKU. HorvátU M. u 10. — Súlyos kerékpárszerencsétlenség. Pintéi Antal 44 éves asztalossegéd szombaton délután kerékpárján haladt a Tisza Lajos-körúton. A pénzügyigazgatóság épülete előtt a gép tengelye valószínűleg zökkenés következtében eltörött, Pintér nagy ivben zuhant a kövezetre eszméletlenül terült el. A szerencsétlen fiatalember agyrázkódást szenvedett. A mentők a sebészeti klinikára vitték, állapota súlyos. CIANOZTAT ? Saját érdekében forduljon ajánlatért Szabadi cián»rodálM7 KOlciey uiica S. - lel. IS-4!» SiiTito't cy»nhydrogénc»z. L»«rhe«»jabb sirml" Elsőrendű kárpitosmunkák, modern fotelek, reeamiék, figyelmes, pontos kiszolgálás. Sachs Nándor 16» kárDitosmester. Oroszlán uoca 8.