Délmagyarország, 1936. július (12. évfolyam, 155-181. szám)

1936-07-02 / 156. szám

D t L M A G y A R O R S Z Á G 10% iirlius 2. A miskolci vereség és a déli atlétika Szegeden elkedvetlenedve vették tudomásul a déli atléták gyászos miskolci szereplését. Mindenki tudta, hogy a déli atléták nem a leg­jobb formában vannak, arra azonban senki nem számított, hogy hat kerület között az ötö­dik helyre kerül. Áz a szomorú, hogy mind­össze egyetlen első helyet szereztek az atléták. Amíg sportkörökben határozott elkedvetlene­dés tapasztalható, addig a hivatalos szerv — meg van elégedve a miskolci eredménnyel, K o c h József, az alszövetség főtitkára érdeke­sen indokolja a MASz álláspontját. — Annyi veszteség után — mondotta —, Csak örülni lehet a déli atléták miskolci sze­replésének. Egyetlen kerület sem vesztett anv­nyf atlétát, mint Dél. Bátran állíthatom, hogy kezdjük kiheverni a veszteségeket és legköze­lebb már jobban fognak szerepelni a verseny­zők. A legnagyobb baj az, hogy Délen nincsen megfelelő sporttelep, aho! az atléták megfele­lően felkészülhetnének a küzdelmekre. — Szombaton és vasárnap lesz Budapesten az országos atlétikai bajnoki verseny — mon­dotta Koch — és azon több szegedi atléta is résztvesz, reméljük, sikeresen. Az SzTK megkoszorúzta Lehotay Károly sirját. Lehotay Károlynak, az SzTK lelkes vezetőjé­nek halála évfordulója alkalmából, a klub vezetői és tagjai felkeresték az alsóvárosi temetőben a neves kék-fehér funkcionárius sirját és azt meg­koszorúzta. A sirnál az emlékbeszédet Gyar­mat h y Mihály mondta. Két tehetséges KISOK-atlétát igazolt a Vasutas­Tóthot (Tanítóképző) és Zu beket (Piarista gimnázium). Tóth igazolása miatt a SzAK kifő gást emelt, mert a kitűnő hosszutávfutó a piros­| feketék kerettagja. Az igazolás miatt egyes ve zctök között ellentétek támadtak, ezek azonban már elsimultak. Motorkerékpárosok klubcseréje. Az utóbbi időben mindgvakrabban fordul elő. hogv a sze­gedi motorosok klubot cserélnek. Megtörtént az is, hogy a motoros kilép egyesületéből, de nem igazoltatja le magát másik klub részére. Hogy mi ennek az oka, azt nem kutatják motoroskö­rökben, tény, ez semmiesetre sem fogja előre­vinni a dekadenciát mutató szegedi motoros­sportot. Legújabban Temesvár v György, a KEAG motorkerékpárosa lépett ki egyesüle­téből és egyelőre — szabad. Tehetségkutató «szóverseny. A SzUE az után­pótlás érdekében pénteken és szombaton tehetség­kutató úszóversenyt rendez az ujszegedi uszodá­ban. A versenyen, amely mind a két nap délelőtt 8 órakor kezdődik és 10 óráig tart, minden közép­iskolás fiu és leány résztvehet nevezési dij nél­kül. Angetmayert (SzTK) megoperálták. Angel­mayer Gyula, az SzTK bajnokatlétája súlyos műtéten esett keresztül és ezért nem vehetett r&szt a miskolci versenyen. Kezén tályog keletkezett, amely annyira elmérgesedett, hogy konplikációk léptek fel és veszélytől lehetett tartani. Az atlétát bevitték a kórházba, ahol nyomban műtétet haj­tottak rajta végre. Az operáció jól sikerölt, re­mélni lehet, hogy Angelmayer rövidesen felépül. A Vasutas vizipólóesapata 7:4 (7:1) arányban legyőzte Tolna válogatott együttesét. A szegedi rsapat a második Félidőben az utazás okozta fá­radtság miatt visszaesett. SoHi József Szegeden a Phöbus kieséséről beszél. Solti József, a Középeurópai Kupában ¡ól szerepelt Phöbus jeles csatára Szegedre ér­kezett. hogy néhány napos szabadságát hozzá­tartozói körében töltse. Volt egyesületéhez, a KEAC-hoz is ellátogatott, ahol nagy örömmel fogadták és természetesen a Phöbus—Spárta mérkőzésről beszélgettek. Solti elmondotta, hogy mi okozta az utolsó pillanatban a beka­pott gól. „Amikor behoztuk a prágai hátrányt kél perccel a befejezés előtt, olyan nagy volt az öröm, hogy a közönség berohant a pályára, ahol mi valósággal megbűvölten álltunk: nem ikartunk hinni szemeinknek... Amikor ki­ürítették a pulyát. P. Szabó kapta a labdát, amelyet valószínűleg — messzire akart elrúg­ni. közben faultolt és a szabadrúgásból kifo­lyólag — kiestünk a további küzdelmekből. Az egész olyan hamar történt, hogy még mindig örültünk — a harmadik gólunknak ..." „Kerékpárosok a bíróság előtt." A Pélmagyar­flrszág beszámolt arról a járásbirósági tárgya­lásról, amelyen Kovács László és Joachim Brú­nó állt vádlottként dr. Kiss László járásbiró előtt. A sértett Kiss József kerékpárosbajnok: volt, akitől a vádlottak bocsánatot kértek és így nem korült sor ítéletre. A tárgyalásról szóló tu­dósítás után Joachim Brúnó helyreigazítást kért a Délmagyaroszágtól azzal, hogy neki nem kellett Kiss Józsefnek semmiféle elégtételt adni, mert nem sértette meg. A levéllel kapcsolatban Kiss József most annak a közlését kérte, hogy 'oachim Brúnó miiszerész, elsőrendű vádlott a szegedi járásbíróság előtt az 1936. évi juniu-s 22. napján megtartott tárgy hátsón kijelentette, "saj­nálja azt, hogy Kiss József főmagánvádlót meg­sértette. ezért tőle bocsánatot kért." Rádió Budapest I. 11.11): Nemzetközi vizjelzőszolgálat. 12: Déli harangsi">. 1205: Mária Terézia 1. hon­védgyalogezred z' nekara. Vezényel Figedv Sán­dor. 13.30: Akom Lajos férfi-ének ötöse. 16.15: A háztartásról Vizváry Mariska előadása. 17: Hang­lemezek. 18: Takács Jenő előadása hanglemezek­kel. 18.30: Karácsonyi Margit magyar nótákat énekel, kiséri Csorba Dezső és cigányzenekara. 13.30: Bátz Kálmán előadása. 20: Ligeti Dezső énekel, zongorán kiséri Schwalh Miklós, 20.35: Liszt Ferenc tanítványaival beszélget Papp Viktor. 22: Sehol?: János gordonkázik, zongorán kisér Herz Ittó dr. 22.40: Ottlik György dr. fran eianyelvü előadása. 23: A rádió szalonzenekara. Budapest II. 19.30: Keringők. Hanglemezek. 20: Badó Antal előadása. 20.30: Hírek. 20.55: Gutten­berg György—Adler Tibor jazz zenekarának mű­sora. Külföld. Wien. 17.45: Zasio Lili magyar dalo­kat énekel. — Totilose 0.20: Filharmonikus hang­verseny. — Hilversum 10.45: Az uj rádióház fel­avatási ünnepélye. Tőssde Budapesti értéktőzsde zárlat. Barátságos irány­zattal, élénk forgalommal nyitott a mai tőzsde. Az általános gazdasági helyzetet nagy bizakodás­sal Ítélték meg és jó benyomást kéltettek buza­feleslegcink kedvező elhüyez-séről tett kormány­nyilatkozatok. Az üzleti forgalom főként a bá­nyapiacon volt igen élénk és erős kereslet követ­keztében a vezető értékekben magas árak kerültek felszínre. A tőzsdeidö második1 felében az irány­zat a tőzsde egész térületén megjavult és fokozta az érdeklődést. Az időközben beérkezett vételi megbízások a spekuláció érdeiklődését is fokozták és a tőzsde szilárd irányzattal zárt. Magyar Nem­zeti Bank 180.75, Kőszén 424.00, Ganz 20.70, Izzó 186.00. Szegedi kenderfonógyár 44.20. Zürichi devizazárlat. Páris 20.25, London 15.33, Newyork 305.5, Brüsszel 51.625, Milánó 24.15, Mad­rid 41.95. Amszterdam 208.05, Berlin 123.10, Schil­ling 57.30. Prága 12.68. Varsó 57.70. Belgrád 7.00, Athén 2.90, Bukarest 2.50. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai: Angol font 16.90—17.10. dán kor. 75.45—76.25. belga 56.90-57 50, cseh kor 13 30 1420, dinár 7 80— 7.95, dollár 396.30-5M0.3a svéd kor. 87.15 - 88.05, kanadai dollár 330.00—340.00, francia frank 22 30— 22 50 hollandi forint 228.85-230 85, lengyel zloty —.-, leva 4.00-415, leu 2 80-300, lira 29 90 -30 25, (500 é* 100 lírás bankjegyek kivéte­lével), német márka . , norvég korona 84 50- 85.40, osztrák sihilling 80 00-80 70, svájci frank 110.70-111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzése: Buza tiszai 77 kg-os 14.70—14.95. 78 kg-os 14.85— 15.10, 79 kg-os 15.00-15.25, 80 kg-os 15.20-15.45, feteőtiszai 77 kg-os 14.65—14.85. 78 kg.os 14.80— 15.00, 79 kg-os 14.95—15.15, 80 kg-os 15.10—15.5», dunatiszai, fejérmegyei, dunántúli 77 kg-os 14.55— 14.75, 78 kg-os 14.70-14:90. 79 kg-os 14.85—15.05, 80 kg-os 15.00—15.20, Pestvidéki rozs 12,00—12.10. egyéb 12.5^0—12.50, takarmányárpa T. 10.25—10.75, zab I. 15.20—15.30. tengeri 11.70—11.85. Csikágóí terménytőzsde zárlat. Buza szilárd. Jul. 95 hétnyolcad—háromnegyed (92.75—fél), szept. 97—96 hétnyolcad (93.75—ötnyolcad), dec. 98.5—háromnyolcad (95 háromnyolcad—egyne­gyed"». Tengeri szilárd. Jul. 68.75 (66.75), szopt. I (67.75), dec. 63 háromnyolcad (62.) Zah szilárd, j Jul. 550 hétnyolcad (29.25). szept. 32 háromnyolcad I (—). dec. 33 ötynolcad (32 egynyolcad). Bozs szi­1 lárd Jul. 65.5 (63.25), szept. 65 ötnyolcad (—\ dec. i 6*5 hétnyolcad Í64.5V APRÓHIRDETÉSEK siiori nadrao felsőrésszel 4.98 minden darab >znIonban készült Gombház CVekonies ucca 3. Mindenes főznitudó le­ányt keresek jó bizo­nyítványokkal. Vadász Adolfné, Deák Ferenc ucca 22, első emelet. Délelőtti órákra bejáró nőt keresek. Jelentkez ni re; Szent em. 5. Bútorozott szoba, ké­nyelmesen berendezett különbejárattal, villany fürdőszóba és teljes el­látással olcsón kiadó. Bercsényi u. 15, föld- j szint, ajtó 3. Kiilönbejáratu. tiszta, ; szépen bútorozott szo- I ba kiadó. Korona u. 10, ' ajtó 4. Bútorozott UCCA1 SZOBA különbejárattal, esetleg ellátással is azonnal kiadó. Somogyi u. 22. emelet jobbra. 109 Nagválomásnál kettő­szobás uccai lakás vil­lannyal. Az egyik szo­ba Kiilönbejáratu ker­tes házba augusztusra kiadó: Borbás ucca 18, Lakás: 2 szobás emele­ti, féregmentes kiadó, viz, villany. Füredi u. 9 Kiadó háromszobás mo­dern lakás magasföld­szintes, augusztusra. Fodor u. 11. ¡•(TIHI.TTfTi Egy kifutó fiút felvesz Lázat' sütöde, Szabad­ság tér 11a. Jól Főző mindenes, több éves bizonyítvánnyal — augusztusra ajánlkozik „Kis családhoz" jeligé­re. Pénzbeszedőt felveszek azonnalra, fixfizetéssel olyant, aki férfi és női konfekció üzletemben segédi állást is vállal­na fix fizetéssel, bejáró nőt szintén felveszek. — Blau Andor, Tisza La­jos körút 47, reggel fél 8—9-ig. Tisztességes mindenes leány azonnalra felvé­tetik. Margit u. 28, I. 7. Egy ügyes bejárónő — azonnal felvétetik. Hor­thy Miklós u. 22, II. em. Gyakorlott vasalónőt felveszek. Lednitzky vegytisztitó, Apponyi­u. l7T Kifutófiu felvétetik — Birn festéküzlet, Szent István tér 6. Bendkivül olosó árban használt áruk. Varró­gép, kerékpár, alpacca cvőkészlet, fehérnemű, férfi, női ruhák, külön, féle bútorok, hálószo­bák legolcsóbb árban el adók. Szinberger. Mik­száth K. u. 11. Ugyan­ott legmagasabb árban veszek zálogcédulat — mindenféle tárgyakról. ggel 7—8 között. — háromság u. 4, II. 5)0 év körüli nő elmenne magányoshoz háztartás­ba, perfektül mindent elvégez. „Jóbázonyit­vány jeligére. Jóházból való fiút kifu­tónak felveszek. Jakab Lajos ucca 3, füszer. üzlet. JXV Ócskavasat, fémet, ma­gas árban veszek és el­adok. Horváth vastelep Párisi-körut 19a. Legmagasabb árat fize­tek használt tárgyakért és ruhákért. Csehó, At. lila u. 8. Nagyon szép mokett sez Ion eladó. Fischhof, — Mikszáth K. u. 22. Eladó magasföldszintes. 3 la­kásos, kerten ház Bol­dogasszony sugárut ele­jénél 15.000 P. Uj, eme­letes ház, szép nagy — kerttel 11 000 P. Uj, adómentes 3 szobás mo­dern lakásos nri ma­gánház, kertes 15.000 P. 4 szobás modern laká­sos kertes uri magán­ház 25.1(00 P. Megvehe­tő Mézemé F. M. iroda által (Kultúrpalotánál.) Keveset használt jég­szekrény olcsón eladó. Attila u. 5. Léiméi. Komplett ebédlő 13 drb­ból, ébenfa kivitelber, nagyon olcsón eladó. Szinberger, Mikszáth K- u. 11. Teljesen uj áramvona­las gyermekkocsi jutá­nyos áron eladó. Tisza Lajos körút 53, képke­retező üzlet. Jégszekrény, kis fagy­laltgép, vizleöntő olcsón eladó. Újszeged, Janko­vich u. 16a. Párevezős csónak ol­csón eladó. Oltványi u. 8. (Alsóváros.) ELEK A -Szegedi Állatbará­tok Köre" (Maros u. 15) jó gazdát keres fiatal, fekete him tacsikutyá­nak. Német—francia órákat ad, pótvizsgára előiké­sziit igen jutányosán kö­zépiskolai tanárnő — Arany János u. 5., II. 6. „JÖ munkatárs" jeligé­re levél van a kiadó­ban, kérem sürgősen át venni. Vasárnapi vidéki ki­ránduláshoz motorke­rékpárhoz partnernőt keresek. Levelet ,.Uri­leánv" jeligére a kiadó­hivatal továbbit. Felel*» szerkewtő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. n*t, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SANMOR.

Next

/
Oldalképek
Tartalom