Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)
1936-06-10 / 139. szám
T936 junius 10 DÉIMAGY ARORS7ÄG Sp>€PTt A KEAC készülődése a CsAK ellen Kovács I. sérüli — Három szegedi egyetemista Hefdeibergben ? A KEAC belenyugodva az MLSz igazságtalan döntésébe, hogy vasárnap országos elődöntőt kell Játszania Szolnokon, a csütörtöki CsAK elleni második meccsére készülődik, amelyet a SzAK-pálván rendeznek meg. A KEAC-ban az elutasító határozat miatt különösen Vághv Kálmán szövetségi kapitányra neheztelnek; ő volt az, aki állandóan szerepeltette a KEACjátékosokat a válogatottban és most nem állt az egyetemi csapat ügye mellé. Vághv Kálmán ugyanis — a középkerület kapitánya A KEAC készülődését megnehezíti, hogy csapatában több sérült van: a legsulvosabb Kovács I. sérülése, aki emiatt lehet, hogy nem is játszhat a CsAK ellen. Abban az esetben, ha Kovács sérülése csütörtökig nem jön rendbe, dr. Karácsonyi lesz a johhhátvéd. a csapat többi posztja változatlan. A CsAK a vasárnapi vereség hatása alatt felforgatta csapatát, két uj játékos kapott helyet a KEAC elleni együttesben. Ez a csapat játszik csütörtökön Szegeden: Boczik — Balázs, Hankó — Balogh, Karácsonyi, Bohus — Krajcsó, Uhrin, Ruttkay, Sófalvy, Tóth II. A játék vezetésére közösen kérték Boronkay, Hertzka, Rubint, vagy Ivanc s i c s delegálását. A vasárnapi KEAC—CsAK meccset végignézte Fábián József főiskolai kapitány is. Kijelentette, hogy a főiskolai válogatott a lett tura előtt, iunius 27-én HeideJbergben játszik a németek ellen és a csapatban a szegediek közül eddig csak Kovács I. Tóth II. és B u ko'veczky kerülhet be. Dr. Tóth és Kovács II. játékával Fábián nem volt megelégedve. A kani-tánv végignézi a vasárnapi KEAC— Szolnoki Máv. mérkőzést és az ott látottak alaoián dönt véglegesen a Heidelbergben szereplő együttes összetételéről. ü 3. - Modnrn szahá*, elecráns » tfinyök, felöltök, ra?IAnoU PSVatQt fgQVeS®Kt KRIER-ftfelr Klauzál tér 5. A Szeged FC diadq'utla Finnországban Sétahajózás, bál a csapat tiszteletére — Magyar dalok a finn uccán — Szerdán: meccs Vaasában Szegeden határozottan fokozódik az érdeklődés a Szeged FC turameccseí iránt, mert azokon eddig nagyszerű eredményeket ért el. Érdeklődésre tarthat számot az a levél, amelyet Villányi Ármin ügyvezető küldött Szegedre. Villányi elragadtatással ir a fogadtatásról és azokról az ünneplésekről, amelyekben a Szeged FC nek a tura 6orán része volt. — Varkaudenben sétahajózást rendeztek tiszteletünkre — irta levelében Villányi —, Tampar réban pedig bálát. Állandóan ünnepelnek bennünket, mulatságokat rendeznek a kedvünkért. A fiuk mást sem csinálnak, csak futballoznak, táncolnak és — udvarolnak. Ha kimegyünk az uccára, állandóan nagyobb csoport kitér bennünket és arra kérnek, hogy magyar dalokat énekeljünk. A fiuk teljesitik is ezt a kívánságot és sokszor órákon keresztül magyar nóta veri fel a finn városkák csendjét. — „Éljen Szeged" — ezt már megtanulták a finnek, akik vendégjátékunk révén megtudták, hogy Szeged is létezik a világon ... — Sajnos nem tudunk aludni... — irta Villányi —, mert még éjfélután is nappali vilá gosság van Finnországban. Ez néhány játékosnak jó ürügy arra, hogy 6étaszabadságot kérjen, de senki ellen nincs panasz. Ezután a finn labdarugószövetség elnökével folytatott beszélgetéséről ir Villányi. Az elnöknek tetszik a Szeged FC! ját.ékrr és közölte Villánvival, hogy valószínűleg kiállítja a Szeged ellen a finn válogatottat. A Szeged FC-t a túrán egy Krizsa nevű . zegedl fiatalember kiséri, aki osztálytársa volt Szoykának; ő tölti be a tolmács szerepét. A Szeged FC Villányi értesitáse szerint, ha a finn válogatott Szeged FC meccsből nem lesz semmi, szerdán befejezi a finn túrát. A csapat Vaasában játszik. Ez a csapat egyik legjobb együttese Finnországnak. flz utafsó amaMsiiwk? m^rcs: Móraváros—MTK MaKón? A eaegedfi alosztály utolsó bajnoki meccséi, a Móraváros— MTK találkozót, csütörtökre tűzték ki Szegedre, ügy veit, hegy a meccset a KEAC—CsAK alosztálydöntő előtt rendezik meg, megegyezés azonban nem jött létre és ebben a pillanatban még bizonytalan, hogy hol játszák le a mérkőzést. Az üggyel kapcsolatban Ábrahám Szilveszter, az MTE elnöke a következőket mondotta: — Anyagi okok miatt nem tudtunk megegyezni a KEAC-cal; valószínűleg elfogadjuk az MTK ajánlatát és Makón játszuk le a • mécseset. Nem lehetetlen azonban az sem, ha az MTK beleegyezik, hogy vasárnapra halasszuk el a meccset, amelyet ebben az esetben Szegeden játszanánk le. A DLQSz vm meri kfáüitoni a vidéki válonafottat a szegediek elen? Jelentette a Délmagyarország, hogy a szegediek azt az ajánlatot tették a DLASz-nak, állítsa ki a szegedi válogatott ellen a déli együttest. A DLASz elnöksége foglalkozott az ajánlattal és azt visszautasította. Hogy azonban Szegednek is jusson meccs, értesülésünk szerint az a szándéka, hogy városok közötti mérkőzéseket rendez. Szerinte érdeklődésre tarthat számot egy Szeged—Hódmezővásárhely, vagy ehhez hasonló mérkőzés. A szegediek helytelennek mondják ezt az elgondolást, nem kiváncsi senki Szegeden az ilyen mérkőzésekre. — Ne csináljon sportpolitikát a DLASz a Szeged—Délmagyarország válogatott meccsből — mondotta az egyik szegedi vezető — és ne restelje el magát, ha a szegediek elverik a vidékieket. Be szeretnénk bizonyítani, hogy a szegedi futball jobb, mint a vidéki; ugy hiszszülc nem követünk el főbenjáró bűnt a DLASz ellen, — a jobbtól nem szégyen kikapni. Mi nagyon optimisták vagyunk akkpr, ha 11 szegedi 11 vidékivel áll szemben — a futballpályán és nem a zöldaszta] mellett kell bizonygatni (elsőbbségünket... SzMTJS-—Szentesi ÜKE másodosztályú vizipö. Mbajnekí mérközó« lesz csötörtőkSo az újszeged! uszodában. A másodosztályú meccsen kSvdí tehetséges, hogy még egy játék lesz: a SzUE -az FTCvel tárgyal egy barátságos mérkőzés megrendezése érdekében. KEAC —HTSC barátságos tenniszmeccs lesz szerdán délután 3 órakor az ujszegedi egyetemi pályán. A SzAK előnyös helyzete a Cormthián-di jban. A SzAK a III. kerületi TVE fölött aratott győzelmével váratlanul kedvező helyzetbe került, mert több együttest szkreccseítek a Corinthián-dijért folyó küzdelmekben. ígv törölte a szövetség a küzdők sorából a Wekerletelepi SC-t, amellvel a SzAK-nak Budapesten kellelt volna játszani. A SzAK csoportjában már csak három csapat áll: a Postás (Budnpest), az SBTC és az Orosházi TK. A SzAK erővesztő és valószínűnek látszik, hogy ismcl bekerül a döntőbe. Az alsóvárosi elemi iskola tornaünnepélye. Ar alsóvárosi elemi iskola csütörtökön délután 1 órakor, kedvezőtlen idő esetén vasárnap tornafinnepélyt rendez az intézet udvarán. Az ünnepélv előtt megnyitják a fekvőcsarnokot. Az üdvözlő beszédet Komócsin Zoltán mondja. Ezután közös szabadgyakorlatok, katonai gyakorlatok dán torna, magyar tánc, élőkép, labdajáték, atléta? szerepel a programon. A sportszámokat Gárdony i Dezső. Kopasz András, Szabadosai Stachó Lenke és Te m esi Ferenc tanító irányi1 ja. Az ünnepi beszédet Kiss Károly tanfelügyelő mondja. Nemerét, a KEAC kiváló tornászát a szövőt ség tartaléknak jelölte a pénteki bécsi nemzetköz; versenyre, amelyen a magvar csapat is résztvesz Szeged sz. kir. város polgármesterétől. 29.611-1936. I. sz. Versenytárgyalási hirdetmény. Szeged 6Z. kir. város külterületén létesítendő uj elemi iskolák, illetve a meglévő iskolák kibővitési munkáinak és pedig: 1. Csorvai laposjárásban, 2. a Feketeszéli Császár-ut mellett, 3. a Középső Balástyában, 4. a Kapitányság vasúti megállóhely közelében egy tanterem, tanitói lakás és melléképület építése, 5. a Ruzsajárási iskola, 6. az Átokházi iskola/ 7. a Lengyel-iskola, 8. a Petróczi-iskola épületének egy tanterem és szertárral való kibővítése, 9 a Halastelki iskola, 10. a Bokor-iskola, 11. a Pálfy-iskola, 12. a Madarásztói iskola épületének egy tanteremmel való kibővítési munkáinak vállalati uton való biztosítása céljából 1936. évi junius hó 22-én délelőtt 10 órakor a gazdasági ügyosztályban (Bérház II. emelet 2'.) nvilvános versenytárgyalást tartunk, a be érkező ajánlatokat ugyanezen napon déli 1? órakor felbontjuk e ezalkalommal ajánlattevők, vagy meghtitnlmí-zctt képviselői jelen lehetnek Ajánlati minta, vállalati és szerződési feltételek a mérnöki h'vatalbar. (Bérház II. em. 13.) dijmentesc rei'i'pji-'ezésre állanak s az épitésl tervek be tekinthetők. Crakis az itt nyert nyomtatványok felhasz náláíával lehet ajánlatct benyújtani. Az előirt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve és proséttel lezárva fenti időpont it! a városi iktató hivatalba (Városháza földszint 14.) személyesen, vagy posta utján kell benyújtani. Az ajánlat boritékját a kővetkező fel-'rattal kell ellátni: ,Ajánlat a 29.611—193C számú hirdetményben közölt külterületi isko Iák építésére" Ajánlat tehető az ösezes munkákra együttesen, vagy az egyes murkanemekre külön-külön is. Az épitési munkák csak a m. kir. Vallásés Közoktatásügyi Miniszter ur hozzájárulása után kezdhetők meg. Bánatpénzül az ajánlati végösszeg két százilékának megtelelő összeget kell a város letétpénztáráha helyezni « az erről kiállított letéti nvii?tát az gján^thez mellékeim. A KBísjállitási Szabályzat 30. {5-áb$n megnevetett kisiparosok stb bánatpénzt nem kötele« letátbe helyezni. Szeged, 1936 junius 8 Dr. Pálfy József polgármester,