Délmagyarország, 1936. június (12. évfolyam, 133-154. szám)

1936-06-21 / 148. szám

ÍO DÉLMAGYARORSZAG 1956 június ?T. a vidék a taglétszámnak megfelelő arányban legyen képviselve. A közgyűlési tagokat pedig ugyancsak taglétszám arányában a kerületi pénztárak választmányainak kell a képviseleti elv igazi megvalósításának biztosításával megválasztani. De helyet kell adni a vidéknek az igazgatóságban és az elnökségben is az őt megillető taglétszám után. Ilyen módon a kerületi választmányok illetékességi területükön a helyi vonatkozásban egészönkormányzati működést f jtíielnek ki, a Kerékpárt, ..alkatrészeket, gumit Dérygépáruház legolcsóbban ríszletre Is N a g v f a vttómUh e 1 y. kebeleikből választolt közgyűlés megfelelő összetétele mellett pedig biztosítva 166/ az intézet működésében a .vidék súlya és befolyása. br. Gserzy Mihály, Férfi divatkalapok, nyakkendők, esernyők % nagy választékban legolcsóbban Pollák Testvéreknél # Hova lett a Bánfy-gulya? Irta HERKE MIHÁLY •Valamikor Erdélyben nem volt olyan fehér gulya, mint a Báníy grófé. Ha napalkonyatkor, hazaballagóban megzördült a gulya kolompja, fölfigyeltek rá a mócok. De Bánfy gróf aranyért sem adott volna el a gulyájából csak egy darabot is — másnak. Egy napon azonban elveszett az egész Bánfy-gulya! Lett is nagy zűrzavar: csendőr és pandúr fölhajtás, hogy mielőbb visszakerüljön a hires gulya. Egy-egy darab csak elkallódhat... De hova tűnhet el egy egész gulya? Fogtomra is vette Bánfy gróf a gulyásokat: — Aki megeszi az apátokat, hova tettétek a gulyámat, cudar mócok? Siránkozva feleltek a mócok és mutogatták ke. zeiken, lábaikon a pányvakötelekből rögtönzött nyűgöket: — Elhajtották előlünk, kögyelmes gróf ur... Elvitték tőlünk erőszakkal... Tizenketten voltak a betyárok. — TI kétszer annyian vagytok, egyenek meg benneteket a farkasok! Mégis elhagytátok vinni a gulyáimat?... Hajdúk, vasbilincset a lábaikral Hiába volt azonban a vasbilincs, csak nem került elő a Bánfy-gulya. Csendőr, pandúr mindannyiszor üres marokkal tért vissza a nyomozásból. Kemény, sziklás a Királyhágó, nem hagy azon nyomot száz gulya sem. * Tiz nap múlva porzott az ut Erdély felől. Gulyacsorda lepte el a határt. Tiz darab ércszavu kolomp rázta a hangját Gyula felől. A Bánfy-gulya nemsokára a szientmiklósi csárda körül taposta a selyem rétet. A gulya" körül csak négy hajcsárféle ember lődörgött; pipaszó mellett nézték a naplementét s hallgatták a fü peroegését csöndben, némán. Annál élénkebb és lármásabb volt azonban a szentmiklósi csárda belseje. Ott már Boris, a szép csárdásné is hallatta szavát. Éppen akkor zendített rá egy nótára: Fehér gulya kolompja szól, Betyár hajtja azt valahol. Nincs már ur«, se gazdája, Betyár hajtja a vásárra. Mig odabent nóta mellett kecsegtette magát a szép Boris, idekint felhő kavargott a puszta fölött: porfelhő gomolygott Békés felől A hires békési csendbiztos rúgtatott tizedmagával Gyula felől habos paripán. Éppen nekiszaladt embereivel együtt a Bánfy-gulyának. — Hát ez micsoda? — Bődült fel a komiszáros. Ilyen gulya nem taposta még eddig a szentmiklósi határt... Idegen ez Itt. Hé! Honnan való a ki ennek a gulyának a gazdája? — kiáltott rá a hajcsárokra. Megtorpant a négy hajcsár. Komiszáros áll «lőttük, ötöltek-hatoltak. Mig végre egy köziülük odabökött Erdély felé: — Onnan valók a!...S hogy ki a gazdájuk, azt mögtudhatja a biztos odabent a csárdában. — ügy? — mosolyog a biztos. Meg is tudom mingyárt... Am addig legények — szólt oda hajdúihoz —, ti viseljétek majd a gulya gondját s tereliétel- azt el nx ér mellé, ez itt kincstári bir. tok. Kendtek pedig — fordult oda a négy hajcsárhoz —, adják ide a kezükat bilincsbe. Aki ellen, szegül, a békési csendbiztossal gyűlik meg a bajai Néhány perc múlva bilincsben volt a négy hajcsár keze, A csendbiztos pedig sarkantyút adott lovának és hat legényével rúgtatott a csárda felé... Ekkor még hangosabli -lt már a szentkomlósi csárda. Muzsika is szólt már. A muzsika szavára pedig kisivalkodott onnan egy másik ujabb nóta. Ezt már erős férfikórus zengte: Csaplárosné a világát, Gyújtsa kend mög a gyertyáját. Fene látja a sötétbe, Mit csinál kend a söntésbe, Bor köll nekünk, nem kutya viz, A csókban is ugy van csak iz. — Tudja ezt kend, a jónapját —, Ha igazán, szivből adják. Ami gulya, nem egy falka. Nem asszony az, amik csalfa. A bor, a csók nem ingyen jár. Gulya lesz majd értük az ár. — Meg a vármegye bilincse, hé! A kendtek apjukat — mordult bele a nótába a hetedmagával betoppanó komiszáros érces hangja. Micsoda gulya az odakint s kicsodák kendtek idebent és mit csinálnak itt? — Amint látja a komiszáros ur, hajcsárok vagyunk s nem lévén más dolgunk, most a kedvünket tapossuk. Ami pedig odakint a gulyát illeti, ha tudni akarja a komiszárius ur, az a miénk, a Sándoréké —, morrant vissza dacosan és hetykén az egyik hajcsár. Ajkába harapott a hires csendbiztos és övéhez kapott... De már késő volt. A nyolc hajcsár körülfogta legényeivel együtt s még mielőtt támadásba kezdhettek volna megvillantak a rézfokosok. De fölpattant az ajtó is és betoppant azon az imént megvasalt négy hajcsár is. Mit tehetett mást a hirös csendbiztos, megadta magát és odaszólt legényeihez: — Tegyétek ölbe a kezeiteket;' most az egyszer tarkasverembe estünk, a magunkásta verembe. De lesz ez még forditva is... — Aztán, ha már tietek a gulya, Sándor, hogy jutottatok ahhoz? Mint törvény emberének, jogom van ennyit tudni, mielőtt visszaengedem nektek a gulyát. Sándor kimosolygott a bajusza alól, ugy felelt: — Elhajtottuk biztos ur. — Tudom, hogy nem a gulya hajtott tiiteket, az apátok fülit. Azt akarom tudni, nem-e tapad a gulyához egyéb is? — Még husz darab csikó... — Az apátok kutyafáját, nem csikókra gondoltam én, embervérre, Sándor. — Embervérre? Biztos ur, nálunk nem a gyilok. a kurázsi járja. Ezt tudhatná már a biztos ur. — Akkor viheted a «ulyát, Sándor... Ez van még több is, meg lesz is még. Mi csak az emberre vigyázunk, hogy azt ne érje baj. — De a csikók... Sándor, ezekért még is kár.. Rosszul tetted, hogy elhajtottad őket. Jobb he lyen voltak azok otthon. — Aztán nem esett bajuk az uton, Sándori Förgeteg készül odakint... Fáradtak a csikók Ha megáznak, könnyen kehet kapnak'. Jó istálló kell azoknak ilyenkor. Vihar elvonultáig üres az én istállóm is. _ Értem, biztos ur - felelt Sándor. Meg igaza is van biztos urnák. Jó csikónak jó istálló az otthona. Négyet bekötünk majd a biztos urnák. Jó csikónak jó istálló az otthona. Négyet bekötünk majd a biztos istállójába, hogy ne érje őket a vihar. Kár volna értük, ha kehet kapnának — Legények — fordult embereihez a csendbiztos —, fordítsátok ide a gulyát, én majd addig itt maradok. Ha ideért a gulya, elvihetitek, Sándor. De az uraságnak kár fejében tiz tinó jár, ezt szakítsátok ki a falkából. — Ha pedig anyának való is volna a fa lkaiban. csapjátok azt is a tinók mellé. Dögvész pusztított felénk ... — A debreceni vásár pedig holnapután lesz. Nehogy lekéssétek... Mikor ezt mondta, már indult Is a hires békési csendbiztos. A hajcsárok kalapjukat emelték utána. Odakint fölhorkant a kevély paripa, s vitte . a gazdáját... Mire hazaért vele, ott ficánkolt már az istállóban négy kevély paripa. Bégetett a tiz tinó és a négy anyának való. A szentmiklósi csárdában pedig kigyulladt a száz szál gyertya és rikolytott a muzsika. Szegénylegények taposták a kedvűket. Kitett magáért a szép hangiu Boris is. Ugy csengett a hangja, mint a nőstény csalogányé, ha párja után epekedik. Á cigányok is kikerültek már a kuckóból. Az asztal tetején álltak féllábon. A homlokuk nem látszott a bankótól. Boris pedig fújta csicseregve: Piros a szám, nincs lakatja, Nem vagyok én senki rabja. Szabad vagyok, mint a madár, Azt csókolom, ki csókra vár. Nem legény az, ki nem betyár, Ki nappal, nem éeoaka jár, Akinek nincs rézfokosa 8 a vármegye nem adósa. — Te Boris — mondija az egyik hajcsár —, olyan szépen csicseregsz, ha madár volnál, mindjárt a párod lönnék ... — Akkor is kettőn állna a vásár, tudja-e ki. gyelmed? — Vagy inkább egy harmadikon, aki többel adna érted. Alighanem így gondolod, Boris. — Ugy gondoltam ahogy kimondtam. — Akikor, ha száz csókot adsz egyvégtibe, tied lesz a fele gulya — ára. — Hát a másik felié? Feleljen kigyelmed. — Az meg azé lesz, aki száz icce bort és még száz csókot ád érte. — Ali a vásár erre is... Én adom, én hozom mind a kettőt. — Itt a szám. Harmadnapra kalmárkézre került a Bánfy-gulya Debrecenbe. Az ára meg a Sándor zsebibe... De nem sokáig maradt ott. Megtartotta szavát a Sándor: a nagy bankók oda hulltak a saéphangu Boris piros kötényébe... * ítéletnapkor, mikor a százives bünlajtstromból feltette a kérdést Ráday gróf: Hova lett a Bánfygulya? Mosolyogva felelt a fehérhajú Sándor: — Elment, kögyelmes ur, fele borra, fele csókra. — Hát a csendbiztosnak? — puhatolddzott Báday gróf. — Annak nam jutott sommii — felelt a vén gavallér.