Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-10 / 116. szám

Otl MAGYARORSZAO 1936 májpfi 10. Tréningruhák, Fürdőruhák zwrcial. gg»** Mozi mellett Sport Az idei utolsó ligamérkőzés Újszegeden Budafok—Szeged FC Nagy érdeklődés előzi meg a vasárnapi Szeged FC—Budafok ligabajnoki mérkőzést nemo-sik azért, mert ezen a mérkőzésen eldőlhet a szegedi csapat hatodik helye, hanem, mert ez lesz az idei ntohó ujszegedi játék. Ezen a mérkőzésen! bebizonyíthatja a Szeged FC, hogy az idén bal­szerencsesorozat miatt nem tudta tavalyi helyét elfoglalni a tabellán. A balszerencsén kívül oka volt az idei sikertelenségnek az örökös csapat­összeállitási probléma is: egyforma összetételű csapattal két meccsre már nem tudott kiállani a szegedi együttes... Az utolsó szegedi mérkőzé­sen sem kímélte íruqg a vezetőséget a csapatössze­állítás! probléma: a Budafok ellen is tartalékosa«, kissé felforgatott egviillessel kénvtelen kiállani. Ez a körülmény bizonytalanná teszi a vasárnapi játék kimenetelét. A vasárnapi csatársorban két half kapott he­lyet, bár mind a kettő nagyképességü játékos^ mégsem lehet előre tudni, miképen állják meg helyüket Jóllehet a Budafok ebben a pillanat­ban egységesebbnek látszik, mint a Szeged FC, favoritnak mégis a szegedi csapalot kell tekinteni, mert ;obb a helyezése és otthonában játszik. Ha a két csapat egves formációit összehasonlítjuk, akkor is a Szeged FC-ét kell jobbnak tartanunk, mert védelme ós halfsora nagyobbképességü fut­ballistákból áll. Csatársora azonban nem olyan egységes, mint a Budafoké, amely igen veszé­lyes a kapu előtt. Minden attól függ, hogy a sze­gedi csatársor megérti-e egymást. A Budafok egyik legbravurosabb csapata a li­gának és értékes eredményei vannak. Ezek között is első helyen áll a Phöbus elleni 3:2-ös és a Budai 11 elleni 1 :o-ás győzelme. A nagyfor­mában lévő Újpesttől mindössze 2:1 arányban szenvedett vereséget. A szegedi játékosok bizakodó hangulatban várják a mérkő-é-, és l'ogadoznak, hogy győze­lemmel fejezik be a szegiedi szezont. A Budafok szombaton értesítette a Szeged FC vezetőségét, hogy csak ívisárnap érkezik Szegedre ós csapatának összeállítása Iglódy betegsége és Kovács sérülése miatt bizonytalan. Bár Iglódy szombaton még lázas volt, játékára mégis szá­mítanak, Kovács sérülése azonban annyira ko­moly, hogy játékától el kell tekinteni. Kovács he­lyett Palotás fog játszani. A Budafokot Szegedre Wagyarváry igazgató és Nyul tréner kiséri el. A mérkőzés, amelyet Lindi vezet, délután 5 órakor kezdődik a SlAK-pályán és arra a két caapat így áll ki: Szeged FC: Pálinkás—Miklósi, Szoy ka Baró­ti, Bertók, Ilic z—Korányi, Gyurcsó, Vastag, So­mogyi, Nagy. Budafok: Baskó—Király, Béldi—Iglódy, Kap­ta, Nyilas—Mészáros, Hegyes, Zilahy, Palotás, Szeder. A Szege«I FC—Budafok találkozó előtt, dél­után egynegyed 4 órai kezdettel rendezik meg: a szegedi derbit, a SzAK—KEAC meccset. Ezt a délután fél 2 órakor kezdődő SzEATC—KPLE másodosztályú bajnoki ¡álék vezeti be. KEDC—SzAK Újszegeden, SzTK-MTE a Hunyadi-téren amatőrbajnokság legérdekesebbnek igér­Iqezó fordulója kerül eldöntésre vasárnap a szegcdi alosztályban. Azért érdekei a forduló, mert annak keretében több helyi derbit bo­nyolítanak le. Ugy Makón, mint Hódmezővá­sárhelyét, Szentesen és Kiskunfélegyházán a honi egyesületek találkoznak, hogy a hegemó­nia kérdését eldöntsék. A többi meccs között a legfontosabb a KEAC—SzAK találkozó, amelyet Újszegeden rendeznek meg délután egynegyed 4 órai kezdettel. A baj­nokság megvédése miatt a KEAC-nak meg kell nyerni a meccset, mert ellenkező esetben a KAG elhódíthatja tőle ezt a címet. Hogy si­kerül-e győzni áz egyetemi csapatnak, az tel­jesen bizonytalan, mert az utóbbi időben ugy látszik, mintha a SzAK jobb formában lenne. A mérkőzés nyílt játékot igér, jóllehet a SzAK csatársora nem mondható eredményesnek. Az elscosztályu mérkőzés előtt a délután fél 2 órakor kezdődő SzEATC—KPLE másodosztá­dyu bajnoki játékot rendezik meg. Délelőtt fél 11 órakor: KEAC II.-SzAK II. A második szegedi mérkőzés a Hunyadi­lén sporttelepen kerül eldöntésre és más vo­natkozásban hír nagyjelentőséggel. Ez a meccs 3.Z SzTK—MTE mérkőzés, délután órakor kezdődik, amely fő­leg a kék-fehérek szempontjából fontos! Az Szl'K ugyanis nem a legjobb helyezésnek ör­vend; veszedelmesen közel van a kiesők zóná­jához annak ellenére, hogy a szegedi alosztály egyik legjobb csapat«-;. Hogy minden kellemet­len meglepetéstől mentes íegven az SzTK, a mérkőzésre erősen „beleszáll", amire feltét­lenül szükség is van. mert a Móraváros, amely szintén jobb helvezést szeretne, nem kőnnvü ellenfél. A meccs izgalmas, érdekes játékot igér. Az előjáték, az SzTK II—SzEATC II. szö­vetségi dijmérkőzés, délután 3 órakor kezdő­dik. A Vasutas vasárnap Kecskeméten hajnoksá­got nyerhet a KEAC-nak a KAC elleni mérkő­zésén. A Vasutas a legjobb formában lévő déli csapat, képesnek .lehet tartani arra, hogy az otthonában veszélyes kecskemétiekkel szem­ben is sikerrel állja meg helyét. A makói derbi, az MTK-MAK találkozó mindig a legérdekesebb mérkőzések egyike volt. Ebben a pillanatban a MAK az első1 között van, míg az MTK a kiesés ellen küzd, még sincs favoritja a meccsnek. Nem volna meglepetés, ha az MTK a kieséstől való félelmében legyőzné régi riválisát. A városi pálván délután 5 órakor kezdődő meccs előtt egvnegyed 4 órakor a két egyesület tartalékjai küzdenek egymással a másodosztályú ba jnok­ságért. A többi elsőosztálvu meccs: Hódmezővásár­hely: HTVE—HMTE. Kiskunfélegyháza: Be­raénvség—KTK. Szentes: SzTE—Sz. Máv. ­Másodosztályú meccsek: Szeged: SzEATC— KPLE. Kistelek: KiTE—Vasutas TT. — Szövetségi dijmérközések: Szeged: UTC II-SzAK TI. fUTC­pálya, délután 2 óra). Szőre«: Rákóczi II.—Sylvá­nia II. — Ifjúsági bajnokság: Szöged: MTE— SzTK (MTE-pálya, délután 2 óra), Vasutas-UTC. Az fiászat Irta Major Akos A honfoglalás idejében, sőt még később is a hazánkat körülvevő kisebb-nagyobb nemzetek imába foglalták ezt a pár szót „Sagittis hnn«a­rónun libera no«," „A magyarok nyilaitól ment? meg Uram miniket." A régi magyarok elkalan doztak a környező országokba és ha a lakosság ellenszegült, elővették az akkori idők legfélelme­tesebb fegyverét az íjat és ravasz cselfogások kai egymás után verték meg a legerősebb sere geket is. Az egymást érő kalandok, a vadászat valósággal belenevelték a reggeltől estig lovor portyázó ,száguldó magyarokba a fegyelmet, 9 nemes versengést, a vetélkedést és ez a folyton űzött sport olyan mcsterlövőkké képezte ki őket, hogy a száguldó ló hátáról visszafelé is hihe­tetlen ügyességgel találták el a kiszemelt lovast. A lőfegyver 1620-ban végleg kiszorította az ijat. Lassan feledésbe is ment. 1800 körül kezdett feltűnni Amerikában, majd Angliában, de már nem, mint harci eszköz, hanem békés sportesz köz. Egymás után alakultak meg az uj sporttal foglailkozó egyesületek, klubok, körök, divatossá vált, bevonult a sportpályákra, később a verse­nyekre és ma már az egyes nemzetek országos, majd nemzetközi versenyeket rendeznek. Haizánk ban alig pár 'éves múltja van még csak az Ijá szatnak. Meg van azonban minden reményünk arar, hogy rövid időn belül ebben is mi leszünk az elsők. Ma az íjakat rugalmas fából, acélleme­zekből készítik. Az előbbi sportoélokat, az utób bi vadászatra való. Hazánkban vadászíjakat' nem gyártanak, de igen tökéletes gyakorló és ver senyijakat készítenek és pedig kőrisfából, Tisza­fából, sárga fából, citromfából stb. Aránylag elég olcsó, mert egy teljes felszerelést ki lehet állí­tani 25—35 pengőből és utána havi 1—2 pengős kiadás mellett a felszerelést állandóan bővitení lehet. A MOV'E és a Testnevelési felügyelőség kebe­lén belül már Szegeden is szép kis női és férfi íjlövő gárda alakult. Somogyi.telep mellett va­sárnap íjászversenyt is tartanak, amely szóra­koztató és látványos voltánál fogva bizonyára szépszámú közönséget vonz majd oda. Az íjászat nemcsak szórakoztató és látványos hanem izgalmas is. Pontos, fegyelmezett jellemet kiván. Erősiti az akaratot, kiegyensúlyozottságra nevel, a jó íjászból megbízható jó céllövő válik Remélhető, hogy mind többen és többen érdek­lödnek majd iránta s rövidesen megbecsült sport ág lesz. A Nemzeti liga vasárnapi fordulója. Buda­pest: Hungária—III. kerület, Kispest—Ferenc­város, Phöbus— SBTC, Budai 1 l—Attila, Bocska i—Soroksár. Két tenniszcsapatbajnoki mérkőzés. A gaz­dag déli sportprogramba vasárnap ismét bele­kapcsolódik egv sportág, amely eddig „téli ál­mát aludta". Vasárnap kezdődik meg a ten­niszcsapatbajnokság és a sorsolás ugy akarta, hogy már az első fordulón a legjobb szegedi csapatok állianak ki a küzdelemre — vidéken, Ugy' az ULTE, mint a KEAC vasárnap már bajnoki meccset játszik ós a jelek szerint meg is nveri a mérkőzést. A KEAC Orosházán az OTE ellen, az ULTE Hódmezővásárhelyen a HTVE ellen iátszik. Román Miklós, az SzVE bajnokvivója és Koch .Tózsef, az atlétikai szövetség déli kerületének fő­titkára képviseli a déli alszövetséget a szarvasi nemzetközi Terstyánszky-emlé.kversonyen, illetve a gyulai pályaavató és KISOK-bajnoki küzdelmen Divatot izövetek, Modorn szahás, elegáns ö'tönyök, felöltök, ragl.inok KRSER-nél.*Klauzál tér 5. Komplett Katalógus a Deimagprorsiág egész kölcsönkdngYtári anyagáról riegfelenlK a fövő héten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom