Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-09 / 115. szám
!936 május 9: DÉ LMA G7A R O R S Z XG Sport Iz Újpest „javított" a Szeged FC gólarányán Baróíi a fobbhalf, Gyurcsó a jobbösszeköíő Budafok ellen »Jól jönne a Szeged FC-nek — mondotta Réti Bála tréner az Újpest—Bocskai meccs előtt —, he « bajnokcsapat alaposan ejvern^ 4 debrecenieket, a gólarány miatt.« A kívánság beteljesedétt, sót a várakozáson felül sikerült az Újpestnek Legyőzni a Bocskait. A hét gól annyira elrontott« a Bocikai glóarányát, hogy ebben a vonatkozásban máris jobban áll a Szeged FC, mint a debreceni csapat és megnövekedtek az esélyei a hatodik helyért folytatott küzdelemben. Minden jel arra mutat, hogy a hatodik hely a gólarányon fog eldőlni, természetesen, ha a Szeged FC legyőzi a Budafokot és a Törekvést. Ezekből « megállapításokból az Következik, hogy a vasárnapi meccsnek a játókon kivül is jelentősége van, mert a hatodik hely megszerzéséhez érdekei fűződnek a Szeged FC-nek. A Nemzeti liga hatodik helyezettje a külföldön is tekintélynek örvend. A Szegea i u i Balti-államokban való szereplés után tovább akar túrázni, hogy zilált anyagi helyzetén segítsen. A csapatösszeállítás problémája péntekre megoldódott Szegeden. A SzAK hosszas tárgyalások után belátta, hogy kötelessége a Szeged FC-én1 segíteni és ezért « Budafok elleni meccsre átengedte Barátit. Ezt annál könnyebben megtehette a SzAK, mert Herlelendy személyében megfelelő játékos áll rendelkezésre. Ilyen körülmények között ez lesz a Szeged FC vasárnapi csapata: Pálinkás—Miklósi, Szoyka—Baróti, Bertók, Ríesz—Korányi, Gyurcsó, Vastag, Somogyi, „ ... Tekintettel arra, hogy Szőregi vizsgaidejét tíz napben állapították meg Nyíregyházán, bizonytalanná vált a csatárnak az Újpest elleni játéka is. Szőregí, hogy az Újpest ellen már szerqtelhessen, kérvényt adott be, hogy vizsgaidejét öt napban állapítsák meg. A Szeged FC pénteken levelet kapott Belgrádból. A Belgrádi ASK egy szegedi meccs Lejátszására ajánlkozik junius 28., 29-re, vagy augusztus 15., ló-: 1 A ^dégjátékért — 2200 pengőt kér. Ez olyan összeg, amelyet a Szeged FC nem fiaatbet meg. A Szeged FC nyomban válaszolt a belgrádiaknak, akikkel közölte, hogy csökkentsék a költségedet és akkor revanskötelezettség Női és férfi fehérnem fiek Nyakkendő különlegességek Pécsi gyértmányubőrkesztyük Női és férfi esőernyők Menyasszonyi kelengyék Gyukits és egyéb férfi kalapok Gyermek harisnyék és zoknik Női divat sálkendők Férfi selyem sportingek laov választék. - Olcsó árak. Pollik »íreknél CaakonlcS'ti. SséchanyMér. mellett szó lehet a meccsről, először azonban a Szeged FC játszik Belgrádban. A Szeded FC—Budafok találkozó előjátékainak programjában kisebb változás ál'ott be, a KEAC— SzAK mérkőzés előtt némákét egye0üJet ! jblékjai játszanak, hanem a SzEATC—KPLE mécseset. rendezik meg A KEAC II.—SzAK II. másodosztályú bajnoki mérkőzés délelőtt fél 11 órakor kerül eldöntésre. * A Szeged FC—Budafok mérkőzés és az előjátékok jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig árusítja a Délmagyarország jegyirodája. —O— A Szeged FC—Ferencváros meccs ütJve a bíróság előtt. A Szeged FC—Ferencváros mérkőzés „botránya" ügyében most volt a bírósági tárgyalás. Toldi Géza, a Ferencváros játékosa feljelentette dr. Deák Viktor rendőrtanácsost, aki állítólag őt megsértette. A biróság kihallgatta Deák Viktor rendőrtanácsost, aki azt hangoztatta, hogy Toldit nem sértette meg és semmiféle fenyegetést nem helyezett kilátásba, ellenkezően, Toldi volt az, aki minősíthetetlen magatartást tanúsított. A biróság elrendelte a bizonyítást. Dézsy Ferenc, a Biró Testület társelnök« lesz a szövetségi ellenőr a vasárnapi Szeged FC—Budafok mecsen. A Szeged FC vezetősége ugyanis kifogásolta, hogy meccseire Budapestről delegáljanak ellenőrt, akinek jelenléte sralyos anyagi terheket jelent. Tekintettel arra, hogy a Szeged FC —III. kerület mérkőzés ellenőre a legteljesebb rendről tett jelentést, teljesítették a Szeged FC kérését annál is inkább, mert Szegeden is van erre megfelelő funkcionárius. A Szeged FC vezetősége megnyugvással veite tudomásul D é z s y Ferencnek, a kitűnő futballbirónak a mérkőzés ellenőrzésére való delegálását. Nem lehet szegedit beállítani a főiskolai válogatottba. Fábián József főiskolai kapitány értésitette a KEAC-ot, hogy a május 21-re kitűzött DLASz B,—Főiskolai válogatott mérkőzésre szegedi és vásárhelyi játékosokból állítja össze csapatát. Ez a bejelentés meglepetést keltett Szegeden, nem tudják elképzelni, kiket akar Fábián a főiskolai csapatban szerepeltetni, amikor a KEAC ugv a DLASz A.-nak, amely Kecskeméten a BLASz-szal, mint a DLASz B.-nek több játékost ad. — Az a körülmény, hogy az MLSz az olimpiász utánra halasztotta az amatőrbajnokság döntőmeccseit, egyrészt jól jött a KEAC-nak, mert így nem kénytelen hétköznap is játszani, másrészt azonban aggodalomra ad okot. A KEAC-ban nem tudják, miképen foglalkoztassák a csapatot közel két hónapig az alosztálvdöntő után ha bajnokságot nyer. Veszélyben az S?TK elsőosztályusága? Somogyi, a tehetséges ifjúsági játékos helyettesíti Törököt az S*TK-ban a Móraváros elleni mecscsen, amelyet a Hunyadi-téri sporttelepen rendeznek meg vasárnap Az SzTK-t, amely a kilencedik helyen áll 19 pontjával — g kiesés veszélye fenyegeti, mert hátralevő meccsei igen nehezek: a MAK ellen Makón, a KEAC és a kieséstől veszélyeztetett Sz. Máv. ellen kell játszania. Az egyesület mindent elkövet, hogy vasárnap legyőzze a Móravárost, amely nincsen megelégedve 20 pontjával és jelenlegi pozíciójával. A küzdelemre igv áll ki a két csapat: SzTK: Pécsi — Sehaffer, Papp — Fixmer. Szekeres, Tormav — Herbich, Somogyi, Ti 11 II., Kecskés, Balogh. - MTE: Wolford — Kiss. Sziflcs — Csóti II., Ördög, Beznóczky — Sulyok, Bőrcsök. Csóti I.. Lehotay III., Lebotay II. Tenniszverseny. Pénteken délután fejezték be az ifjúsági tennisz kezdőversenyt, amelynek eredménye a következő: Férfi egyes: 1. Verme» (Kiszombor), 2. Szigethy (e. k.), 3. Brucknei (TÉBE) és Deák (e. k.). Női egyes.- 1. Bauei Alizé (KEAC), 2. Csermák Klári (KEAC). Férfi páros: 1. Szigethy—Deák (e. k.), 2. Bruckne? —Dietz (TÉBE), 3. Csikv-Bertók (KEAC) és Tonelli—Zádor (e. k.). Töxsde Budapesti értéktőzsde zárlat. A külföldi Uteídét irányzatának megfelelően kedvetlen hangulatban gyengébb irányzattal nyitott az értéktőzsde A svájci frank ujabb gyengülése következett be. A spekuláció tevékenysége leginkább az eheti kőte lezettségek lebonyolítására szorítkozott, aminek rendezése nagyrészt tegnap már megtörtént. A? üzlet igen mérsékelt volt és a felkínált áru esat árengedménnyel talált felvevőre és az értékek ár folyamai fokozatosan tovább gyengültek. A tfizs deidő tjiásodik felében a helyzet nem változott é a részvény- s a kötvénypiac gyengébb iráavzat tal zárt. Magyar Nemzeti Bank 171.75, Kőszén 38; fél, Ganz 20 7Ó, Izzó —, Szegedi kenderfonógyár ti Zürichi devizazárlat. Páris 20.31, London 15.36 Newyork 308 háromnyolcad, Brüsszel 52.45, Milá nó 24.30. Madrid 42.05. Amszterdam 208.25. Berlír. 124 60, Schilling 5610. Prága 12.77, Varsó -, Bel grád 7.00, Athén 2.90. Bukarest 2.50. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamat Angol font 16.75-17.05, dán kor. 74.75-75.56, belgs ">6.00— 57 50. cseh kor 14.15—15 35, dinár 7 807.95, dollár 335.90—339.90, svéd kor. 86.40-87.30 kanadai dollár 330.00-3340.00, francia frank 22.3022.50, hollandi forint 228.90—230.90, lengyel zloty 63.65-64.25, leva 4.00—4.15, leu 2.80-300, Hra 29 90—30.25 (500 és 1000 lírás bankjegyek kivételével), német márka . , norvég korona 8375-84.66, osztrák schilling 80 00—8070, svájci frank 110.70-111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos Árfolyamai: Buza tiszai 77 kg-os 15.75-16.05, 78 kg-os 15.9016.20, 79 kg-os 16.05—16.35, 80 kg-os 1625—16.55: felsőtiszai 77 kg-os 15.45-16.66, 78 kg-os 15.6015.80, 79 kg-os 15.75—15.95, 80 kg-os 1590—16.10 dunatiszai, fejér-megyei, dunántúli 77 kg-os 15.86— 15.50, 78 kg-os 15.50-15.65, 79 kg-os 1570-15.801 80 kg-os 15.85—15.95. Pestvidéki rozs 13.40—13.50, egyéb 13.00—13.70. sörárpa I. 19.00-20.00. takar mányárpa I 14.50—1525 zab I. 16.10-16.30, te«, geri 11.90—12.00. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza lanyhuló Máj. 93 egynyolcad—93 (96—95 hétnyolcad), jul 86.25—egynyolcad (87 ötnyoJcad—fél), suept. 84 hétmvolcad—85 r86—86 egynyolcad) Tengeri tar tolt Mái. 63.5 (63.5), jul. 61 ötnyolcad C61 hétnyol cad), szftpt. 59 ötnyolcad (60). Zab alig tartott Máj. 26 háromnyolcad (26.5), jul. 25.25 (26.75), szept 26 ötnyolcad (27). Rozs lanyhuló. Máj. M hétnyolcad (52 ötnyolcad), jul. 51.75 (M.5V szept 52 egynyolcad (52 hétnyolcad). Szeged sz. kir. város törvényhatósága kisgy üléséből. 379—1936. klsgy. szám. Hirdetés. Szeged sz. kir. város th. kisayülése az 1936 évi május hó 7-én tartott ülésén a következő közérdekű határozatokat hozta: a város tulajdonát képező Török-ucca 5. ej Mérey ucca 13. sz. a. épületet a városi Tiidn gondozó Intézet elhelyezése céljaira átengedte a Pulcz-ucca 4. sz. á. városi épület átalakítás munkálataival Pálinkás János kőművest, Révész Jenő asztalost, Benedek Antal lakgtost. Je nei Sándor szobafestőt, Minda Mátyás mázolót Körösi Géza üvegest, Sebestyén József vízvezetéki szerelőt és Hegedűs Ferenc villanvvilági tásí szerelő vállalkozókat megbízta. Ezeket a kisgyülési határozatokat kihirdettük azzal, hogy ellenük a kihirdetés megjelenését kővető naptól számított 15 nap alatt ' polgármesteri hivatal utján Írásban fellet' zést lehet benyújtani. Szeged sz. kir. város th. kisgyülése, 193' május hó 7-én. Dr. Pálfy József, polgármester Budafok-Szeged FC vasárnapi ligabajnoki mérkőzésre jegyek 20 százalék elővételi kedvezménnyel a DELMAGYARORsSZAG jegyirodában