Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-09 / 115. szám
a ¡íidikrtlcsönősjegyzáket a költségv«tés mostoha gyerjjifklxnt kezeli. Az országnak kötelesség« volna l-icsületbeli tártozását törleszteni. A gazdasági liberalizmus a gvpngébbek érdekében szükséges állami heavatkozást célozza, nálunk azonban csak az erősebb érdekében avatkozik be az állam. Sürgette a minimális munkabérek megállapítását. Határozati javaslatot nyújtott be a titkos választójogról, A pánszláv és a pángermanízmus ellen fokozottabb védelemre van szükség. A költségvetést nem fogadta el. Leel-össy Árpád a mezőgazdasági munkásság helyzetével foglalkozott. A költségvetést elfogadta. Györki Imre beszéde következett ezután, aki szóvátette a legutóbbi ismeretes botránv ögvét. Felszólalását azzal kezdte, hogy a vita során több képviselő szóyátette azt a mozgalmat, amelyet horogkeresztes mozgalomnak szokás nevezni. Ez a mozgalom különösen a németlakta vidékeken érvénvecfil. Ezt a kérdést érintette legutóbb Pever Károly is és ebben az ügyben összeütközésbe került annak a lapnak egyik munkatársával, aki Magyarországon a mozgalom egyik irányitója és szervezője. Rainiss Ferenc ezen az ülésnapon kijelentette. hngv az olvan újságíró, aki tudva, akár barítsárros akár idegen íntnlom érdekében tevékenvkedik. hnznárii'ó. Rninjss felszólj lolta Pever Kárólvt. hogv biznnvítékokat terjesszen eló. Pever erre azt felelte, hogv ő határozza meg, mikor terjeszti eló bizonyítékait. Ennek az volt a célja, hogv egy későbbi ülésen áll majd elő bizonyítékaival, amelyekkel rámutat majd a pénzforrásokra. Mivel Peyert kitiltották n Ház üléseiről, ezért én ismertetem azt az elsői/ónul bizonyítékot, — folytatta Györki Imre —, amelyet beszédem végén fényképes másolatban a Ház asztalára teszek. Gvőrki ezután terjedelmes memorandumot olvasott fel, amelven Barasits Tivadar és Rainiss Ferepc névaláírása szerepel. A memorandum ismerteti a budapesti sajtóviszonyokat. Barasits és Rainiss ugy folytatiák ezt a memorandumot, hogy a Gömböskormánynak hivatása ellenére sem sikerült a zsidó sá jtóhegemónia megtörése és különösen Németország ennek a sajtónak a célpontja Ezen a ba.]on segíteni kell — hangoztatja a Rainissék memoranduma — és ecélból közgazdasági lapot kell létesíteni, amely a két ország gazdasági viszonyát szem előtt tartva, a gazdasági kapcsolatok további kiépítésén fáradozik. A lap egyik feladata volna, hogy mindkét ország kereskedőinek, iparosainak és mezőgazdáinak érdekeit mozdítsa elő. Természetes, az ilyen lap sokkal több költséggel jár, semhogy azt előfizetésekből fedezni lehetne. Erre is volna egy megoldás, hangoztatják tovább a memorandumban. Nagv német cégek, mint például Krupp, Aeg Farben Industrie, stb. arra kényszerültek, hogv magyarországi hirdetéseit zsidó hirdetőirodák utján adják fel, az ebből keletkező nyereség a 100 ezer márkái is eléri. Ebből az összegből biztosítani lehetne ennek a lapnak a fenntartását, a fennmaradó összeget pedig propagandacélokra lehetne fordítani. ,,"A német kormány számára természetesen biztosítanák azt a jogot — mondja tovább Rainissék memoranduma —, hogy képviselete (követség, konzulátus) utján lapunkban az ügyvitelt, az üzletvezetést ellenőrizze. Ennek kellős célja lehet, mert megteremti a kölcsönös magyar—német hírszolgálatot gazdasági téren, másrészt pedig csökkenti a magyar zsidó sajtó aknamunkáját." — Á levél aláírása 1935. december 28-án kelt. Aláírója Barasits Tivadar és Rainiss Ferenc — fejezte be a memorandum felolvasását Györki. Zsindely: Valódi az aláirás? GyArfci ezután gyre fokozódó zajban azt kérdi, mi tőrtént volna, ha 6. vagy bárOíl MAHVÍRORSZÁG mely szociáldemokrata képviselő hasonló értelmű levelet intézett volna — a moszkvai távirati irodához. (Nagy zaj.) Ez a levél meg fog jelenni, függetlenül a logvédelemtől. A Harmadik Birodalom által szállított rotációs gépek és papirszállitmányok is a Ház elé kerülnek. Ez a levél volt az első bizonyíték. Hadnagy Domonkos: Rainiss a magyar nemzeti eszmékéit küzdött! Propper Sándor: Idegen állam segítségével! Györki Imre ezután letette a Ház asztalára a levelet és elfoglalta a helyét. Az elnök ezután M a k k a i Jánost szólította. M a k k a i, aki ugyancsak az „Uj Magyarság" munkatársa, azzal kezdte beszédét, örömére szolgál, hogv Gvőrki után szólalhat fel és válaszolhat olyan vádra, amely nem tartozik ugyan a költségvetési vita keretébe, de kiegészítő látszat lesz arra a vádra, amelyet a Kázhan Pever emelt Rainiss ellen. Peyer azt mondotta, hogv az „Uj Magyarság" német kormánypénzből tartja fenn magát és hogy a pénzt Rajniss Ferenc hozta. Rainiss felszólította Peyert. hogy Házon kívül ismételje meg állításait. Nincs abban a helyzetben, hogy Barasits és Rainiss aláírását agnoszkájja. felfogása szerint mindkét aláirás hamisítvány, de azt ismertetett levél, mint bizonyíték, egyáltalában nem áll arányban azzal a váddal, ami néhány nappal ezelőtt elhangzott, hogy az „Uj Magyarság" német pénzen hazaáruló munkát végez és a pénzt Rainiss hozza. — Rainiss ajánlatot tett egy Wolff nevü ur által — folytatta Makkai —, hogy itt kőnyomatos lapot indítsanak, amely hétenkint kétszer-háromszor jelenne meg és amely a német sajtó tájékoztatná a magyar viszonyokról. — Ez a kőnyomatos nem lehet azonos az „Uj Magyarság^-gal, amely napilap. A Peyer által hangoztatott vádak csak azt a célt szolgáljak, hogy a közéleti tisztességet bemocskolják. Milyen bizonyítékot szállít, amely a magyar sajtóról tesz megállapítást. A magyar sajtó 85 százalékban állandóan uszít Németország ellen. Ha valaki a német—magyar kereskedelmi viszonyokról kőnyomatost akar készíteni, természetesen a német kormány támogatását kéri. — Ennek a levélnek ismertetése arra volt jó mondotta tovább Makkai —, hogy elősegítse azt a folyamatban levő akciót, hogy Magyarországon a német cégek képviselete ne legyen tisztán zsidó kézben. Ezután azzal folytatta, hogy hamisítványnak tartja Rainiss aláírását es mig ellenkezőjét be nem bizonyítják, állítja ezt. Németország velünk barátságos állam és velünk azonos uton halad. Uj vadként jelent meg itt ez az állítás, közöljék a szociáldemokraták a Népszavában is. Esztergályos János: Meg fog történni! Makkai: Ugy majd biróság elé kerül az ügy, amely majd eldönti, hogy a két fél közül melyiknek van igaza. Makkai ezután külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Megemlékezeti az olaszoknak az atesszinek elleni győzelméről és rámutatott arra, hogy Németország ma már Európa egyik legnagyobb katonai hatalmát jelenti. Ezután Malasits Géza szólalt fel. A szociáldemokraták azért gyűlölik a mai német rerdszert — mondotta —, mert üldöz egy vallást és tönkretette a munkásság szervezeteit. Komis? elnök ekkor figyelmeztette, hogy egy idegen állam belső kérdéseit ne bírálja. Malasits ezután a munkásság kereseti viszonyaival foglalkozott és uj adóreformot sürgetett. A kormány munkáját ciigalasaiságunak tartja, ezért s költségvetést nem fogadja ej. A Ház végül elfogadta az elnök napirendi indítványát, hogy legközelebbi ülés«! kedden délután tartsák. 1936 mams 9. —' = Farukk Egyiptom királya Kairó, május 8. A parlament pénteki megnyitó ülésén Mahaz pasa, a wafd párt vmáre rövid beszédei mo.idott, ameltben annak a Hvánságának adott kifejezést, hogy a pártok folytassák az elhunyt király által megkezdett együttn működés politikáját. Ezután első Faruk Bot háromszori felkiáltással Egyiptom királyának kiáltották ki. Az egybegyűli képvise'ők és a karzat közönsége lelkesen éltette az uj uralkodót. Zavargások a lassM egyetemen Megsebesítetlek egy professiort Bukarest, május 8. A bukareti diákegyesületek sztrájkja még mindig tart. A sztrájkolók még ma <em akarták beengedni az egyetemi hallgatókat, de kísérletük meghiúsult. A rendőrség több diákot letartóztatott. A jassi-i eg\etemen komolyabb zavargások voltak. A diákok behatoltak az élettani intézetbe és súlyosan megsebesítették Grigore Popa egyetemi tanárt és Lucinescu tanársegédat. A diákok ki akarták szabadítani a zavargások sorén letartóztatott öt társukat, mire a csendőrség riasztólövéseket adott le a levegőbe és a diákok meg-« futamodtak. Starti emberi) Olaszországija utazik Bécs, május 8. Starhemberg herceg május 15-ike és 22-ike között olaszországi utat tesz, amihez különböző politikai találgatásokat fűznek. Utjának célja Milánó és Roma, aJ utazás hivatalos megokolása az, hogy olaszosztrák labdarugómerkőzóst tartanak, amit Starhembergnek, mint az osztrák sport vezetőiének meg kell tekintenie. Ezzel szemben azonban felhozzák, hogy Starhemberg torább marad Olaszországban, mint szükséges lenne, ha tényleg csak a mérkőzést akarná megnézni Utazása miatt a hazafias arcvonal májuí 24-re tervezett felvonulását junius 7-ére halasztották. o Iliit Biztositási Osztálya PPPMíMHIHHÍ