Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)
1936-05-08 / 114. szám
1936 május 8. DttMAGYARORSZSG 3 A kisgyűlés többórás szabadtéri vita után módosította az eddigi terveket w Kelet népe" lekerült a műsorról — Aggodalmak a műsor és a költségvetés körül (A Délmagyarország munkatársától.) A körvényhatósági kisgyűlés csütörtöki ülésén hoszszabb vita fejlődött ki az idei szabadtéri játékok ügyéről. A vitában érdekes felszólalások hangzottak el, amelyekről alább számolunk be. A kisgyűlés többi részéről külön cikkben közlünk tudósítást. A polgármester javaslatát — amely szerint, mint ismeretes, a város 90 ezer pengős költséggel házikezelésben rendezi meg a játékokat és a műsoron 3—3 előadásban szerepelne „Az ember tragédiája", a „Bizánc" ós a „Kelet népe" — Renkey Lipót kulturtanácsnok ismertette. A javaslathoz dr. Dettre János szólalt fel elsőnek. Igen nehéz a hozandó határozatért felelősséget vállalni — mondotta. Mert vagy ugy határoz a közgyűlés, hogy az idén nem lesz szabadtéri játék, vagy ugy, hogy lesz, de azzal lehetetlenné válik az, hogy jövőre is legyen. Mindenki tudja, hogy a szabadtéri játékok fenntartására szükség van. Mindenki folvtatni akarja a játékokat, de ugy, hogy a nehezen kiverekedett nivó ne csökkenjen. Attól tartok, hogy ez a javaslat ezeket nem biztosítja. A város 91.600 pengőre tervezi a kiadásokat, de a tízezer pengő segélyt bevételként számolja el a javaslat. Amikor a város megvette a szabadtéri leltárt, az volt a szándéka, hogy ennek átengedésével támogatja, az idei játékok rendezői-égét. Ha ezeket a tételeket összeadjuk, kiderül, hogy nem 91.600. hanem legalább Í40.000 penr,őbe fog kerülni a rendezés. — Azt hiszem, hogy .Tanovics Jenő igazgató iir — folytatta — az illúziók bölcsőjébe ringatta a bizottság tagjait, amikor 7500 pengő átlagos bevétellel számolt, Ennyit még az eddigi játékok 6orán sem érhetett el Szeged. Az ember i ragédiáját feltétlenül játszani kell tovább. A további műsor megállapításánál az leerven a legfőbb szemnont, hogv a damb alkalmas legyen szabadtéri, előadásra. A Bizánc gyönyörű, költői munka, de első két felvonását szabadtéren nem lehet játszani. Itt van a Kelet népe. amelv még el sem készült. Szeged nem fűzheti egy premier kockázatához a szabadtéri játékok' sorsát. 1— Szabadtéren sehol sem játszottak még bemutat óf. Ennek a darabnak egyetlen előnye, hogy még nincs megírva, de fenyeget a veszély, hogy meg lesz írva ... Ha egyszer a Hamletet akarnák bemutatni, vagy a Faustot és kapcsolatba hoznánk az angol és a német, idegenforgalommal. óriási jelentőségű művészi esemény színhelyévé tehetnék Szegedet, A polgármester által összeállított bizottság nem nélkülözhetné a színházi szakismereteket. .Ta.nomcs Jenő azzal, hogy tőle származik a „Kelet népe" előadásának a gondolata és az irreálif költségvetés nem nagyon vált alkalmassá — t-lytatta Dettre — a játékok megrendezésére A polgármester javaslat'1 nem fo<*f»dhatia ol változtatás nélkül. A polgármester egészítse ki a bizottságot néhány szakemberrel és a bizottság sürgősen dolgozzon ki uj tervezetet. Dr. Grüner István három kifogást emel a javaslat ellen. Nem gáncsoskodás a célja, mert teljes mértékben tisztában van a játékok roppant fontosságával. A város, mint erkölcsi testület, ne szerepeljen ebben az üsrvben mint vállalkozó, mert a város, mint munkáltató, mifidig drágábban dolgoztat, minit egy magánvállalkozó. Ha a város nagyobb összeget veszítene ezen az üzleten, az ínséges tömegek joggal méltatlankodhatnának. Elsősorban azoktól az érdekeltségektől kellene komoly anyagi garanciát kérni, akiknek fontos üzl leti érdekük fűződik a szabadtéri játékok megrendezéséhez. — Második kifogásának a művészi szempont az alapja. A Tragédia előadása ellen senkinek sem lehet kifogása, ehhez ragaszkodni kell. A fiizánc előadását is helyesli. De a Kelet népétéi nem szabad kísérletezni, mert a szegedi Dóm-tér nem lehet isme• retlen. el sem készült darabok kísérleti bemutató színháza. Ez a szegedi játékok múltjához méltatlan folytatás lenne. A harmadik észrevétele az, hogy legalább egy zenés darabot kellene beleilleszteni a műsorba már csak a propaganda szempontjából is. Erkel valamelyik operáját kellene szerinte előadni. .Tanovics Jenő színházi múltját mindenki ismeri. Hervadhatatlan érdemei vannak ezen a téren, de Janovics a mai színházi kulturához képest Rip van Winkle. Oláh Gusztávot kellett volna meghallgatni ebben a kérdésben, Dr. Tonelli Sándor azzal kezdte felszólalását, hogy a kérdést minden részletében meg kell vitatni, mert a városnak óriási érdekei fűződnek a kérdés helyes megoldásához. Szegeden a szabadtéri játékok az elmúlt évben négyszázezer pengős forgalmat biztosítottak. A szabadtéri játékokról tehát nem szabad lemondani. A legszimpatikusabb megoldás kétségtelenül az volna, ha lenne vállalkozó, aki saját rezsijében megrendezné a játékokat. A müsorkérdésről szólva kijelenti, hogy a Kelet népe előadását kezdettől fogva lehetetlennek tartotta. Foglalkozott ezután Janovics rendezői elgondolásával, amelynek lényege, hogy díszlet nélkül láván rendezni — aggodalommal töltötte el. Mindenütt a helyi viszonyoknak megfelelően alakult ki a szabadtéri előadások stilusa. Az a stílus Szegeden is kialakult már. Azt a kipróbált módszert nem lehet ehetni. — A Kelet népe az a darab lesz, amely deficitbe rántja az idei vállalkozást, mint tavaly a Glaukos. Ezért azt javaslom, hogy a Kelet Ménét egyelőre törölje a város a játékok műsorából. Dr. Szívessy Lehel szólalt fel ezután. Ismertette a szegedi játékok történetét. Szerinte az első, három év előtti kísérlet sikere volt a legnagyobb. Két évvel ezelőtt Srhvschniga kancellár látogatása terelte Szeged felé az érdeklődést. A mult évben már kisebb volt az érdeklődés, mert a közönség kimerült. Az idén "> legjobb esetben minden előadásra egv-egy filléres vonatra lehet számítani, ami 1500 pengőt .Ment maximum. Az autóforgalom legfeljebb 500 nézőt hoz Szegedre, öt-hatezer venqő át laabevételnél nagyobbra nem lehet tehát s/ámitani. A kereteket tehát összébb kell vonni. mert különben R0_7ft.00ft pengős lesz a deficit. \ Kelet népét nem szabad műsorra tűzni, he lyette egy zenés darabot kellene. Márkus Lászlónak azt a közlését, amelv szerint 100.000 Vtnpőbe kerülne egy zenés darab előadása, nem frgadhatja el. Szakértők szerint igen jelentős rrodukció költsége sem érné el két előadás esetén sem a 20.000 pengőt. Szívessy azzal fejezte be felszólalását, hogv a polgármesteri javaslatot a beterjesztett formájában nem fogadhatja el. Dr. Pap Róbert szerint a javaslat pénzügyi megalapozottsága nem kielégítő. Tisztázni kellene, hogy a kormány mennyivel hajlandó támogatni a város vállalkozását. össze kellene hozni egv érdekeltséget azokból, akiknek elsősorban érdekük a játékok megrendezése. Nem járul hozzá ahhoz sem, hogy a kisgyűlés kimondja a határozatra a birtokonkívülisége U Ezután a polgármester reflektált az elhangzott felszólalásokra. Elmondta, hogy a tárgyalásokat már a mult év novemberében megkezdte, amikor a kultuszminiszter kijelentette, hogy Szegeden és Tatán feltétlenül állandósítani kell a játékokat. Azt is mondta, hogy a tárca költségvetésébe erre a célra 100.000 pengőt fog felvenni, ez nem történt meg. A további tárgyalások során az volt a cél, hogy az állami színházak rendezzék meg a szegedi játékokat. Ismertette Márkus László költségvetését, amely a Szent Erzsébet legendájának előadásához készült és amely szerint ez a produkció 84.000 pengőbe került volna, de a városnak külön kellett volna sok mindenféléről gondoskodnia. Ezzel szemben a három előadás után a legnagyobb bevétel legfeljebb 35.000 penoő lehetne. Ilyen körülmények között le kellett mondani erről Is, de Oláh Gusztáv bekapcsolásáról is, mert tudomása szerint nem 'esz Magyarországon a szabadtéri játékok idején. Most már tovább nem lehet halogatni a döntést. Magánvállalkozóra nem lehet számítani. Ha meg kell rendezni, ami kétségtelen, akkor nem .zabad tovább késlelkedni, mert óriási érdekek ffz-ődnek hozzá, hiszen az elmúlt években, óriási siker volt. — Javaslatomat módosítom — jelentette be a polgármester—, elejtem a „Kelet népé"-re vonatkozó részét. Mondja ki a kisgyűlés, hogy 90.000 pengő maximális keretet engedélyez. A bizottságot a felszólalások értelmében kiegészítem. Ha a 90.000 pengő keretében lehetséges, akkor a Tragédián és a Bizáncon kívül még egy zenés darabot is műsorra tűzünk, ha rem, akkor csak a Tragédiát és a Bizáncot adjuk elő. Auról van szó, hogy ezt az esztendőt át kell hízni valahogy, ragaszkodni kell — ha szerényebb keretek között is — a legmagasabb művészi nívóhoz. A1 polgármester ezután ismertette a számvetést. Nyolc előadás után 48.000 pengő tv-rételT vár, az állam 5000 pengő segélyt ígért, a társadalomtól 4000 pengő hozzájárulásra v.ámtf. Belvárosi Mozi M* ntoljtn Szoknyás ürdöoök St/I^Sf" Eösznropisu : Dlek Powel ót Glória Sluarf. Széchenyi HosI Péntektói minden nap A francia filmgyártás remeke! HARRY BAOÜR grandiózus főszereplésével SZERELEM ORVOSA társadalmi dráma. Főszereplők: HARRY BAOITR és Pl ERRE BLANCHAR,