Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-31 / 132. szám

T93f> május 3T. DÉLMAGYARORSZSG 19 Jégszekrény, Fagylaltgépek Permetezőgép Sodronyfonat Zomáiued%ny, legújabb petroleumföző versenyárban B R U CKN ER-vasuúuarban A Délmagyarország regénye HULLO CSILLAGOK Irta FARKAS ANTAL ELSŐ RÉSZ. I. Fönt a mennyország-bán, a leltek kincstári hivatala tájékán nagy sürgés-forgás, verejték-gyöngyöző izgalom volt. Nem is csoda: a rovancsoíó bizottság működött ott. (Ebben az árnyékvilágban sem esik meg az ilyesmi simán, szőrmentiben.) A bizottság fejcsóválva állapította meg, hogy egy lélek elveszett. Hát hogyan eshetett ez meg? Az égi kincstárban nincs, a földön sincs, nem is volt. Nem tévedt-e a pokolba? Átirat ment a pokolba. Mire a válasz megérkezett, bizony abba még az örökkévalóság óráján is egy kis idő tellett, mert a bürokratizmust még a pokol tüze sem tudja meggyorsítani. A válasz mindössze az volt, hogy a szerencsétlennek még a szinét sem láttuk, a mi nyilvántartásunkban nem szerepel. A lelkek kincstárnoka a fejét kaparta. — Nem értem. Adjon a bizottság egy kis időt a megtalálására. Tűvé teszek érte mindent és fogadom, hogy előkerül. A mennyei rovancsoíó bizottság abban különbözik a földitói, hogy a esze mellett szive is van. Jó ember volt a kincstárnok e földi életében is. Talán az volt a baja, hogy egy kicsit nagyon jó volt, olyan lyukas tenyerű teremtés, akinek még az ujjai között is kifolyt a földi kincs az üres markokba. Egész vagyont csurgatott el, magának semmi sem maradt, olyan meztelenül távozott el az a halandók sorából, mint amilyen csupaszon világra jött. A jó Isten tudja, hogy, hogy nem, ezt a lyukas tenyerű mivoltát még a másvilágon, magas tisztségében is megőrizte. így eshetett meg, hogy valamelyik forgalmasabb napon elszórt vagy féltucatnyi lelket. (Ugy tessék érteni, hogy a lelkek szines golyók alakjában raktározódtak el kellő beiktatás utón a kincstárban. Számot nem kaptak, mert az ilyesmivel való vesződést az égiek csak a földi halandók sanyargatására büntetésül szabták.) Tengernyi szines golyó volt a kincstárban és ahány, annyi szinü. Mikor eljött az ideje, az angyalkák tarisznyáját felsőbb utasításra megtöltötte a kincstárnok lelkekkel, szines golyócskákkal. — Menjetek a Tej-utra, aztán szórjátok le a földre mindezt, ami a tarisznyátokban van. • Hulló csillagok alakjában szálltak a földre ezek a lelkek. Rövidebb, hosszabb idő után kerültek vissza csorbultan, megkopottan, színtelenül, gyakran a pokol tűzén keresztül megtisztitottan a bünók salakjától. A kincstárba jutás előtt az angyalkák kifényesítették mindet. . Mondom, a kincstárnok még most is lyukas tenyeréből kigurult néhány darab golyóbis. Észre sem vette a jó lélek. Másnap reggel a söprögető angyalkák megtalálták: jaj, de megörültek nekif — Takarítás után kimegyünk a Tej-utra golyózni. — Nem lesz belőle baj? Jobb volna víszszaadni. — Majd játszás után. Úgyis lett. A pufókképü angyalkák vidáman játszadoztak a Tej-uton. Már-már belefáradtak a gurigázásba, amikor egyikük észrevett valamit. — Nézd. milyen furcsa eolyó ez: minden ütődésnél szikrázik. Figyeljétek csak! Az ám! A kavicsos Tej-uton elguritott golyó szikrázva pattogott, ugrált. — Milyen különös! Hadd guritsam én is. — Én isi — Előbb még én! A pajzán kedvű angyalkák pedig kapkodták egymás kezéből a különös golyót, addig gurították erre-arra nagyobb-nagyobb lendülettel, hogy egyszer csak a Tej-ut széléről lebukott a mélybe, bele abba a sötétségbe, ahol a föld forog, amerre a felsőbb parancsra tarisznyába rakott lelkeket szokták szórni. Nagyon megijedtek az angyalkák. A többi golyóval röpültek haza, oda tették, ahonnan fölvették. A kincstárnok megtalálta az elszórt golyókat, elraktározta valamennyit és észre sem vette, hogy egy hiányzik. Az az egy pedig csillagos szeptemberi éjszakán lepattant a földre, mint valami hulló csillag szállt a tekintetes Kamocsay Kálmán uram háza fölé, aztán eltűnt, elaludt. Az istálló ajtóban pipázó kocsis még látta, meg is jegyezte: — Mér megint bomolnak az urak a kaszinóban: ide rakétáztak. Bent az ágyasházban tekintetes Kamocsay asszonyom nyugvóhelyén élesen felsírt az anyja karjai közt pihegő újszülött... szalasztották a kaszinóba, mert uram meghagyta, hogy oda lány lesz, haza sem ha A kocsist a tekintetes küldjék a híradást: jön egy hétig. — Tekintetes uram, fiu lett. — Jól van János. Reggelre már otthon leszek. Nesze ez az őt koronás. Verd föl Nácit ha már becsukott volna, aztán idd meg. _ János szófogadó ember volt. Megitta az otkoronást, aztán hazakerült rendesen a maga lábán, ha mindjárt félrecsapott kalappal, bizonytalan léptekkel és méc- bizonytalanabb notavaj is. A tekintetes uramat derengő hajnalban kisérték haza a cimborák, meg a cigányok. Csöndesen, lábujjhegyen ovakodtak be az uri portára, mintha lopni akarnának. Egyenesen az alsó lakásba vonultak. Itt szoktak az urak dinom-dánomozní, hogy a felsőházban pihenők nyugalmát ne zavarják. Innen még a nóta, muzsikaszó sem hallik föl, ha az ablakokat, ajtókat becsukják. Itt van kéznél étel-ital. — No, Kálmán bátya, üdvözöld az uj vendégedet. Kálmán bátya egyet rántott a vállán: — Ráérek, nem szökik el. — Legalább az édesanyját köszöntsd. — Köszöntöm: igyunk az egészségére! A poharak megteltek, összecsendültek, * cigány tusst húzott. Ne tessék azt hinni, hogy ez a Kálmái bátya, ez a Kamocsay tekintetes ur, valam) szívtelen, megrögzött lump lett volna, aH nek lelke húrjait ez a családi esemény sem rezegtette meg. A világért sem. Jó embej volt ő, de abból a fajtából, aki örömét, bánatát nem viszi a mások szeme elé, hanem lelkében tartogatja és borba mártogatja. Valahogy jobban esik így. A koccintgatás az ő beteg feleségének az egészségére csöndül, a nótaszó az ő újszülött fiát üdvözli. Aki ezt félre érti, annak nincs józan esze: bolonddal meg nem törődik az okos ember. — Lajcsi fiam, ezt a nótát: „Párosával száll a vadlúd a réten .: Ez volt a felesége nótája. — De piano, az apátokat, hogy a fiamat föl ne költsétek! A fiamat! Milyen boldogsággal mondta ezt ld, de milyennel! Ezt csak ő érezte. Mert eddig mindég lányomat mondott. Számolt háromig. Aztán szünet következett Most tiz év után mondja ki a négyet és most mondhatja csak: — A fiamat! Emberek, cimborák, micsoda boldogság ez! Egyetek, igyatok! Lajcsi, ne sajnáld a hurtf — Most húzod először ifjú Kamocsay Kálmánnak! Bizony, sokáig váratott magára a fiatal ur. Mindegy, annál kedvesebb vendég. Nem is számítottak rá. (Folyt köv.) f «101 vMrolfnnh 5 nol dolgozfasiiM \ Deimnőunrország His Címtára szegedi kereskedőkről es iparosokra ANTIQÜARIÜM: iungárla könyveket vesz. elad ás oseráL FÉRFIRUHA: Uau Ignácz, Kelemen-u. B. ILLATSZERTAR: Gáspár illatszertár. Széchenyl-ttr t. IRODABFRFNDEZÉS: \Virth és Rensrev. Széchentl-^r l KALYHAJA VITÁS ÉS TISZTÍTÁS: Léderer János, Somogyi-ucca 1& KÉPKERETEZÉS: Frelmann Miksa, Kárász-u. 18. KÉZIMUNKA: Fischer „Kézimunikahiz", Kárisz-u. 11 KÖTÖTT- és SZÖVÖTTARU: .luip'el ás Hegyi, Püspök >azár Luszttg Imre, Széchenyi-tér l OLAJ- ÉS MŰSZAKI CIKKEK: Ruh Vilmos. Mikszáth K. a. H RÁDIÓ ÉS GRAMOFON: Oeutsch Albert, K&ráswieca f. Kelemen Márton. Kelemen-«. 11, SELYEMARUK: Holtzer & és Fial, a »postával nemben SZŐNYEG: Domán Mihály és fia, Kárász« U SZŰCS: Ftosmann Dávid KftrttaML I. ÜVEG ÉS PORCELLAN: Sdiillinger Kálmán, OsdronlCs B> I. VILLAMOSSÁG: Oentscfa Albert KáráswL f. Rosner József. Tisza La]os-£önit M. VIZVEZETÉKSZERELÖ: Fekete Nándor, Kossuth Lajos-sodrot 1& Szeneden szerezzük be minden szükségletünket!