Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-31 / 132. szám

SZEGED. SxerketztAtég; Somogyi "cca 22.1. em. Telelőn: 23-33..Kladöhlvaial, kölciönkUnyvlftr ét legylrodat Aradi ucca «*. Teleioni 13—Oö. - Nyomdm L«w LIpAt ncca 19. Telefon: 13-00. - Tavira« U leveleim: DélmagyarortzAa Sxeged 0 szegedi iparosok Egy darab minta-elet tárult fel szombat délben a szegedi ipari kiállításon, — egy kollekció öröm, egy üzenet szólalt meg itt annak a lelkes és bátor fiatalságnak zengő ajkáról, melyet eltemetett a háborús vériszapos szörnyűsége. A régi élet óta nem zsúfolódott az ipari életben Szegeden össze annyi lendület, annyi merészség, annyi felelősségérzet s annyi sikere az alkotás vágyának, mint amennyi a szegedi ipari kiállításon most megmutatja bátorságának és kitartásának oroszlánkörmeit. Amikor az iparnak és kereskedelemnek csak egy minisztere volt ebben az országban, a kereskedelmi miniszter eljött a szűk keretek között rendezett szegedi ipari kiállítás megnyitására, mert jól érezte s világosan felismerte, hogy a szerény keretek között is nem mindennapi bátor kezdeményezés mutatja meg agyonverhetetlen vitalitását. Most már más minisztere van az iparnak és más a kereskedelemnek, mindketten sokkal többet áldozhatnak idejükből a tárcájuk alá tartozó ügyek felkarolásának s a hatáskörük keretén belül elért eredmények méltatásának, a szegedi iparosság — amerikai elhatározással és amerikai tempóval most avatta fel a magyar kézmüiparosságnak az egész országban egyedülálló intézményét s az ipari miniszter urnák ezen a pünkösdi vikenden nem volt érkezése ahhoz, hogy megjelenésének jelentőségével dokumentálja annak a teremtő munkának szépségét és hasznosságát, amire a szegedi iparosok emberül és férfiul vállalkoztak s aminek vitézül meg is feleltek. S mégis azt mondjuk, talán jobb is igy, mert igy minden elismerő szó, minden dicsérő jelző, minden kalapot emelő mozdulat annak szól, akit a magasztalás valóban megillet s a kötelező, akár a szívesen kiírtait lojalitás nem osztozkodik azon az elismerésen, ami a szegedi iparosságnak ezért a munkateljesítményéért valóban kijár. Minden köszönet és minden elismerés igy osztatlanul azoké, akik erre a nagyszerű munkára vállalkoztak s akik azt, amihez hozzáfogtak, a bátorság és lendület ragyogó és az élet minden vonatkozása számára példátadó bizonyságtételével valósították meg. Csak aki az eiső kezdetre visszagondol, az tudja méltatni az eredmény impozáns és imponáló nagyságát. Mennyi optimizmus árad most szét ebből a sikerből, milyen gyönyörű eredmény igazolja, hogy szabad bátornak lenni, szabad felelősséget vállalni, szabad még a kockázat terhét is magunkra venni, mert ha elbukunk, csak mi roppanunk össze, de ha sikerül az, amire vállalkoztunk, ezrek élete válik vele könnyebbé. A szegedi ipari vásárnak már kialakult stílusa van. Ide nem vonulhat fel a gyáripar, hogy monumentális látványosságaival dszürkitse, eljelentéktelenitse a kézműipar alkotásait, a szegedi ipari vásár a dolgozó kéznek s nem az összemüködő gépeknek alkotásait tárja fel. Sikerének és gazdasági jelentőségének talán éppen ez a titka: nem vállalkozott ana, amit a hely adottságai között csak suta félmunkával tudna teljesíteni s nem csábittatta el magát a nagyobb bevétel s a terhek könnyebb elviselése érdekében sem arra, hogy a kézmüiparosok által rendezett kjállitás a gyáripar mintává- I sár a legyen. A szegedi kézmü'parosok böl- . Vasárnap, 1936 május 31. Ara 1© fillér XII. évfolyam, 132. sz. csen és józanul a kézműiparnak s a háziiparnak eredményeit és látnivalóit G

yűjtötték össze s az okosan kijelölt keretek özött a tökéletességet megközelítve töltötték be a maguk elé tűzött feladatot. A szegedi iparosok megmutatták, hogy mire képesek. Most a közönségen a sor: mutassa meg mindenki, hogy érdeklődésével és hasznos kedvtelésével fogja meghálálni a szegedi iparosság kivirágzott munkáját s hősi áldozatkészségét. Mindenki nézze meg a vásárt és mindenki vegyen valamit a kiállítóktól. A szegedi polgárság mindegyikében legyen annyi kollektiv érzés, legyen annyi helytállás, hogy a vásár látogatásával s vásárlásával sarkalni tudja az iparosságot ennek a gyönyörű munkának folytatására. Nem mondjuk, jól esnek a szép szavak is, jólesik a végzett munka és betöltött ElOfizETCSi Bevonta Helyben 3.20 vidéken e* Dudapetlen 3.0Ü, kUllOldttn 0.40 pengő. - Egye* azAm ftra heiKöxn^p 10p vatAr* 6» Ünnepnap >° "*1. ,llrdetetek leivAlele larl»*» »»érint. Megje. lenlk heiiowrifie»»' aapon» tHQel, feladat színes elismerése, de csak akkor, ha nem üres szavak magasztalnak s nem tartalmatlan frázisok zengik a szegedi iparosság dicséreteit. Jó szó van most elég, de 1 e g y e n elég érdeklődő és legyen elég megrendelő is. A magunk hitelét s e magunk szavának súlyát állítjuk most a szegedi iparosság mellé, — ameddig eljut a mi szavunk s ameddig állásfoglalásunk hitele futja, mindenkit invitálunk a kiállítás megte kintésére, érdemes a költségért és érdemes a fáradságért, mindenki gazdagabban fog tá vozni, mint ahogy eljön. Ha mással nem, e látnivalók szépségével, a szegedi s a magyai kézműipar nagyszerű teljesítményeinek vigasztaló bizonyságával gazdagodik. S ezért is érdemes most Szegedre jönni s ezért is kötelesség felkeresni a szegedi iparosok uj iparcsarnokát s immár nyolcadik évben rendezett vásárját. Szabadelvűsé^ és keresztény eszme Irfa Dr. Gráfz Gusztáv v. h. t. 1., orsz. képviselő, ny. külügyminiszter A költségvetési vita során Wolff Károly részletesen foglalkozott azokkal a „világszemléleti" különbségekkel, amelyek a korunkban mutatkozó politikai irányok között fennállanak és ebben a beszédében szembeállította egymással egyfelől az általa képviselt keresztény nemzeti irányt és másfelől a szabadelvű gondolatot. Rassay Károly azonnal visszautasította azt a felfogást, amely szerint a liberalizmus és a nemzeti eszme között bármiféle különbség volna tehető és az ő erőteljes érveléséhez nem kell semmit sem hozzátenni. A magam részéről mindég azt a nézetet vallottam, hogy az igazi nemzeti politika az, amely a nemzetre nézve leghasznosabb. Valamely politikai iránynak nemzeti vagy nemzetietlen voltát annak tartalmából, nem pedig annak frazeológiájából kell megítélni. Éppen olyan kevéssé igazolt azonban az a másik állítás is, hogy a liberalizmus a keresztény iránnyal szemben állana. Ellentétben ezzel az állítással a magam részéről azt tartom, hogy a keresztény eszme és a liberális eszmevilág között semmiféle ellentét nincsen, sőt a kettő egy és ugyanaz. Ezt különben magának Wolff Károlynak beszédéből is be lehet igazolni. Hiszen amikor Wolff kijelentette, hogy ő is a szabad sajtó, a szabad gyülekezési jog, a szabad véleménynyilvánítás és a titkos választójog alapján áll, olyan elveket vallott magáénak, amelyek a liberalizmus tárházából származnak és amelyek egyenesen a liberalizmus lényegét alkotják. Amivel a liberalizmus szemben áll, de éppen ugy szemben kell, hogy álljon a keresztény nen-.zeti politika is, az nem más, mint az az uj politikai irány, amely a háború utáni korszakban több országban felütötte fejét és amely az állam, jobban mondva az állam? hatalom birtokosainak omnipotenciáját szegezi az egyes polgárok szabad véleménynyilvánítási jogának, szembe az a rendszer, amely az egyént az élet minden vonatkozásában alá akarja rendelni valamely egységesen irányított állami akaratnak, amely parancsszóval akarja megállapítani, hogy mely meggyőződéseket szabad vallani és melyeket tilos követni és amely lelkiismereti kényszert gyakorol a polgárokra, sőt szabadságukat és anyagi exisztenciájukat fenyegeti, ha az állami hatalomtól eltérő felfogást mernek vallani. Ez a rendszer az, amely nem egyeztethető össze a liberalizmussal, de éppen ugy nem egyeztethető össze a keresztény gondolattal se, mert hiszen az egyéniségnek a kereszténység által kitermelt és kiformált értékét becsüli alá. Ha valami szemben áll a keresztény iránnyal, az nem a liberalizmus, hanem a diktatórikus irány, mert ez az a rendszer, amely hajlik az emberi élet ama szent voltának és az egyén ama szabadságának megtagadásához, amelyet az Uj testamentum hirdet és amely a demokráciának alapja. A szellemi és politikai szabadság elleni támadások azok, amelyek megtagad» jak Krisztusnak az egyéniség értékéről szóló tanait. Krisztus tanította, hogy „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek azt, ami az Istené." Modern terminolgiába átültetve, ez azt jelenti, hogy meg kell adni az államnak azt, ami az államé, de nem szabad hozzányúlni az egyén lelkiismeretéhez és meggyőződéseinek szabadságához, azaz érintetlenül kell hagyni mindenkinek lelkét. Ezt követeli a keresztény felfogás és ezt vallja a liberalizmus is. Ami ezzel szemben áll, az az úgynevezett totalitási elmélet, amely azt hirdeti, hogy az egyénnek mint olyannak nincsen értéke, hogy értékét csak a közösséghez való tartozás adja meg és hogy csak olyan meggyőződéseket szabad vallania, amelyek a hatalmon levők helyeslésével találkoznak. A leghatározottabban szembe kell tehát szállni azzal a felfogással, amely a keresztény eszme és a liberális gondolat között ellentétet vagy különbséget vél felfedezhet . Ez a két gondolat azonos alapon fejlődő.t ki. A liberalizmus eszmevilága a keresztény etikában gyökerezik, amely az egyén értéket emeli ki. Amint a kereszténység erkölcsi téren törekszik az egyén tökéletesedésére, ép-