Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-17 / 122. szám

I.-J Í4 O f I MACiYARORSZAO 1956 máfus T7. Zálogfegyét, brlllláns és arany » mieiatt el- fí4pn4n Htiifio uranv, «zUstmUveoné «djU, binUj* lel ÜOOlidl UlUUd Vérosl i«lo«haxzs szemken Oroirlán neo» Ora, ékszerjarUás olcsón. legyen kUCreiel! érdemes MAKÓI HÍREK Juniue hatodikán találkozót tartanak a ma­kói gimnázium volt növendékei. A makói gimná­zium Pesten élő volt növendékei, a Makóról el­származott öreg diákok az elmúlt kedden találko­zóra jöttek össze Budapesten. A találkozón 51 öreg diák vett részt, akik dr. Szőke József in­dítványára elhatározták, hogy a jövőben minden hó első keddjén találkozóra jönnek össze a Kakas Kapuban, erre a találkozóra hivatalos az intézet­nek bármely évfolyamban végzett és bárhol élő volt növendéke. A legközelebbi találkozót junius 6-án Makón rendezik meg, együtt azokkal a nö­vendékeikkel, akik 10, 20 és 25 éves találkozóikat tartják ugyanezen a napon. Junius hatodikán tehát az intézet szinte psszes volt növendékei találko­zót adnak egymásnak a régi kedves falak között s ezen a napon felelevenítik a régi diákemlékeket. Szőke József elnökletével diákönképzőkört ren­deznek, amelyen szóbeli feleleteket fognak adni a legaktuálisabb irodalmi és tudományos kérdések­re. Meglátogatják az elhalt pajtások sirját, meg­koszorúzzák a Hősök Emlékmüvét és istentiszte­leten vesznek részt Alapjék búcsúelőadása. Vasárnap este fejezi be makói előadásainak sorozatát az Országos Kama­raszínház Két vígjátékkal búcsúzik a kiváló tár­sulat és pedig a Nagy szerelemmel, ami vasárnap délután kerül előadásra és az utolsó előadásként •i Fiaiető vendég-gel. Anyakönyv] hírek. Házasságra jelentkeztek: Czene Imre Kerekes Annával, Igaz Sándor István Harcsás Erzsébettel, Sáfrány Károly Major Er­zsébettel, Kurai Ferenc Sas Balog Máriával, Al­földi Lajos Dobai Margittal. Házasságot kötöttek: Hós Sándor Lengyel Etellel, vitéz Pusztaszeri Pál Fürge Erzsébettel, Rácz Imre Kardos Julianná­val, Szabó János Gera Viktóriával, Fülöp Mihály Sárkány Rozáliával. Elhaltak: Sebestyén Mária Erzsébet 22 hónapos Dembinszky-ucca 29., Csor­ba József 86 éves Szent Gellért-ucca 28. sz. Szemüveget szakszerűen készít Klein látszerész. Megfellebbezték Szirbik lelkész megválasztá­sát. Szirbik Sándor lelkésznek a belvárosi paro­rhiára történt megválasztását megfellebbezték. A fellebbezést — mint értesülünk —, több száz vá­lasztó irta alá, akik a fellebbezésük legfőbb indo­kául azt adják elő, hogy az egyházi törvények ér­telmében az egyházat a két templomnak megfele­lően két körzetre kellett volna osztani a két kör­zet választói számára lehetőséget kellett volna te­remteni arra, hogy mindegyik körzet külön-külön válasszon magónak lelkészt. Hivatkoznak továbbá arra, hogy az újvárosi körzetben két órával to­vább szavaztak, mint a belvárosiban s hogy a hi­vatalos eljárás kezdetén a templom le volt zárva. A fellebbezést az egyházmegyére terjesztették fel, Ilnrsányi esperes kezeihez. Elkészült a makói képviselöválasztók névjegy­zéke Mint már közöltük, teljesen újra kellett ösz­szeirni Makó lakosságát választói jogosultság te­kintetében. Ezt az összeírást a hivatalos köze. űek a télen elvégezték, az összeírásnak az alapján iMilotta össze a központi választmány az uj név­jegyzéket s az uj összeállítás után mintegy 3000 szavazóval lenne kevesebb, mint az előző évben volt. A kihngyáis szembetűnően azokban a kerüle­tekben nagy, amelyekben köztudomás szerint több u* ellenzéki szavazó. Addig, amíg az 1936. évre az f kerületben volt 1120 szavazó, most felvettek s:!6-ot, a II. kerületben volt 1015 szavazó, most fel­vettek 781-et, a IV. kerületben volt 986, most fel­vettek 362-őt, az V kerületben volt 986. most fel­vettek 684-et. a XII. kerületben volt 1402, most fel­vettek filft-et. Meg kell jegyezni, ezek a kerületek részben «¡¡városi, részben Honvédot, régi és uj munkásházakat foglalják magukban. Az uj név­jegyzéket szombattól közszemlére tették ki a régi rendőrségi épületben levő emeleti helyiségben, azt a hivatalos órák nlntt bárki megtekintheti. A cév­¡rrrvzékhől kihagyottak névsora megtekinthető minden este 7 órától kezdve a Munkásotthonban Uri-u. 4.) is, ahol mindenkinek rendelkezésére áll a felszólamláshoz szükséges nyomtatvány. A m*kói Stefánia-Szövetség vasárnap délelőtt 11 órakor a vármegyeháza kisgyülési termében artja éves rendes közgyűlését Taroay alispán el­nöklete alatt A közgyűlésen a szokásos tárgya­tón kívül váljsjtás is le6z Tenntszfltők, felszerelések, hurozások Klein Im­rénél. Ingatlanforgalom Makón. Vajda Ferenc meg­vette Küsz János 496 négyszögöl jángori földjét 400 pengőért, Mágori Bálint és neje Putnoki Já­nos és társai Ráday-ucca 10. számú házát 3200 pengőért, Kusz Sámuelné özv. Szabó Jánosné egy hold 800 négyszögöl hatrongyosi földjét 1400 pen­gőért, Balogh Imre és neje Tamasi József és Te­réz Szent János-tér 37. számú házát 4 ezer pengő­ért, Szabó János és neje Kusz Sámuelné egy hold Szegedi-utmenti járandóját 1700 pengőért, Víg Jó­zsef és társai Takács Péter 5 hold 831 négyszögöl lelei utmenti járandóját 8800 pengőért, Gyürösi András és neje dr. Dózsa Ferenc Arany János­ucca 56. számú házának felerészét 600 pengőért, Molnár Istvánné Szabó Péterné Botond-ucca 23. számú házát 1200 pengőért, kk. Igaz Gyula Ferenc és testvére ajándékba kapták Igaz Ferenc Ráday­ucca 49. számú házának felét 3 ezer pengő becs­értékben Umrath kis hatos cséplőkazan, magánjáró, fo­gasrendszerü, eladó. Felvilágosítást ad dr. Sin­ger Mór ügyvéd Makón. ELITE cirill Pensfo. Siófok ^ lépés a strandtól minden kényes isényeket kielé­gítő te'jes komfort. — Ba'atonra néző bakomra szobák. — Kitíinő konvha. Bármikor megkezdhető Ifi ^ados te'ies • w penro v^futi költséggel Felvilágosítás prospektus: Neu Ernő banküzlet uta­zási irodájában. Széchenvi-tér 6. Nálam kaphatók a fényes világhirii PUCH és special STEYR Elsőrendű kerékpárok pu m mik és alkatrészek az ismert iilléres árakban STANDARD f á Ci 1Ó K és PHILIPS újdonságai kicsi részletre nálam kaphatók. SPOIÍ1- tS öYtRNENHOCSlIt 0LC50N ! qéoker»skedö, Kiss ucca Kiss l>. palota Sándor — ANYAKÖNYVI HÍREK. Az elmúlt héten született 18 fiu, 14 leány. Házasságot kötöttek: dr. Julesz Miklós és dr. Winkler Erzsébet, Seres Lajos és Barna Gizella, Fülöp Imre és Bullás Er­zsébet, Horváth Dezső cs Markovics Anna, Szögi József és Csal a Piroska, Stefán Jakab és Szuhaí Erzsébet, Száraz János és Dajka Rozália, Már­ton Ferenc ós Szeles Ilona, Barna István és Nagy­Erzsébet, Bózsó Aulai és Ördög Ilona, Simon Ist­ván és Simon Julianna, Papdi László és Török Anna, Ábrahám István és Czeglédi Lídia, Németh Gyula és Szekszárdi Erzsébet, Szanka István és Bitó Ilona, Giljon Miklós és Igaz Mária. Elhaltak: özv. Vankó József né 96, Balogh Károlyné 76, Dobó Veronika 32 éves, Kájári Károly 8 hónapos, Baranyí Erzsébet 35, Kisztner Rudolf 59 éves, Budinszky Zoltán 7 hónapos, Garass László 7 éves, Pintér Erzsébet 7 hónapos, Relele Franciska 24, Tóth Józsel'né 34, Kiss Rudolf 32, özv. Sár­kány Istvánné 73, özv. Szűcs Ferencné 75, özv. Kószó Jánosné 75, Dobó Mihály 60, özv. Meszes Pálné 73, Gárgván Imre 68, Mayér Cecilía 23, Bruck Artúr 52, Murka Istvánné 43 éves korában. — ELÖADASOK. A mohamedánok között vég­zett keresztyén missziói munkáról tart vetitettké­pes előadást vasárnap délután fél 7 órai kezdet­tel a református egyház gyülekezeti termében (Kálvin-tér 2.), Döbrössy Lajos külmissziói lel­kész. Belépődíj nincs. — A Szegedi Izraelita Nőegyesület 1936 május hó 24-én, vasárnap délután fél 5 (fé.l öt) órakor a hitközség székházának dísztermében évi rendes közgyűlést tart, melyre a tárgy fontosságára va­ló tekintettel a t. tagok pontos megjelenését kéri az Elnökség. Határozatképtelenség esetén május hó 31-én fél öt órakor lesz megtartva a közgyűlés. — A kabát és koeztüm minden vonal — és anyagszépsége hiábavaló, ha összeállítása, meg­varrása nem tökéletes. Ezt pedig csak Torpedó varrófonál használatával érhetjük el. z Budapestre érve a Park «zá'todáhan a seleti­pályaudvar mellett megtalálja kényelmét legjobb ellátását olcsó árakért E lap előfizetőinek £1 szá­zalék engedménvt nyuitunk. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Állást kaphat a Ha­tósági Munkaközvetítőben: 3 jobb megjelenésű ki­szolgálónő, 1 kirakatrendező, 1 kovács vidékem, 1 bognár, 1 mázolómester, 1 pincérnő vidéken, 2 vil­lanyszerelő, 1 cipész vidéken, 1 lakatos, 1 hadi­gondozott fiu gyári munkás, 3 szabó raktári ott­honi munkára, 2 hadigondozott cipész, 1 cipőtü. zőnő, 1 hötgyfodrásznő. — Bulgár gyermekek nyaralása Szegeden. AJ 1848-ban Bulgáriába menekült magyarok utódai­nak gyermekei az idén ellátogatnak az országba, hogy magyar nyelvtudásukat tökéletesítsék. Amió­ta a szófiai magyar iskola kihirdette, hogy ai idén ismét lesz nyaraltatás, Bulgária minden ré­széből jelentkeznek a magyar gyermekek. Augusz­tusban 100 gyermek érkezik Bulgáriából, ezek kö­zött 50 bulgár is van. A gyermekek közül 50 Sze­geden nyaral, akiket egyes családoknál helyeznek el. Szeged tavaly is nagy melegséggel fogadta a bulgáriai gyermekeket és erről a bolgár lapok is nagy elismeréssel emlékeztek meg. Az idén is­mét Szeged társadalmához fordul az akció igazga­tója, Kiss Károly tanfelügyelő, kéri, hogy akik­nek módjukban van, vállaljanak ellátásra és szál­lásra egy-egy bulgár vagy magyar gyermeket. Le­hetőleg olyan családok támogatását kérik, ahol hasonlókorú gyermek van, hogy a vendég gyako­rolhassa magát a magyar nyelvben. A gyermekek augusztus elején érkeznek és augusztus végéig maradnak. Azok, akik vendéggyermekeket óhaj­tanak házukba fogadni, szándékukat junius l-ig közöljék Kiss Károly tanfelügyelővel. — A hatósági vizsgálat is megállapította, hogy a felsőtiszaparti újjáalakított Szőnyi-fürdőben minden a legteljesebb rendben van. Sok régi és szá­mos uj vendég jelentkezett bérlőként a népszerű fürdőházban, hoi már vig fürdőélet folyik. Cian-ivoda szavatossággal ciánoz. is Szege a, Tisza ta/os-iíörul 58. Telelőn : 31-7^ A Budapesten nemrég megtartott 1936. évt Concours d'Elégance-n 11 szebbnél-szebb Fiat ko. esi vett részt és mind a 11 dijat nyert. A Fiat nemcsak teljesítményben, de szépségben is első helyen áll a világpiacon. — A móravárosi választás. A szociáldemok­rata párt móravárosi hivatalos helyisége a Faragó­ucca 27. alatt ifj. Ördögh József vendéglőjében van. Hivatalos órák: szerdai napokon 7—8-ig, vasárnap és ünnepnapokon IO—12 óráig. A ju­nius 21-éne kitűzött XIII. kerületi uj választásra vonatkozó minden ügyben itt ad felvilágosítás« minden érdeklődőnek az intézőbizottság. \ sok gyaloglástól kimerült és összeesett a 22 éves leány. Szombaton délután 3 óra táj­ban a sövényházai országúton a Levenyey-ma­jor körzetében a járókelők egy fiatal eszmélet­len állapotban levő leányt találtak az árokban. Értesítették a községi orvost, akinek intézke­désére a leánvt a mentők a szegedi közkor ­házba vitték. Megállapították, hogy a leánv Szabó Erzsébet 22 éves kiskunmajsai lakos, aki falujából gyalog indult el Sövényházára- Azt hiszik, hogv a leány a sok gyaloglástól kime­rült, rosszul lett és elvesztette eszméletét. A szerencsétlen leány állapota súlyos. Bárt Gleichenbem teimmumatanan katarrhusok-, asztma-, tüdőtágulás- és szívbajoknál. EgredOláJló klíma, hires gyögyforr4«ok, t»rmé»r«t«s Min«»»-«« ftirdük. pnenmat kimrAk, inhalaJatifolnmok. Pr«»pekt a«: Ositrik Forgalmi Iroda (Bndapast, AndrísuT-at 28 Knrkomiision, Gleicheobore ntiín.

Next

/
Oldalképek
Tartalom