Délmagyarország, 1936. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1936-05-02 / 109. szám

1l)50. május 2. DÉLMAGYARORSZÁG 5 MÁJUSI KÖLTÖZKÖDÉS Fehér cipők Szandál cipők Weeckend cioök valamint az összes nyári cipők óriási választékban, olcsó szabott árakon ELIT-nél. Széchenyi tér 16. "»gssssg (A Délmagyar ország munkatársától.) Pén­teken reggel megkezdődtek a májusi költöz­ködések 6zerte a városban, mindenfelé tárko­'ísikat, kézikocsikat, cepekedő embereket lehe­fett látni. A májusi költözködés azonban nem volt olyan nagyarányú, amilyennek képzelték, ennek egyik legfőbb oka az, hogy a magánház­tartások már régebben leépítették a nagyobb lakásokat és most már majd mindenki kisebb, viszonyainak és az általános gazdasági hely­zetnek megfelelő lakásban lakik. A forgalom hasonló volt a mult év májusának forgalmá­hoz, legfeljebb a fuvardijak olcsóbbodtak né­mileg. Május elsején egy kétszobás lakást 15—20 pengőért költöztettek ki, a mult esztendőben ennek az ára 20—25 pengő volt, A szállitócé­gek ennek okát a Szent. István-téri fuvarosok és hordárok konkurenciájában látják, akik lé­nyegesen kevesebbért vállaltak szállítást. Be­(A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi törvényszék V ad ay-tanácsa pénteken tolv tatta a Pettykó—Lázár per tanúinak ki­hallgatását. A pénteki nap iránt különös ér­deklődés nyilvánult meg, erre a napra idézték meg dr. S c h m i d t Henrik professzort, volt rektort. Az els őtanu Bárdoss Ferenc nyugalma­zott egyetemi irodafőnök volt, akit Soóky Ist­ván „eltiprására' vonatkozólag hallgatott ki a biróság. Elmondotta, hogy az ügyről csak hal­lott, közvetlen tapasztalata nincs. A kollégái mesélték, hogy Pettykó üldözte Soókyt, de hogv miben állott ez az üldözés, arról nem be­széltek. A vádlott egész sereg hosszadalmas kérdést intézett a tanúhoz, aki a kérdésekre „ez igy van," „valóban," „megtörtént" szavakkal fe­lelt. Egyik kérdésre aztán „nem"-mel vála­szolt, mire dr. Detlre János megjegyezte: — Na végre! Bárdoss után dr. Berecz János egyetemi tanár következett. A professzor kijelentette, arról nincs tudomása, hogy Pettykó az egyete­mi szállító megkerülésével, tiltott módon! ügy­nökök utján szerezte be az egyetem részére szükséges műszereket. Emlékszik arra, hogy Soóky rendelte műszereket nem leheteti hasz­nálni. Az operatőr professzorokat Soókv a ki­írás előtt egyáltalán nem kérdezte meg és ezt a klinikai bizottságban felháborodással tár­gyalta. Az ügyet külön bizottság intézte el. Az egyetemi tanároknak az volt a tudomásuk, hogy Soóky hibázta el a dolgot a 20 ezer pengős rendelésnél, amelynek legnagyobb részét az egyetem nem használhatta. filrnondotla a professzor, hogy emiatt sohasem tiltakoztak Soóky visszahelyezése ellen, más okok játszottak énnél a kérdésnél közre. Kije­lentette. hogy Pettykó lett Soókv utódja, de nem tud arról, hogy Soókvt üldözte volna, er­re nem volt sem oka, sem joga. Soókyt privát ügyei miatt küldték el Szegedről. Soóky vál­tó-adósságaira nézve kijelentette, hogy erre vonatkozólag személyes tapasztalatai vannak. A váltót — kétezer pengőről — többizben pro­longálták. majd a professzor az egész összeget kifizette, hogy ne szaporodjanak fel a költsé­gek. Soókv felfüggesztése után sokszor kanott széltünk két szállitócéggel, akik szerint leg­utóbb 400—500 városi költözködés történt, Ez a szám csak a nagyobb lakásokra vonat­kozik. kisebb költözés ennél jóval több xolt. A szállítócégek szerint városközi költözés is 6zép bzámmal volt, legalább annyian költöz­tek Szegedre, mint amennyien elhagyták a vá­rosi. 1 májusi költözés azonban meg sem kö­zelitette a írult évi augusztust. segélyt és rosszul esett neki, hogy a váltó­ügyben mégsem kereste fel őt. Fizetési készsé­get Soóky részéről nem tapasztalt. Németh Sándorra vonatkozólag kijelentette, hogy nem tud semmit Németh „üldöztetéséről" és „eltip­rásáról" sem. Az egyetem nem volt Némethtel megelégedve. Ő maga sem tartotta alkalmas­nak Némethet a hivatal vezetésére. Általános kívánság volt, hogy a miniszter vigye el Némethet Sze­gedről. Lázár: Petlykó állította be Méltóságod előtt Némethet alkalmatlan embernek, buta fráternek? Tanú: Nem. magam sem tartottam őt al­kalmas embernek! Pettykó előttem nem sérte­gette Némethet. Dr. Schmidt Henrik professzort szólította be ezután az elnök. Az üldözési ügyről kellett először vallomást tennie, nevezetesen arról, hogv nem engedte a questurai jövedelmeit megadóztatni. Kijelentette, hogy ilyenformá­ban rom tud a dologról. De lehet, hogy az ösz­szes mellékjövedelmei nem voltak megadóz­tatva. Amikor rektor lett, maga sem volt tisztában az adóügyekkel. Kovács rektor kezdte az adóügyeket rendezni, neki voltak erre vonatkozólag tervei. Az egye­temen eleinte káosz uralkodott az adóügyek­ben is. Fokozatosan kellelt rendet teremteni. Rektorsága idején ezeket az ügyeket a jogi professzorokra bizla, Erekyre és Búzára és az ő tanácsaik szerint kormányozta ezeket az ügyeket. Ezután a diplomajövedelmekről beszélt, ki­fogásolta, hogy Pettykó nemcsak tisztviselője volt az egyetemnek, hanem egyúttal, a diplo­mákkal kapcsolatban, szállítója is, ezt a ket­tősségét kellett volna külön választani. Dr. S á r a y bíró kérdést intézett a tanúhoz és a kérdésben megemlítette ezt a szót is: „magánjog." — Én ezt se tudom kérem — válaszolta a pro­fesszor —, hogy mi az a magánjog, nekem ed­dig soha nem volt dolgom se birósággal, se ügyvéddel... Elmondotta a tanú, hogy Pettvkónak szóbeli szerződése volt ugyan az egyetemmel, azonban véleménye szerint ezt a szerződést fel kelleti volna bontani, mert a viszonvok rosszabbod­tak. A professzor ekkor kisebb rosz­szullétrő! panaszkodott és egy pohár vizel kért. Az elnök a tárgvalásl tíz percre felfüggesztette. Szünet utan dr. Kleitsch ügyész több kérdésére elmondotta, hogy nem akar igazság­talan és kellemetlen lenni, de el kell mondania, hogy annakidején a szerződés a tanácsjegyző információi alapján keletkezett. Tgaz, hogv a diploma ára Kolozsvárolt is ennyibe került, illetve ennyi aranykorona volt az ára, de éppen ez nem volt méltányos. Elismerte a ta­nú, hogy Pettykó elődje is ezt az összeget él­vezte. Azt tudja, hogv dr. Fehér Gézának kellett volna kifizetnie Pettykó adóit. Tőle tudja, hogv egyizben a rektori mellékjövedel­mei után 22fi pengő adót fizetclt Pettykó. Dr. Fehér azzal ment bc hozzá a rektori irodába, hogy a „szegény tanácsiegyzőt bántják, holott nem hibás." Az elmaradt adót azután egv összegben fizette be utólag dr. Fehér, az ő ta­nácsára. Elnök: Tud-c arról, hogy Pettvkó egyál­talán adócsalást követeti el? Tanú: Erre a kérdésre nem lehet igennel vagv nemmel felelni, nekem az volt a benyo­másom. hogv a mellékjövedelmeit titkolta. Pettykó: Van-e tudomása arról, hogy az egyetemnek mindég megmnodtam, hogv a dip­lomák ulán körülbelül 15 pengő mellékjöve­delmem volt. Tanú: Erről nem tudok. D e 11 r e : Azok a mellékjövedelmek, ame­lyek után nem fizeted adót, adókötelesek vol­tak-e, erről lud a tanú ur? Tanú: Nem tudok, nem vizsgáltam. A tanú a vádlott egyik-másik kérdésére ide­gesen válaszolta, hogy nem káptalan az ő feje és ne kérdezze őt, mert „nem kellemes dolgok ezek." A diplomaigazolványokra vonatkozólag KARINA harisnyába is nem fut le a szem a harispyatartóná!. Asszonyom! Vesse <;1 a főzés gondját és könnyen nyaralhat! A „P r ó f é t a É11 e r e m" újonnan szervezett konyhája házhoz szállít 4 fogásos választékos ebédet P 1.—, Családi ebéd P 1.60. Egven egy próbaebedet! Az árnyas kerthelyiségben olcsó abonoma. Ízletes zónák. Esténkint BAKTAY szalon jazz-zenekar hangversenyez. Szives pártfogást kér Laikó Vince tulajdonos, a ,Kass szálló volt főpincére Dr. Schmidt Henrik volt rektor vallomása a Pettykó—Lázár-perben Dr. Berecz János a klinikai műszerekről, a gazdasági hivatalról és a váltóadósságokról

Next

/
Oldalképek
Tartalom