Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)

1936-04-12 / 93. szám

1936 énrilis 12. i; D11 MACíyARORS7£C 33 Hz alföld legnagyobb nemzetközi szállítmányozási Vállalata PERL MOR ES FIA Alapítva 1863-ban | Ellenzáras magénvámrakíár safát telepünkön. | A Máv. házlól-házig forgalom ügynöksége Elsőrendűen berendezett Dníorszállltási és Deraktározás) Vállalat Iroda: Fekelesa» ucca 17. ^ Telefon 11—21. Raktárházak: Kálvária ucca 21. * Telefon 13 - 42 A 'Délmaayarors&áa regénye MÁRIA PRÓFÉTH írta Bercxell A. Károly 80 Várady erre dühösen ütötte föl a fejét. — Na, most már elégi Ha alkotó vagy, lás­suk mit produkáltál. Csak ámítod magadat és másokat s a végén ki fog sülni, hogy a nyolc regényed közül egy sincs készen. Elég volt ebből... I — S ezt olyan keményen és határozottan dörögte el, hogy saját hívei is meghunyászkodtak, mint akik a vihartól ak­kor is félnek, ha sikerül védett helyen meg­húzódniok. Aztán újra visszafordult a köny­vespolc felé s összeráncolt homlokkal turkált az új kiadványok között, mint aki csak Igaz­ságot szolgáltatott, különben nem érdekli az eyé&z dolog, sem az indulat, sem az elfogult­ság szennyes hulláma hozzá föl nem ér. Mária most mér igazán szerette volna tud­ni, hogy mi ennek a különös civakodásnak a háttere, de megkérdezni egyiket sem mer­te, mart Iván kicsit meghátrálva könnyelmű vállvonogatással próbálta menteni helyzetét, a többiek meg még mindig összekuncogtak s ironikus megjegyzéseket tettek az állítólagos regényíróra. Végül is Braunnak kellett ren­det teremtenie, aki eddig bizonyos felsőbb­séggel hallgatta a fiatalokat s egykedvűen, szinte öregesen mosolygott. Ivánt vette párt­fogásába s ez Máriának is jólesett, mert amennyit meg tudott érteni ebből a magas­röptű irodalmi összecsapásból, pillanatnyilag Iván helyzete látszott reménytelenebbnek. S bármennyire objektív igyekezett is lenni, Iván neki is jobban tetszett, mint Várady, márcsak azért is, mert szerinte árvának érez­te az egyhúron pendülök tömegében. Braun magához vojtfa Ivánt és atyáskodó szeretettel kérdezte: — Hát tényleg készül az a regény, Iván­kán i? — Hugó bácsi, — tört ki a fiu — napok kérdése, hogy befejezzem... De tudod, hogy mennyi dolgom van... Örökösen lőtnom-fut­nom kell, hogy meg tudjak élni.,. Ha nekem olyan könnyű lenne a helyzetem, mint ne­kik... Braun már csak a békesség kedvéért is «nyhíteni próbálta a feszültséget. — Hiszen a múltkor elejétől végig elme­sélted ezt a Selyemzsinórt... Igazán érdekes volt... — Csak le kellene írnom, Hugó bácsi..; Minden a fejemben van... De délelőtt hfrek után szaladgálni, délben a rendőrségre, este a szerkesztőségbe, éjszaka a nyomdába... Azt hiszik ezek, hogy olyan könnyű mesterség ez... Persze, ha én is valamelyik könyvtár­ban ülhetnék... De ahhoz ugylátszik mégsem vagyok elég tehetségtelen... Hagyjuk! Elvég­re huszonhat éves vagyok, van időm elég... Még Dosztojevszkit is lepipálhatom. Aztán visszanyerve pillanatokra megingó önbnzal­mát, jókedvűen ragadta csuklón Máriát s már szinte diadalmasan kiáltott föl — Jöjjön, Marika ... Judit már megharag­szik, hogy egyedül hagytam... S vitte magá­val a leányt a sarokba, a dohányzóasztalhoz. Várady irigy, lapos pillantást vetett utánuk. Az asszony nevetve fogadta őket. — Na, most majdnem megjárta... Már-már én akartam a védelmére kelni... Minek kezd ki velük? Látja, mennyien vannak... S meg­veregette a tarkóját. Maga sohase nyughat... Iván jókedvűen kacsintott rá. — Egy kicsit megbosszantottam a mes­tert... Már úgyis nagyon el van telve magá­val... De most látoiy\ csak, hogy milyen bá­jos ez a kislány... — s kihívóan vizsgálgatta Máriát. S ezek az ostobák irodalommal trak­tálták. Esküszöm magának, csak csacsiság­ról fogok beszélni. Mária tiltakozni akart, de Judit megelőz­te . — Maga nagyon téved, ha azt hiszi, hogy a mi Máriánk affajta falusi liba. Öt nagyon is érdeklik a komoly dolgok. Csak^ erőltesse meg magát, drágám, annál is inkább, mert egy kicsit utána kell néznem a sütemények­nek — s huncutul kacérkodva a fiúval, kecse­sen libegett ki a szobából. Iván utána nézett s nem tagadhatta le ön­maga. előtt, hogy tetszik neki ez az asszony. ElsŐ perctől kezdve tetszett s azt is érezte, hogy Judit sem közömbös iránta. Kis, gye­rekes termete beleégett fantáziájába s azóta, mióta ismerte, bizony már sokszor megkísér­tette a gondolat, hogy komolyan is foglal­kozzék vele. Hiszen, ha nem volna a Hugó bácsi felesége...! S gyorsan Máriára vetette magét: — Szóval Judit... akarom mondani Mária, Marika, magával mindenről lehet beszélget­ni... Na, ennek örülök... Ezt a luxust nővel szemben olyan ritkán engedheti meg magá­nak az ember. Különösen itt... Csupa üres te­remtés... Az értéket mindig a vidék adja... Én ís onnan jöttem. Nemsokára egészen belemelegedtek a be­szélgetésbe. Iván érdekes eseteket mesélt újságírói foglalkozása köréből, az ideges fő­szerkesztőről és a kollégáiról, akik állandóan valami tréfán törik a fejüket. Különösen a te­lefonnal élnek vissza. Mindenkit felhívnak, s néha összegabalyítják a fővárost. A múltkor éjjel kirendeltek egy kövér orvost a várOs­végére. Képzelheti, micsoda röhögés volt ott. Mária nevetgélve hallgatta a fiú színes s élénk gesztusokkal kísért előadását s néha hosszúkás fehér arcán felejtette tekintetét. Volt valami réveteg, merengő ebben az Iván­ban, izgága, nyugtalan modora ellenére is Kék szemei gyerekes fantasztáiról árulkodtak, aki szívesen néz túl a valóságon. Nagy élve­zettel beszélt, mint aki mindig új és új gyö­nyört tud felfedezni a szavak kiejtésében, zsongító zenéjében s a mondatok egymáshoz simuló, egyre szédítőbb magasságokba törő épületében. Mária maga is elbódult Iván tö­kéletes beszédkészségétől s néha már szinte nem is a szavak értelmére, hanem az egy­másután kulcsolódó, egymásba zendülő han­gok muzsikájára figyelt. Végre mégis meg­kérdezte tőle: — Mondja hát, mi van azokkal a regé­nyekkel? Vannak, vagy nincsenek? Iván egy pillanatra elfordult, mintha gon­dolatait szeretné hirtelen rendbehozni, aztán szinte nekitüzesedve válaszolt: — Persze, hogy megvannak. Nyolc regé­nyem fekszik készen a fiókomban, csak az utolsó simítások hiányzanak még ... Majd meglátja... — S most egészen fátyolosan nézett maga elé. — Ez a Selyemzsinór... Valami olyan mély bepillantás az emberi életbe... Ahogy van s ahogy a főhős felé sodródnak az események a maguk szörnyű determináló erejével... Mária figyelmesen hallgatta s nem értette, hogy miért vonják a többlek kétségbe a fiú igazát, mikor annyira érzik minden szaván, hogy hosszú éjszakákat virrasztott át Íróasz­talára görnyedve s mondatokként vájta kfi magából a megtestesülésre ítélt költészetet. Kérlelte, hogy mesélje el neki valamelyiket, őt nagyon érdekli s míg Iván elborongott, hogy a sok közül melyik vízióját vonultassa el a fó közönségnek mutatkozó leány előtt, egyre gyakrabban símítgatta pillantásaival a fiú arcát s a régi mondat szakadozott föl belőle: „Legyen okos és erős, szép és ele­gáns." S míg Iván cigarettára gyújtott s szinte átszellemült fantáziája korlátlan lehe­tőségétől, kis naplója jutott eszébe ... A vé­ge ... Amit annyiszor elképzelt már, de amit még sohasem írhatott le valóságos él­mények hiányában... Legyen okos... Igen, ez az Iván okos, hiszen olyan szépen beszél... Regényei vannak... Bárcsak olvashatná őket. És erős is ... Föntartja önmagát..: Magas ... És szép is... Olyan kedves az a kis lyukacska az állán, ahogy mosolyog s vakítóan fehér fogait feléje villogtatja ... És elegáns... Ni, milyen fényes a cipője, mi­lyen szép az a kék ing is, mely puhán ját­szik össze égszín szemével... — Mondja hát — ocsúdott fel hirtelen el­mer engéséből, mert a nagyasztalnál a társa­ság újra valami éktelen vitában tőrt ki. Sódi felugrott s vpdul hadonászott a finomkodó Nemes felé, mint valami sziu-indián. A kö­zépkori céhrendszerek reneszánszát hirdette, amit a kulturfilozófus sehogysem akart el­fogadni. A társaság hamarosan két pártra szakadt s verve az asztalt rekedten marcan­golták egymás véleményét. Csak Braun hallgatott, vagy mondott egy-esry szót, am! csak hevesebb lángokra lobbantotta a fiata­lokat. (Folyt, kőv.) Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott a kiadótulajdonos DélmagyarorMág Hirlap- és Nyomdavállalat Rt.-nál, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. Takaréktűzhely ^t^r/T.vé^r^^ lóra átalakítom ólosón, felelSsgé? mellett. B e r g tüzhelylakatos, Attila uoea 6. ti Lakását széppé, elegánssá teszi, Ha függönyeit, díszpárnáit, teritóit, rojtjait FRANKELNAL veszi. Kelemen-u. 12. (Ha-Ha mellett) Filléres előnyomdaf wa Pnh 4 í# 1*sréredmínyegebban ég l«golcsóbban tisztit­„ ' t.tísGlöckner József és Fia. első vegytisztitó, kelmefestő és áptóllgőztisititó ipartelepe Iskola ucca 27—28., fog. temp. átal. "u.. rr ia-69.

Next

/
Oldalképek
Tartalom