Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)

1936-04-05 / 88. szám

ÍO DELMAG7ARORSZAG 1936 április 5. Tavaszi térfi kalap -újdonságok a legnayobb választékban Kárász-uooa 14. Férfi habselyem Ingek és hernyóselyem nyakkendők elismerten nagy raktára. no kózzak én mög farkasok hadával? Hova rejtsem el az ée édös gyerökeiimet, hogy bajom né lógyön? Tegnap Is mögcibálták a kontyomat azok az átkozott muszkakatonák, mert egy beteg honvédnek bepólyáztam a törött lábát. Édös gyerökeim hozok én 6nnival£t... Mögvetőm az ágyat is De ha baj lönne ebből, né engöm, de a némötöt verje mög az Isteni Itt az önnivaló .. Itta jó ital is, fogyasszák el jóétvéggyal, édös gyerökeim. Aztán... — Aztán elmegyünk innen tovább, jé nénémasszony. Nem akarjuk mi, hogy baja legyen miattunk — mondta szomorúan a három fiatal tiszt és sietve költötték el a jósziwel nekik juttatott alamizsnát. És mentek. Ágota asszony könnyeit törölgetve nézett utánuk. Nem akarta bár, elcsuklott a hangja: Isten áldja mög magukat... édös fiaim! Éjféltájban, mikor elsőt szólt a kakas, megverte valaki keményen Ágota asszony aiblakát. Még az üvegje is beesett. — Nyisson kend kaput szaporán, Ágota aszszony! Harsogott egy kemény hang. — Betegöket hoztam, háromat. — Jaj Sándor! Hova a leiköd... Mit csináljak An három beteggel? Most hagyta el ugyanannyi a hajlékomat. Tégnap mög a kontyom hagyott el engömet, az is a beteg miatt. Jaj Sándor, hova a lelköm ? — A kendé pokolba, ha azonnal nem nyit kend kaputI — dorombolt a kemény hang De ugyanakkor beesett már a kapu is. — Hatodmagával lépett be azon Sándor... Három az ő embere volt. Három pedig — mi voltunk, a három bujdosó tiszt — mondta az ősz pátriárka ... AM aradi hóhér embereivel keltűnk birokra, nem messze az erdő alatt... De kemény harc után a brigantik győztek. Bilincsre vertek bennünket. Elhurcolni azonban már nem tudtak. A lágendorfi bös is éppen az erdőt bújta akkor embereivel. Kéznél voh tehát a segedelem. így kerültünk vissza a jószívű Ágota asszonyhoz, megtörve, elcsigázva, még betegebben. Tiz napig laktuk meg Ágota asszony házát. Addig éjjel-nappal a Sándor emberei figyelték lesből a csárdát. Mikor fölépültünk és újra útra kelhettünk, ismét Sándor, a puszták fia kisért el bennünket Szegediig .,. Lovakat is ő adott alánk. Mikor mindezeket meg akartuk neki köszönni agy meleg kézszorítással, nem nyúlt a kezünk után, csak a hangja búgott felénk: — Betyárkéz az enyim, nem való az tiszturak msikáiba... Áldja meg az Isten magukat. ... öt évvel ezelőtt, amikor a hires kondorosi csárda száz éves fennállásét ünnepelte Kondoros kfaség lakossága, mondotta el mindezeket a szomorú visszaemlékezés őt is elhozván közénk — a három fiatal tiszt egyike, egy galambősz aggastyán-pap. Ugyancsak ő mesélte el az a lábbá történetet is. Ast hittem ama feíejthetetlen időkben — folytatta a pátriárka —, hogy sohasem fogok többé találkozni a puszták vacLhaval, aki földi életét ily szörnyűén elhibázta. Csalódtam ... Nem is olyan sokéra: egy év multán újra láttam őt a kufsteini vár sáncaiban, harmincfontos vasban. ö még hamarabb oda került, mint én. öt — amint ott mesélte el — három század nhlánus katona kerítette be és fogta el a kecskeméti határban tiz emberével ejgyütt De nem mint betyárt, hanem — ezt ma mi is tudjuk —, mint a karaarilla által rettegett forradalmárt... De Kufsteinba csak őt egymagát börtönözték be, mert ő toborzottá össze azt a 350 emberből álló lovasosapatot, amely Szeged és Szenttamás alatt a rácok, Erdélyben Nagyszieben körül pedig az oláhoknál, tartott vérkeresztséget rettenthetetlen csapatával. Lágendorfnál pedig egymaga vert le - lova hátáról — tizenegy ellenséget. Négyet fokossal, hetet pedig karikás ostorával. E&m cselekedeteiért a császári hatalom emberei, amíg lefolytatják ellene a vizsgálatot, h&r minc fontos vasra verve sáncramunkára kényszeritették. Engem is oda kényszeritettek hóhéraim, csak bilincsek nélkül. Fiatal voltam még. Tizennyolc esztendős. Fejsebemmel és az édesanym csókjával kerültem a várfogságba. Talán ez indította őket velem szemben könyörületre. Együtt dolgoztunk hónapokig... Én azonban csak könnyebb munkán robotoltam, ásóval a kezemben. Helyettem a csákányt nagyerejü rabtársam kezelte. A nehéz kődarabokat is cipelte helyettem tovább. Mikor azonban az ásót sem bírtam már kezelni, azt is kivette kezemhői a vasmarku ember. — Adja ide hadnagy ur — rezdült ki hangjából o jóakarat. Az én paraszti markom jobban elbírja ezt. És elvette tőlem az ásót is... Én meg leültem és megigazítottam kötésemet. Másnap már elválasztottak egymástól a kufsteini hóhérok. Engem elküldtek vizet pumpázm, még nehezebb munkára. Mikor meglátta ezt a vadember, felemelte a nehéz csákányt és ugy vágta azt a kősziklába, hogy ketté törött. Utána felkapta a másikat, harmadikat és összetörte vslamenoyit. Gsak nehéz küzdelem után birták megfékezni a sáncok őrei... Többé nem láttam a hős Sándort a kufsteini sáncokban Kezeire is vasat vertek és egyes cellába zárták. Három hónap multán nekem megkegyelmeztek és — besoroztak császári katonának .. Egy esztendő multán hir futott Bécsbe, hogy fellázadtak a kufsteini vár rabjai, háromezren. A büntető századokkal engem is odavezényeltek. Hetekig tartott a lázadás letörése... A rabok elsáncolták a várudvarát, barrikádokat emeltek a kazamaták elé. Az őrséget lefegyverezték. Ekkor láttam újra a magyar puszták rettegett fejedelmét. Lábain, kezein bilincsekkel... Négy markos porkoláb lökte be utolsónak oelllájába... Ajtajára keresztvasat vertek nyomban. Megfigyeltem az ajtaját. Éjfélkor megperdült a dob.,. Sorakoztunk a vár udvarán — indulásra. Nem állhattam meg, hogy sorbaállás előtt el ne lépjek az oroszlán ketrece előtt. A zűrzavarban kinek tünt volna ez fél? Mikor a oella ajtaja elé értem, a lábam elé koppant valami... Ugyanekkor megbomlottam és földrebuktam: fölemeltem a kődarabot. Papírba volt göngyölve. A zsebembe csúsztattam. Csak Olmützbe — ahova elvezényeltek bennünket —, olvastam el az ólomdarabbal papirosra karcolt primitív betűket... Ez állt a papiroson: — Ügön ti>sztőt hadnagy uram, ha valamikor hazajut szép Magyarországra, nézzön ki a pusztára. Nézze mög azt hejjöttem is. Osztán, ha nem sajraájja az útját, nézzön be a Bugaci csárdába is. Ott tanájja a Pannit, akiért én elkárhoztam. Nézze mög azt is. De né nagyon nézzön a saömibe, mer a hajnalcsillag rem ojan fényös, mint az a gyilkos saömpár. Csak annyit mondjon neki, hogy vasba vagyok Kufsteinba'. De lérá«om én magamrul ezt a fránya vasat és újra ott löszök a pusztába. Annál, akiért elkárhoztam. Csak ennyit mondjon neki... Én csak hosszú tiz esztendő multán szabadultam ki a harmincfontos vasnál is nehezebb feketesárga zsinóros katonamundérbél... De azért kimentem a pusztába. Tartoztam enynyivel a raboroszlánnak. De megelőzött az engem. Ö hamarabb kiszabadult a kufsteini várból, mint én a katonamundérból... Leverte láncait és megszökött. Mikor előadtam Panninak a tízesztendős üzenetet, kötényét babrálva motyogta: — Itt vót... Itt járt, de el is mönt. Csak akkor jár ide vissza, ha pandúrok verik . . Betyár annak a szive is! Mikor ezt mondta, dorombolt a hangja és rám emelte szemeit.. . Mintha meg akart volna korbácsolni a tekintetével. — Aztán miért mondja nekem ezeket most, a tekintetes ur? — Mert tartozom ezt megmondani, mint egykori rabtársamnak üzenetét. — Hát rab'ársa vót a tekintetös ur, ünekt? — Bámult rám nagy szemekkel a Panni s osak ugy súrolt a tekintetével. — Akkor tessék beljebb — mondta Tisztöljön mög a tekintetös ur engöm is. — Ha mögmondom a Sándornak, nagyra vöszi majd, hogy itt járt a tekintetös ur. No, tessék beljebb. Puha az én ágyam, szívesen is látom. A karom se l>ékó Jobb helyet nem tanál ennél a pusztában a tekintetös ur. Ekkor láttam csak, mennyire igaza volt a kufsteini rabnak. Az esthajnali csillag pironkodva bujt volna eí még tiz esztendő multán is, ha szembenézett volna vele a Panni. Ki is fordultam .. Sietve hagytam el a pusztát. Csak egy meleg kézszorítást hagytam ott a Panni kezében,- hogy adja azt át Sándornak, as ép kufsteini jótevőmnek. . Csak husz esztendő multán láttam még egyszer életében a puszták fiát: Szamosujvárott. Papja voltam akkor a börtönnek. Halódott már akkor a vénoroszlán Hivattak hozzá, lássam el utolsó kenettel... Meg akartam gyóntatni. Mikor felhívtam erre, rám vetette tekintetét, aztán fölnézett a — rácsra S azon keresztül az égre. S mintha ahhoz beszélt voina: — Ninos én neköm mit möggyónmi. Ami az ém bűnöm, az a másé is. Mögcsaltalak. Kivertek. Bujdostam. Betyár lőttem. Nem volt hazám, nem volt házam. Puszta föld volt a nyoszolyám. Rét zsámbékja volt a párnám. Takaróm a osillagos ég Ugy éltem én, mint a farkas. Puskával űztek, ha köllött, ha nem. Jó töttömet lélagadták. A bűnömért ostoroztak, mert szabadon éltem. És most... möghalok ... mint rab. Mit gyónjak én mög, tisztelendő atyám? — Csak a puszta ... a puszta .,, as volt é£hozzám jó. Áldja mög az Isten — mind a két kei zével. Sóhajtó* egy hosszút és meghalt a vénbetyár. Kifvert lelke talán ma is a pusztában kóborol. Herke Mihály. Minden hölgy csak GFB harisnyái visel, meri legszebb, legjobb és legolcsóbb M gyári lerakat PpUftk Testvéreknél Vigyázat. Kedvező részletre Legjobban és legolcsóbban nálam vásárolhat összes márkás kerékpárokat. Gumik, alkatrészek meglepő olcsó árban R&dlÓK az összes gyártmányok. — írógépel* ujak és használtak. Csilla&rok nagy választékban. « Javítóműhely. Kelemen Marion S.«.