Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)
1936-04-30 / 107. szám
A "Délmagyarország regénye MMRIA PRÓFÉTIÍ Apróhirdetések rTTT Iría Berezeli A. Károly 03 8. APOSTOLOK EGYMÁS KÖZÖTT S így mult el a karácsony is. Mária az orvostól kapott egy ezüst karkötőórát, az aszszonytől pedig egy igen jókarban levő, ha nem is egészen divatos télikabátot, örült az ajándékoknak s azzal igyekezett meghálálni, hogy még nagyobb gonddal foglalkozott a gyerekekkel. Ernőkét, aki különös fogékonyságot árult el, tanítgatta is, idővel azonban sikerült magához édesgetnie a kisebbiket is s így lassan egyáltalán nem érezte tehernek a gyermeknevelés mesterségét. Sőt néha jókat mulatott talpraesett mondásaikon s érdekes történeteket talált ki, hogy a gyerekeknek alkalmuk legyen kérdezősködni. Olykor Ivánra is ráragadt a mesélőkedv, fi is előszedte gyerekkori emlékeit s igen büszke volt, ha a fiúcskák visszafojtott lélekzettel hallgatták fantasztikus históriáit. Közeledett a szavalás napja is, Mária naponta átismételgette n verset, hogy bele ne süljön majd a nyilvánosság előtt. Braun sokszor mosolygott rajta s ugratta. — Meglátja, még szerződtetik valahová. Valami filmgyárhoz ... — Az ám — felelte kedélyesen s néhány ismert mozisztár mozdulatait utánozta. Közben mind sűrűbben találkozott Ivánnal. Eleinte csak a parkban kószáltak, vagy a város kevésbé forgalmas uccáin, később azonban már bemerészkedtek egy-egy kiskocsmába is. Máriának nagy újdonság volt a meghitt, hangulatos környezet s szívesen figyelte, ha valaki dúdolgatott, vagy hangoskodott a szomszéd asztaloknál. Iván állandóan terveit mesélgette, de kínosan feszengett, ha Mária — még mindig nem okulva az előző eseteken — számon kérte valamelyiket. Egyik este a fiú Európa térképét teritette ki a leány előtt s miközben beszélt, vastagon aláhúzta azokat a városokat, melyeknek sürgfis megtekintését elhatározta. — így az ember semmire sem viheti — magyarázta buzgón s még három deci bort rendelt. — Látni kell, anélkül nincs tudomány, sem művészet. Elvégre egy regényÍrónak tájékozottnak kell lennie minden kérdésben, Hogy írjak én Rarcelónáról, ha sohasem voltam ott... -n:!05- vhj szám. 1936. E percben különösen a spanyolokért rajongott s kijelentette, hogy neki már évek óta jobban tetszenek a spanyol festők, mint nz olaszok. S erre a maga mesterien színező módján áradozott Grecoról, Velasquezről és Goyáról, akiket minden idők legnagyobb lángelméi közé sorozott. Nem beszélve a spanyol drámaírókról s a csodálatos don Quitore-ről, akik mind egy sajátos, magasrendű nép lelkének megnyilatkozásai. A végén megjelölt minden fontosabb spanyol várost s most már csak azon törte a fejét, hogy inimódon lehetne még a télen eljutni oda. Persze nem egyedül, hanem ... — s itt nagylelkűen pillantott a leányra — párosan! — Várj csak — ráncolta össze homlokát Iván s izgatottan szaladgáltatta ceruzáját Spanyolhon kincses vidékein —, ah a regényem beütne ... Akkor ez nem lenne probléma. Kapnék érte, mondjuk háromezer pengőt, ez éppen elég lenne kettőnknek egy félesztendőre, vagy még tovább is. S a regényt valószínűiéi? kiadják ... — De mutassa már meg egyszer azt a regényt — lovalta bele magát Mária is a spanyol kirándulásba. — Hol van? — A napokban elkészül... Mégcsak néhány oldal simítani való van hátra — s belebámulva a pirosan csillogó borba, szinte belerészegedett a sebességbe, amellyel beszáguldozta az ecrcsz Ibér-félszigetet. Néhány nap múlva Norvégia jutott eszébe s így lelkendezett — A zárt északi lélek .:. Egy norvég regény olyan, mint valami vázlat... Csak jelzi, csak sejtteti, hogy mi történik s míg elhiteti az emberre], hogy jelentéktelen események szemtanuja, addig szörnyű szenvedélyeket és sorsokat indít útjukra ... Csakis Norvégiába érdemes menni... Már meg is érdeklődtem, hogy mibe kerül egy norvég grammatika. Mária valamivel kétkedőbben fogadta Iván új tervét s szerényen megjegyezte, hogy ő már egészen beleélte magát Spanyolországba ... Olyan szép lehet az a Cordova ... Iván leintette. — Rájöttem, hogy ezekben a déli fajtákban sok a külszín, a cirkusz, a fölösleg ... Az igazság északon ,van ... Mária megbarátkozott hát a fjordok világával s a fiú ajánlatára elolvasott néhány Knut Hamsunt. Az előadás előtt pár nappal Iván elvitte Máriát a vasmunkásokhoz, hogy bemutassa a vezetőségnek, esetleg elszavaltassa előttük is a verset. Mikor belépett a Munkásotthon hűvös előcsarnokába, a leány megilletődötten haladt végig a hosszú folyosókon s az volt az érzése, hogy hazaérkezett. Egyszerű emberek sürögtek forogtak le-föl a lépcsőkön, mint akik egész napi nyomasztó fogságuk után itt végre szabadon kiélhetik emberi méltóságnak nevezett kicsiny igényeiket. Az egyik szobából tompán dübörgő hangok zúdultak ki s végiggördültek a folyosókon. Mária kérdően nézett Ivánra s hallgatózva állt meg az ajtó előtt... — Mi vagyunk a pince és a kémény, lábunk bazaltoszlop... — hömpölygött a komor hangorkán, majd éles kiáltó tenor hasított bele a levegőbe: — Rajtunk pihennek meg n vándormadarak s idegeink fájó huzalán küldik világgá a halálos híreket..: — Erre néhány nő sírt föl: — A halálos híreket... — Szavalókórus —• mondta Iván. — Én is dirigáltam már. — Milyen különös — borzongott a leány a meghatottságtól. — Olyan, mint valami fenyegető imádság ... fFolvt. köv.l Árverési hirdetmény. 524 Alulírott bírósági végrehajtó az 1881 évi LX te 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi kir. járásbíróság 1935. évi P 6703. számú végzése következtében dr. Grosser Sándor ügyvéd által képviselt özv. Papdi Tmréné javára 6)0 pengő és járulékai erejéig 1935. évi november hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 1819 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: házibutorok, képek, szőnyeg ós egyéb ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Ezen árverésnek a szegedi kir járásbíróság 1035. évi Pk. 50.858. számú végzése folytán 610.— pengő tőkekövetelés, ennek 1936. évi február hó 1 napjától járó 5 százalék kamatai és eddig összesen bíróilag már megállapított s a még felmerülendő költségek erejéig Szeged, Cserzy M. u. 15. sz. leendő foganatosítására 1936. éivi május hó 2. napjának délelőtti 9.45 órája határidőül kitfizetik és ahhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok a7. 1881. LX. tc. 107.. 108 $-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ¡«érőnek szükség esetén a becsáron alól is, de legfeljebb a becsérték kétharmadáért el fognak adatni. Kelt Szeged, 1936. évi április hó 5. napján. vitéz Gál kir. bir. végrehajtó. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Nyomatott n kiadótulajdonos Délmagyaror»zág Hirlap- és Nvonidavállalat Rt.-nál, Szeged. Felelős üzemvezető: KLEIN SÁNDOR. Uccai bútorozott szoba léposőházi bejárattal ki adó Attila u. 8. Bútorozott lakásomat dolgozó nővel megfelezném. Cim Oltványi u. 2. Kiilönbejáratu. üres, — uccai, magasföldszinti szoba azonnal kiadó. — Szentgyörgy ucca 9. Kiilönbejáratu bútorozott szoba azonnal kiadó. Jókai u. 1. Lakás - Üzlet Háromszobás, komfortos uccai emeleti különálló lakás május 1-re kiadó. Uj tér 6. Nagv pince betonozott, száraz. Tiszaparton augusztus 1re kiadó. Érd. Révai ucca 8. 532 Dugonics térnél 4 szobás modern, alápincézett uri ház, külön 2 szobás és házmesteri lakássa) 19.000 P-ért eladó. Megvehető Dávidnál, Kigyó ucca 7. sz. ötszobás földszinti modern, kétszobás elsőemeleti udvari lakáis és egy nagy pincehelyiség azonnalra is kiadó. Tisza Lajos körút 61. Bischoii Guula nemcsak mint molorvers.nyzO, hanem mint »iereio is klvAlól Autók, motorkerékpárok. osónakmotorok és elektromos berendezések spéciéit javítója! Moioiosok, moloroínál dolgozta»»Blokl Moiorkfliponi: Kossuth Lajos s. -ut ¿V. udvarban Ügyes, önálló munKúsiiokei női szabósághoz állandó munkára felvesz — Steinerné, Kigyó u. 1. I. eni. 8ü Iparigazolváiiiiyal rendelkező, mindenben jártas cukrászt keresek. — Műhely felszereléssel rendelkező előnyben. — „Cukrász" jeligére. Kifutó fiút saját kerékpárral felvesz Elit cipőáruház, Széchenyi téi 16. Azonnal felveszek becsületes, szorgalmas, munkabíró bejárónőt. — Jelentkezés csütörtökön Zsótér u. 1. 5 éves gyakorlattal orvosi rendelőbe asszisztensnek ajánlkozom, — esetleg bejárónőnek elmennek. PetőfiS. sugérut 48. Jól főző mindenesleány május l-re felvétetik. — Kölcsey ucca 10, II. em. 17. ajto. Perfekt német tudással tanítónőt keresek d. u. 4—7-ig. „Megbízható"' jeligére. Fiatal, ügyes kárpitossegéd felvetetik. „Azonnal 10" jeligére. Négy éves kisfiú mellé a délelőtti órákra kisasszony kerestetik. Érdeklődni dr Szivessynél, Csekonies-ucca 4. ADÁS-VÉTEL 4 napig t a r 1 még a uegKiarusitas 'GerOMizban Csekonics uooa 2. 611 Uradat int let palackokban házhok szállítva kapható és elfl jegyezhető Brunner lm re Szeged, postafiók 17 Kenyér áraim a következők; fehér kenyér kg —.24 Rozsos buzakenyér kg. —.2a FORGÓ sütöde, Pásztor ucca 33. Alsóváros. ócskavasat, fémet magas árban veszek és eladok. Horváth vastelep Párisi körút 19a. Legmagasabb árat fize tek használt tárgyakért és ruhákért. Csehó, Attila u. 8. Kérelem a háztulaldonos urakhoz! Tekintettel a nagymérvű lakás igénylőim előjegyzésére, tisztelettel úérém a felmondásba kerülő lakások mielőbbi bejelentését. Belvárosi Lakásügynökség Dugonics tér 11. Telefon 25.47. 531 figyelem! az uj kenvéráralnkra. Ne legyen pénzéDek ellensége, a FEHÉR 24 filléi FÉLBARNA 22 fillér HARNA 18 filléi Az árak készpénzbe értendők, kapható Szílcs József sütöde, Mikszáth Kál mán u. 10 533 Hálózati rádió 2+1. hangszóróval. ALkalmli ár 25 P, eladó. Polgár u. 22, I. em. 3. Márványasztalt, cukrászati felszerelést keresek. „Felszerelés" jeligére Karikahajós női varró gép elköltözés végett eladó. Polgár u. 18. Aruhordásra alkalmas kézikocsi olcsón eladó. Hay üvegüzlet. Modern super ki rádiót megvételre deresek „Zenekedvelő" jeligére. Legmagasabb árban veszek használt ruhát és zálogcédulát Jókai ju. 1. Nagyon szép 2^x3H szőnyeg eladó Fisohhof. Mikszáth K- u. 22. Bobinos szabó varrógép, női Singer karikahajós varrógép, egy<^ szekrények, félhálók, jó állapotban nyereg tel jos felszereléssel eladó Pappál, Iskol.'i ii. 14. Eladó politúros Íróasztal, modern, féregmentes keményfa háló, fehér vaságy, ebédlőas/ tal, biedermayer asztal, intarziás divátiy, régiképek, négyfiókós diófa sublót minden elfogad, ható áron Gieszer, — Mars tér 4. Tartós barátságát ke. resem szép, fiatal uri leánynak szórakozá' céljából. Csak lakcimf leveleket „Gvéros 100 jeligére kiadóba.