Délmagyarország, 1936. április (12. évfolyam, 84-107. szám)

1936-04-12 / 93. szám

T936 április 12. Der MAGYARORSZÁG 3 DivalcipŐkbŐlmodellek érkezted Színes nyári cipők Tenniszcipők Szandalettek ^ Dus választékban A. B. C. tag. HB-Hft cipőáruház «4 /zeged Kelemen u. 12. FUGA MORTIS Irta MÓRA FERENC Dr. Dettre János ny. főispán, akit évtizedekig tartó barátság fűzött Móra Ferenchez, találta meg ennek a régi Móra-Írásnak a kéziratát régi iratai között. A kézirat gyönyörű, Móra anynyira jellegzetes gyöngysorai sorakoznak föl a keskeny kutyanyelveken. A gyüretlen, sárguló lapokról látszik, hogy nem voltak még nyomdában. Minden jel arra vall, hogy Mórának ez a most megtalált kézirata még soha, sehol sem jelent meg. Egy régi vig cimborámat kerestem föl egy nagyon szomorú házban Elme-orvos barátomat abban a tébolydában, amelyiknek igazgatója volt. Barátom sok történetet hozott már nekem az őrök éjszakának eme házából, mely oly kinosan ingerli a napsugárban élők kíváncsiságát. Most is azzal fogadott, ahogv beköszöntöttem hozzá: — Soha jobbkor! Rendkívül érdekes esettel szolgálhatok. — Hallgatom. — Ne engem hallgass. Hallgasd ki magát az „eset"-et! — Eszeden vagy, ember? Csak nem akarsz öszszeereszteni egy őrülttel? Az orvos osendesen elmosolyodott: — Nem veszedelmes. A legártatlanabb teremtés. Belvárosi Mozi Vasárnap hétfőn és kedden Halálfejes lobogó Az amerikai filmgyártás büszkesége! Kalandortörténet. Főszereplők Erről Flien és oilvia Havi*land Lionel Atvi". 3, 5, 7 9. Széchenyi Mozi Vasárnap hétfőn és kedden Az első sablonmentes, nagy magyar filmdráma! Café Moszkva CCsak egy éiszakára) Irta TAMAS ISTVÁN. KELY ISTVÁN. Rendezte SZÉSzereplők: Ssuoharov Csorlos Olyala Szilágyi Vértes Lajos Verjusa Tőkés Anna Kadosa Juhász Lajos Daklusin Kiss Feronc Bernát Timár József Mály Gerő, Gárdonyi, Bálint, Somogyi Nusi. — Ez' megelőzi a legnagyobb zenei szenzáci •'• CUCARADSA. Leeszehb színes, éne1!.' áncos filmc od^. ü, ó, 7, 9. Korzó Mozi vasárnap és hétfőn STAN és PAN falrensrető vígjátéka Egyszer volt, hol nem volt... FS.zerepl6k : Slan é» Pari - Vlctor Herbert tündéri * "«operettjében <9 felvonta) Tarzan és pajtása K&lfcndok tx 6serd6ben FSeusrepli1' JOhny Vel»»mUUer léi 5, léi fél 10 — Férfi? — Nő. — Talán még szép is? — nevettem el magam, de egyszerre valami szégyenfélét is éreztem. A léha kacajt idegenül verték vissza az iszonyat házának falai. — Maga a szépség. S vele akkora intelligencia, amekkora a szépséggel nem igen szokott járni. Barátomnak ez a szokatlan nekibuzdulása gyanakodóvá tett. — Te, ne csinálj velem rossz tréfát! Tc csak azt akarod látni, hogy milyen vagyok, mikor félek. Az orvos kissé bosszúsan vont vállat: — Ha azt hiszed, nem erőltetlek. Nekem mindegy. Erre aztán megembereltem magamat: — Hát gyerünk. Valami társalgófélébe mentünk át. Barátom becsöngette az ápolónőt: — Kéretem a 10-es számot! Megborzongtam s késő nyugtalanság vett rajtam erőt: az ajtóban már ott állott a nő. Csakugyan szokatlan szépség volt. Finom és előkelő. Szépen iveit nagy szemeiben árnyéka se volt az őrüietnek; a mindennapos élet közömbös érdeklődésével vetette őket az orvosra, aki barátságosan mosolygott rá: — Megengedi, nagyságos asszonyom, hogy bemutassam a barátomat? Lássa, ő is idekerült hozzánk. A társaságbeli asszony kifogástalan udvariasságával köszöntött: — Nagyon örülök, uram. fin, a józan, korántse tudtam ilyen elfogulatlan lenni. Szerettem volna mondani va'amit, de nem találtam meg a szavakat. Az orvos kisegített: — Barátom mindenáron meg akart ismerkedni nagyságos asszonyommal. Ha nincs ellenére, most magukra hagyom önöket. A nő barátságosan bólintott, de az én szivemet összeszorította valami' ösztönszerű félelem, vasv gyávaság menekülni késztetett e furcsa tétatétből. Az ajtó felé sompolvofftamban azonban megállított félelmes társnőm kérdése: — Hát ön is idekerült, szegény uram? Annyi szelídség és annyi értelem csengett szavaiba.n, annyi szánalom sugárzott rám szép szemeiből, hogy újra felvillant bennem a gondolat: barátom tréfát fiz velem. Nekem azt mondta: ez a nő őrült; hátha az asszony meg énrólam hiszi ezt? Némán bólintottam igent s az asszony vigasztaló mosolygással folytatta: — Ugv látom, egészen uj jövevény nálunk. Hogy miből látom? A szomorúságából, uram. Itt kezdetben mindenki szomorú, fin is az voltam, mikor idekerültem. De qztán belegvőződünk, hogy ez az élet is csak olvan, mint amaz volt. a földi élet. Én is belegyőződtem. Meglátja, milyen gyorsan és könnyen megtanulja ezt az ember, ön mikor halt meg? Homlokomat erre a váratlan kérdésre kiverte a verejték. A torkom összeszorult s szinte fuldokolva nyögtem a választ: — Csak a minap ... — Ugy-e mondtam? — kacagott végtelen megelégedettséggel s ez a kacagás megint megnyugtatott engem is. Üdén és élesen csengett s a karácsonyfára rakott kis üvegcsengők tiszta csilingelését juttatta eszembe — <*>, én már nagyon itthon vagyok itt s mindent ki tudok találni. Azt is tudom, hogy önnek nagyon boldog volt az élete s fájt tőle elszakadni. Beteg volt talán? — Tgen. — (">, ez egészen közönséges eset — mondta vnlimi kis lenézéssel, de nvomban gyöngéd figye,k-mmel folvtatta — bocsásson meg, nem sértő .szándékkal mondtam. Szokásom osztályozni az jeleket. Akik testi botességben haltak meg: azok a közön-•'•«es esetek. Közönségesek, mert mindennaposak S konnyü őket felismerni, mert mind sajnálták az elvesztett életet. Mélységes részvét tükröződött nagy szemeiben, miket biztatólag szögezett rám. — Sohse busuljon, uram. Ez a másvilági élet sokkal hosszabb, mint a földi és sokkal nyugodalmasabb. Itt örök bizonyosság az élet, odaát örök bizonytalanság. S csak annyi bizonyos van benne, hogy egyszer végének kell lenni s akkor mindenki ide kerül. Mint én is, mint ön is. — Mint én is. mint ön is — visszhangoztam félig öntudatlanul, de éreztem, hogy a hangom már megerősödött. Félelmem tünedezett. Elfelejtettem a téma bizarrságát s csak az asszonyi kedvességet éreztem. — Igen, a legtöbb eset közönséges. Akiknek csak a testük volt beteg, azoknak csak a testük hal meg. Bátorságom annyira meg^övekedett, hoay most már én kűrdeztem: Hát vannak más esetek is? — Vannak, aram. vannak — felelte fájdalma? pillantással. — Az enyém is más. — önnek a lelke volt beteg, ugy-e? — Az, uram, nagyon beteg volt. Amilyen egészséges most. Ne beszéljünk róla, uram — tette hozzá könyörögve, meg-megránduló ajakkal. Égető kíváncsiságot éreztem s ez kicsendülhetett a hangomból is: — Szánjon meg, asszonyom, mondja el a törtenetét. Vékony metszésű ajkán kinos mosoly lebegett: — Értem, szegény ember: ön felejtkezni alcar. Az én esetemen el akarja felejteni a maga szomorúságát. Pedig talán azt se tudja, milyen az igazi fájdalom. Kis ideig tágra meredt szemekkel, félig nyitott szájjal nézett maga elé, aztán hirtelen beszédnek eredt. — Igen, látja, én is sokáig éltem anélkül, hogv tudtam volna, mi az a boldogtalanság. Igaz, voltak percek, órák. sőt napok is. mikor kimondhatatlanul boldogtalannak éreztem magam. Később, az igazi szenvedések eljöttén tudtam meg, hogy azok csak a gyerekiélek kedvetlen érzései voltak. Hogy azok a percek, órák és napok csak a boldogságomat tették teljessé. A természetem vidámnak és könnyű kedvűnek született. Könnyelműnek: azt is mondhatnám, ha a tiszta és gondtalan életöröm könnyelműség. Ilyen voltam gyereknek, ilyen fiatal lánynak, ilyen maradtam asszonynak is. Már feleség voltam és anya, jó feleség és jó anya. Látott már fecskét, amint gondtalanul lebeg a sötét vizek fölött és jó kedvvel röpköd a napsugárban? Ugy örültem én az életnek, a napsugárnak s könnyűnek éreztem a feleség és anya gondját. Miért, ó miért rohantam én keresztül olyan vigan az életen? — sokszor kérdeztem én azt magamtól azután, a fekete órákban. Most már tudom: mért, mert sohase láttam a halált. Huszonnégy éves voltam s a halálról alig tudtam többet, mint a gyerek. Hirét hallottam, de közel hozzám sohase járt. Vér szerint való rokonaim mind éltek s egyet se vesztettem el az idegenek közöl, <i>kik kedvesek voltak a szivemnek. Még gyerekkorom öreg barátaiból se veszítettem senkit. Érti-e ezt, uram? Soha se vetettem föl a halál kérdését, mert nem volt miért. Ha fölvetettem volna, talán nem hiszek benne: hiszen soha se láttam. Huszonnégy éves voltam, mikor először álltam vele szemben. Mintha félt volna addig tőlem, ugy kerülte azokat, akiket én szerettem s most mintha nekem akarta volna az erejét megmutatni, ugy zuhant le azokra, akik a szivemben nőttek. Rokonnal kezdte a sort, akit nagyon szerettem. S az első koporsónál rám szakadt a halál minden borzalma. Nem a szivemre: az eszemre, az érett eszemre. Megláttam az élet fenekén azt a fekete mélységet, amely fölött mindnyájan lebegünk. Megéreztem, hogy ő az egyetlen hatalom a világon s hogy mindnyájan az ő játékai vagyunk s csak addig, ameddig ő akarja. S az a fekete mélység, az az undok száj télhetetlenül nyeldeste he a barátokat, a rokonokat, a testvéremet ... összeborzongott s hirtelen megfakult arcát szenzációs ¿rfeszállüás i kerékpárok, kerékptfrpneuk, r útíiók, Irónépek. csónakmotorok. gyümöícabeföstí kéxKOIékek, motalkó (jdzresdkr*an markovics mérnök áru&áxa Szeged, Tissa C. körút 44.