Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-11 / 61. szám
6 np!r MAnyM?ORS7AG 1956 március TT. Teljesen száraz éger, jávor, f|ac7lfÓlf hárs, nyár, tölgy, kőris UGo£Hdny továbbá kőris keréktalpak és küllők nagyon olcsó árban kaphatók, mis a készlet tart ÍM mers-ier 2-3 Telefon 26-18 AI 70 éves Katona János öalála (A Délmagyarország munkatársától.) Néhány nappal ezelőtt jelentette a Délmagyarország, hogy a József főherceg-telepen levő lakásában hirtelen meghalt a 70 esztendős K at o n a János. Amikor az orvost kihívták hozzá, már csak a beállott halált konstatálhatta. Az esetről jelentést teltek a rendőrségnek, amely elrendelte a nyomozást, tekintettel arra, hogy Katona János orvosi gyógykezelés nélkül halt meg és így halálának okát nem tudták megállapítani. A nyomozás megállapította hogy Katona János egyidöben a közkórházban állott kezelés alatt, mert mérgezésgyanus voll. A kórházból azután elbocsájtották, meri gyógyultnak látszott, most azuián hirtelen meghalt. A rendőrség által elrendelt boncolást kedden délelőtt foganatosította dr. I n c z e Gvula tanársegéd. A boncolás nem várt eredménnyel végződött. Megállapították, hogy Katona Jánost minden valószínűség szerint arzén ölte incg, ainelv hosszú időn át lassankint került a szervezetébe. A rendőrség a boncolás adatait jelentelte az ügyészségnek, ugyanakkor közölték azt is, hogy a nyomozás egyéb adalai is arra engednek köveik ztelni, hogy az öreg nem természetes halállal halt meg. Az ügyészség el rend 1 te a hoiltestnek most már törvényszéki orvostani boncolását a halál okának pontos megállapítása végett. A rendőrség teljes erővel folytatja a nvomozást Katona János titokzatos halá'a ügyeben. Mindenekelőtt azt igyekeznek tisztázni. hogv mi módon került arzén az elhunyt szervezetébe és ha tényleg bűncselekmény történt, kinek állott érdekéhen Katona Jánost eltenni láb alól. 2Íák sajkák cserkész c,hkeli» ruhák Umltkm KlauzálJ ilegoicsóbbsbeszerzési forrasa •flf* iwv' Híreit Krler, tér 5 sz. | Az idő A Szegedi Meteorologiaj Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 14.4, a legalacsonyabb 1.4 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 766.3, este 764.1 mm. A levegő páratartalma reggel 87, délben 64 százalék. A szél iránya délkeleti, erőssége 1—2. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor. Időjósíat: Helyenkint még enyhe éjjeli fagy, délnyugati, déli légáramlás, sok helyen, főleg északon köd, szórvánvosan lehet kevés eső. a nappali hőmérséklet kissé emelkedik. STAÜPPERPusztasajt világmárka Ezt kérje mindenütt! loe — AZ ARVIZÉVFORDULÓ. Az 1879-i árvíz évfordulóját az idén is megünnepli a város. Csütörtökön délelőtt tiz órakor istentiszteletet tart minden felekezet. A hivatalos mise a fogadalmi templomban lesz. A városi hivatalok személyzete testületileg vesz részt a misén. Hivatalszünet azonhan nem lesz. — Tel jes ülés a kamarában. A kereskedelmi és iparkamara hétfőn délelőtt teljes ülést tart. Az ülésen az elnöki bejelentéseken és a főtitkári jelentéseken kivül fontos szakügvek és indítványok szerepelnek. — Ricger Lajos halála. Kedden este a városi közkórházban váratlanul meghalt Rieger T.ajos, a folyammérnöki hivatal nyugalmazott igazgató-főmérnöke, a város társadalmának bccsölt rokonszenves tagja. A hetven éves öiegur tizenkét nappal ezelőtt került sulv^s betegen bélcsnvarodással a 1-órházba, ahol dr. ITedrv Miklós főorvos nnitétet haitott végre rajta. Az operáció kitűnően sikerült, a beteg állapota gyorsan javult, ugv, hogy a műtét utáni hatodik napra már felkelt és a nannalokat ágvon kivül, igen jó hangulatban töltötte. Kedden este hét órakor hirtelen rosc/ul Tett, az orvosok azonnal hozzásiettek, injekciókat adtak, de segíteni már nem tudtak, néhány perc múlva mes^alt. Halálának oka a legnagyobb valószínűség szerint embólia. Özvegye ís három gyermeke siratja. — Megalakult Vásnrhelven a kisgazdapárt Szervezete. Vasárnap délelőtt Vásárhelyen megalakult a független kisgazdannrt helvi szervezete. Elhatározták, hogv rövidesen nagvgvfilíst tartanak és arra meghívják Frkhardt Tibort. Az alakuló értekezletet TCnrácsonvi Sándor vezette. T Szőnyegvásnrlást meg kell beszélni! Szakszerű díjtalan felvilágosítást nvujt a különféle szőnveggyártmányokról a megbízhatóságáról ismert Linoleumipar. Kárász-ucca. 195 — Kezdődő ütőérelmeszesedésnél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserűvíz ugy az alhasi pangást, mint az emésztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a magas vérnyomást mérsékli. Az orvosok ajánlják. — Március 15. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége közli, hogy a március 15-i einlékünr'tpct a Klauzál-teren rendezi meg. Az ünnepély 11 órakor kezdődik, előzőleg valamenyiiyi felekezet templomában 10 órai kezdettel ünnepi istentisztelet lesz. A görög keleti magyar istentisztelet a belvárosi népiskolában fél 10 órakor kezdődik. Az ünnepélyre külön meghívót nem bocsájtanak ki, azon a hatóságok ís résztvesznek. A rendezőség kéri azokat a társadalmi egyesületeket, amelyek koszorút kívánna elhelyezni, hogy szándékukat legkésőbb péntek délután 4 óráig jelentsék be a TESz hivatalos helyiségében (Gizella-tér 3.). Kéri az elnökség a város háztulajdonosait, hogy házaikat díszítsék fel a nemzeti lobogóval. — A szegedi frontharcos főcsoport IV. körzete március idusát műsoros programmal és társasvacsora keretében ünnepli meg 14-én este 8 órai kezdettel a Frontharcos Otthonban (Vásárhelyi sugárul 30.). — Finggi-vizet Márkusnál, Kigyó-ueea. — ELÖADASOK. Németh Imre országgyűlési képviselő, az ismert kiváló publicista 13-áu, pénteken este 8 órakor a Hungária emeleti nagytermében előadást tart a Honszeretet Egyesület rendezésében „Szeged Kossuthja" cimen. Be^epődij nincs. — Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének szegedi csoportja szerdán délután 7 órakor előadást rendez. Előad Tóth Anna „Rábaköz és népművészete" címmel. A vetitettképes előadást eredetiben is bemutatott népművészeti anyag teszi érdekessé. Az előadást a Szukováthy-téri 1. sz. biologiai tanteremben tartják meg. — Az Egyetem Barátai Egyesületének rendezésében csütörtökön délután 6 órai kezde'tel „Magyaros Ízlés és a nemzeti gondolat" cimmel tart előadást G I a t z Oszkár, a neves festőmű vész. Belépés díjtalan. — Az Alföldi Utazók és Kereskedők Egyesülete 14-én, szombaton este 8 órakor egyesületi helyiségében (Klauzál-tér 5-) tisztikarának tiszteletére és március idusának megünneplésére társasvacsorál rendez. — Fischer Kézimunkaház. Kárász-ucca 12. — MUNKAKÖZVETÍTÉS. Munkát kaphatnak a Hatósági Munkaközvetítő utján: 4 kalaposnő (vidéken), 1 hadigondozott villanyszerelő, 1 órás, 1 kosárfonó, 2 kifutófiú, 2 szakács. 1 jé^kihordófíu, 1 borbély, 1 szabó, 1 hölgyfodrásznő, 1 cipőfdsőrészszabász vidéken, 1 téglaverő vidéken, 2 szakácsnő, 4 beiárónő, 12 mindenes, 4 mindenes főzőRŐ. y Elénk viták és interpellációk Makó keddi közgyűlésén (A Déimagy&rország m»kói tudósítójától.) Makó képviselőtestülete kedden délután folytatta márciusi közgyűlését. Az első nap nagy érdeklődésének már nyoma sem volt, az ellenzék azonban, amely többségben volt, számos ügyben fejtette ki álláspontját. A villamostelep által ajánlott uj Dekalu.nenlámpák felszerelésével kapcsolatosan a városaak módja van a közvilágítási lámpák egyrészének fényerejét növelni. A polgármester a főbb utvonalakon javasolta a fényerősitést, amivel szemben az ellenzék a külső városrészek világításának ja. vitására és a már elhatározott uj lámpák felállítására hivta fel a polgármester figyelmét. S z ai b ó Imre főmérnök felvilágosításai után a közgyűlés a polgármesteri javaslatot fogadta el. Dr. Kiss Károly indítványa kapcsán élesen bírálta és hibáztatta a város lőkertészének munkásságát. A fásítások szakszerűtlenül történnek és ' a csonkítások sem vallanak szakavatott kezekre — j mondotta. Nikel szkv polgármester válaszában védőmébe vette Urbán főkertészt, kijelentette, a főkertésznek köszönhető az, hogv Makó ma Magyarország legszebben Tásitott városa.A közgvülés a vármegyei kórházban építendő tfWhetegffonrtozó épület építésére 2000, fenntartásához évi 2000 pengőt szavazott meg. Nagygyörgy Mihály azt indítványozta, ho<rv a közfrvfllés fellebbezze meg a kórházban Strausz Mária térfoglalási ügyében hozott hatarozatát, miután a határozat meghozatalakor a képviselőtestület nem volt felvilágosítva arról, hogy a térfoglalási dil.lt évekkel ezelőtt egy határozat sokkal magasabban állapította meg. Dobcsy László indítványát, hogy az Erzsébet-szeretetházat kérje el a város r> megvétöl szegényház cél 1aira. mint telesen kilátástalan kérelmet, a napirendről levették Ezuitín intemelléHók következtek H. Szabó Tmre a »"ürskaVérdésben szólalt fel és az ellenzék nevében a hivatalos kezesek jóindulatát kérte, miért jóindulattal — mondotta — a járdán is elmehet a lalicska. annak hiánvában nedig a kocsiiitról Is le lehet tiltani... Kiss Ernő a várost jégszállitá sokra tartott versenvtárffvalást kifogásolta és azt mondotta, hocrv az egyik irodai alkalmazott hozzátartozója feltűnően sok szállítást kan a garda«á<rl hivataltól. A gazdasági tanácsnok válaszában tiltakozott az állitólacros szabálvtalanságok ellen és a gyanúsítást az érdekelt Iparosok manőverének tekintette. Az interpelláló a válasz! tudomásul vette. I Auíóíaxiielefoii 33-33 I Meghízható — olcsó — cyors. 142 — Fényképészipari szaktanfolyam. Az ipaii to« vábbképző szaktanfolyamok sorában most az iparügyi miniszter engedélye folytán a fényképésa iparban indul Szegeden továbbképző szaktanfolyam. A szakgyakorlati előadások szombaton megkezdődnek. x Budapestre érve a Park-szállodában a keletipályaudvar mellett megtaléi-ja kényelmét, legjobb ellátását olcsó árakért E tep előfizetőinek 80 százalék engedményt nyujtunk — TOLVAJÜLDOZÉS. Kedden délután a színház előtt nagyobb tömeg várakozott, amikor valaki elkiáltotta magát: — Jaj, tolvaj, megloptak! Ugyanebben a pillanatban egy kopottruhás fiatalember vált ki a tömegből és a Deák Ferenc-ucea irányában futott. Többen utána iramodtak, a tolvaj azonban gyorsabb volt és már-már sikerült »gérutat nyernie. A reáliskolánál egy katonatiszt állta el az útját a kopottas fiatalembernek, de az ügyesen kikerülte és berohant az Arany János uccába. Ekkor E>hrlich Sándor magántisztviselő kerékpáron vette üldözőbe a tolvajt és sikerült nyakoncsipnie. A tolvaj először rátámadt Ehrlichre, de az legyűrte, mire a fiatalember a nála levő pénztárcát eldobta és továbbugrott. A pénztárcát a színháznál várakozó tömesben emelte ki egy gyanútlan fiatalember zsebéből. Közgyűlési meghívó. A Szegedi Kereskedők Egyesülete 1936. évi március hó 15-én délelőtt 10 órakor tartja tisztu'itó közgyűlését a Kereskedelmi és Iparkimara közgyűlési termeben, mely közgyűlésre a mélyen tisztelt tagokat ezulon is meghívja az Elnökség. Szeged, 1936 március 11-én. 36