Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)

1936-03-10 / 60. szám

4 DE [MAGYARORSZÁG 1936 márcig« 10: Revolverrel támadt a szomszédokra, mert megsértették feleségét (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi törvényszék hétfőn Ítélkezett Tóth Ist­ván csongrádi gazdálkodó felett szándékos em­berölés bűntettének kísérlete miatt. Tóth Ist­vánné 1935 március 8-án délután hazatérő fér­jének elpanaszolta, hogy délután találkozott az uccán Veréb Györgyné nevű ismerősével és az asszony nagyon csúf szavakat kiáltozott fe­léje. Tóth végighallgatta felesége panaszát, az­tán elővette Steyr-pisztolyát és elment Veré­békhez, akik barátságosan fogadták, ö is ba­rátságosan köszönt, majd ezeket mondotta: — Na most apus, anyus, meghaltok! Ezzel elővette revolverét és az előtte két lé­pessel dermedten, mozdulatlanul ülő Verébné­re fogta és elsütötte. A revolver azonban csü­törtököt mondott. Gyorsan visszarántotta a závárzatot, újból betöltött a csőbe, de még mi­előtt lőhetett volna, Veréb felocsúdott első ijedtségéből és rávette magát. A revolver ki­csúszott a kezéből, de közben elsült és a golyó (A Délmagyarország munkatársától.) Vasár­nap este az ipartestület nagytermében frizurabe­mutatót tartottak azok a fodrászmesterek, akik a borhélyipari továbbképző tanfolyamon vettek részt. Fehér asztalok mellett helyezkedett el a kö­zönség és várta a bemutatót. Pódiumon vonultak fel uz egyes korszakokat reprezentáló frizurák viselői. Idősb. Kuba Sándor, a továbbképző tan­folyam vezetője konferálta be a modelleket, elő­ször az estélyi és a nappali frizurákat mutatták be számtalan variációban. A komoly estélyi haj­viselet mellett megjelent a szőkék szinte kedé'yes frizurája. Bemutatták a különbséget a viz- és vas­ondolálás közölt, ujabb modellek bizonyították, hogy a csunya nőt széppé teszi a jó frizura . . Rövid óra leforgása alatt huszonhárom frizu­rát mutattak be n közönségnek. A modern frizu­rák után a történelmi hajviseletek következtek, majd egészen érdekes hajkreációk következtek. Ilyen volt „ az Országzáazlá-frizura", Thürinper Imrénc volt a modell. Sikere volt Gottschall Já­riosné La Fontaine-vizesésének, Dudás Máriának, aki Szendrey Júlia hajviseletét mutatta be 1818­ból. Tetszett Pataki Erzsi modern hajviselete, Bá­—MMMWi a földbe fúródott. A hétfői főtárgyaláson azzal védekezett, hogy nem volt szándékában senkit sem megölni. Már eredetileg is azzal az elhatározással ment be Verébekhez, hogy ijesztésül a padlóba lő és nem felel meg a valóságnak Verébéknek az az előadása, hogy rájuk célozva sütötte volna el a fegyvert. Különben is ittas volt és feleségén esett sérelem rendkívüli módon felbosszan­totta. A törvényszék több tanút hallgatott ki, akik terhelően vallottak Tóth ellen. Azt vallották, hogy pontosan Verébnére célzott és a második lövésénél is a golyó csak azért ment a földbe, mert Veréb lefogta a kezét. A biróság bűnösnek mondotta ki Tóthot a vádbeli bűncselekményben, a nagyszámú eny­hítő körülményre való tekintettel 2 hónapi fogházra Ítélte. Tóth az enyhe ítéletbe se nyu­godott bele, hanem fellebbezést jelentett be a táblához. lint Béláné frizurája 1810-ből, Szabó Erzsébet Bie­dermeyer-je, Hödör Erzsi és Ágoston Jolán ket estélyi frizurája, Rádin Etel nyári frizurája. Még a következő modellek arattak tapsos tetszést: Csikós Manci (modern estélyi), Portczeller Rózsi (szőke modern), Mészáros Ica (estélyi), Gál Esz­ter (sima modern), Árva Irén és Juci (estélyi), Du­dás Sándomé (modern paróka), ifj. Kuba Sándor­né (modern szőke), Wittig Mária (modern fantá­zia), Főző Istvánná (viz), Kardos Lajosné (vas ondolálás), Gémes Kató (estélyi), Móra Mária (magyar fantázia). A modellek megjelentek az asztalok kőzött és a közönség körében magyarázgatták, hogyan kell elkészíteni a komplikáltabb frizurákat. Némelyik tüneményes gyorsasággal készül, hajmosás, számí­tás, néhány csavarás, ondolálás és már kész is a frizura-szenzáció. Vannak azonban hajviseletek, amelyek több órai munkának a jól megérdemelt eredménye... A történelmi frizurákon bizony hosszú ideig dolgoztak a fodrászmesterség művé­szei, még szerencse, hogy most már nem divat a I„a Fontaine és a XVI. Laios frizura.., A hétfői tárgyaláson valamennyi vádlott visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallo­mását ós azt adta elő, hogy a bántalmazás következtében vallottak magukra nézve terhe­lően. Kardoss a sulyokra nézve' azt vallotta, hogy ezeket nyomtatéknak használta az Író­asztalon, mert a magtár cúgos volt és a szél levitte az asztalról az utalványokat. A 13 eze>- kilogram többletre vonatkozólag előad­ták, hogy a többlet megengedett módon állott elő. Rendes kereskedelmi szokásként a zsá­kokra átlag egy kilogramot vontak le, jólle­het a zsákok nem nyomtak annyit, a nem meg­felelő, szemetes, nedves buza után pedig bi­zonyos százalékot a javukra bonifikáltak, ezek­ből került ki — 13 ezer kilogram. A zsák bu­za ellopását is tagadták, valamit az ellen ÍB tiltakoztak, mintha valamelyik igazgatótól utasítást kaptak volna a mérlegelésre vonat­kozólag, vagy hogy jutalomban részesültek volna. A biróság több tanút hallgatott ki a mér­legelésnél elkövetett csalásokra vonatkozólag. A legtöbb tanú azonban csak azt tudta val­lani, hogy hallott a szállongó hírekről. Az ellopott zsák búzára vonatkozólag több érdektelen tanú tett vallomást. A szemközti üzletből látták, hogy 18 zsákot vittek be a kocsiról, az egyik zsákot ugv vitték be, hogy a gazda ne vegye észre, ezt nem tették a má­zsához, hanem az üzlet sötétebb részén helyez­ték el. Amikor a gazda hazafelé tartott, utána siettek és érdeklődtek: hány zsákot számítot­tak neki, mire a gazda azt felelte, hogy 17-et, holott ő ugv emlékszik, hogy 18-at vitt. Dr. Knkovai István földbirtokos azt val­lotta. hogv ő a konkvrrencia üzletiből nézte végig a gazdával történő machinációt. A' konkurrencia ugyanis be akarta neki bizonyí­tani, hogy a Közgazdasági Bank gabonaosz­rálván. ahol ő is szokott üzleteket kötni, mi­lven módszerekkel dolgoznak. Dr. Goltner Dénes ügyész arra való tekin­tettel. hogy a vádlottak a rendőrségen tett részletes beismerő vallomásukat azzal az indo­kolással vonják vissza, hogy a rendőrségen bántalmazták őket, kérte a nvomozásban részt vett detéktivek megidézését. Dr. Vészi Arthur védő ellenezte az indítványt. A biróság azon­ban ugv határozott, hogy kihallgatja a de­tektíveket és a hétfői tárgyalást elnapolta. a fudoüténv a gyümölcsért A hamarosan megnyíló mezőgazdasági kiál­lításnak egyik hatalmas csarnokában ez évben a magyar gyümölcsnek fognak propagandát csinálni. Ez a kiállítás vaskos kötetek áttanulmányo­zásánál gyorsabban fog hasznos útbaigazítá­sokkal szolgálni arra, hogyan lehet jó és szép gyümölcsöt, ezt a legegészségesebb táplálékot termeszteni és a gyümölcsfákat a kártevők pusztításaitól megóvni. Tájékoztatást ad arról, hogy hazánk egyes vidékein melyek a nagyba­ni termeszlésre alkalmas gyümölcsfajták. Út­mutatással szolgál a gyümölcs gondozására, kezelésére és ápolására vonatkozóan, megtanít az alakfák és különösen az őszibarackfák he­lyes metszésére. Egy másik csoport a madárvilág szerepét fogja szemléltetni a magyar gyümölcsterme­lésben. A madárvilág a gyümölcsös számtalan rovarellenségének fékentartásában működik közre. Ez a kiállítás arra fog oktatni, hogy mi­lyen életfeltételek biztosításával tudjuk a hasz­nos madarakat kertjeinkbe telepíteni. A megfelelő értékesítés szempontjából igen fontos a gyümölcs szedése helyes kezelése, vá­logatása, osztályozása és csomagolása. Az ezekre vonatkozó helyes ismereteket is a ki­állítás látogatója elé fogja tárni. ftifiizős nemzeti zászlók 14 olcsón kaphatók a „CseikAstbolt* lerakatában. Podven Henrik Kipyó u, 3. As rekatasas u. sarkán 13 e«er kiló busza Csalási és lopási btínper a gabonaraKlár mérlege Körül (A Délmagyarország munkatársától.) A vá­sárhelyi Közgazdasági Bank gabonaosztályá­nak vezetője: Weisz Zoltán és a magtár mun­katársai, számszerint heten kerültek hétfőn Habermann Gusztáv törvényszéki biró elé. Az ügyészség Weisz Zoltánt mint felbujtót, a munkásokat mint tetteseket vádolta meg többrendbeli csalás és egyrendbeli lopás bűn­tettével. A büntetőügy előzményei hónapokra nyúl­nak vissza. A vásárhelyi gazdák között elter­jedt a hire annak, hogy a Közgazdasági Bank gabonaosztályán becsapják a gazdákat,' a mér­legelésnél kevesebbet mérnek és igy megkáro­sítják az üzletfeleket. A gabonaosztály a hí­resztelésekre azt felelte, hogy a konkurrencía müve. A rendőrség is felfigyelt és egy alka­lommal meglepetésszerű razziát tartott a mag­rárban. Egy alkalommal • mázsáláet végző Ka.rdoss Bálintnál 3 ólomsulyt találtak. Az egyikkel 2.60, a másikkal 7.50, a harmadikkal 13 kilogram sulydifferenciát lehetett kihozni a mázsálás alkalmával. A rendőrség lefoglalta a raktárkönyveket, ahol majd minden vásárolt tétel mellé fel volt jegyezve egy bizonyos sú­lyú „többlet". Kiszámították, hogy a raktár­könyvben feltüntetett „többletek" összesen 13 ezer kilogramra rúgnak. A nyomozás kiderítette, hogy a magtár munkásai az igy szerzett „többletekből" jutal­makat kaptak, érdekükben állott tehát, hogy a mérlegelésnél csaljanak. A rendőrségen a munkások beismerő vallomást tettek. Kardoss Bálint azt is bevallotta, hogy az egyik bank­igazgatótól utasítást kapott arra, hogy a mérlegelésnél súlytöbbletet szerezzen és hogy Weisznek tudomása volt arról, milyen körül­mények között szerzi a többletet. A lopást a munkások Bodrogi Bálint gazdálkodó sérel­mére követték el. A gazda 18 zsák búzát vitt be a magtárba és amig a mázsánál volt elfog­lalva, egy zsákot leloptak a kocsijáról, eldug­ták és azt mondották az öregnek, hogy csak 17 zsákot lis^ott... A lopást azonban a szem­közti konkurrene üzletből végignézték többen is. Frizura-szenzációk és hajfonat-variációk a vasárnapi fodrász-bemutalón

Next

/
Oldalképek
Tartalom