Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)

1936-03-24 / 72. szám

1930 március 24. Df IMAGYARORSZAG 7 Sport Rossz iáték, reális vereség * Budai 11—Szeged FC 3:0 (2:0) Sürgős változásra van szükség a Szeged FC~ben i Eddig még nem sikerült legyőzni a Budai 11-et Szegeden — mondták vasárnap az ujsze­gedi pályára igyekvő drukkerek —, a nyolca­dik találkozón meg fogja mutatni a Szeged FC, hogy a tavaszi szezonban balszerencséje volt... A ragjogó márciusi vasárnapon az amatő­rök még javában rúgták a labdát, amikor a kö­zönség már elfoglalta helyét ós türelmetlenül várta a nagy összecsapást. Mindenki az uj cen­terre volt kíváncsi. Az uj center játéka azon­ban csalódást keltett. * Azonnal a játék kezdetén a Budai 11 tama dott. — Ez osak a kezdeti lendület! — állapítot­ták meg, de a Budai nem akarta tudomásul venni, hogy a szegedi csatársor is szerstné próbára tenni Havas képességeit. Szebbnél­szebb támadások gördültek a pályán; Sztancsi­kék állandóan a szegedi kapu előtt tanyázlak és a hatodik perc lehűtötte a szegedi reménye­ket. Ott pattogott a labda a szegedi kapu előtt és Stancsik vérszepénv In-'he v+nt, talált a ka­puha Pálinkás mellett. 1:0. A reményt még nem vesztette el a közönség. Most jön a Szeged FC ... — ehelyett azonban örülnie kellett annak is, hogy Komáromi tiszta helyzetben sem találta el a kaput és Rökk kö­zelről küldött bombáját Pálinkás védte. A sze­gedi védelem állandóan munkában volt; Saoyka remekül állta az ostromot. A szegedi csatársor Jóformán még a félpályán sem ment ál; a 25. percben kapta Korányi az első labdát. A sze­gedi csatárok egyetlen komoly támadása is ekkor volt; Láng lövéet küldött a budai kapura, ez volt minden, amit az uj centertől láttunk. A 32. perc ujabb budai gólt hozott; Pálin­kás egy magas labdát Komáromi elé dobott és ff center n€tn hibázott. (2:0.) * A közönség körében egyre fokozódott az elé­gedetlenség. A szünetben mindenki a csapat gyenge játékáról beszélt és olyan pesszimista volt a hangulat, amilyen még alig volt Szege den. Csodálkoztak azon, hogy Lángot leszer ződtették. A második félidőben, csak a 43. percben tör­tént feljegyzésre való esemény, amikor Rökk beállította a végeredményt. (3:0). Ebben a félidőben nem láttunk mást, mint erőtlen szege­di próbálkozásokat és egy-két budai durvasá­got, bírói erélytelenséget. A szegedi támadó­sor egyetlen egészséges akciót sem vezetett; a Budai 11 megérdemelten győzött. * A közönség kedvetlenül távozott a pálvárói Nem a vereség kedvetlenítette el, hanem a já­ték. — Nem tudom, hol a tulajdonképeni hiba — mondotta egy funkcionárius. Kétségtelen, a vezetés sok kívánni valót hagy hátra; az utób­bi időben hibát-hibára halmozott, de a játéko­sok, egy-két kivételével, formán kivül vannak Lángot nem lett volna szabad leszerződtetni. A hibákat sürgősen korrigálni kell. A Szeged FC a nyolcadik a tabellán. Villányi elnök nyilatkozata A vasárnapi vereséggel kapcsolatban támadá­sok hangzottak el Villányi Ármin, a szegedi klub ügyvezető-elnöke ellen. Azok a támadá­sok az elnököt okolják a vereségért és hibáz­tatják, hogy Láng Győzőt leszerződtette a sportbizottság hozzájárulása nélkül. Villányi Ármin a támadásokkal kapcsolatban kijelentek te, hogy Láng lsszerződtetése nem az ő egyéni akciója volt, ahhoz több vezető hozzájárult. Az elnöki tisztségről még a szezon elején le­mondott, tisztán sportszeretetből működik még, mert eddig senki nem akadt, aki átvette volna a klub vezetését, — A vasárnapi vereség reális volt — mon­dotta tovább. Nem értem, miért csodálkozik a közönség azon, hogy a csapat kikapott a Bu­dai 11-től, amely ebben a pillanatban a Hun­gária mellett a legjobb formában lévő liga­együttes. Legyőzte azt az Újpestet, amely előtte való héten 8:0-ra verte meg az SBTC-t ós amely vasárnap 4:l-re győzött a Ferencvá­ros ellen. Ehhez a teljesítményhez nem kell kommentár. — Egyébként — mondotta végül Villányi — bárkinek szívesen átadom az ütr-vezetést.. Meglepetések az amatőrök vasárnapi fordulóián Hires (SzAK) és Csöke (SzEATC) lábtörést szenvedett Meglepetésekben bővelkedett a vasárnapi ama­tőrforduló, amelyen két súlyos baleset történt: Hi­res János, a SzAK jobbszélsője és Csöke László (SzEATC) lábtörést szenvedett. Vasutas—HTVE 2:1 (1:1) A tavaszi szezonban még veretlen szegedi csa­pat váratlanul nehéz ellenfelet kapott a HTVE­ben, győzelme reális. A gólokat Kiss, Virág, illetve Szűcs lőtték. KEAC-rSz. Máv. 5:1 (3:1) Az egyetemi csapat különösen a második félidő­ben játszott jól, győzelme ebben az arányban is megérdemelt Góllövök: Tóth II. (2), Bukoveczky (2) és v. ördögh. Reménység—SzAK 2:1 (1:1) Kiskunfélegyháza Tragikus körülmények kö­zött vesztette el a meccset a SzAK; az első félidő 7 percében Hires olyan sz?rencsét1enül csapott őssm a félegyházwl kapussal, hogy sipesonttőrést szenvedett. A lelkes játékos, amikor az autóba emelték, hogy a szegedi klinikára vigyék, igy szólt játékostársaihoz: — Velem ne törődjetek, csak nyerjétek meg a meeeset... A mérkőzést a deprimált SzAK nem nyerhette meg Kristóf, Poór. illetve Csillag lőtték a gólo­kat A késő esti órákban a Kiskunfélegyházáról visszatérő SzAK-játékosófc felkeresték a sebészeti klinikán Hírest. SzTE—SzTK 2.0 (1:0) Szentes. A jobban futballozó és többet támadó SzTK tehetet'»n csatársora miatt kapott ki. Kő­vesdi (11-esből) és Potáry ]őtte- a gólokat. MAK-KAC 4:1 (1:1) Makó A makói csapat jobb volt ellenfelénél és biztosan nyerte meg 3 mérkőzést. A MAK ezzel a győzelemmel a bajnokaspiránsok sorába lépett. A gólokat Szabó (2), Horváth II. Fazekas (ll-esből), illetve dr. Veroszta lőtték. HMTE-MTK 2« (1:0) Hódmezővásárhely. A makói csapat nem érde­melte meg a vereséget, csatársora azonban a ka­pu előtt nem volt eredményes. Mezőkovácsháza: CsAK—MTE 4:3 (2:2). A csa­bai alosztály derbijén balszerencséje miatt vesz­tett a honi csapat. Másodosztályú bajnoki mérkőzések. Szeged: KEAC II.-UTC 1:1 (1:1), Sylvánia—SzFIE 3:2 (2:1), Zrinyi-KAC—SzATE 2:0 (O.O), Postás— SzEATC 2:1 (10), Csöke, a SzEATC játékosa egy összecsapás alkalmával lábtörést szenvedett. A sebészeti klinikán ápolják. Makó: MAK II—Rá­kóczi 3:3 (1:1). ószentvíván: Hunyadi—SzAK II. 1:1 (1:0). Hódmezővásárhely: HMTE II-KPLE 1:1 (O.O). A Nemzeti Liga vasárnapi fordulójának ered­ményei. Budapest: Újpest—Ferencváros 4:1 (3:1) (!). Hungária—Phöbus 6:2 (1:1). Kispest —Attila 3:1 (2:1). Soroksár—SBTC 5:1 (2:0), Budafok—III. kerület 4:3 (1:2). Debrecen: Bocs­kai—Törekvés 8:0 (4:0). A Vasutas mezei futócsapata harmadik az or­szágos vidéki bajnokságban. Vasárnap rendezték) meg Budapesten az országos mezei futóbajnoksá­gokat,'amelyen Szegedről a Vasutas és a SzAK versenyzői vettek részt. A közel száz induló kö­zfii a szegediek a kővetkező eredményt érték el: 28 Csonka (Vasutas), 32. Kovács (SzAK), 38. Ju­hász (SzAK), 41. Szalma, 60. Gyetvay, 61. Bertók, 62 Seller, 77. Pápai (Vasutas) Az országos vidéki csapatbajnokságban a Vasutas harmadik lett. Kovács I. és Hetényi (KEAC) lemondott a vá­logatottságról. A bejelentést Gálffy Endre szö­vetségi kapitány tudomásul vette. Kovács I. he­lyett Török (HTVE) fog játszani szerdán hát­védet Békéscsabán és Baloghy (Vasutas) uta­zik tartalékként a csapattal. 1 A hódmezővásárhelyi kardvívóversenyen as SzTK vivói 3:9 arányban vereséget szenvedtek a makóiaktól. A tiszti vivók győzelme. A HTSC vivói vasár­nap szép győzelmet arattak a Makói VE fölött: a hármas tőrcsapat küzdelméből 8:1', a négyes kard­csapattalálkozóból 12:4 arányban keirült ki győz­tesen. A tőrcsapatban a HTSC-ből Varga, Keresz­tes 3—3 győzelmet aratott. A kardtalálkozónak ea az eredménye: Bardóczy és Nagy 4, Keresztes 3, Vigh 2, illetve Berkessy, Hubert, Klozsik és Szűcs 1—1 győzelem. A Szentesi Máv. megkoszorúzta dr. Tóth GynU sírját. Megható ünnepség színhelye volt vasárnap a felsővárosi temető; a Szentesi Máv. futballcsa­pata megjelent dr. Tóth Gyulának, a DLASz né* hai elnökének a sírjánál, amelyre koszorút helye­zett. Gerecz Elemér mondott a szentesiek nevé­ben beszédet. Beszélt az alszövetség súlyos hely­zetéről, amely nem következett volna be, ha am igazságos dr Tóth Gyula lenne most is a DLASa elnöke A KEAC nevében Gönczv Pál mondott köszönetet a megemlékezésről. Szoyka — Szoyka. Jelentettök, hogy Szoykát, a Szeged' FC hátvédjét a drukkerek Szegedinek — keresztelték. Szoyka annak a közlésére kérte fel a Pélmagyarországot, hogy régi nevén kiváo szere­pelni. Kószó rReálgimnázium) 107.1 ponttal győző« az összetett egyéni küzdelemben a Kiskunfélegy­házán megrendezett kerületi ifjúsági tornószver­senyen. összeállították a másodosztályú válogatott csa­patokat. Szerdán délután fél négy órai kezdettel a SzFIE-pályán a szegedi II. osztály két csoportjának válogatottja mérkőzik egymással. A két válogatott: Kogutowitz-csoport: Izső — Zsemberi (UTC). Ku­csera (Rákóczii - Pintér (Sylvánia), Pintér (UTC), Csonka (SzFIE) - Csányi. uJhSsz, Virág (Sylvá­nia), Gémes (SzFIE), Zákits (Rákóczi). Tartalé­kok- Korom, Gerabek. Kecskeméti (SzFIE). Bottka­• rsonort: Tomin CK'TE) — Horváth (Hostás), Sza­bó (SzEATO — Marosán (KPLB). Székely (Pos­tás); Gábor T rKPLE - Széli (SzEATQ, Schmutz­ler rZrinvi-KAC). Gerber II. (KiTE). Szilassy (PostásV "Gábor II. (KPLE). Tartalékok: Szabó, Havas. Merei (Zrinyi-KAC), Csúcs (Postás), Pin­tér (SzATE)­Tavasz« rafeft'tMáttléná! tisztíttassa és festesse kon. Tisza Lajos krt 3». Br. Jéslka u. 2*, mélyen leszállí­tott ára­Ki n em tud fa, nagyonrltka Podvennfl a szabás titka. Egyenruha és uri szabóság. Kígyó u. 3. Feketesas u. sarok. 14 14 Cserkészfelszerelések raktára. Wioiaw."WWWrtWiMfcti " '"MftM« erencváros-Szegeö FC márclQS 29-1 mérkőzésére leáueh 20 százalék eügedménmie! szom­bat estig vftltiiatóK a Dél ma­gyarország íeauirodölában

Next

/
Oldalképek
Tartalom