Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-24 / 72. szám
TQ36 márctus 24. Dff! MAGYARORSZÁG Béke a „Házasság €€ Visszavonták a zárlati kérelmet, a bíróság megszüntette az eljárást (A Délmagyar ország munkatársától.) A kedd estén bemutatásra kerülő „Házasság" című Vaszary János-darab körül k<-,1*i1-o*eH bonyodalom elsimult. Jelentette a Délmagyarország, hogy a szegedi színház kedd estére tűzte ki a „Házasság" bemutatóját, Lázár Máriával a főszerepben. A Magyar Színház nagysikerű darabja iránt nagy érdeklődés mutatkozott. Váratlanul érte a mult hét végén dr. Marton Sándor színpadi kiadó letiltó sürgönye a szegedi színházat. Dr. Marton egyúttal a szegedi törvényszéken zárlati kérelmet is benyújtott ós kérelmében arra hivatkozott, hogy a szegedi színház nem szerezte meg a darab előadási jogát, sőt, az ezidőszerint meg sem szerezhető, mert a darab egyelőre műsoron van a fővárosba*1 ós amíg a Házasság a Magyar Színházban műsoron van, addig nem ie lehet szó a vidéki előadásokról. Nagy konsternációt keltett Szegeden a kiadó eljárása, annál is inkább, mert ez ellenkezik a szokással. Sziklai Jenő a Szinészpervesülethez, a kultuszminisztériumhoz, a Magvai Színházhoz fordult, de ugy látszott, hogy nem sikerül eredményt elérnie. Végre aztán sikerült megállapodnia Marton Sándorral, aki először azzal a feltétellel engedte át a darabot, hogy Sziklai Jenő 1000 pengőt fizet jótékonycélra, ezenfelül vállalja a peres eljárás felmerült költségeit is. Az 1000 pengőt végül 250 pengőre mérsékelték. Hétfő délelőttre tűzte ki az ügy tárgyalását dr. László Adolf táblabifó a törvényszéken. A' tárgyaláson megjelent dr. Marton Sándor képviseletében dr. Lnsztig István és bejelentette, hogy a zárlati kérelmet visszavonja, miután megegyezett a szegedi színházzal. Sziklai a megegyezés értelmében kifizetett 100 nenaő perköltséget és vállalta a 250 pengő kifizetését, erre vonatkozólag a Szinészegvesület adott garanciát. Ilyenformán a bíróság nem tárgyalta le az ügyet és a további eljárási, menszüntette. Kedd este tehát annyi izgalom ntán mégis szinrekerülhet Szegeden a „Házassárf. Megoldás előtt a strand-kérdés? Titkolják a részleteket, de nem uMtotfák meg a kaszt-strandok parthasználati engedélyét »Titkos vlaszfóio« nélkül becsületes politikai életet elképzelni sem lehet« Eckhardt beszéde Kondoroson és Gyomán Gyoma, március 23. Az endrődi véres sortűz óta tilos volt Békésen minden politikai gyűlés. A tilalom vasárnap szűnt meg és igy A n d a ház y-K a s n y a Béla vasárnap beszámolót tarthatott Endrőd közelében. Gyomán és Kondoroson. A képviselőt a gyűlésre elkísérte Eckhardt Tibor, D u 1 i n Jenő és C z i r j á k Antal is. Kondoroson Eckhardt mondott nagyobb beszedet. Beszélt a titkos választójogról, amely nélkül becsületes politikai életet elképzelni nem is lehet Beszédét azzal fejezte be, hogy a legnagyobb keserűségben is, a legnagyobb nélkülözések közepette is meg kell tartani a rendet. Gyomán is felszólalt Eckhardt és valóságos pártprogramot adott. A legélesebb harcot hirdeti a kormány ellen— mondotta —, amelv helyébe olvan kormányt kell ültetni amelv megadja a nép jogait és nem nvirbálja tovább a még meglevő csekélv szabadságot, ftlesen támadta a telepítési javaslatot. — Előbb — mondotta — a nincstelenek sorsán kell segiteni, de ugyanakkor gondoskodni kell a törpebirtokok kiegészítéséről is, hogy azok legalább egv családot eltarthassanak. Hozzá kel! véjre fo!*m nafv körrminkákkoz — folvtatta —. a Kőrösök vize bőven adna lehetőséget az Alföld öntözőre- ez n fö'd valóságos feüel-mézzel folvó Kánaán lehet"e.... A kisgazdapárt még a tavasszal részletes programot dolgoz ki legalább két megve: C«on«rád és Békés számára és ha a kormánynál süket fülekre találnánk, az egész magyar társadalomhoz fordulunk segítségért — felezte be beszédet. Berzeviczy Albert halála Budapest, március 23. Vasárnap hajnalban a magyar tudományos élet egyik kiválósága, Berzeviczy Albert rövid szenvedés után elhunyt. Halálának közvetlen oka ezLvbénu!é« volt. Berzeviczy nemrégen mondott le a Tudományos Akadémia elnöki tisztségéről, a 83 esztendős öreg urat asztma kínozta és betegsége mindjobban elgyengitette szervezetét. Halála mindenütt mély részvétet keltett. Berzeviczy Albert nagy munkásságot fejtett ki irodalmi és tudományos .téren. Számos jelentős müvet irt : a Cinquecento festészetéről, ezobrászatáról, a XVII. század arcképfestészetéről, az abszolutizmus koráról. Harminc éven át volt elnöke az Akadémiának. A magyar szellemi élet nagy halottját kedden délután 4 órakor ttmetik az Akadémia előcsarnokából. A ravatalnál gyászbeszédet mond a kormány, a felsőház, a képviselőház, a,z Akadémia, a Kisfaludy-Társatíág küldette. A temetés után Berzeviczy Albert f*1^ maradványait a cseh megszállt twffJeten lévő Berzevice községbe viszik és az ottani családi sírboltban helyezik örök nyugalomba. Korzó Mer! Keddtől csütörtöki \e sir! Wcsantjöm! (A lourdesi csoda) Egy kis fiu megható története. A SZÍT, hit és szeretet magyarul bezzélé Hímje. 5, 7. 9. Belvárosi Mozi Keddtől mindennap.« A legremekebb operett film. Pajkos hercegnő N'agykiálütásti pompás operett ilm A főszerepben leanatta Hac Donald « csodás hangú filmprimadonna. 5, 7, 9. Széchenyi Mozi Kedden és mindennap. A Metró filmgyár leguiabb remeke Cooperfield Dávid Charles Dickens világhírű ifjúsági regénye 5, negyed 8, léi 10 —— (A Délmagyarország munkatársától.) A törvényhatósági kisgyűlés egy hét múlva, hétfőn ül össze márciusi napirendjének letárgyalása céljából. Ennek a tavaszi napirendnek végre lesz egy érdekes pontja: a strand-kérdés. A polgármester konkrét javaslatot terjeszt a kisgyűlés elé a régóta vajúdó probléma megoldá sára és ez a javaslat — az elterjedt hírek szerint — valóban alkalmas lesz ennek a régi hiánynak a pótlására. Egyelőre azért nagyon titokzatosan kezelik a városházán a strand' ügy aktáit, a beavatottak nem árulnak el róla részleteket, csak bizonykodnak, hogy elérkezik végre a megoldás lehetősége. Az előkészületek rá kétségtelenül megtörténtek. A tanács a hétfői referáló ülésen foglalkozott a parthasználati engedélyek kiadásának kérdésével. Dr. Katona István tanácsnok mutatta be a benvuitott kérvényeket és kiderült, hogy a. régi, halálraítélt kaszt-strandok, kivétel nélkül vl^menvn!»» inb^l fah,nm<~iltnk a parthasználati engedélyért, mert a mult évben is már csak azzal a figyelmeztetéssel kapták l meg az eneedélvt, hogv az lesz az utolsó. A polgármester ugy határozott, hogy egyetlen társaságnak sem ad engedélyt parthasználatra, mert a parton a város kíván strandot, építeni, vagy házikezelésben, vagy vállalkozó utján. Egyetlen érdekeltség, a régi Partfürdő Részvénytársaság, amely érvényben lévő szerzőlése alapján erre az évre is megkapta az engedélyt régi partrészének használatára. Á szegedi oldalon más a helyzet. Itt megkapták mindazok a csónak- ós fürdőházak a parthasználati engedélyt, amelyek a mult évben is használták a partot. Valamennyien régi helyüket kapták meg ismét. A városi strand ügye — értesülésünk szerint — komoly stádiumba került. A főispán körbejárására a belügyminiszter kiutalt harmincötezer pengőt inségmunkahozzájárvlás címén n városnak. Ez a pénz megérkezett és kifejezett rendeltetése az, hogy a stranddal kapcsolatos inséamunkák költségeire legyen fedezete a városnak. Ha ugy alakul a helyzet, hogy a vállalkozó visszavonulna, a város házikezeléáben épitené föl a strandot és megfelelő kölcsönnel egészítené ki ezt a rendelkezésére álló harmincötezer pengőt, hogy megvásárolhassa a szüksége«