Délmagyarország, 1936. március (12. évfolyam, 53-83. szám)
1936-03-18 / 67. szám
6 orr M A r, V * R O R s 7 A o 1936 március 18. TAVASZI ÚJDONSÁGOK ^'"S^íííS RENDKÍVÜL OLCSÚP Burhurry -RaglAnok Hubertus - Trench Coafs 1 IIII I F PLS!OLI CUD^LL DÜH n RUHIZAII CIKKEK. BMABÁTOV GOMMIHOIPENVEK gummihüipenyek Hirek — A természetben nyújtott szolgáltatások és az OTI. Az OTI elnöksége értesítette a szegedi kereskedelmi és iparkamarát, hogy az intézet igazgatósága a munkavállalóknak napibérosztályba sorozásnál a természetben adott szolgáltatásoknak pénzbeli egyenértékét továbbra is az eddig érvényben volt összegben állapította meg. A mostani megállapítás óta ugyan a közszükségleti cikkek piaci árában mutatkozott Bizonyos emelkedés, de ez nem olyan mértékű — mondja az OTI —, amely az utoljára megállapított egyenértéknek megváltoztatását indokolttá tenné. — Shvoy Kálmán nem vett részt a földművelésügyi minisztérium paprikaértekezletén. Az egyik budapesti lap március 11-i számában a páprikaértékesitéssel kapcsolatban a Hangyára vonatkozó tudósítást közölt, amely szerint március 10-én délben a földmüvelésügyi minisztériumban értekezlet volt és azon vitéz dr. Shvoy Kálmán ny. altábornagy, országgyűlési képviselő is részt vett volna. A tudósításnak ez a beállítása nem felel meg a valóságnak, mert vitéz dr. Shvoy Kálmán országgyűlési képviselőt az értekezletre meg sem hívták és azon részt sem vehetett. Vitéz dr. Shvoy Kálmán ezen a napon Szegeden tartózkodott. — Kényes Igényeket kielégítő a Próféta-étterem választékos 4 fogásos menüje. Kenyérrel P 1.10. — JUNIUS 7: RÓZSAK NAPJA. Megírta a Délmagyarország, hogy a város idegenforgalmi hivatala programjába iktatta a Rózsák Napjának megrendezését. Most megállapították az idegenforgalmi esemény végleges dátumát, még pedig junius 7-ben, miután má jus 31-ére a Máv. nem adhat filléres vonatokat. Ez a nap •íz ipari vásár idejére esik, mivel pedig az ipari vásár iránt a külföldön is nagy érdeklődés mutatkozik, a Rózsák Napjának programjába bekapcsolódott a Magyar Országos Bokrétaszövetség is. P a u 1 i n i Béla, a szövetség elnöke megállapodott az idegenforgalmi hivatallal, hogy a Rózsák Napjára hatvanhat magvar faluból toborzott 160 tagu Gyöngyösbokrétával jön Szegedre és kedvező idő esetén az ujszegedi SzAK-pályán, kedvezőtlen idő esetén a színházban rendez előadást. A várostól csupán a színház átengedését, illetve a SzAK-pálva használati jogának kieszközlését kívánja, a szövetség küiönben a saját rezsijében vállalkozik a rendkívül vonzónak ígérkező produkció megrendezésére. Itt említjük meg, hogy az Idegenforgalmi Hivatal — amelv április elseién foglalja el uj helviségét — megegyezett az idegenínrgalmi érdekeltcégekkel a Szeged-prospektusok formájára nézve. A prospektusok kevés szöveggel ellátott művészi fényképekkel készülnek, magasnyomású klisék fölhasználó tóval és ígv nincs akadálya annak, hogy a nyom'alványokat Szegeden állítsák elő. x Cukorbetegeknek Tresfarin-tápszerek Márkusnál. — A szegedi kamara tarifairodája. Mint ismeretes, a szegedi kereskedelmi és iparkamara 1925. óta tarifairodát tart fenn, amelv az érdeklődőknek díjmentesen nyújt felvilágosítást a különböző tarifális kérdésekben. Az iroda, amelv a mult évben töltötte be fennállásának lizedík esztendeiét, most állította össze az 1935. évi tevékenvségéröl szóló kimutatást, mely szerint 59fí esetben, összesen 2500 tarifatételt számított ki és bocsátott rendelkezésükre az érdeklődő feleknek. A tarifairodát minden kereskedő és iparos díjmentesen igénvbeveheti. — Fischer Kézimunkaház, Kárász-ucca 12. — Előállítás közben megsebesitette a rendőrt. Majoros János rovottmultu alsóvárosi napszámost tegnap este az őrsz«mes rendőr elő akarta állítani a központi ügyeletre, mert botrányosan viselkedett az uceán. A rendőr elindult vele a Belváros felé. Majoros csak egy darabig követte, később kijelentette, hogy nem megy tovább, majd rátámadt a rendőrre és dulakodni kezdett vele. A rendőr alig tudta megfékezni a dühöngő embert, aki meg is sebesítette a rendőrt dulakodás közhen. Majoros Jánost őrizetbe vették, megindult ellene az eljárás hatósági közeg elleni erőszak miatt. M4 FÖLDES IZSÓ 219 KLHUZAL TE — Asztma és szívbetegség, mell- és tüdőbaj, görvély- és angolkór, a bőr megbetegedései és furukulózis eseteiben a mindig kellemes hatású természetes „Ferenc József" keserűvíz az emésztőcsatornát alaposan kitisztítja s a gyomor és belek működését kitűnően szabályozza. Az orvosok ajánlják. STAUFPERPuszitasaj t világmárka Ezt kérje mindenütt I m — Márciusi ünnepségek. Ünnepéllyel hódolt a márciusi időknek a szegedi frontharcosok IV. körzete is. Az ünnepély előtt a Baranyi-testvérek tárogatón játszottak, majd az egybegyűllek elmondták a Hiszekegyet, a Nemzeti dalt Komáromi Miklós szavalta, Bicskey Illés elemi iskolás kisleánya szavalata után Antal Dénes iparostanonciskolai igazgató mondott ünnepi beszédet, amelyben a szabadságharc történelmi jelentőségét ismertette. — Éjszakai razzia a Stefánián. A szegedi rendőrségre az utóbbi időben több panasz" érkezett a Stefánia-sétányon uralkodó állapotok miatt A békés sétálók azt panaszolták, hogy a sétányt tisztességes ember alig látogathatja, mert tele van kétes egzisztenciájú férfiakkal, akik főleg az esti órákban teszik lehetetlenné, hogy a sétányon mások is végigmehessenek. A Stefánián tanyáznak ujabban a lemezesek is és minden Szegedre érkező gyanús alak elsősorban ott üti fel a sátorfáját. Tegnap este a detektívek és rendőrök körülvették a sétányt és általános nagy razziát tartottak. A razzia során elfogtak huszonöt gyanús férfit, akiket igazoltatás után. három kivételével szabadonbocsájtottak. A három ellen közigazgatási eljárást indít a rendőrség. A Stefánián rendszeresíteni fogják a razziákat, hogv a szép sétányt megtisztítsák a gyanús elemektől. — Felmentették a gyujtogatással vádolt asz»zonyt. A mult év nyarán kigyulladt és leégett Zelena Imréné tömörkényi háza. Az a gyanú merült fel, hogy a tüzet gyújtogatás okozta. Zelena Imréné a csendőrök előtt bevallotta, hogy ő gyújtotta fel a hárat. De a vizsgálóbíró előtt történt kihallgatása során mindent tagadott, tagadta a terhére rótt bűncselekményt kedden is, amikor a törvényszék felelősségre vonta. Azzal védekezett, hogv a csendőrségen félelmében ismerte be a gyujtogatást. A biróság az asszonyt bizonyítékok hiányában fo'mentette a vád alól — „Budapestről Várnán át Sztambulig". A szegedi MFFHOSz tudományos blokkja tegnap délután tartotta második vetitettképes előadását az egyetem bölcsószetkari tantermében. Az előadást Lázár László tanár nyitotta meg, majd Réti Gyula a MEFHOSz-TRAVEL várnai és isztanbuli irodáinak igazgatója „Aldunán át Isztanbulig" cimmel tartotta meg érdekes előadását, amit plasztikusan egészített ki mintegy 80 szép felvétel. Az előadó nagy felkészültséggel vezette végig hallgatóit a gvönv^rü útszakaszon. A hosszan tartó tapssal fogadott előadás végeztével F i n t a Imre köszönte meg Rélv Gvrla előadását. — T5bb, mint ezer év óta ismeretes a kőolaj gvópyitiS hatása mindenféle bőrbetegség esetében. Ennek az ősrégi gvóevitószernek alkatrészeit tartalmazza a Thiosept-szaprian, amelynek hatása csodálatos a tiszi^talan, zsiros és kiütéses bőrön Keresek megvételre Bélye^eTiljteméTiyt é§ tőmeafbé yo?Rt BA yes^keroskodés, Fogadalmi templommal rze 'iben. ?3 ttmmmmmmmmmmmmmmmamm^mamm Lecpolcsóbb élelem a fÖS!«SIS€fláft,^-kint44l Kapható a PlU SZfllftmlgljárbai és a Tisza Lajos kőrút 83. alatti elárusitóhelyen. — ELŐAD ÁSOK. 20-án, pénteken este fél 8 órakor a Munkásotthonban (Hetvezér-ucca 9.) dr. Landesberg Jenő kamarai titkár „Bécs szociális programja" cimen vetitettképes előadást tart. — Ai Egyetembarátok Egyesületének termésaettudomá nyi szakosztálya 18-án délután 5 órakor az I. szánni vegytani intézetben szakülést tart a kővetkező műsorral: dr. SzentGyörgyi Albert, dr. Annau Ernő, dr. Straub Bruno, dr. Laki Kálmán „A sejtoxidációk mechanizmusa s energetikája" cimen. Üléselnök dr. Náray-Szabó István. Belépés díjtalan, vendégeket szívesen lát az elnökség. x Budapestre érve a Hark szállodában a keletipályaudvar mellett megtaláíja kényelmét, legjobb ellátását olcsó árakért. E kap előfizetőinek ÍO száralék eneedménvt nvujtunfe ®arin§á& és Afüyésge/ HETI MOSOR: Szerdán este: Csodahajó. Bérletszünet. Szehré nyek érvényesek. Csütörtökön délután: Érettségi. Filléres helyárak. Csütörtökön este: Csodahajó. Bérletszünet. Szelvények érvényesek. Pénteken este; Csodahajó. Bérletszftnet. Szelvények érvényesek. Szombqton délután; Méltóságos asszony. Filléir. heiyárak. Szombalon este: Csodahajó. Bérletszünet. Szelvények érvényesek. Mazzacurali holnap A szezon egyik legszebb hangversenye lesz. Jegy 1 pengőtől. A szintlázi Iroda hirei A legszebb álmok hajója a „Csodahajó**. Exo» tikum, melódia, tánc és szerelem. A „Csodahajó" minden este indul a trópusi tájak felé. Csütörtökön délután még egyszer megnézheti aa „Érettségi"-!. Filléres helyárak. A „Méltóságos asszony" szombat délutáni filléres helyáru előadására siessen jegyet váltani. Szordától minden este és vasárnap délután mérsékelt helyárakkal — a Csodahajó! Mérsékelt helyárakkal minden este Csodahajó CSODAHAJÓ Rádió Budapest I. 1110: Nemzetközi vizjelzőszol^álat. 12: Déli harangszó. 12.05: A rádió szalonzenekara. 13.30: Rendőrzenekar. 16.15: A rádió diákfélórája 17: Telefongyári Dalkör. Vezényel Kiss Ká1 roly. 17.50: Felolvasás. 18.20: Emil Sjőgreo: SzoI náta. Előadják: Erhard Skog (hegedű) és Polgár ' Tibor. 19: Kerék Mihály dr előadása. 19.30: Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel FridJ Frigyes 20.10: Hírek. 20.45: Közvetítés a milanói Scala színházból. La Wally. Opera 3 felvonásban. Zenéjét szerezte A. Catalini Vezényel Giu*eppe d-el Campo. A kórust vezényli Vittore Veneziani. 22 40: Közvetítés Prágából az asztali tenniszvilágbajnokságok egyéni döntőiről. Beszélő Pluhár István. (Viaszlemezfelvétel.) Majd! Hanglemezek 0.05: Hírek. Budapest II. 18.25: Olasz nyelvoktatás. (Gallérani Bonaventura.) 19.30: Munkásfélóra. 20.20: Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel Frrdl Frigyes. 21.05: Hírek. 21.30: Farkas Béla és Cigányzenekara muzsikál. Sebő Miklós énekel — Közben: Közvetítés Prágából az asztali tennisavilágbanjokság egyéni döntőiről. Beszélő Phihár István. Külföld. Pozsonv. 1825: Beethoven: Fídélió, opera. — Praha. 19.25: Puccini: Pillangókisaszszony, opera