Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)
1936-02-28 / 51. szám
T936 február 28. D£I. MAGYARORSZAG Szeged FC. vasárnapi mérkőzésére jegyek 20% elővételi kedvezménnyel szombat este 7 óráig a Délmagyarország jegyirodában makói hírek Éles ellenzéki bírálatok és megujuló viharok a makói ipartestület közgyűlésén (A Délmagyarország makói tudósitójától.) A makói ipartestület csütörtökén délután tartotta közgyűlését Papp József elnökletével. Mindjárt az elnöki megnyitás után felzudult az első vihar, amikor Papp József helyénvalónak tulálta bejelenteni, hogy a makói iparossággal szemben használt állítólagos sértő kifejezés miatt az ipartestületi ellenzék vezérét, Löwenbach Benedeket iparosszék elé utalta. A vihar olyan erős volt, hogy az ülést fel kellett függeszteni. A titkári jelentés szomorú megállapítással kezdődött, azzal, hogy az idősebb iparosok gazdaságilag elerőtlenedtek, a fiatalok pedig nem tudnak szárnyra kapni. Helyi viszonylatban az eddigi három hetipiac helyett két hetipiac fenntartását és a vásárok visszafejlesztését kivlánja az iparosság. A felszólalások során az ellenzék élesen bírálta a jelentést és az ipartestület vezetőségét. Löwenbaoh Benedek szerint az elnökség nem képviseli kellő eréllyel a makói iparosság érdekeit. Szóvátette, hogy a testület egyik alelnöke bíróság előtt nem tudott helyes felvilágosítást adni testületi ügyekről. Lukács Pál, Jáksó Adám és K. Szabó Mihály részletesen bírálták ia testület gazdasági ügyeit. A testületi tagdíjhátralékok 36.000 pengőre rúgnak, amelyből az elmúlt évben a város 210 pengőt hajtott be. A testület adóssága az elmúlt évben 9000 pengővel szaporodott ég ma már 239.000 pengőre rug. öngyilkos mozdonyvezető. Halasi Sándor 40 éves mozdonyvezető, aki a Szeged-Csanádi Vasutak vonalán teljesített szolgálatot, .mezőhegyesi lakásán öngyilkosságot követett el. Este egynegyed 10 óráig kedélyesen beszélgetett feleségével, akitől elbucsuzvia áltment a szomszédszobába. Fél óra múlva felesége rémülten látta, hogy a szerencsétlen ember a rézágy rácsára nadrágszijjával felakasztotta magát. Az öngyilkosság magyarázatát nem találják a hozzátartozók. Aranyláncot lopott, ócsai István földeáki napszámos Molnár Sándor makói gazda tanyáján dolgozott. A tanyaházból Ócsai ellopott egy aranyláncot, amelyet értékesítés oéljából Bern Sándor földeáki ismerősének adott át. A lopott láncot Miakón próbálták eladni, az ékszerész azonban gyanút fogott, rendőrt hívott. A járásbíróság ma tárgyalta Öcsai István ügyét, aki 3 heti fogházat kapott, Bern Sándor orgazdaság miatt 10 pengő pénzbüntetést. A végegyházai cigányasszony bűne. Decemberben eltűnt Kiszomboron Irarl Aladár házából egy csomó ágynemű és ruhanemű. A csendőrség napokig nyomozott az ügyben, mig egy végegyházai cigányasszonyt vett gyanúba, aki a "kérdéses időben Kiszomboron járt. A csendőrség most kerítette elő a Kiszomboron gyanúba vett cigányasszonyt Flaragó Piros személyében, akit bevittek Makóra. A járásbáróságon a cigányasszony elismerte a lopást és az érte kapott egyhónapi fogházbüntetésben megnyugodott. , Anyakönyvi hirek. Háziasságra jelentkeztek:: Dobsa Imre Fodor Erzsébet Viktóriával. Házasságot kötöttek: Nagy Imre Kondola Máriával. Elhaltak: özv. Mekitner Jánoseé Ziegeldrom Terézia 82 éves (Báró Erdélyi-u. 24.), Stern Jakab 65 éves (Vásárhelyien. 37.). Budapestre ketMnyes csoportra rendez minden szerdán a Provincia utazási iroda (kellő szánni jelentkezés esetén más napokon is) Jelentkezés: a öélmagyarország kiadóhivatalában és a fiókkiadóhivatalban: Heu Ernő banküzlet utazási m irodájában Széchenyi tér 6. 202 Sport utolsó roham a negyedik helyért Győzni tud-e a Szeged FC a Phöbus ellen A Nemzeti Liga vasárnapi fordulójának kétségtelenül a legnagyobb jelentőséggel biró meccse a Szeged FC—Phöbus találkozó. Ebben a küzdelemben a két mérkőző félen kivül — a Kispest is érdekelt fél, mert mind a két csapat az ő negyedik helvére pályázik. Érdekesen nyilatkozott a vasárnapi mérkőzésről az egyik Phöbus-vezető; kijelentette, ha a Szeged FC győz és a Hungária ellen a Kispest elveszti a meccset, a szegedi együttest mindössze két pont fogja elválasztani a negyedik helytől. Ez egyáltalán nem behozhatatlan hátrány — mondotta —, ha figyelembe vesszük, hogy a Szeged FC úgynevezett pontszerző mérkőzéseit otthonában játsza le. Szegeden is tudják, hogy a vasárnapi mérkőzés az utolsó kísérlet a negyedik hely viszszaszerzésére. Csütörtökön kétkapue tréning volt a SzAK-pályán, amelynek talaja nem a legjobb állapotban van. Réti tréner különösen a csatársorra fektetett nagy súlyt és azt többféle variációban próbálta ki. A tréningen résztvett Polyák József is, aki nemrégen tért vissza Franciaországból. Az első harmadban Korányi, Polyák, Miklósi, Bognár, Vastag, a másodikban Korányi, Szőregi, Miklósi, Nagy, Tombácz, a harmadikban Korányi, Molnár, Miklósi, Bognár, Vastag összetételben játszott a csatársor. A játékosok megfelelő teljesítményt nyújtottak; nagy ambícióval játszottak. A tréning után Réti Béla tréner a következőket mondotta: >— A csatársor eredményességének fokozása érdekében elhatároztam, hogy a Korányi, Bognár (Szőregi), Miklósi, Nagy, Vastag ömszetételü támadósort együtt hagyom. Meggyőződésem, hogy ez a legjobb a rendelkezésre álló anyagból. A vezetőségnek a következő csapat összeállítására teszek javaslatot: Pálinkás — Riesz, Szojka — Gyurcsó, Somogyi, Bertók — Korányi, Bognár (Szőregi), Miklósi, Nagy, Vastag. — Remélem — mondotta végül Réti Béla —, ezzel a csapattal sikeresen vehetjük fel a küzdelmet a Phöbus ellen, amely értesülésem szerint kompletten áll ki ellenünk. Békynek kisebb húzódása van, Tőrös I. pedig a lágvékán szenvedett rúgást, de vasárnapra mindketten játékképes állapotban lesznek. A' Szeged FC tréningjén ztvott e^y nróba'^ékcs; környékbeli futballista. Szerződtetéséről egyelőre nem lehet szd A Szeged FC—Phöbus mérkőzés "jegyeit szombat este 7 óráig árusítja a Délmagyarország jegyirodája 20 százalékos elővételi kedvezménnyel. * n Szeged FC-nek nincsen pénze uj játékosra A Szeged FC választmánya tegnapi ülése iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. A szekáfios jelentések elhangzása után a klub anyagi kérdései kerültek szóba. Megállapították, hogy a klub anyagi ügyeit — ideiglenesen rendezték. A Szeged FC vezetőségének most minden reménye abban van, hogy a Szegeden megrendezendő meccsek megfelelő anyagi eredménnyel járnak. A választmány belátta, hogy csatárra szükség van, de nincsen anyagi fedezet, éppen ezért uj játékos szerződtetéséről egyelőre nem lehet szó. Tárgyalta a választmány Pető György pénztáros lemondását, amelyet nem ¡ogUdott el és bizalmáról biztosította a kitűnő vezetőt. Pénteken: SzVE—HTSC vivómeccs. Érdekesnek Ígérkező vivómeccs lesz pénteken Szegeden; az SzVE és a HTSC tőr- és kardvivói mérik össze erejüket barátságos mérkőzés keretébi-n. Ha figyelembe vesszük, hogy a vivók már jóideje tréningben vannak, nivós küzdelmekre van kilátás. A két csapat előreláthatólag így áll ki a küzdelemre: SzVE kard: Domán, fteiter, dr. Szánthó, dr. Abonyi, tőr: dr. Szabó, Domán, dr Abonyi, Gaál II. HTSC kard: Nagy, Tajlhy, Schlosser, Keresztes, tőr: Varga, Máder, Keresztes, Schlosser. — A mérkőzés délután 6 órakor kerül eldöntésre a tiszti vivóklub helyiségében (Honvéd-tér). ' Az elkésés eredménye; két pont az ellenfél javára. A Vasutas II. a Postás elleni másodosztályú bajnoki mérkőzéséről — lekésett, ezért a meccs pontjait la DLASz egyesbirája gólarány nélkül a Postás javára irta. A III. KERÜLET ELADÓ... Hogy milyen szomorú anyagi helyzetben vannak a Nemzeti Liga egyes klubjai, arra a legjobb példa a III. kerület FC esete. Az óbudai egyesület olyan súlyos helyzetben van, hogy tárgyalásokat kezdett a Öiósgyőri VTK-val csapatának átadása erdekében. Három közgyűlés. Vasárnap három közgyűlés lesz Szegeden; a SzAK délelőtt 11 órakor a Stemler-vendégiőben, a Vasutas délelőtt 9 órakor la vasutasházban, a Zrinyi-KAC délelőtt 10 órakor a Raffay-étfereroben levő helyiségében tartjja tisztújító közgyűlését. A biró megpanaszolta a „kapufás" Kaufmann felmentését. Megírtuk, a Biró Testület utasította Lázy Istvánt, hogy panaszolja meg az országos szövetségnél a „kapufás" Kaufmannak a fellebbviteli bizottság által történt felmentését. Lázy István panaszát szerdán benyújtotta a DLASz-hoz azzal, hogy azt továbbítsák a központhoz. Az ügyet a szombati országos elnöki tanács már tárgyalni fogja. Ekkor döntenek a „kapufás" meccs sorsáról is. »Jó egészség« Kenyér a hossra élet titka I Kapható a ká?zitanél: Ótott KovAca^*UMd6ben, Ornuzlán nooa 3. 13! 6003. vh. 1935. szám.. 331 Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó laz 1881. évi LX tc. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szegedi kir. járásbíróság 1930. évi 25431 számú végzése következtében dr. Hütteu' Béla ügyvéd által képviselt Weisz Vilmos javára 43.41 pmierő és lánilékaí erejéig 1933. évi dec. hó 1-én logaiiatositott kielégítési végrehajtás utján f«* ltílfoglalt és 1670 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: házibutorok és egyéb ingók nyilvános árverésen eladatnak. Az árverés az alább megnevezett foglaltatók javtára is elrendeltetik, amennyiben követelésük még femn áll. Ezen árverésnek a szegedi kir. járásbíróság 1934. évi Pk. 50041. száma végzése folytán 43 44 pengő tőkekövetelés, ennek 1928. évi szept. hó 18. napjától járó 5% kamatai és eddig összesen 37J9 pengőben bíróilag már megállapított s ia még felmerülendő költségek erejéig H.. Mikszáth K. u. 14. sz. leendő foganatosítására 1936. évi március hó 2. napjának délután fél 1 órája határidőül kitüzetik és ahhoz venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. te 107., 108. §-iai értelmében kész pénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szüksé ; esetén a beosáron alul is, de legfeljebb a becsé' fék kétharmadáért el fognak adatni Kelt Szeged, 1936. évi február hó 12. napján. Kovács kir. bar. végrehajtó. Déiinaggarországot támogatta, ha hlrdetOinhnei vásárol.