Délmagyarország, 1936. február (12. évfolyam, 28-52. szám)
1936-02-14 / 39. szám
Díí MAGYARORSZÁG 3 Csütörtökön az egyetem bölcsészeti karán szüneteltek az előadások A kereszimozgalom eseményei (A. Délmagyarország munkatársától-) A szege^ egyetemi diákság egyrésze körében szerda óta — mint jelem »ettük — isimét a keresztmozgalom a beszédtéma- Az egyetem vezetősége csak csütörtökön délelőtt értesül arról, hogy az egyetemi ifjúság egvrésze a tantermekben elhelyezte az előre elkésetett fekete lakkozott kereszteket. A bölcsészeti kar tamter meiben tették fel a keresztet, a központi .egyetem épületét már a kora esfá órákban lezárták és ide nem tudtak beiutai a diákok- A bölcsészeti fakultás tantermeiben csütörtök reggel észlelték az egyetemi ha'óságok, hogy előzetes bejelentés né'kül elhelyezték a keresztet. Azonnal jelentést tettek dir. Ditróy Gábor rektornak, majd dr- Zolnay Béla bölcsészkar5 dékán rendeletére a csütörtöki nap folyamán a bölcsészeti fakultáson szüneteltek az előadások. Délben DiVóy rektor az egyetem tanácsát rendkívüli ülésre h'ivta össze, amelyen a kereszt-ügigyel foglalkoztakA tanácsülés után Ditróy rektor a következő nyilatkozatot tette: A kereszteket az egyetem bölcsésze'! karának tantermeiben helyezték el, más fakultáson erre nem kerülhetett sor- Ilyenformán a tanács az.üeyben nem határozott» hanem majd az Illetékes kar dékánja intézkedik, hogy mi történjék- Az egyetem tanácsa annaMdeién az ifjúság memorandumát felterjesztette a ku'tuszm'msztériamba megfelelő eHntézés cél iából- Akkor az ifjúság képviselői ünnepélyes fagadál(A Délmagyarország munkatársától.) Napok óta folyik a városi népjóléti hivatal panamapörén nek tárgya'ása. Előreláthatólag még napokig eltart az ügy, miután mág rengeteg tanú vár kihallgatásra. A bíróság a beidézettek érdekében! turnusokban bonyolítja le a tanmkihallgatásokt, délelőttre és délutánra is megidéz egy-egy csoportot, nehogy a tanuknak feleslegesen kelljen várakozniok. Már szerdán délután a szakértők kihallgatása után megkezdték a tanuk kihallgatását és csütörtök reggel folytatták. Kihallgattak egy csoport ínségest, akik közül többen magukénak ismerték el az ufóimat fettek, hogy garantálják a iami'ási szabadságot a szegedi egyetemen- Ma az Emericana kerületi vezére megismételte az őszi fogadalmatAz egyetemen egyébként rend és nyuga'om van. A bölcsészeti kar és a közpntfi egyetem épülete élőt1 rendőrposztok cirkáltak• de sehol nem akadt dolgukD*. Kiss Albert egyetemi tanár, prorekVxr csütörtökön este a kővetkező nyilatkozat közlésére kért fel bennünket: _— Egyes lapoknak az a közlése, hogy a minisztérium visszaküldte az egyetemhez a keresztügyre vonatkozó iratokat, nem felel meg a valóságnak, ennélfogva az sem felel meg a valóságnak, hogy akár nekem, akár másnak véleményezés végett kiadta a tanács az ügyet. Sem az egyetemi tanács, sem más hatóság nem kért tőlem véleményt az ügyben. Az egyetem tanácsának akkori ülésén én is kifejtet'em a magam véleményét, mfnt a tanács valahány tagja és szavaztam is- Ez volt az összes szerepem a keresztügybenAz egyetem rektora délben dr- Issekutz Béla orvoskari dékán és dr- Berecz János pro^-szor társaságában látogatást tett 9r. Pálfy József polgármesternél. A városházán az a hir 'eriedt el, hogy ez a látogatás a keresz'rakcióval van összefüggésben, dir- Pálfy Józisef polgármester azonban érdeklődésünkre kijelentette, hogy tulajdonképen udvariassági látogatás történt, de azért több egyetemi vonatkozású kérdést is w «beszéltek- így foglalkoztak a nyári egyetem megszervezésének kérdésével is, a keresztmozgalamról nem volt szó ványon szereplő aláírást. Schiller Bála a kihallgatása során azzal védekezett, hogy a hamisnak) mondott aláírások nem mind hamisak. Ezt igazolták egynehány esetben a kihallgatott tanuk., Kertész István bútorkereskedő arranézve tett vallomást, hogy a Kertész-cégnél vásárolta Schiller a hálószobaberendezését és annak árát, 950 pengőt, készpénzben fizette ki, egy összegben. — Honnan vette a pénzt? — kérdezte az elnök a vádlottól. Schiler azt felelte, hogy a 950 pengőt részint családjától kapta, részint pedig megtakarítottaj Elmondotta, hogy Somogyi-telepen két telke volt, azok eladásából 500 pengője maradt, ezt fordította bútorvásárlásra. Szántó István pincér, aki a városi mérnökséghez volt beosztva in&égmunkára, azt vallotta, hogy Bódi több esetben adott át neki beváltás végett inségutalványokat, ezért darabonkint 10 fillért kapott. Az elnök kérdésér® kijelentette, hogy gyanús volt neki a do'og, hogy miért nem az érdekeltek maguk veszik fel a pénzeket, de nem szólt egy szót sem. Bódi egyszer ötven fillért adott egy nyugta után neki, azt a pénzt állítólag egy »uri nagyságának« utalták ki és az szegyeit lemenni a főpénztárhoz a pénzért. Az elnök megkérdezte a tanút, hogy nem gyanitott-e Bódi részéről valami visszaélést, mire a tanú ezt felelte: — Gyanítani gyanítottam, de kérem, egy kinevezett altiszt arat gyanúsítani nem lehet • • . Hasonlóképen vallott több más inségmunkás is, akik szintén teljesítettek küldönci szolgálatol az utalványokkal. Ágoston Fábián jogszigorló eLmondo'ta, hogy egy hónapra beosztották inségmunkára, kapott ezért három utalványon 30 pengőt. Az inségmunkát nem dolgozta le, mert azt elengedték neki, illetve azt mondotta Schiller, hogy; majd később ke.l ledolgoznia. Kérdésekre elmondotta, hogy nem kérvényezte az inségmunkát, csupán Schillernek szólt, akinek a szomszédjában lakott és akit jól ismert. Az elnök a tanú előtt felmutatott három utalványt, amelyre nézve a tanú elismerte, hogy azokat ő irta alá. Volt az iratok között azonban egy egy negyedik utalvány is, amely szintén a tanú nevére volt kiállítva. Kijelentette, hogy azt is ő irta alá és ő vette fel rá a pénzl, ugyláázik — vallotta —, hogy nem háromszor, hanem négyszer kapott pénzt. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy kívánják-e a tanú megesketésct, dr. idyés Tivadar ügyúsj igy válaszolt: — Hát esküdjön meg kérem arra, hogy azok az aláírások az ön kezétől származnakl Az elnök a szakértői véleményekből megállapította, hogy a szakértők is valódinak találták ai Ágoston-féle aláírásokat. Több kisebb jelentőségű tamu után Posztós Mihály detektivcsoportvezelőt hallgatta kí a bíróság, aki azt vallotta, hogy a vádlottak önként tettek beismerő vallomást, a nyomozást nem is annyira ő, mint inkább Répás detektív intézte. Répás József detektív elmondotta, hogy Bódít csípte rajta a főszámvevő a hamis utalványak beváltásánál. Tóth, Szögi, Bódi beismerő vallomást tett, Schiller azonban eleitől végig minden l( tagadott. Szögit arra nézve, hogy ő maga hámisitot>e nyugtákat, n>em kérdezték ki, annyit ismert el, hogy a tanácsnokkal fiktív személyek nevére kiállított nyugtákat íratott alá és a pénzt a saját céljaira fordította. Tóth azt is beismerte, hogy Schiller a félreeső helyen adta át neki beváltás végett az utalványokat. Elmondotta, hogy 230 nevet nyomoztak le, de eaek közül egyeden egyet sem ta.állak meg, pedig még az anyakönyvi hivatalban is kutattak az illetők után, de azok nem létező személyek voltak. A nyomozást a legnagyobb lelkiismeretességgel végezték, mert felülről ilyen értelmű utasítást kaptak. Ha azok ai illetők léteztek volna, okvetlenül rájok találhb volna, {kijelenteti» a tanú, hogy egyik vádlottal sem bántalmazta senki. Tóth megjegyezte, hogy öt egy ismeretlen ember megpofozta kihallgatásakor, de ez az illető nem a tanú volt, aki őt egyáltalán nem bántotta-Szöginek az volt a megjegyzése, hogy Répás tanú azzal fenyegette, hogy vannak eszközei arra, hogy őt vallomásra bírja. A bíróság egy órakor félbeszakította a tárgyalást é6 folylatását délután 3 órára tűzte ki. A délutáni tárgyaláson először Scukéty Sándor főszámvevőt hallgatták ki- A főszámvevő arról te't tanúvallomást, hogy a főpénztárban volt dolga, amikor ott megjelent Bódi altiszt és három segélyutal-' ványt akart beváltani- Szabályellenes volt, hogy városházi al'iszt segélyutalványokat váltson be, sőt egyszerre több darabbal jelentkezzékElkérték az utalványokat az alüszttől, megvizsgálták azokat és megállapították, hogy hamisak- Itt kezdődött meg azután a vizsgálat a hamis utalványok ügyébenDr- V'csay Emil tb- tiszti ügyészt hallgatták ki ezután- Vicsay a népjóléti hivatalban volt beosztva, arról tett. vallomást, hogyan fedezték fel a nyugtahamisitástVitéz dr- Szabó Géza tanácsnok kihallgatására került még sor a délután«. tárgyalás során- A tanácsnok veze'te annakideién a népjóléti hivatalt; elmondotta, hogy 1931 júniusában szervezték meg Szegeden a népjóléti hivatalt. Később decentralizálták a népjóléti közigazgatást és az egyes kerületek élére Szögi Ignác és Sch'ller Bíla került vezetői minösésr Aj »lősd&BOtf, MkiritetMi • Oonoládé Gárda remek prodakoliVire éa a sok nirázAsra Ml S, 7 és e-yne^yed 10 órakor kezdődnek Belvárosi Nozl Ma és mindennap A nagx szerű Csokoládé gárda A 26 tagu cigányrajkó zenekar és a Királyné husz?ria A lemiiabb maovar fllm Sxéchsnyl Mozi Ma utoljára Akinek nem szabad szeretn Claudette Colbert Érdekes tanúvallomások, hogyan leplezték le a városházán a népjóléti panamát VAiosi főtisztviselők vallomása a hamis nyugtákról - Pénteken iolylati&k a tanúkihallgatásokat