Délmagyarország, 1936. január (12. évfolyam, 1-27. szám)
1936-01-10 / 7. szám
G DE l. MAGYARORSZÁG 1956 fanuár TO. Havi 10 fillérért biztosítja előfizetői makói hírek Makói szerkesztőség, fiókkiadóhivatal, hirdetéstelvétel: Városi Bérpalota, telefon 270. Kis tárgysorozat, nagy érdeklődés a januári "'"K.vogj iilé9re. Csanád vármegy« törvényhatósága hétföa tartja évnegyedes rendes közgyűlését. A közgyűlést megelőző rendkívüli kisgyűlés szombaton less s ugyanakkor ülésezik a közigazgatási bizottság is. Á hétfői megyegyülés iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, Jóllehet, a közgyűlés tárgysorozatán mindössze 30 tárgy szerepel s azok is különösebb jelentőség, vagy személyi vonatkozások nélküli folyó ügyek, felirati jaVaslalok és inditványok. Az érdeklődés magyarázatát mégis a kisgyűlés elé kerülő indítványokban adják a beavatottak, jóllehet, hogy ezeket a nagyobb érdeklődésre számottevő indítványokat még nem is iktatták a vármegyeházán. Az eddig benyújtott inditványok között ifj. Bíró Sándor, dr. Kiss Károly és Szabó János szerepelnek az ellenzék részéről egy-egy indítvánnyal s legújabban R e i b e 1 Mihály eleki országgyűlési képviselő nvujtott be érdekes indítványt, amely a pincérnők alkalmazásának eltiltását célozza s az általános erkölcsi indokolás mellett konkrét helyi okokra is utal. Az átiratok között szerepel Szeged törvényhatóságának átirata, amely a középiskolákban az egészségtannak orvosok által való taníttatását kívánja. A már beérkezett és főképen a még ezután benyújtandó inditványok mellett érdeklődéssel várják a^K aiispán évnegyedes jelenlése fölött meginduló vitát, amelyben a decemberi városi választások izgalmai is visszhangra találnak. A makói gyermekkonyhák kedden kezdték meg miiködésüket. A városi inségakció keretében, ugy mint tavaly, az idén is öt gycrmekebédeltetőt állítottak üzembe, a hatodik gycrmekebédeltetőt, a „Zóldke reszt" akció konyháját a kőzkórházban a belügyminiszter által nvnjtott alapból és különleges rendeltetéssel nyitották meg. Ezen az orvosi előírások szerint és szigorú orvosi felügyelettel működő gy e rm e k k onyhán 100 gyermek kap reggeli! és ebédet. A városi gyermekebédeltetök létszáma ennél jóval nagyobb s meghaladta már a megnyitás napján a tavalyi legmagasabb létszámot. Összesen 1200 gyermek étkeztetésével indultak meg a városi konyhák, van olvan is közöltük, amelyben 300-nál több a napi ebédadag. Anyakönyvi hirek. Házasságra jelentkeztek: Erdei József Patkós Etellel, dr Molnár Jenő Ödön K Nagy Margit Lujzával, Labin Jechiel Lampp Dórával. Méhészközgyülés. A Makó és Vidéke Méhészeti Egyesület január 19-én délelőtt fél 10 órai kezdettel a Szegedi-uccai állami elemi iskolában közgyűlést tart. Mükedvelő-est Csanndpnlotán. A csanádpalotai miikedvelők szépen sikerűit vidám estet rendeztek, amelyem Szikora Kálmán lelkész mondott bevezetőt, dr. Juhász Zoltánné és Gulácsy Mária zongoráztak, Szabó Kálmánné. és Kocsik Gáborné énekeltek s a műkedvelő szereplők két kis bohózatot adtak elő. Konferanszier Kocsik Gábor volt. Makó-Hódmezővásárhely boxmérkőzés. Vasarnap délután fél 3 órai kezdettel Makón a Gazdasági Egyesület nagytermében tartják a MakóHódmezővásárhely boxmérkőzést a két város levente válogatott csapata között. — Kerékpáros baleset. Súlyos baleset érte Szécsi Istvánné Gál-ucca 15. szám alalt lakó varrónőt. Kerékpárján haladt, amikor a gép a Vásárhrlyi-sugárut és a Római-könit sarkán a sikos kövezetem megcsuszott, Szécsiné a földre zuhant. Olyan szerencsétlenül esett le, hogy lábát törte. A közkórházban ápolják. — „A tanúvallomás''. A Délmagyarország karácsonyi számában dr. Darvas József tollából cikk jelent meg „A tanúvallomás'' címen. A cikk szerzője most annak megállapítását kéri, hogy tanulmányában idézte di. Habermann Gusztávnak az ügyvédi kamarában a tanúvallomásokról tarlóit előadásának azt a részét, amelv példákkal világította meg a tanúvallomást befolyásoló hatásokat. Az előadásból idézett rész szószerint niegj< Iont dr. Darvas cikkében, azonban nyomdai tévedés miatt a közleményből hiányzott a forrás megjelölése. A cikkiró nnn-nk megállapítását kéri, — ami az eredeti kéziratból is nyilvánvaló —, hogy | m m volt srándékában dr. Habermann Gusztáv előadásét a magáénak tekinteni, a közleményben az említett részt dr. Habermann előadásából annak beleegyezésével vette át. A polgármester a szabadtéri játékok szabadjegyeiről A szabadtéri játékok rendezőbizottsága, mini emlékezetes, nyúl1vámossá gr a hozta a szabadjegyek elszámolását is annakidején- Az elszámolás szerin' a városháza mintegy kétezer n®<?ő értékű szabadjeggyel szerepelt a kimutatásban^ Ezzel kapcsolatban most dr- Pálfy József polgármester a következő nyilatkozatot tette — Utánanéztem a dolognak és. megállapítottam. hogy rajtam kivül a városi tisztviselője közül senki szabadjegyet nem igényelt és nem is kapott. Én sem mint polgármester, hanem m'nt a rend-ezöbizottsás: elnöke igényeltem háromében jegyeket, mivel- hivatalból többszöT is meg kel'ett jelennem az előadásokon. Tévedésre megítélésem szerint az adhatott oko*» hogy ..városháza" c;<men számolta el a rendezőbizottság az összes lv'va'/»!os> de nem városi személyek által igényel1 és 'gcqybevett szabadjegyeket— Adomány, A Szegedi Ázott Veréb Asztaltársaság 10 pengőt adományozott a polgármesteri hivatalban a városi íníégalap javára — „Budapest—Wien" a legnagyobb operettsiker. — A Színházi Elet most megjelent uj számábai érdekei? cikk számol be arról, mi történt Gordon Zitával Londonban, akinek rádiófellépését az angol belügyminiszter betiltotta. Kedves képek illusztrálják ezt a riportot, amelvnek happyendje, hogy a londoni studió félévre szerződtette Gordon Zitát. Rengeteg érdekes cikk, gyönyörű képek. ¿Baross-étteremben"',;: pénteken VUStÖlt bablCVCS. iSs HETI MÜ80R: Péntek este: Budapest—Wien Operettbemutqtó Páros bérlet 20. Szombat délután; A táncoló város. Filléres helyárak. Szombat este: Budapest—Wien. Operett Páritlan bérlet 20 Vasárnap délután: Sonja. Mérsékelt helyárik Délutáni bérlet ia Vasárnap este: Budapest—Wien. Bérletszün<"t. Hétfőn este: Fatfit* Operaest. Mérsékelten felemelt helyárak. Páratlan bérlet 21 Eüa Flesch, Fehér Pál, Lendvav Andor vendéefelléptével. Kedden délután; fonja. Mérséke't helyárak. Kedden este: Budapest—Wien Bérletszűnet. Szerdán este- Budapest—Wien Bérletszünet. Csütörtök délután: Sonja. Mérsékelt helyárak. Csütörtök este: Budapest—Wien Bérletszünet. Akit Walter Bmno fedezett fel. Hétfőn este a Faust előadásával kezdődik, az újévi operaciklus. Az előadásnak három vendégszerep'ője van. Flesch Flla, a bécsi Hofoper vilá.ghirü énekművésznŐ-c énekli Margitot, a másik két vendég magyar. Az egyik Lendvai Andor, akit Mefisztó szerepében Iá» viszont a szegedi közönség. Leopold évekkel eze'őtt Szeffcdeji működött, a külföldi sikerek után az idén tagja lett a budapesti Operaháznak. Faust szerepében Fehér Pál mutatkozik he a szegedi közönségének Fehér jelenleg a Városi Színházban vendégszerpnel nagv sikerrel, a legnagyobb sikereit a berlini Onerábnn aratta. A fiatal tenoristát Walter Bmno, a világhírű dirigens fedezte fel Budapesten néhánv esztendővel ezelőtt Walter Bruno. amikor Fehér Pált hallotta elragadtatásának azzal adott kifeiezést. hogy azonnal leszerződtette az akkor vezetése alatt álló berlini Operaházhoz. Harmónia hanav°rs^y TToehn-zonsoraest ma Tisza fél 9 Gvönvörü műsora biztosítja a frenetikus sikert. Jegy 2 pengőtől jegypénztárunknál. Hoehn ma A színész és a fog Pálóczy Lászlót. a szegedi szirtház tehetséges fiatal tagidt a napokban súlyos báleset érte- Evés közben egyik foga ketté' tört- A fog alsó darabja nagy koppanással hullott a tányérba, mig a felső része csonkán meredezett a szóiban- Mordnmmk sem kell, hogy a fiatal színész kétsézbe volt esve, annál h inkább, mert aznap egv műsoros estén kellett fellépnie- A színházi szereplés kevésbé aggasztotta• mert majd mindig öregembereket játszik• sőt azt lehet mo'idaní. hop> ebből a szemporítból majdnem — örü't a balesetnek - - - De már a műsoros est a legnagyobb aggodalommal töltötte el- Mégse dllhai oda a pódiumra száz és száz ember elé — foghtyjasan! • • • Elrohant egy fogorvoshoz• — Uram — mondotta — mentsen meg!' S elmondotta, hogy miről van sző• A fogorvos a fejét rázta — Nincs olynn fogorvos a világon, ak' ma estére uj fogat csavar a régi helyére-Ezt a választ kapta másrdt is- Letörve ballagott be a színházba• S amint a kszinfala között busán barangolt, mentő ötlet jutott az eszébe- A ••Sonjd" második felvonnának egyik díszletéből letört egy áarabkdt és nekiállt zsebkésével — fogat faragni- Fragcsálta, mércsa'kélte a második felvonást, végül Is elkészült a remekmű Amikor a vakHó fehér darabot rászorította az éles csonkra, senki sem vette észre, hogy nem a valódi faira van a helyén Nagyszerűen tudott beszélni, nevetni is sikerült• nem volt hát semmi hiba> boldogan szaladt a műsoros estre. A tőbbU 6 maga igy mesélte el az este után— Képzelhetitek, hogy milyen boldoz voltam.' A fogam megvolt és felléphettem Hát amikor kimegyek a színpadra. kit iátok az elsősorban ülni, mint az én Jogorvosomat. aki azt mondotta, hogy nincs az a fogorvos, aki segíthetne rajtam estig• Amikor megpillantott engem' sajnálkozva mosolygott Én pedig kinyitottam a számat és fogsoromat villogtatva mosloyogtam viszsza • • • Láttátok volna az orvost! Először elsánpadt. azután szó nélkül hátrahanyatlott a székén • • • Ilyen csoáát még nem látott • - A színházi iroda hirei Ma este nagy prcmler: „Budapest—Wien", t szezon legsikerültebb és legmulatságosabb operettjét ma este mutatja be a társulat. A premiert gondos előkészületek után, ragyogó kiállításban és a legjobb szereposztásban tűzte ki az igazgatóság. Margit — Ella Flesch, Faust — Fehér Pál, Mefisztó — Lcndvay Andor a „Faust" hétfőesti előadásán. Nevetni, kacagni fog három órán át, ha megnézi a „Budapest—Wien'' pompás előadását. Mától minden este. Szombaton délután „A táncoló város" kerül szinre filléres helyárakkal. Mária Terézia szerepéi Sz Patkós Irma énekli. A „Sonja" vasárnap, kedden és csütörtökön délután vari műsoron mérsékelt helyárakkal. — O — Budapest I. 12: Déli harangszó. 12.05; Hangi eme zek. 13.30: Pepita Gyula és cigányzenekara. 16.10 A rádió diákfélórája. 17: Csiszár Béla előadása 17.30: Magyar szalonötös. 18.55; Méhes Gyula elő adása. 19.30: Az Operaház előadásának közvetítése Aida. Dalmű 4 felvonásban. Zenéjét szerezte Verdi. Vezényli Failooi Sergio. Rendezte Szemere Árpád. Gyenge Anna vendégfelléptével. 20.20; Sporteredmények. 22.15: Hirek. 23: Guttenberp György jazz zenekarának műsora Budapest II. 18; Gyorsirótanfolyam Szlafoey Géza A kirakat története Orel Géza dr. előadása 2010: Hanglemezek. 21.25: Hirek Külföld. Belgrád. 20: Testőrzenekar. Szénássy Károly hegedűművésszel. Bcrcmiinster. 2110: Mozart: Idomeneo, opera. Róma: 2210: Az olasz női énekeggyüttes hancversenve.