Délmagyarország, 1935. december (11. évfolyam, 270-292. szám)

1935-12-25 / 289. szám

9SEOED. SxerketzlMAg: Somogyi ucca 22. L em. I elet >n: Kladonlvalal, hölc»itnltönyvlAr é* (egvlrodui Aradi ucca lelelon: 13-Ob. • Nyomdai Low Upól ucca 19. Telelőn« 13-Ott. - lavlrntl e* levélcím: Délmagyaroncdg, Szeged. Szerda, 1935 december 25. Ara 30 fillér XI. évfolyam, 289. sz. ElöEiZcIE!» s Havonta boyben 3.20, vldéueu «* DudapeXen 3.00, KllllöldBn A 4U pengd. — Egyei tzam ara hélKö» nap lo, vatftr- Ünnepnap 1® ilu. Hlrdei«tek .elvétele tarifa ««érint. Megje lenlk nettó Hlvetelével.naponta reggel Legenda a kilőtt szemről Iría Deííre János Kisvárosi állomás. Néptelen perron, órás várakozások. Hideg decemberi szél fütyüli a zenét az utolsó tourt táncoló faleveleknek. Tizenhárom-tizennégy éves gyerek támaszkodik a „Kijárat" ajtajának. Alkalmi hordár. Néha-néha akad egy utas, aki gyalog megy be a városkába s vele viteti be a csomagot. Nincs újság, nincs könyv, nincs társaság — beszélgetni kezdünk a gyerekkel. — ... van olyan hét, hogy egy pengőt is keresek. Három testvérem van, én vagyok a legöregebb. Anyámnak sokat kell feküdni, ráment a betegség a szivére.. Apám napszámos volna, ha volna munka. — Bölcsen, öregesen, éretten ömlik a szó a gyerek szájúból. — Minden gyerek után havi ötven fillért kap apám az államtól, mert a háborúban volt és hála Istennek kilőtték az egyik szemét. Tizenhat pengő a rokkantsegély s ebből élünk mindnyájan. A kérdező rámered a gyerekre: — Iiogy hivják az apádat? — Balog István — mondja nyugodtan a gyerek. Balog István elment fiatalon és délcegen a háborúba és — hálaistennek — kilőtték az egyik szemét. Hála Istennek, nem egészségesen jött haza annak a három, vagy négy esztendőnek halált sikoltozó poklából, ahová kiparancsolta a haza a Balog Istvánokat a Doberdó szikláira, Wolhynia mocsaraira, vagy a verduni halálcsárdába. Hála Istennek kilőtték a szemét s most a kilőtt szemből megél a család s gyerekenkint még havi ötven fillérrel, — prédikálják: nincs becstelenebb és erkölcstelenebb divat, mint az egyke, — havi ötven fillérrel vesz részt az államhatalom a félig vak hős gyerekeinek felnevelésében. Szemünk elszoktatva a vidám világosságiéi, már-már belevakul a sötétbe, fülünkben rég nem csilingelnek már az öröm csöngetyüi s csak néha-néha kapunk még figyelmeztetőt a másik életből, ahonnan, mint a paradicsomból kiűzettünk, mert — nem akartunk szakítani a tudás és a szeretet fájáról. Néha megreszket bennünk egy szó, mintha az elsülyedt világ harangjának kongása lenne s ami szivünkre üt, már azt sem tudjuk: emlék-e, vagy a koronaideg rándulása. Hová sülyedtünk a boldogság szigetéről a poklok felé örvénylő mélységek felé, ha annak örülni tudnak, annak is örülni lehet, hogy a családfő elvesztette egyik szemét a háborúban. Egyik szemének világa kialudt örökre és most — hála Istennek, — nyomorogva, nélkülözve, de megél belőle a félszemű hős, a beteg feleség és a négy gyerek, akik után még — hála Istennek havonta darabonicint ötven fillér nevelési járulék is jár. . Ha nem érte volna az* a — szerencse, hogy a félszemét kicsapja a srapneltörmelék, ha egészségesen jött volna vissza a halál báljából, ahol ágyuk muzsikáltak és nem vörös bor ömlött, de vér, piros, embervér, most talán csak a népkonyha tarthatná el a négygyerekes családapát, akinek csak addig tudtunk munkát adni, amíg az életét kockáztatta, de nem tudunk neki munkát adni, amikor az életét meg akarja menteni. Pedig akkor csak a maga bőrét vitte a halál piacára s most egy beteg feleség s négy kis gyerek élete tapad hozzá. Még szerencse, — mondogatják áhítattal és hálával, — hogy az egyik szemét kilőtték. Mennyi hála forrósodhatik szivükben, a meghatottság és elérzékenyülés miniatűr tengerszemei ragyoghatnak szemükben, amikor az üres szemgödörbe néznek. Mennyivel többet ér a kilőtt szem, mint a látó. Mennyivel többet szerez az üres szemgödör, mint az egészséges szem, mennyivel többet kamatozó kincsük a kilőtt szem, mint a megmaradt? Mennyivel több kenyeret láthat, mert az egyik szeme vak. Még szerencse, — mi a szerencse, mi a nagyobb szerencse, az-e, hogy az egyiket kilőtték, vagy az, hogy a másik megmaradt? S ami szivbe markol s egy másodpercre megállítja a vér rohanását, az nem is az, hogy egy háborúban elvesztett szemből é! meg egy család, hanem az, hogy örvendeznek ezen a szerencsén. Vannak képek, melyek egy kor lelkét érzékeltetik, vannak sorok, melyekben nemzedékek szólalnak meg. Ha egy képpel, vagy egy mondattal kellene ábrázolni a kort, melyben élünk, az évet s ennek az évnek minden gyötrelmét és kínját, amit átszenvedünk, a mai időt, melyben magasztalják a békét és folytatják a háborút s világbirodalmak miniszterei esnek el — az ohesszin harcmezőn, melyben mindenki látja mór a célt, de senki egyetlen lépéssel megközelíteni nem tudja, ha az észnek, értelemnek és szivnek minden tanulságát össze akarnánk zsúfolni egy képbe, vagy egy mondatba, — ez a megvakult szem s ez a derűs örvendezés, ez a meghatott hálálkodás, az elnyomorodásért, ez a hála Istennek kilőtt szem — tálcán hozná elébünk a témát. Azt mondják, hogy a pókok kitépett lábé ugy mozog, kaszál, mint az élőé. Ha egyszet a kitépett emberi lábak is elkezdenének kaszálni, ha egyszer a srapnellekkel kiszaggatott emberi karok újra élednének, kigyuladnának a kifolyt szemek, s a harctereken porladó agyvelők újra gondolkodni tudnának, vájjon olyan világ volna akkor is, hogy a gyerekek nz apjuk — hála Istennek — kilőtt szemétől kapnák a mindennapi kenyeret? Fekete Karácsony, — mondták eddig, hc szikrázó hó gyöngéden és bölcsen nem takarta el előlünk a rút, vérrel és boldogtalansággal beszennyezett földet. A kilencszázharmincöt karácsonyát a sötét gondok teszik feketévé. Nehéz szivvel a reménytelenség italától s részegen borulunk le a bölcső elé. A mi életünk már elromlott jóvátehetetlenül. Nekünk el kell távoznunk bűneink színhelyéről, hogy akik utánunk jönnek, vissza tudják varázsolni erre a földre n régi békét s a kenyér régi biztonságát. Egyetlen reményünk máradt meg: a gyermek A gyermek a bethlehemi jászolban és a Balog Istvánok gyerekei, akiket apjuk kilőtt szeme tart el s nevel föl boldogabb és derűsebb életre. A megvakult szem, amelyik nemcsak reményt ad, de az éhenpusztulástó! is megment, szimbóluma lehetne ennek a reménytelen és megvakult világnak, aminek ma már egyetlen fénye van csak, az örök fény, amit az ember elvetemültsége sem tudott még kiirtani: n karácsonyfa gyertyalángja. A nagy ellentmondás Iría gróf Apponyi György Karácsony a szeretet és békesség, a kiengosztelődés és egymásratalálás ünnepeként é! az emberiség köztudatában és érzelmi világában. Boldogabb időkből megmaradt szokás ilyenkor az éles, embereket, társadalmi rétegeket és nemzeteket egymástól elválasztó ellentéteket félretenni legalább ideiglenesen eltemetni és szóban, Írásban azokat az érzéseket visszatükröztetni, amelyeket a kereszénység kezdete óta karácsony az eeész kultirremberiség számára jelent. Az idén sajnos, a világpolitika eseményei, amelyeket tudomásul nem venni és amelyeknek hatása alól magunkat kivonni mée pillanatnyilag sem lehet, igen nehézzé teszik azt, hogy karácsonvt abban a békességes, isteni szeretetet árasztó hangulatban ünnepeljük meg, amely ennek az ünnepnek igazi mély és emberi értelmét adja. Egy európai nagyliatalom háborút folytat Afrikában, magában Európában pedig a nemzetközi helyzet olvan feszült, mint a világháborút közvetlenül megelőző idő Óta sohasem volt, a legféktelenebb fegyverkezés] verseny az egész vonalon, — valóban nem olyan tünetek és körülmények, amelyek mellet zavartalanul átadhatjuk magunkat a békesség ünnepe boldog hangulatának. De ezek az események és jelenségek tulmennek és kivüle esnek azon a körön, amelyen belül mi, kis nemzet és megcsonkított ország befolyásunkat érvényesíteni tudnókezeknek csak szemlélői lehetünk és óvatos, minden egyirányú lekötöttségnek még a látszatát is kerülő magatartással adhatunk kifejezést békés szándékainknak. Itt bent az országban azonban rajtunk áll csak — mondhatná valaki — hogy fölhasználva a karácsony-nyu itotta alkalmat, egy kicsit közeledjünk egymáshoz, az ellentétek kiküszöbölhető részének félretételével megpróbáljuk az egymásraitalálást és a közös munka alapját legalább azokban a kérdésekben, amelyekKarácsonyi számunk 56 oída!, éra 3© siller