Délmagyarország, 1935. december (11. évfolyam, 270-292. szám)

1935-12-03 / 271. szám

2 D Ä í. MAGYARORSZÁG TQ5") december 3. Keddtől minden nap I A idény első nagyszabású magyar filmjei Belvárosi Mozi Budai cukrászda Nagy zenés vígjátéki írták ; Zögon ISIVán és Goál Béla Főszereplők i PERCZEL ZITA, DOBOS ANNIÉ SOMLAY ARTÚR, KABOS GYULA, GóZON GYULA, PERCNYI LÁSZLÓ és a magyar színjátszás legjobb erői. M Országos Társadalombiztosító Intézet viharos kftzgtjOtésen bizalmatlanságot szavazott a vezetőségnek Éles Összecsapás a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták közöli dó közepén fekszik. Az épület közelében mű­szaki kntonák három mély fedezéket építettek, amelyekben a négus és kísérete repülőtámadás ellen védelmet találnak. Vasárnap délután a négus elnöklete alatt összeült a haditanács, amelyben a vezérkar tagjain kívül Ras Mu­lli g e t a hadügyminiszter és Ras Getacsu. a danakili hadseregcsoport uj főparancsnoka, az egykori párisi követ is résztvett. Barlangszerii sziklakápolna épül Újszegeden (A Délmagyarország munkatársától.) A Sze­geden megtelepedett Kalocsai Iskolanővérek néhány nappal ezelőtt megjelentek dr. P á I f y József polgármesternél és felvetették azt a gon­dolatot, hogy az ujszegedi parkban kápolna­barlangot kellene létesíteni. A polgármester örömmel tette magáévá a Kalocsai Iskolanő­vérek tervét és megbízta Kövér Tibor városi főmérnököt a szükséges tervek elkészítésével. Az elgondolás szerint az u ¡szegedi templom környékén állítanák fel a kápolnát, amelynek sziklászerü kiképzése volna és több szobor dí­szítené. A szobrok elkészítésével a polgármes­ter Tápay Antal szobrászművészt bízta meg. A kápolna végleges helyét a polgármester, majd Glattfelder megyéspüspökkel egyetcrtőleg fogja kijelölni. A barlangszerii kápolna terve­zéseihez már hózzáfogtak és valószínű, hogy ta­vasszal már sor is kerül a tervek kivitelezési­re. A munkálatok alig jelentenek terhet a vá­rosra, mert nagyrészüket a szükségmunkák ke­retében el lehet végeztetni. flz érdekképviseleti választás (A Délmagyarország munkatársától) Egy év­vel ezelőtt zajlott le a kereskedelmi és ipari érdekképviseleti választás, amelynek során ipa­ros részről Horváth Ferenc vendéglőst, Gá­bor György gyári gazgatót. Varga István építő­mestert. Takács Béla szabómestert és Horváth János paprikakikészitőt. a kereskedők részéről pedig básityai Holtz^r Tivadart» Markov'cs Endrét. Róth Lajost és Korda Jenőt választot­ták be a törvényhatósági bizottságba­A vá'asztás ellen Reich Miklós és társai fel­lebbezést nyújtottak be és a panasznak az iga­zolóválasztmány helyt is adott s megsemmisí­tette a választást, azon oimen. hogy olyanok is szavaztak, akiknek nincs iparigazohányuk Az igazo-lóválasztmány határozatát bástyái HoMzer Tivadar és több társa megfellebbezte­A közigazg«/tási bíróság — hir szerint — az igazoJóválasztimány határozatát lagyta jóvá és így jogerősen megsemmisítette a választás*­Dr- Tóth Béla nolgárme.sterhdyettes közölte velünk, hogy a város hivatalosan még nem ér tcsiili a közigazgatási bizottság döntésén51 Ha ®z megérkezik a városházára, ugy az íga­zalóválasztmány elé kerül újból a választás ilgye és a választmány átír a közgyűléshez, liogy >rja Jd az uj választást- Előrelátható azonban, hogy csak a januári közgyűlés fog" lalkozhatik ezzel a kérdéssel és így legjobb esetben február végéti, vagy márciusban kerül­het sor az uj érdekképviselet választásokra­Mikulás ».karácsonyi a ándékoV rész'etre is legolcsóbban Tóth órásnál Előnyős ABO beszerzés.. Nagy óra, ékszer javítóműhely Tört arany, ezost beuanas. Rádióját villanyát csóbban L°irg Müller villanyszerelőd Florthy Miklós ueea 16. Te'. 13—90. Résitvasz a gázgyári rádió propaganda a' cióban. Villanygramofon erősített dinamikus hang­szóróval alkalmakra is bérelhető. Budapest, december 2- Izgalmas közgyűlést tartott vasárnap és hétfőn az Országos Társa­dalombiztosító Intézet a budai Vigadó nagyter­mében­Huszár Aladár elnöki megnyitója után Szúr day Róbert szólalt fel ós a közmunkák megindí­tását sürgette. Peyer Károly megemlítette, hogy az intézet ügyvitele úz és félmillió pengőbe ke­rül- A szanálás müve még nem nyert befejezést­Rámutatott arra. hogy a szolgáltatás és a táppénz nagymértékben csökkent- Követelte, hogy a recept- és orvosságdijakat töröljék el — Az uj vezérigazgatóval — mondta — uj szellem vonult be az egész ügyvitelbe- A je­lenlegi vezérigazgató mindenbe poMkdt visz bele- Az OTI-nál ma nem a szorgalom, a ráter­mettség dönti el a tisztviselők sorsát, hanem a politikai megbízhatóság Ezután megeimlitette. hogy a tőkék 75 százaléka nincs értékállóan el­helyezve A gazdaadósságok rendezése cimén a munkásság pénzén szegény 10000 holdas bir­tokosoknak adnak segélyt• Ezután különböző indítványokat nyújtott be­LiUin József a kórházba utalás mai bonyolult rendszerének megreformálását követelte Papv József # szerint a kisiparosság az aránytaian teherviselés miatt bizalmatlan a vezetőséggel szemben Grdbics Vilmos. Lippai István. Ker tész Miklós felszólalása utón dr- Wtís István vezérigazgató az egyik felszólaló beszédére vá­laszolva kijelentette, hogy sohasem tett olyan kijelentést a belügyminisztériumban, mintha az OTI autonómiájára nem volna szükség­A közgyűlésit hétfőn délelőtt 9. órakor folytat­ták- Wiesner Sándor megállapította, hogy a vezérigazgató- felesleges támadásoknak tette ki az OTH azáltal, hogy különböző kérdé­sekre válaszadásra szólította fel a tisztviselő­ket és az egyik újságnak adott nyilatkozatában a tisztviselőket gépeknek nevezte. A tisztvise­lők csak azokban az országokban gének• ame­lyeket elöntött a parancsuralmi rendszer szeny­nyes hulláma A szociáldemokrata szónoknak ez a kijelen­tése a keresztényszocialista közgyűlési tagok sorában nagy felháborodást váltott ki- Rákóczi Béla, a keresztényszocialisták vezére ingerül­ten kiáltotta a szónok felé: — Nem is olyan szennyes az a parancsural­mi rendszer í gy másik keresztényszocialista pedig ezt harsogta: — Bá, nálunk is lenne ilyen szennyes hul­lám Ez az utóbbi közbeszólás felkavarta az indu­latokat- Peyer Károly magából kikelve a köz­beszóló keresztényszocialista közgyűlési tag felé fordulva kiáltotta: — Menjen oda• ha olyan nagyon tetszik­óriási lárma keletyezett. amely csak percek múlva csillapult, amikor is Wiesner így foly­tatta : — Foglalkozni kivánok azzal a kérdéssel, amit Kertész kartársam telt szóvá­Ez az egyszerű mondat ismét nagy botrány­nak volt az előidézője- A keresztényszocialista padokból így kiáltottak Wiesner felé: — Nem kartárs, elvtárs­Szó szót követett és pillanatok alatt hatalmas hangzavar keletkezett Olya» tomboló volt a lár­ma, hogy az elnöki csengőt egyáltalában nem lehetett hallani. Huszár Aladár elnök hirtelen felállott helyéről, ezzel jelezve, hogy az filésl felfüggesztette. A keresztényszocialista közgyűlési tagok egyike Peyer felé kiáltotta: Menjen Moszkvába! Peyer elvörösödve az asztalra csapott és így kiáltott vissza: — Ilyen hitlerista szennyekre nincs szüksé­günk. A következő pillanatban egymás felé rohant a két tábor, óriási tumultus támadt, öklök emelkedtek a levegőbe és attól lehetett tartani, hogy Összeverekednek a szociáldemokrata és keresztényszocialista közgyűlési tagok. Az elnöki emelvényről egy tisztviselő kisza­ladt az előcsarnokba, szólt az ott szolgálatot teljesítő rendőrnek és a következő pillanatban kinyíltak a teremajtók és egy rendőrtiszt veze­tésével tíz rendőr vonult be a kavargó közgyű­lési terembe. A rendőrök megjelenése csak fokozta a lár­mát. Körülbelül negyedórás tomboló lárma és hangzavar után Huszár Aladár ismét megnyi­totta a közgvülcst, kijelentve, hogy a közgyű­lési tagok magatartása nem méltó az autonó­miához. Kende Tódor korainak mondotta a rendőr­ségnek a terembe való bevonulását, mire Hu­szár Aladár elnök meg is jegyezte, hogy ő nem hivta be a rendőrséget. Erre az elnöki kijelen­tésre ismét nagy zaj támadt. — Hát ki hivta be? — kiáltozták minden oá­dalról. Peyer Károly személyes kérdésben felszó­lalva. örömmet vette tudomásul, hogy nem az elnök rendelte be a közgyűlési terembe a rend­őröket. — Mi mindenkor ügyeltünk arra — mondot­ta Peyer hogy a közgyűlésen semmi zavaró momentum ne támadjon. Ok nélkül kötöttek belénk, amikor azt mondották, hogy mentünk Moszkvába. Én a moszkvai uralommal éppen ugy szemben állok, mint a szennyeshullámu parancsuralmi rendszerrel. A szociáldemokraták élénken megtapsolták Pcver Károlyt. Perényi Gyula keresztényszocialista köz­gvülésí tag ugyancsak személyes kérdésben ar­ról beszélt, hogy a szociáldemokrata tagok vi­«elkedtek kihivóan. W e i s István vezérigazgató Wiesnernek vá­laszolva, kijelentette, hogy sohasem mondta azt, hogy a tisztviselő gép, azonban azt vallja, hogy a magántisztviselők és a köztisztviselők között nem lehet párhuzamot vonni. A közgyűlés tárgyalását délután két órakor felfüggesztették és folytatását 4 órára tűzték ki. Az' OTI délutáni közgyűlésén Peyer Károly azt javasolta, hogy a közgyűlés fejezze kl az ügyvitel vezetésével szemben bizalmatlnságát, amelyet a közgyűlés szótöbbséggel elfogadott­Lillin Józsefnek a szolgáltatások csökken­tésének megszüntetésére irányuló javas­latát kiadták az igazgatóságnak, majd a közgyűlés ha'drozatilag kimondotta, hogy sür gönyileg felfr a miniszterhez az öregségi iá­rulék tartalékalapjának a gazdaadósságok rendezésének céljaira tervezett igénybevétele el­len-

Next

/
Oldalképek
Tartalom