Délmagyarország, 1935. december (11. évfolyam, 270-292. szám)

1935-12-18 / 283. szám

DtLMAGYÁRORSZÁG 1835 december 18. Karácsonyra és Újévre i leszállított árban | Kályhák, Tűzhely Korcso'yák Ucásié! zománc- és aíumínta HlZitiSr Lőszerek Bruckner vasudvarban M*kor fejezik be a tanítói internátus épitését és mi lesz a Boldogasszony-sugárul! lelek be­épiíellen részével „A szegedi iparosok mestermunkát végeztek" (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Szily Kálmán kultuszminiszteri államtitkár, aki az egyetem szombati kormányzógyürüs doktorráavatási ünnepélyén az államfőt kép­Viselte, Szegeden maradt hétfőn is és itt az egyetem vezetőségével igen fontos megbeszé­léseket folytatott tőbb egyetemi ügyben. Az ál­lamtitkár megtekintette az épülő tanítói inter­nátust is s a délutáni órákban meglátogatta hi­vatalában dr. Pálfy József polgármestert, aki­nél szintén hosszabb időt töltött. A polgármes­ter az államtitkár látogatásával kapcsolatban a következőket mondotta a Délmagyarország munkatársának: — Ai államtitkár úrral több dologról be­szélgettünk. Szóba került a tanítói inter­nátus számára kisajátított és az államnak el­adott, de beépítetlenül hagyott telekrész sorsa is. Srily Kálmán kijelentette, hogy maga sem tartja a kérdést elintézettnek, mert közvetlenül meggyőződött arról, hogy az építkezés ebben a formájában befejezetlen, tehát igy, darabban nem maradhat. A Boldogasszony-sugárutra meredő tűzfal lerontja a különben annyira szép és monumentális épület minden esztétikai hatását. Közöltem az államtitkárral, hogy a vá­ros már kapott körülbelül háromszáz négyszög­öles telekrész beépítésére igen komoly helyről ajánlatot. Egy magántársaság hajlandó lenne erre a telekrészre öröklakásokból álló épületet emelni. Az államtitkár kijelentette, hogy a kul­tuszminiszter a telekrészt semmíesetre sem ad­ja vissza a városnak, meTt hiszen azzal tervei vannak és remélhető, hogy ezeket a terveket rövidesen valóra is válthatja. A telek vissza­adása a most épülő internátus továbbfejleszté­sének lehetőségét szüntetné meg. Ha egyelőre nincs is pénze a kultuszkormánynak a terv megvalósítására, átmeneti megoldásról föltét­lenül gondoskodni fog, a telket Ízlésesen parko­sítani fogják ós megfelelő kerítéssel zárják el, Lakion Budapest szlv£l»en MERANO SZÁLLODA IV. Bécsi ucca 2. Tnlefon: 81—4—84 és 813 96. Kitűnően felszerelt OICBŐ szobák. Elsőrendű konyha. tJf társas helyiségek. Központi fíitéB. — Hideg-meleg folyóviz. | Lifteíállitás le és fel. — Panziórendszer. tehát kertészeti megoldással enyhítik a mez­telen tűzfal kellemetlen hatását. Ha azután az ősszel megnyitó internátus már fölépített he­lyiségei nem bizonyulnának elegendőnek, ak­kor módot találnak majd az intézet továbbépí­tésére. Az államtitkár ur különben a legnagyobb dicsérettel és elismeréssel emlékezett meg a szegedi vállalkozók és iparosok munkájáról. Kijelentette, hogy a szegediek most is mester­munkát végeztek és azt a rendkívül nehéz épí­tészeti problémát, amelyet a sugárut áthida­lása jelenlett, teljesen kifogástalanul oldották meg. Közölte végül az államtitkár, hogy átvet­te a felsőipariskolát is a kultuszminiszter ne­vében az iparügyi minisztertől és hogy az inté­zet a következő tanévet már a Kálvária-téri uj hajlékában kezdheti meg, mert közben elvég­zik az épületben a szükséges átalakítási, felsze­relési és berendezési munkálatokat. Karácsonyra gyönyörű illatszer-, manhiar és lésttKazetiáK leiről- PAcnár >U*tszertárban, Széchenyi tér 7. cséhbak UMOJI?!» Csongrádi takarék épület. UJ II törvényszék pénteken kilencedszer tárgyalja Lázár járásbiró rágalmazás! perét (A Délmagyarország munkatársától) A tör vényszék Voday-tanácsa pénteken tárgyam ki­lencedszer dr. Lázár Ferenc járásbiró felhatal­mazásra üldözendő rágalmazás! perét A tör­vényszék az ügyben már nyolc főtárgyalást tar­tott. a legutóbbi főtárgyalást azért kellett elna­polnia mar1 a beszerezni kért iratok csak rész­ben érkeztek be és a ttanuk hivatalos titoktar tás alóli felmentése ügyében sem futott be min­den válasz- A pénteki főtárgyaláson sem tud majd a biróság érdemben tárgyalni, az elnök va­lószínűleg ismerteti™ fogja az újonnan beérke­zett iratokat és a hivatali titoktartás alóli fel­mentéseketv Érdemleges tárgyalásira előrelátha­tólag csak a jövő esztendő elején kerülhet sor­Érdékes. hogy éprven ez az ügy. amelyre so­ronkívüliséget rendeltek el. húzódik el nagy anyaga miatt a leghosszabban- Az érdemi fő* tárgyalás lebonyolítása iis sok n«jh"*ségbt foe ütközni a tanuk sokasága miatt. Értesülésünk szerint a tőrvényszék tanácsa foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a pesti tamikat Budapesten hallgatja ki költségkímélés céljából és ezt ugy eszközi1, hogy a tanács felutazik a fővárosba és ott gyors tempóban kihallgatja az összes Hanti­kat. majd visszutazva Szegedem folytatja a fő­tárgyalást­Meghalt a feketeszéli petroleumos éjszaka áldozata (A Délmagyarorszdg munkatársától) Jelen­tette a Délmagyarország- hogy egy héttel ez­előtt tragikus szermcsétlens'íg tortónt Fekete­szélen. az egyik tanyán- Nógrádi András és Bálint Antal gazdálkodók voltak a szerencsét­lenség áldozati- Mindketten részegen feküdtek a tanyában, velük volt az ugyancsak erősen It­tas Enáróái István gazdálkodó is- Hajnalidé az ittas Endrődi felébredt és a vadsötétben csiz­máját kereste- Közben feldöntö'te a közelben álló petróleummá telt kannát, amelynek tartal­ma ráömlött a két ittas gazdálkodóra- Endrődi ezután pipára akart gyújtani, előkotorta öngyúj­tóját és amikor lángralobbantotta, meggyúl1 adt a petróleum és a két it^as gazda is- Nóarrádit ás Bálmtot súlyos égési sebekkel beszállitatták a szegedi bőrgyógyászati klinikára- Másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedtek és álla­potuk olyan súlyos volt- különösen Bálinté, hogy az orvosok lemondtak róluk- A 71 esz­tendős Bálint Antal egyheti szenvedés után kedden hajnalban a bőrgyógyászati kHmkáfl belehalt égési sebeibe- Endrődi ellen folyik az eljárás. Eleinte ugy látszott, hogy szándékoí bűncselekményről van szó. a nyomozás során azonban kiderült, hogy Endrődit legfeljebb gon­datlanság terhe* Nógrád5 állapota változatla­nul súlyos­fizz olvasó rovaía HózszAmok Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérem, szíveskedjen b lapjukban közzétenni néhány soraimat- Nemcsak az idegeneknek Umt fel. hogy Szegeden az uccajelzőtáblák és a házszá­mok hiányosak, sőt a belváros területén sok helyen hiányzanak- Például a Fekstesas-ucca Kossuth Lajos-sugáru'* betorkolásánáL Sem az Üv-pnloün> sem a másM« oldalon levő Zsftér házoD nicsen jelzőtábla, de a Feketesas-ucca­ban egyébként is alig van 6—7 házon szám- A Károlyi". Csekonics-. valamint a Kigyó-uccák* ban. ha ugyan vannak is házszámok, azok is el­dugott helyen és legtöbbnyire a portálék alatt vannak elhelyezve- A nemzetközi autóut hatá­saképpen a közeljövőben az idegenforga'om nagymérvben fokozódni fog, de ha az idegenek érdeklődnek majd. hogy melyik ucca hol is van» b"zony még az Idegenvezető sem tudja meg­mondani- hogy merről kezdődik a számozás, mert 5—6 házon nincsen is szám­A külvárosokban meg egyenesen teljesen le­hetetlen eligazodni, a házszámok lehetetlen állapotban vannak, rozsdás táblákon nem lát­ható ucca nevek és számok ..szerepelnek", külö­nösem a téli időjárásban, már 4 órakor láthatat­lanok a még meglévő számok A közigazgatás, a közrendészet, a távirat és a posta szemnontííból rendkívül hátr^in^s az­ha a házak nincsenek megfelelően szá^--va­dé különösen súlyos ez az uccakeresz+ez'dS­seknél- A szabályrendele* határozottan kimond­ja. hogy minden háztulajdonos köteles házát' telkét számmal ellátni: uccanéwel és sz^rr al­Ma pedig- m^kor a kis zománotáblák alig ke­rülnek valamibe, igazán lehetőség volna a sza­bályrendelet és a városi követelmények pon­tos be'iartására- Illetékeseknek ellenőrizni kel­leme. hogy elHttak-e minden uccát és minden házat megfelelő v>lágos és olvasható jelzőtáb­lával. Tis^e'tM (aláírás ) m ort, rumot, lilJK ííMvakaí Scl;w;rcz.tí, Ougonics-iér 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom