Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)

1935-11-10 / 252. szám

io DÉLMAGYARORSZAC, 1935 november 12. 19935 november 10. Zománcozott edény Hus és kávéőrlő Konyhamérleg Lőszerek leszállttól! árban BRUCKNER VASU0VARBAN. D i LlfAGYARORSI/Ifi RF6CNYL BALÁZS A R P A D rCLCDARATOn m 37 Valamit enni is kellett. Úgyis éheztünk eleget. Csak délben ettünk. Este és reggel cukorpótlós vizet ittunk. Azzal vigasztaltuk egymást, hogy nemsokára vége lesz a kínlódásnak, kibékülnek a nagyok és nem háborúznak többé. Ugy véltük, hogy a háború okozta minden bajunkat. Hogy csonton és bőrön kívül jóformán már nem volt más rajtunk. Hogy többet sírtunk, mint nevettünk. Hogy játék helyett potTÓlcumért zavartak bennünket. Hogy sárkányeresztés helyett képes könyveket raktak elénk, amelyekből megtanultuk megismerni a kiflit, a zsemlyét, a fehér kenyeret és az igazi kenyeret. Képzeletemnek alig tudtam ellent állni. Katónak a konyhába való jövetele más irányt szabott gondolataimnak. Kató miután rendbehozta az apját, elkészítette a reggelimet. Majd az ágyamhoz hozta és megiWam a löttyöt. Reggelizés közben macskanyávogásra lettünk figyelmesek. Kató tytóhoz lépett, ajtót nyitott. A Mici így neveztük a macskát — egyenesen ágyamhoz repült. Az ágyam előtt megállt. Nem ugrortt föl, hanem, mint rendesen nyávogott előbb egyet. Mici nyávogásával köszöntött. Fönt az ágyon le, föl járkált, ami azt jelentette, hogy töröljük meg, mert vizes a szőre. Mici tényleg vizes volt. A hó ami rá esett elolvadt rajta. Kató az anyja alsószoknyáját leemelte a fogasról, azzal törölte meg. Azután Mici melegíteni kezdett. Jól esett. Jobban, mint a cukorpótlós víz ... Máskor más délelőtt egyhangúan telt az Idő. Kató felolvasta nekem azt a leckét, amelyet bátyja előző nap kapott az iskolában. A leckét megtanultam. Nem akartam elmaradni a többitől. A leckén kívül, ha nagyon jó kedvünk volt, malmoztunk. Ha meg nem, akkor csak néztük egymást. Keveset veszekedtünk. Nem is volt rá szükség. Nagyjából megértettük egymást. Kató mindent megcsinált, amire kértem. Ha az apja nem hívta be a szobába és a Mici nem jött elő, csak délután, akkor melllóm feküdt és testével melegített. Tüzes volt a teste és a szíve gyorsan kattogott, gyorsabban, mint máskor. Történetesen most elővette a földrajzkönyvemet. Tanuláshoz készültünk. Kató lapozott egy párat a könyvben, olyan dolgokat keresett benne, aminőket nem szoktak földrajzkönyvbe irni. -— Mit Keresel? — kérdeztem. — Nem tudom. Azt hiszem semmit. Valamit érzek, valaminek történnie kell. — Képzelődsz, de ha nem tetszik a földrajzkönyv, elhalaszthatfuk a tanulást. Ma trgyis karácsony este lesz. Eddig nem gondoltam ró. Komoran szóltam: — Te nekem még nem volt igaz, boldog karácsonyestém. Te, érv olyan szerencsétlen vagyok ... Elsírtam magamat. Fölszakadt bennem a tnult. Demkó, meg a lelencház! Oh, azok a karácsonyesték a végnélkülí fájdalmak láncolatai voltak. Uccán barangoltam, vagy sarokban meghúzódva kérdeztem önmagamtól: ,,miért nincs nekem jó anyám?" Kató hozzám simult. Velem sirt, Egymást biztattuk: — No ne sírj, no ne sirj... Én hagytam abba hamarabb. Kezembe fogtam Kató fejét, magamhoz húztam és megcsókoltam — a homlokát; — Te vagy az első ember, aki igazán szeret — szóltam —, majd fekete hajába merítettem jobb kezemet. Hajával játszottam. Végre Kató is magához tért. Humorosan fogta föl játékomat, puha kasójával összeborzolta hajamat. Gondolta: a . ölesönkenyér kisszajár. Javában szántottuk egymás haját, amikor hirtelen megremegett a házfala, aztán egy irgalmatlan nagy lökés kíséretében egetverő bömbölés töltötte meg a konyhát. Mi, én és Kató fogvacogva vártuk a fejleményeket. Vájjon mikor dől össze a ház? De bizony a báz nem akart összedűlni. Ellenben a bömbölés nem hogy szünetelt volna. hanem még ijesztőbbé vált. Az első pillanatban ugy megijedtünk, hogy kétségbeesve kerestük egymás kezét. Ka/tó azonban egy pár szót is hebegett: — Segits... Meghalok ... Géza ... Rögtön utána elvesztette az eszméletét. A Mici a földre ugrott, az ajtóhoz rohant, nyávogott, ki akart menni. Görcsösen fogtam Kató kezét, hozzátapadtam és azt biszem, nagyon fehér lettem. Ilyen helyzetben még nem voltam. Tetézte a bajt a Kató apja is, aki felkelt ágyából, felöltözött, megjelent a konyha küszöbén. Izgatottan kiabált: — Jön az ellenség I... Ütött az óra I:.! Kísértetiesen állott ott az ajtóban. Arca tüzes volt, szeme fényes. Ingét összevissza I gombolta. Szemével a messzeségbe tekintett. Indulásra emelte a lábát, amelyet füzetlen, kapocs nélküli bakkancs takart. Ahogy tüdőm csak engedte, feléje kiáltottam: — Hova megy az Istenért? Ment. Kiabálhattam. Nem használt a szép szó. Megérezte, hogy tüzvonalba kerültünk. Vit! te a vére. Hajtotta az ágyú bömbölése, a harc | tüze, a vér szaga. Menekvés nélkül rohant előre. Mit törődött azzal, hogy hova megy? Futott, rohant, hátra se tekintve, búcsúzás nélkül, eszeveszetten. Tárva hagyott mindent, a konyhaajtót és minket. A lecváltságosabb percek elé állított... A nyitott aitón keresztül a szél befele fújta a havat, az ágyuk bömböl §se pedig tíz-zeres erővel recsegtette dobhártyámat. Ha tétovázom, vésrünk van. Nekem is, Katónak is. Rövid idő úgyis elég volt ahhoz, hogy a konyha jégveremmé változzon. Ha tiovább nyitva marad az ajtó, ugy menthetetlenül megfagyunk. Ezért Katót fel akartam rázni aléltságából. Nagynehezen felültem és mozgatni kezdtem szemét. Hittem, hogy ugy majd észhez tér. Alig értem el valami eredményt. Félig kinyitott szemével öntudatlanul bámult felém. Időnként ujabb hóförgeteget csapott a lakásunk szentélyébe. Folyton nőtt a veszély. Kétségbeesésembe nekiestem Katónak, ráztam, mint egy lisztes zsákot, nem mozdult Az ágyú egyre bömbölt. Kísérteties volt hallgatni azzal a tehetetlenséesrel, amivel vártam a véget, a megfagyást. Kínos helyzetemben hihetetlen élniakarás fogott el. Hogy késleltessem a halálomat, kezemet, lábomat mozgattam. Meleget akartam. Tudtam, hogy a ránk zuduló hideg ellen nincs menekvés; Mégis élni akartam. Nem csoda, mellettem feküdt tehetetlenül Kató. (Folyt. kftvJ Selyem és gyapjú sálkendök, bokavédők ffinew« AUami,városi tisztviselők és altisztek a Remény, Szekeres és Ohalom uccában fizetési feliétellel CSatH Mm HMM 1IMHMM ELLEN NINCS ORVOSSÁG! A Délmagyarország mégis biztosit ja minden elftfizetdlét baltiét és halál esetére /•Ionéit« ezt el barátainak és Ismerőseinek