Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)

1935-11-07 / 249. szám

z DÉLMAGYARORSZAG 1935 november 7. hagyja ezt 570 ezer gazdánál tehát a nyugal­mi helyzetre vonatkozólag a kormány ígéreteit csak 10 százalékban váltotta he• A 10 haldon aluli gazdák nyugalmi helyzete is csak lát­szólagos, mert a gazda tulajdoniképpen 50 esztendőre vdUál magas terheket és végened mónyben többet tog fizetni, mint azelőtt• — Á kisgazda fizetőképessége imám a buza­áir. haimeim az állatárak szerint igazodik- Az S holdas kategóriában 72 küós süldő értékét te­szi ki a teher- Ezután rámutatott arra. hogy az ország 16 millió hold földjéből 10-2 milUó még mindig nincs eladósodva. itt fedezetet lehetett volna találni a rövid lejáratú hitelek kfttvériye­sitésére­Eckhardt ezután kérte a pénzügyminisztert, hogy valósítsa meg a bankok fuzionáltatását Azt is kérte» hogy a miniszter tegye lehetővé azok részéire, akik eladósodtak, a védettség utólagos engedélyezését• A védettség több. rnJnt a semmi. de kevesebb, mmt végleges ren­dezés. Ezután Bethlen kamatleszállítás! javaslatáról szólva megállapította, hogy elkerülhetetlen les? a régi gazdatartozásokra az alacsonyabb ka­matláb megállapítása Bethlennek ez a javasla­ta méltányos. igazságos és megvalósítandó­Hangoztatta ezután, hogy a kapitalizmus nieim jelenítheti a kíméletlen profitpolfitikát. hanem szociális tartalommal kell megtelitődnte- Sür gette az állam adósságainak pontos megállapí­tását és felvetette azt az ötletet, hogy esetleg valamilyen állami monepólium bérbeadásával teremtsék meg az alapot a külföldi adósságok rendezéséhez- A mostani gazdaadóssá grende­zés nem jelent végleges rendezést, 'ezért a ja­vaslatot nem fogadta el­Kriiger Aladár azt fejtegette, hogy a rende­let megtalálja a középutait a gazda és a tőke érdekei között- Az ellenzék, amely most amy­nyira a moratórium ellen vam> valamikor álta­lános moratóriumot követelt­Takács Ferenc rámutatott a munkásosztály szamom helyzetére A 200 holdon felüli birto­kosokat ki kdllene zárni az adósvédelemből, viszont mindent e1 kellene követni, hogy meg­mentsük a törpe- és kisbirtokokat-i A törpebir­tokosok számába, akik annak idején kimaradtak a védelemiből, biztosítani kellene minit maximu­mot az 5 százalékos kamatfizetésit- A kisiparos és kiskereskedő legalább adót fizethessen azok­kal a követelésekkel, amelyeket a védett gaz­dáktól csak hosszú évek után kap csak meg- A javaslatot nem fogadta el­Ezután áttértek az egyetlen interpelláció meghallgatására­Tobler Lajos a Kereskedelmi miniszterhez in; tézett interpellációt a postaaltisztek gazdasági helyzetének javításáról- összeegyeztethetet­lennek tartja, hogy a kezdő postaaltisztek 82 pengő fizetést kapnak­Csór Lajos interpellációt] áinak elmondására halasztást kért és kapott- Az ülés 8 órakor vé­get ért­A négus nyilatkozata a hadmüveletekről Addisz-Abeba- november 6. Hatle Szelasszie császár a kővetkező nyilatkozatot tette a ka­tonai helyzetről: — Az olaszok — mondotta a négus — fel­vonultak a hatáTon és előretörtek- Az előretö­rés számukra területi nyereséggel járt Ezzel szemben az rfresszin hadseregek még felvo­nulóban vannak Az eritreai olasz csapatok támadásaikat előbb Axum—Adua—Adlgrat kö­zötti vonalon vetették előre- Ezt a háromszö­get komolyabb harc nélkül foglalták el, mhitán azt előzőleg parancsomra kiürítették• — Az olaszok, akik hadműveleteiket légi bombázással és tüzérségi tűzzel kisérték, a7 Adua—Axum—Adigrat vonal elérés© után be­ásták és el sáncolták magukat- Október 5- óta. nem fejlődött ki nagyobb csata közöttünk — A helyzet fejlődésétől függ. hogy mikor avatkoznak be nagyobb erővel az abesszin se­regek- Csapataink veszteségeti csak akikor tudjuk majd megállapítani, ha részletes jelen­téseik érkeznek az egyes csapatparancsnokok­tól- A szomáli harctéren az olasz csajotok máig sem jutottak tul az UaHJat—Geledl— Gerlogubi vonalon• Gorahal még birtokunk­ban van- A Danakil-vidéken végihez vitt olasz vállalkozás katona4 szempontba csáknem tel­jesen értéktelen Az lntrdtrsigeant jelentése szerint a császár palotájában tartott értekezleten elhatározták, hogy a háborút a végsőkig folytatfák A mai napon nemzeti gyűjtést tnáitottak a háború költségeinek fedezésére Számos főúr felaján­lotta termését az álam céljaira­fantasztikus kincs a császári sirbnltban Pdrls. november 6- AB Irobransigeant külön tudósítója táviratozza Addiisz-Abebából: Ma felnyitották MemeKk császár sírboltját, amelyben Mamielik nagymennyiségű kincse volt elrejtve Miemelik ugyanis végrendeletében meghagyta, hogy a kincsekhez csak akkor szabad hozzányúlni, ba Abessziniát nagy ve­szély fenyegeti• Az erős vasajtót dinamittal kellett felrobbantani• Hir szerint Memelik sírboltjában 8 millió tallér volt elrejtve Az arany- és platinarudak értéke — hir szerint — meghaladja a 135. mil­lió frankot Róma után Párisban folytatták a kibontakozási tárgyalásokat Pdrls- november 6- Laval miniszterelnöknek az angol és olasz nagykövettel folytatott meg­beszélése során — a Paris Soir értesülése sze­rint — ugyanazokat a pontokat érintették, ame­lyeket Mussolini tegnap a rómaf angol nagy­követtel megvitatott London november 6. Sir Samuel Hoare kül­ügyminiszter behatóan áttanuülmámyozita Drum­moni római angol nagykövetnek Mussolinival tegnap folytatott beszélgetéséről szóló jelenté­siért- Mint a Presse Association értesül, további megbeszélésekre lesz szükség mielőtt a két or szdg részéről bármilyen rendszabály megtéte­lére sor kerülhetne­Római üledékes körökben hangsúlyozzák, hogy Mussolini és SÍT Bric Drummond tanács­kozásain az olasz-angol földközi tengeri hely­zet tekintetében semmi megoldás sem jött lét­re Mindkét fél azt az óhaját nyilvánította, hogy az olasz-angol viszonyban enyhülés áll­jon b«­A megtorló rendszabályok Genf, november 6- A 18-as bizottság szerdán délutón ülést tartott, amely este fél 9 órakor ért véget- A megtorló rendszabályok végrehaj­tásának felülltvizisigálása céljából ujabb albizott­ságot küldenek ld- Az albizottság november 18-0 után ül össze, aamikor sor kerili a meg­torló intézkedések ajkálnuizására• Feilitünő volt. hogy a bizottság ülésén nem terjesztették elő a kölcsönös segély nyújtásról szóló határozati javaslatot- Az indiai kiküldött ebben az irányban kérdést is intézett az _ el­nökhöz. aki kijelentette, hagy a határozati ja­vaslat életbeléptetése most neim időszerű és ezzel a várni végrehajtásáig­kell a megtorló rendszabályok H bojkott Róma- november 6- Olaszország sok városá­ban levették a mozik műsoráról az angol ere­detű filmeket• Rómában még mindig látni ugyan a mozgóképszínházakban angol gyárt­mányú filmeket, de már több helyen tüntetésre került sor és a tüntetők letépték a filmek pla­kátjait. Eckhardt Tlüor naag UutM mondod a gaidafavàslaf ellen Iníerpellációs nap — egy interpellációval (Budapesti tudósttónk telefonjelentése.) A kép­viselőház szerdai ülését zsúfolt karzatok hallgat­ták végig. Az érdeklődés elsősorban Eckhardt Tibor beszédének szódt. A független kisgazdapárt vezére szeaivedélymentesen, de keményem birálta a a gazda javaslatot. Feltűnést keltett a* az elnöki bejelentés, hogy gróf Festetich Sáindor összeférhetetlenségi bejelentést tett önmaga ellen Ennek az a magya­rázata, hogy Festetioh Budapesten egy házat örö­költ, amedyet a főkapitányság most li-'-rbe akar venni. A folyosón megjelemt Bethlen is, aki szer­dán érkezett vissz« Csurgóról. Sok szó esett arról az ellenzéki összefogásról, amelyről hangok hal­latszottak Csurgón ugy Bethlen, mint Rassay ré­széről. Nyíltan beszéltek a parlament folyosóján arról, hogy Bethlen é® Rassay közös fellépéséből egy pártalakulás lehetősége bontakozik ki; a kon­krétumokkal egyelőre azért nem jönnek a nyilvá­nosságra, mert várják, hogy a kisgazdapárt vezé­re milyen álláspontot foglal el. A képviselőház szerdai üléséről részletes jelentésünk a kővetkező: A képviselőház ülését délután 4 órakor nyi­totta meg Kornis Gyula alelnök- Bei ekei tette, hogy gróf Festetich Sándor össecf érhet etienr ségi bejelentést tett önmaga ellen- A Ház foly­tatta a gazdajavaslat tárgyalását­Eckhardt Tibor volt a szerdai vita első szónoka- Na­gyabb beszédét azzal kezdifle. hogy he­lyesnek tartja, hogy a pénzügyminiszter ab­ban jelölte meg a javaslat célját, hogy a gaz­dákon segíteni kell Nincs senki, aki ezzel ne értene egyet- de nem elég a tüneteket kezelni, hanem a gyökerénél kell megfogni a kérdést­Veszedelmesnek tartja- ha ezt a rendéletet, mint végleges rendezést tüntetik fel. mert a bankoknak ez jogcímet ad arra. hogy likvidáló eljárást indítsanak­Fabinyi Tihamér: Ezt nem engedjük meg­Eckhardt ezután azzal foglalkozott, hogy mi­lyen területeken teremt a törvényjavaslat nyu­galmi helyzetet. A javaslat 55 ezer gazdánál teremtett végleges rendezést ellenben nyitva Eltűnt egv ismert budapesti ügyvéd Budapest, november 6. Dr. Főnagy Lajos 88 éves ismert budapesti ügyvéd felesége bejelen­tette a főkapitányságon, hogy ura eltávozott hazulról. Levelet hagyott hátra, amelyben el­búcsúzik feleségétől és két gyermekétől. Azt ír­ja, hogy öngyilkos lesz A rendőrség megindí­totta a nyomozást 10 penoős havi részletre Is olcsón készítek legfinomabb és ejrvszertt bútorokat. Egy vitrin eladó. KAKUSZt mOasztatos Kossuth L.-susy. 5. Hungária kávéházban e hó 7-án, csütörtökön Boldizsár Kálmán cigányprímás teljes zenekarával nagy magyar nótaestet rendez 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom