Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)
1935-11-17 / 258. szám
1935. november T7. DE' MAGYAROK * 7 \G Jlsz olvasó rovata Színházi ügyek Tekintetes Szerkesztőség! A szinház elnéptelenedése a színigazgató ur szerint nem elszigetelt jelenség, hanem országos tünet, szezonkezdeti állapot, amely később megváltozik. Téved az igazgató ur, mert színházi válság igenis van, vagy minek nevezik azt, hogy ez a kitűnő társulat jobbnál-jobb előadásait negyed-, vagy félház nézi végig. De ebben hibás az igazgatőság is, mert nagy eltérés van a tavalyi és az idei helyárak kőzött. Sőt ez az eltérés meg van a legelső plakáton hirdetett és a pénztárnál kért helyár kőzött is. A közönség azt látja, hogy a diákjegy tavaly 24, most 34 fillér, karzati zárt szék 24 most 32, karzati álló 14, most 18 fillér, a filléres előadásokon. Azt se mondja az igazgató ur, hogy ez a pár fillér olyan kis összeg, amely szót sem érdemel, mert ezért a pár fillérért is negyed kiló kenyeret adnak. Tekintettel kellene lenni a szegényebb néprétegekre, mert a színházat a szegényebbek is szeretnék látogatni. A szinház és a mozi között sem lehet párhuzamot vonni. A mozi olyan területeket mutat a nézőknek, amelyeket a mai világban nem lehetne megnézni. De egy dologban nem versenyezhet a mozi a színházzal, a személyes érintkezésben. Más az illúzió és más a valóság. A személyzet viselkedése miatt is sokan otthagyták a színházat. Különösen panaszkodnak a földszinti zártszéknél levő alkalmazottakra az előadás alatti ajtócsapkodásért és hangos beszédért. Panaszkodnak sokan a harmadik emeleten és a karzaton levő jegyszedőkre is gúnyos mosolygások és megjegyzések, fölösleges rendreutasitások miatt. Meg kellene értetni velük, hogy a közönség nem rájuk, hanem a színészekre kíváncsi. Ne lármázzanak, ne csapkodják az ajtókat előadás alatt Ami a helyárakat illeti, főleg az ifjúsági és a filléres helyárakat nem lett volna szabad felemelni, mert ezeket a szegényebbek látogatják. Tisztelettel: K. ö. Az OTI-befeg panasza Tekintetes Szerkesztőség! Folyó hó 6-án, szerdán erős lázam támadt, hazamentem lefeküdni. Főnököm egy beteglappal elküldött a kerületi OTI-orvoshoz, dr. Zoltán Ferenchez, aki másnap reggel fel is keresett lakásomon ej megállapította, hogy tüszös mandulagyulladásom van. Felirt 10 drb tablettát, hogy naponta háromszor szedjem. Másnap a szájamban sebek keletkeztek, újra elküldtem orvosért, aki el is jött és azt mondta a szájsebeimre, hogy ezek a torokgyulladással járnak és majd elmúlnak. Sajnos azonban nem multak el, hanem inkább szaporodtak és a száiam, nyelvem és inyeim csupa seb lett. Ez igen nagy faidalmakkal járt, aludni nem tudtam és a lázam is 39.7*-ra szökött fel. 9-én, szombaton üzentem az orvosért, aki azonban elutazott. Helyettesének szintén üzentem kétszer is, sőt a főnököm telefonáltatott is neki, hogy jöjjön el hozzám. A helyettes azonban azt felelte, hogy dr. Zoltán engem nem adott áf neki és ő nem köteles kijönni. Igv hát senki sem Jött. Másnap, vasárnap reggel telefonáltattam dr. ZoHánhoz, hogy jőijön ki, mert nagy fájdalmaim vannak, ö azt mondta, hogy vasárnap nem jön ki, mert u«*vsem tudna segíteni, — csak öblögessek 2 óránként kamilla teával. 11-én, hétfőn ismét hiába vártam az OTI orvosát, mig végre megunva a szenvedést, üzentem a szomszédban lakó Bucikó Károlvért, aki azután fájdalomcsillapítót rendelt, ami segített is. Közben 2 éjjelen át semmit w tudtam aludni a nagy fáidalmaktől. Fővíddel Buczkó távozása után megjelent Zoltán, aki igyekezett, hogv kimentse a három nani késedelmét, azonban megmondtam neki, hogy most már nem reflektálok a kezelésére, kénytelen voltam másán orvost hivatr\ Kérem a tek. Szerkesztőséget, hogv a fenti esetet b. lapjukban közölni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel Geller György magántisztviselő. Emhert öltek a 16 éves gyerekek Halál a szamárfülezésből (A Délmag yarorszdg munkatársától-) Szombatra tisztázódott Pintér Imre. a fial csőn' grádi gazda halálának a rejtélye- Már kezdetben kiét csongrádi fiatalkorura irányult a gyamu. a csendőrség nyomozása szerint a gazdálkodó halálának érdekes elő»mény®i voltaik- Az e^yík fiatalkorú szamárfüleket mutatott Pintér feleségének A csínyt meglátta a gazda éts meg akarta fenyíteni a 16 éves gyereket- A;, a testvérét hivta serityéigül. szőlőkarót kanták fel és azután egyesült erővel támadtak Pintér Imrére> egyik ütés a másikat érte. Pintér nem tudott védekezni a kétoldaliról jövő ütések ellen, véresen terült el- A kórháziban páír óra múlva meghaltMásnap elfogták a két fiatalkorút, akik azóta már a fiatalkorúak szegedi bíróságának az őrizetében vannak• Hríáltokozó stílvos testisértés cimén indul meg ellenük az eljárásSzeneden lopta a kerékpárokat, Budanesten értékesítette (A Délmagyar ország munkatársától) Sz Horváth Ferenc orosházi fiatalember többféle bűncselekmény miatt került a szegedi járásbíróság elé- Ezúttal azért vonták felelősségre, inert nemrégiben két kerékpárt lopott Szegedem- Az egyik kerékpárt a környéken értékesítette, a másik kerékpárral fetkarikázott Budapestre és a Teleki-téren adott tul rajta- Volt ellan« vád másféle bűncselekmények miatt is. ezért azonban Orosházán vonták felelősségre a közelmúltbanHorváth Ferenc a Lázár járásbtrő előtt megtartott tárgyalásom azzal védekezett, hogy nyr morusága és a rossz társaság miatt keveredett bűnbe- Elmondotta, hogy szülei valamikor jómódúak voltak- száz holdas gazdaságuk "olt Csanádmegyébent. de teljesen tönkrementek és ma napszámostmunkából élnek- A nyáron sehoteem talált munkát. Orosházáin követte el az első tolvajlást: egy kerékpárt tulajdonított élRájött arra. hogy Orosházán körniyüszerrel lehet atroképes kerékpáros-igazolványhoz jutni, ettől kezdve a lopott kerékpárokkal rendszerint Orosházára ment. ott igazolványt szerzett és azután értékesítette a gépeketA járásbíróság Sz- Horváth Ferencet 1 hónapi fogházra itéHe- Az ítélet jogerősSehol olcsóbban mint S?ánfó Sá*d<ir iSruf."! Kapható: Csányf Antal rádió és vll'nmosság-i szaküzletében, Feketesa« II. 22. Fenli készülékek kap atók és bemutatják. Régi gépét becserélik Kovács Testvérek villamossági és müszerészvállalata. Deiöii Sándor-sunarut 69. Lakásán is készséggel bemutatja MARKOV3CS Tisza L. Korút 44. Tel. 30-20. ZEHEI ÍNYENCEKNEK PHILIPS f SU1TF*KÉSZÜLÉKEK PHILIPS rádiókészülékeket díjtalanul házhoz szállítva készséggel bemutatja és rég^i készülékét beoseréli FONYÓ SOMA rádió- és villamossági szaküzlete, Kölcsey u. 4. TaUfon 11-5«. Díjtalanul bemutatja: Kelemen Márton cég, Kelemen ucca 11. Az összes PHILIPS rádiókésZÜfékeket díjtalanul bemutatja Deutsch Albert rádió- és villamossági vállalata SZEGED, Kárász-u. 7. Teleion 18-71 Kedvező részletfizetési feltételek. isénzséjjgel bemutatja Dávid István rlilamoisaal vAllnlota, Méiey-ucco o o TFLEtO • 24—77. Dlitalanul bemutatja és syárfi fettételek mellett áruiba Szellős, Füket«s-s-!i. 20 Vételkényszer nélkül bemutatja és raktárról szállítja Csury Ferenc óra-, ékszer- és rádiószaküzlet EARASZ TOO A ss