Délmagyarország, 1935. november (11. évfolyam, 246-269. szám)
1935-11-17 / 258. szám
TÖ3Í. november 17. D £ I MAGYARORSZÄG Anglia ünnepli a demokráciát MacDonald kiválik a kormányból London, november 16. A csütörtöki angliai képviselőválasztásokhoz hasonló fair választás nem volt a világon. A választási eredmények nyilvánosságra kerülése után a kormány sajtója örömének adott kifejezést, hogy sok tehetséges szocialista képviselő került be a Házba. A kormány többsége 250-re csökkent, ezzel szemben a munkáspárt ismét olyan erős lett, mint 1924-ben volt. Angol politikai körökben sok szó esik MacDonald kibukásáról. Egyesek ugy tud ják, hogy MacDonald a lordok házába kerül. A volt miniszterelnök kijelentette, egyelőre pihenni akar és be akarja bizonyítani a munkáspártnak, hogy nem áruló. Érdekes, hogy a szocialista szavazatok kétmillióval szaporodtak, mig a győztes kormánypárt másfélmillió szavazatot vesztett a legutóbbi választással összehasonlítva. A választás után fontos eseményeket várnak a politikai életben, elsősorban változást a kormányban. Fontos tárcát kap hir szerint Sir Austin Chamberlain és a németellenes Winston Churchill. Előreláthatólag MacDonald és Elliot lemond. Eden főpecsétőr gyarmatügyi, vagy hadügyminiszter lesz. A szocialisták vezért keresnek Lansbury örökébe; a vezetést C1 y n e s, vagy Greenwood veszi át. A politikusok Lloyd Georgeban látják egy uj baloldali koalíció vezérét. B a 1 d w i ii miniszterelnök kijelentette, hogy a nemzeti koalíció békét akar Angliában és az egész világon. A világsajtó az angliai választásról nem ugy ir, mint Baldwin győzelméről, hanem megállapítják a lapok, hogy a választás után Anglia a demokrácia győzelmét ünnepli. 81 bukott jelölt elvesztette a százötven font letétjét, mert nem kapták meg a szavazatok egynyolcadrészét. ESTELYI ,C!PO ÚJDONSÁGOK e?uiabb modellekben mlr beérkeztek. Diratoipök remek választékban HA-HA cipőávuházhan Ezüst sevro flrany sevro Crep marocen Antilop** Lakk „relsövároson o polgárság es a mnnkásság eggattesen hozd az ellenzéki gondolat gíjGzeimeerr A szövetkezel! városi balpárl lelkes válaszlási gyűlése a VIII. kerületben (A Délmagyarország munkatársától.) A szövet, kezett városi balpárt szombaton este a Briisszeliköruti /fotxfcí-vendéglőben rendezte meg harmadik nagysikerű választási gyűlését, amelyen a felsővárosi polgárok rendkívül nagyszámban jelentek meg. A mindvégig lelkes hangulata gyűlést dr. Palócz Sándor nyitotta meg, majd Wolf Miksa beszélt arról, hogy az ellenzéki politikusok emberfeletti munkát fejtenek ki a magyar közéletben. Várospolitikai kérdésekkel foglalkozott, majd rámutatott annak szükségességére, hogy ma minden polgárnak saját érdekében is kötelessége a várospolitika problémáival foglalkozni. Dr. Vatentiny Ágoston arról beszelt, hogy az országos politikát nem lehet elválasztani a várospolitikától. Ma központosított akarat érvényesül és az ellen fel kell venni a harco, .A he'yí igazgatás is ki van szolgáltatva a kormány akaratának, ma már nincsenek »rebellis tőrvényhatóságok«. Láthatjuk a közelmúltban megejtett vidéki polgármester-tisztogatásokból, hegy mennyire a kormány rendelkezila ezzel az állással is. A felsővárosi választással kifejezésre kívánjuk juttatni, hogy a polgárság önállóságát szentnek tartjuk. Akár polgárnak, akár Ba városi *'oal Vasárnap, héttő MALAKKAI POKOL A legnagyobb dzsungel film Gellért Lajos mnervar icisArö szövegével AXIJVf EI.ES i E Széchenyi osi Vasárnap, héttő lomért M^rta brilliáns f« ereplésévet CA/TA DÍVA egy nagy szerelem története AXU »« ELESTE munkásnak tartja magát valaki, az a feladata, hogy rendületlenül küzdjön az ellenzéki gondolat érvényesüléseért. Dr. Kasza Ferenc azt fejtegette, van-e szükség ellenzéki pártra? Kifejtette, hogy az ellenzék mögött a polgárok és munkások hatalmas rétege sorakozik fel, az ellenzék pedig őrködik az aUeotmányoeság betartására. — Mta a városházán jártam és azt láttam, hogy egy nagy ládát mozgatnak — folytatta. Ez a szavazólapok gyüjtőládája, ebbe fogják a felsővárosi polgárok a jövő vasárnap beledobni szavazataikat. Arra kérem, hogy öntudatv/tra és szivükre hallgassanak, amikor az urna elé lépnek és nyugodt lelkiismerettel telítsék meg a ládát az ellenzéki szavazatokkal. Ezután arról beszélt dr. Kasza, hogy mit tett az ellenzék Felsővároson: a gedói járványterjesztő gödör betömése, ucoarendezések, feltöJ lések, mind ellenzéki képviselő munkája, Iritz Béláé, olyan ellenzéki volt bizottsági tagé, aki a közérdek szolgálata közben maga teljesen tönkrement. Dr. Kasza végül több városi problémával foglalkozott, bírálta a városi közigazgatást. Komióssy Imre felsővárosi gazda szólalt fel ezután. — Nagyon mellőzve vagyunk mi gazdák itt Felsővároson — kezdte beszédét Komióssy Imre. Ellenzéki voltam mindig, édesapám is az volt. Fájdalmasan tapasztalom, hogy soha rosszabb dolgunk nem volt nekünk, kisgazdáknak, mint ezekben a napokban, pedig már tul vagyok a 6o éren. Nem vagyunk mi ellenzékiek rendbontók, hanem azt akarjuk, hogy javítsák meg a sorsunkat. A meggyőződésünk azt diktálja, hogy csak Ezen készülékek kaphatók METEOR csiiLflw GYÉR RT. rádSéosztélyán, Kárász u.11. Telefon 33-78. Díjtalan bemutatást 1 Csere! Részlet! OüoH rövid-, kSróp. és hosszubutlámrlr dynamikus hangszóróval Mintfon Orion rádtdkereskeOön«! kaphat* Lakásán is készséggel bemutatja: MARKOVICSiMi Tls»a L. körút 44. Tel. 30-20 Csányi Antal rádió és villamossági szaküzletében, Feketesas o. 22. Díjtalanul bemututja: Kelemen Márton Kapható céo, «02 Kelemen a. 11. akkor érhetünk el eredményt, ha ellenzéki férfi képviseli jogainkat a város közgyűlésében is. Dr. Palócz Sándor köszönte meg a lelkes szavakat, sokáig tapsolták Komióssy Imrét Dobó Ignác az ellenzék szerepéről beszélt és rámutatott azokra az előnyökre, amelyeket a gazdák várhatnak FetGyapiufonalaink olcsó árát Isméi leSZlMk. naJS*