Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)
1935-10-24 / 240. szám
2 MIM AGYAR ORSZÁG T935 október 24. középbirtokos osztályt sem. Antal István: Nyitott kapukat tetszik döngetni. Bethlen: A javaslatnak a középbirtokosok adósságaival kapcsolatos részei tág kaput nyitnak a pártpolitikai megítélésnek. Végül hangoztatta, hogy igyekezett tárgyilagos lenni; ellen javaslatot is tett, amely a miniszterelnök szerint a tárgyilagos bírálat feltétele. Tartózkodott a politikai momentumok említéséről, de azt meg kell állapítania, hogy a kormány javaslata csak napi szükségletetold meg. A kormány politikája hasonlit a tüdősorvadásos beteg mentalitásához, aki 20 éves terveket sző, amikor halálos ágyán injekciókkal hosszabbítják meg életét. A javaslatot nem fogadta el. Ezután a vitát megszakították. és Magyarországi a Népszövetség Az elnök napirendi indítványához Peyer Károly szocialista képviselő szólt hozzá. Az elnökkel szemben indítványozta, hogy a holnapi ülésre tűzzék ki a miniszterelnök debreceni beszédének tárgyalását. A miniszterelnök ugyanis azt mondotta, hogy a Népszövetség legyen tárgyilagos, holott az angol külügyminiszter tegnap az elsóházban éppen a Népszövetség pártatlansága mellett tört lándzsái. Ezzel kapcsolatban Peyer rámutatott arra, nem szeretné, ha a külföldön az a vélemény alakulna ki, ami egyes francia és angol lapokban már is olvasható, hogy „Magyarország alacsony kulturáju nép és nemzetközi kötelezettségeinek nem akar eleget tenni". Szükségesnek tart ja, hogy a pártoknak lehetősége legyen ebben a kérdésben állást foglalni. Szükségesnek tartja az amgol közvélemény és az egész világ közvéleménye tájékoztatása szempontjából kifejezésre juttatni, hogy mi tagjai vagyunk és akarunk maradni a Népszövetségnek, mert egyetértünk az angol külügyminiszternek azzal a felfogásával, hogy a Népszövetség olyan intézmény, amely nemcsak alkalmas a háború megakadályozására, de a háborút előidéző okokat Is megszünteti. A többség Peyer indítványával szemben az elnök napirendi indítványát fogadta el. Az elnök indítványa mellett szavazott a kormánypárt, Peyer mellett az egész ellenzék. Interpellációk Kun Béla a legutóbbi választások és a közigazgatási bíróság Ítéletei alapján az ajánlási rendszer haladéktalan eltörlését kérte. Gömbös miniszterelnök azt válaszolta, hogy nemcsak az a jánlási rendszer nem tökéletes, hanem ez áll magára a választási törvényre is. Már többször kijelentette, hogv ebben a kérdésben a kormánynak annakidején lesznek előterjeztésel. Ezután Rassay Károly interpellációjában kifogásolta, hogy az igazságügyminiszter Bartók Ferenc budapesti ügyvédet csak azért nevezte ki táblabíróvá, hogy mint kinevezendő kincstári jogügyi aligazgató- | nak kizárólag az ügyvédi pályán eltöltött évei nyugdijába beszámíthatók legyenek. Hasonlóképen kifogásolta Kölcsey Sándornak kinevezését közigazgatási biróvá csak azért, hogy a majdan megválasztandó és az azóta megválasztott debreceni polgármester 15 évi nyugdíjjogosultságot szerezzen. Lázár Andor igazságűgyniiniszler: Bartók Ferenc, nem lett volna hajlandó feláldozni az ügvvédi pályán eltöltött 25 esztendejét. Ezért először táblabíróvá nevezte ki és mint ilyennek a jogügyi igazgatósághoz való kinevezésekor már megvolt a nyugdí j jogosultsági igénye. Köjrsev Sándor kinevezését a közigazgatási biróság hozta javaslatba. Később Kölcseynek nagy küldöttség ajánlotta fel a polgármesterséget, amit Kölcsey azzal fogadott el, hogy csak cgyideig kiván polgármester lenni, utána folylaini kívánja birói működését. Mindkét kinevezés közérdekből történt. Rassav Károly viszonválaszában kijelentelte, ho£V Kölcsey Sándort létszám felett nevezték ki közigazgatási biróvá, ami jogi szempontból is súlyos sérelem. R'akovszky Tibor zaklatások miatt interpellált. Megemlítette, hogy az orosházi főszolgabíró betiltotta Illés Gvula és Zilahy Lajos előadását. Kozma Miklós belügyminiszter először az orosházai esetben telt megjegyzéseket és kijelentette, hogy éppen ez eset mutatja, hogy — a közigazgatás milyen jól funkcionál, mert felsőbb intézkedésre azonnal megszüntette eredeti téve» rendelkezését. Eckhardt Tibor állampolgársági ügyekben történt ellentmondó rendelkezések ügyében interpellált. Tildy Zoltán esetével kapcsolatban azt kérdezte a belügyminisztertől, vájjon a fennálló tőrvények, vagy pedig a trianoni békeszerződések rendelkezései alapján mond-e véleményt. Kozma Miklós belügyminiszter válaszában kijelentette, hogyha Eckhardt Tibor ezt az interpellációt nem konkrét esetben mondotta volna el( akkor felszólítottam volna, hogy üljön le vele és tárgyalják meg az ügyet. Miután azonban ezt nem tette, az alkotmánv szellemének megfelelően lelkiismerete szavára hallgatva, fog ebben a kérdésben intézkedni. Az ilyen interpelláció — mondotta — a közvélemény megtévesztésére is alkalmas. Ujabban ismét hangzanak el ellenzéki oldalról megfélemlítésre alkalmas interpellációk, már pedig alkotmányunk szelleméhez az is hozzátartozik, hogy a bírói hatáskörben eljáró szolgabíró megfélemlítve ne legyen. Esztergályos János arra kérte a belügyminisztert. hogv tőrvényjavaslatot terjeszszen be a hadikölcsönök valorizáció járól. Kozma Miklós belügyminiszter azt válaszolta, hogy nincs senki sem a Házban, aki ne valorizálná szívesen 100 százalékig a hadikölcsönöket, sajnos, azonban ezt az államháztartás nem engedi meg. Matolcsy Mátyás mezőgazdasági munkabérekről interpellált. Rámutatott a mezőgazdasági munkásság súlyos helyzetére, a mezőgazdasági munkabérek törvényes minimálását sürgette. Darányi Kálmán földmüvelésügyi miniszter- A munkabérek törvényes minimálását ahol kérték, ott el is rendelték. Megtette a szükséges intézkedéseket a mezőgazdasági munkásság megsegítésére. OROGERIAMAT fővárosi ízléssel, minden Igénynek megfelelően rendeztem be és azt teljes, uj, friss árukkal szereltem fel. — Raktáron tartom a legdivatosabb be!- és külföldi különlegességet, mint gyógyárul, kötszert, gumml- ii babyclkkat, kozmetikai él plp«r«clkket «tb. NEHECZ DEZSŐ T ó b 1 e r János a belügyminiszterhez Intézett interpellációt, amelyben azt panaszolta, hogy az eleki választásnál a csendőrség részrehajló volt a kereszténypárt szavazóival szemben. Kozma belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy az utólagos kifogásokat hangulatkeltésnek minősiti. A csendőrséget nem engedi bántani, a vádakat visszautasítja. Széchenyi György gróf: Tessék előbb megvizsgálni és azután kijelenteni ezt! Kozma Miklós: A gróf ur tett volna feljelentést! Mózes Sándor szóvátette, hogy a kiskőrösi törvényhatósági választásnál a kormánypárt emberei erőszakosan befolyásolták a szavazókat és a választási közegek ezt elnézték. Kozma belügyminiszter; A választás szabályosan folyt le. Konkrét adatok hijján nem indíthat eljárást. D u 1 i n Jenő az igazságügyminiszterhez intézett interpellációt, amelyben kifogásolta, hogy a nagybaracskai választás ügyében tett biinügyi feljelentés aktáit a bírósági eljárás folyamán felkérette magához és hosszabb ideig magánál tartotta. Lázár igazságügyminiszter: Az igazságügyminiszternek bűnügyekben nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy a vádiratot felülvizsgál ia. Ebben az ügyben sem történt más. Semmiféle módon nem avatkozik bele a birói eljá I rásba. Az iratok különben már visszaérkeztek I Pécsre. I Az ülés háromnegyed 11 órakor ért véget, Hoare után laKdvIn nyilatkozott az alsóházban „Mindhárom fél irányában méliányos megoldásra gondolunk" London, október 23- Baldvin miniszterelnök szerdán mondotta el az alsóházban nagy érdeklődéssel várt nyilatkozatát- A miniszterelnök többek között ezeket mondotta: — Megnyugtatjuk a világot, hogy semmit sem akarunk a Népszövetség megkerülésével tenni• Csakis mindhárom fél _ Olaszország, Abesszínia és a Népszövetség irámyában egyaránt méltányos megoldásra gondolunk- Az angol kormány mindenit a Népszövetség utján cselekedni. Mi sohasem gondoltunk — Nam szabad egykönnyen feladni az eervüttes biztonság politikáját, amely j-eflemleg tökéletlen ugyam- de a jövöbe tekintve remegve kérdem- hogy milyen sors vár Európára- ha nem jön létre az együttes biztonság valamilyen alakban• Mindent «1 kell követnünk, hogy mesr erősítsük a NépszövetségetKözvetlen tárgyalások az olaszok és az abesszinek között? Páris, október 23. Az Echo de Paris londoni tudósítója szerint bizonyos csodálkozással állapítják meg, hogy Abessziniában az események kezdenek különös fordulatot venni. Ugy látszik, hogy az olaszok és etiópok között kapcsolat áll fenn. Valószínű, hogy Abessziniában tartózkodó De Vinci grófon kivül más közvetítőket is igénybe vesznek. A császári palota és az olaszok között állandó az érintkezés. Most még nem lehet előre látni, hogy ezek a megbeszélések általános jellegű közvetítő megoldáshoz vezetnek-e el. De mindenesetre csodálkoznak azon, hogy egyfelől a négus egyre halogatja a harc megkezdetését, másfelől az olaszok rendkívül mérsékelt ütemben haladnak előre, ugy látszik, hogy a költséges támadások helyett a békés behatolás eszközeihez folyamodnak. Véres harcok délen Az ujabb abesszin hirek arra mutatnak, hogy Abesszínia folvtatja csapatösszevonásait és a tömegek számbeli fölényével igyekszik a fegyverek hiányát pótolni. Jelenleg 320 ezer főnyi abesszin sereg áll az északi harctéren. A legfontosabb csapattest Seyum herceg 150 ezer főnyi serege, amely a legtöbbet volt tűzben és mintegy 20.000 halottat vesztett. A halottak jórésze, meg temetetlenül hever az aduai sikságon- Ez a sereg most Makalélől délre táborozik, tőle északkeletre áll Kassa herceg 100 ezer főnyi serege, Eritrea legszélső nyugati határán tovább folynak a guerilla-harcok. A Reuter Iroda addísz-abebai jelentése szerint a déli hadszíntérről heves csatákról érkeznek jelentések. Desta herceg csapatai ellen a vedi-sebeli arcvonalon álló olasz hadsereg jobbszárnya győzött. Visszavezényelték az első olasz hadosztályt London- oktábar 23- A Reuter Iroda jelenti Rómából: Az angol nagykövetet a tegnapi nap folyamán értesítette Suvtich külügyi államtitkár, hogy az egyik libiai hadosztályt visszavezényeltékMegszűntek a diplomáciai kapcsolatok Róma, október 23. Suvich külügyi államtitkár kihallgatáson fogadta Affevork Jézus római abesszin ügyvivőt, aki bucsulátogatást tett az olasz kormány képviselőjénél. Az abesszin ügyvivő a közeli napokban tér vissza AddiszAbebába. Ezzel a látogatással a kél ország közti j 4Üi?igpiáciai kapcsolatok vé&leg uietisziuUek«