Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)

1935-10-17 / 234. szám

DÍCMXGTARORSZXG 1955 oftSBer ír: A legszebb inganyagok :I?~Ji Pollák Testvérek hJSSu íJSTSZfiSL*. Ötven év alatt öt elnöke volt a jubiláló szegedi ipartestületnek Az iparosság vasárnapi ünnepe Kisipari üzem jövedelmét nem lehet lefoglalni A szegedi törvényszék érdekes ítélete (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi törvényszék polgári tanács« Dudás Béla elnök­lete alatt rendkívül érdekes, elvi jelentőségű dön­tést hozott. A döntés értelmében a kisipari üzem jövedelme ezentúl nem foglalható le. A per, amelyben a bíróság ezt a döntést hozta, R következő volt. Egyik szegedi rádiókereskedő Zsem béri József és társa ellen végrehajtást vezet­tetett. Minthogy Zsemberiék a MATEOSz kötelé­kébe tartoznak, lefoglaltatta az onnan eredő kö­veteléseit. Zseniberiék ez ellen felfolyamodást je­lentettek be és ax ügy a járásbíróság elé került, «mely a felfolyamodást elutasította. Emtán került nz ügy a törvényszék elé, amely a végrehajtó el­járását megsemmisítette. Az itélet indokolása a következőket mondja: MATEOSz-lagok sem a kijelölt körzetien belül, sem azon kivül fuvaro­zási üzleteket nem köthetnek, Szegeden lévő ta­goknak feladata Buda [»est és Szeged között ha­vonta hat izben fuvarozást teljesíteni. A végre­hajtást szenvedő kocsijához hasonló tonnatartal­mú kocsik után a fuvarosok havonta 1080 pen­gő megtérítésben részesülnek, amely összeget a vasút fizeti ki a körzetvezetőségnek, amely vi­szont a tagokat fizeti ki ebből. A végrehajtató ezt az összeget foglalta le. A MATEOSz-tagok szövetkezetbe tömörült autófuvarozó vállalkozók­nak tekintendők, akik kizárólag a szövetkezet ál­tal meghatározott fuvarozást végeztetik az előre megállapított egységárak mellett, saját autójuk­kal és a kapott fuvar térítésből viselik, illetve fe­dezik költségeiket és kiadásaikat. — Annak elbírálásánál — mondja az itélet —, hogy üzemekből eredő bevételek és jöitedelméti végrehajtás alá vonhatók-e, abból kell kiindulni, hogy az egyes tagok vállalata meghaladjct-e a kis­if>ar körét? Tekintettel arra a nem vitás tényállás­ra, hogy a végrehajtást szenvedő csupán egyet­len autójával végzi a fuvarozást, a közte és a szö­vetkezet közti viszonylatban kisiparosnak tekin­tendő. Minthogy pedig a kisiparosnak foglalko­zása folytatásához szükséges eszközei végrehajtás alá nem vonhatók és eme rendelkezés nyomán kifejlődött birói gyakorlat szerint végrehajtás a kisipari üzemre sem vezethető, ebből következik, hogy a kisipari üzem bevételei és jövedelme sem vonható végrehajtás alá. Ennélfogva szabálytala­nul járt el a bírósági kiküldött — mondja tovább az indokolás —, amikor a végrehajtást szenvedő­nek, mint kisiparosnak az üzemi jövedelmét vég­rehajtás alá vonta, miért is a törvényszék ezt az eljá rást megsemmisítette. Mühelyhelyiség faipari és kötöttáruk gyártására különösen alkal­mas, száraz, világos és tágas, kiadó. Világítási és motoráram bent. Madóch-ucca 16. ________ » ÉLELMISZEREK: 1 üveg oroszhal (üvegbetét —.20) —.98 2 doboz egytizedes portugál szardínia —.78 10 dkg csokoládés drazsé —.20 HAZTARTASI CIKKF* Fali fa sótartó —24 Rurgonya hámozó kc- ¿—16 Szén lapát —.24 NÍ>I DIVAT: Divat színes kalaptoll —24 Színes bársony ruharózsa —.98 1 pár flór női harisnya, kis hibás —.98 Snrmőz kishibás női nadrág • P 1.98 ZSEBLAMPA: Henger zseblámpa hüvely nikkelezett —.68 Lapos zseblámpa hüvely, fekete —.98 Henger zseblámpaelem —.86 I^apos zseblámpa elem 1—.38 MINDENSZENTEKRE: 16 drb 70-es fehér sirgvertya —24 14 dr. 60-as fehér sirgyertya •—.24 Kereszt 5 drb kis gyertyával >—.24 Mécses pohárral —18 Sir lámpabura —.24 10 drb csavart gvertva —,16 PBRIS1HAGY áaUHÍZ RT. SZIGID. CSIiKONICS él KISS UCCA ! ROK (A Délmagyarország munkatársától.) Vasárnap ünnepli Szeged iparossága az ipartestület megala­kításának félszázados évfordulóját. Az ünnepség­re nagy lelkesedéssel készül az ipartestület veze­tősége, mely most felhívást bocsájtott ki, amely srerrnt az évfordulón a szegedi iparosok össze­tartását kivánják dokumentálni. A jubileumi ün­nepséget a fogadalmi templomban tartandó szent­mise vezeti be, majd díszközgyűlést tartanak. Érdekes visszaemlékezni a szegedi ipartestület 50 esztendős történetére. Az ipartestfület megala­kulását az ipartársulat előzte meg, amely tizenkét? esztendeig, 1873-tól 1885-ig működött. A céhek 1873-ig működhettek, utánuk az ipartársulatok kö­vetkeztek néhány esztendőn keresztül. Az ipar­társulatok ós a mai ipartestületek között az a különbség, hogy amig az ipartársulatba nem volt köteles belépni ej. iparos, addig ax ipartestület­nek minden iparos köteles tagja lenni, ötven év alatt öt elnöke volt a szegedi ipartesttfiletnek, az első elnök Rainer Ferenc volt, aki jelentőségi­teljes, úttörő munkát végzett. Azoknak az iparosköröknek a megalakulása, amelyek jelenleg is működnek, az ipartársulat mű­ködésének második esztendejére esik. Az első II makói hagyma versenye a német hagymával „A makói hagyma Makón drágább, mint a német hagyma a termelő helyén" — Az értékesítés nehézségei (A Délmagyarország makói tudósítójától.) Hosz­szu hallgatás utón szerdán végre ülést tartott a makói hagymaszindikátus ellenőrző bizo"sága Az értékesítés terén eddig elért eredményekről és az értékesítés kilátásairól Vermes Gyula, az ex porihivatal osztályfőnöke számolt be. Eszerint a mai áralakulás igen kielégitő és örvendetes a szindikátus exporttevékenysége azonban a nul'á­val egyenlő. A jó áralakulást a gyenge terméssel és a hagymaterületek csökkenésével magyarázza, a? export szünetelését pedig részben azzal, hogy a makói árek a világparitás fölé emelkedtek, rész­ben a különböző államok korlátozó Intézkedései­vel. A makói hagyma ma Makón drágább — mon­dotta —, mint a német hagyma a termelőhelyén, ilyen körülmények között — mondotta — német exportról beszélni sem lehet. De teljesein remény­telen az angol piac is, mert a holland és spanyol hagymák teljesen fedezik az ottani szükségleteket. VfiTad tehát Svájc és Ausztria. Egyedre azonban ebben a két államban is erős versenyt j»lent a né­met hagyma. A fokhagymában az idén is nagy a külföldi kereslet, nagy tételek mentek már eddig is külföldre kielégítő áralakulással. Vermes igazgató jelentését Grfln igazgató számszerű adatokkal támasztotta alá Az elmúlt évben október elsejéig ezer vaeron hagyma ment ki külföldre, ebben az évben 280 vagon. Ez Is a kampány legelején Ha most hébe-hóba egy-egy vagont el is lehet helyezni, az csak a makói hagy­ma kiválóságában leli magyarázatát Nagy baj az is, hogy Csehország 24 cseh koronáról 100 cseh koronára emelte a vámot, a német kormány vi­szont csak egészen olcsó áron eladott hagymák előtt nyitja meg a sorompót. Ilyen körülmények között a hagyma áralakulásé tisztán a belső piac I helv-Piétő ffiffg. Nagy vita fejlődött ki azután abban a kérdés­ben. hogy mekkora lehet a most eladásra váró készlet a makói körzetben és hogy mi módon le­hetne rávenni a kertészeket arra. hotfv készletei, ket jelentsék he. Vitéz Galemb Sándor bízik abban, hogy n termelési igazolványok kiállítása alkalmával minden kertész pontosan be fogja je­lenteni eladásra váró hagymáját Erdei Ferenc szerint ebben az évben nem több, mint 4—500 va­gonra tehető ee a készlet, ami kimarad a belső fo­gyasztásból. Nicsovics György a vidéki termelők kész­iparoskör Szegeden 1874-ben alakult meg, Sze­gedi Iparosok Köre cím alatt. Ez a kör azzal a céllal alakult, hogy az iparosok és a város többi polgárai között társadalmi kapcsolatot létesítsen. A tevékeny munka 187 5-ben, az első magyar ipari kiállítás megrendezésével folytatódott, ebben az időben indult meg az első iparos szaklap: az »A'.íöldi Iparlap«, amelyet Gelléri Mór alapított. Érdekes a szegedi ipartestület taglétszámának) anelkedése is. Az ipartestület husz taggal alakidt meg és amikor az ipartörvény reformjára sor ke­rült, 1885-ben a szegedi ipartestűlet már 500 bejegyzett tagot tartott nyilván. Ugyanebben az időben 18.092 forint és 97 krajcár tiszta vagyo­na volt a szegedi ipartestületnek. Az a felhívás, amelyet aiz ipartestület vezetősége kibocsájtott, az elmúlt 50 év történetét a követ­kező mondatokba foglalta össze: »Félszázad... Tengernyi küzdelem, lemondás, harc, meg-megujuló viadal az életért, a ke­nyérért, a családért, a tisztes magyar iparért. S ebben a küzdelemben szilárd bástyaként áll a sze­gedi ipartestület, amely élén halad a küzdő tá­borban és síkra száll jogos érdekeiért...« létéiről tett jelentést. N ik e1a z ky polgármester bejelentette, hogy Kiss János lemondott szelek­táló bizottsági tisztségéről, helyette Gsomor Sándort választották! be. A naprikatermelök az értékesítési rendelet sürgős kiadatását kérik (A Délmagyarország munkatársától.) A Szeged­vidéki Füszerpaprükatermelők Szövetsége szerdám választmányi ülést tartott, amelyen éles bírálatok és kifakadások hangzottak el. A Korom Mihály elnökletével megtartott ülésen elsősorban a pap« rika értékesítéséről tárgyaltak és nagy vita kői­ben sürgették a gazdák, hogy a szövetség veze­tősége járjon el a földmiveléeügyi miniszternél az értékesítési rendelet mielőbbi leküldése érde­kében. A választmány tanyai képviselői azzal ér­veltek, hogy az idei rossz paprikatermés mel­lett is olyan árak alakulnak ki, hogy megfelelő intézkedés nélkül a legnagyobb veszély fenyegeti a paprikatermelést. Back Károly indítványa kapcsán tárgyalt ezután a választmány azokról a bírságolásokról, amelyet az engedélynélküli paprikatermelőkre vetettek kL Az indítványra elhatározta a választmány, hogy azokat a paprikatermelőket, akikről bebizonyoso­dik, hogy nem rosszhiszeműen termeltek engedély nélkül paprikát, amnesztiában részesitik. Papp József a röszkei gazdák képviseletében szólalt fel és kifejtette, hogy a gazdák egyálta­lán nincsenek megelégedve a szövetség munká­jával, ha nem történik sürgős ós eredményes in­tézkedés, nem tartják indokoltnak működését. •BtnaHHaHHaBHBaBHHHCS Kocsmai asxiaíoUai és székeket, ;si kat veszek. Ajánlatokat Károlyi ucea 4. pz. alá kérem a vasíizletbe. III—1—H llll I —

Next

/
Oldalképek
Tartalom