Délmagyarország, 1935. október (11. évfolyam, 221-245. szám)
1935-10-15 / 233. szám
4 DELMAGYAR ORSZÁG r*/35 október rt. Rádió,villany Szöllösnél Másfélév óta dézsmálták a dohánygyár raktárát Elfogták a tolvajokat (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi dohánygyár igazgatója szombaton feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki régebbi idő óta dézsmálgatja a dohánygyár raktárát. A lopásokra már régebben rájöttek, de a tettest nem sikerült megállapítani, mire aztán az igazgató a rendőrség segítségét kérte. Az igazgató elmondotta, hogy kizárólag dohánynemü hiányzik, a tolvaj semmiféle más áruhoz nem nyúlt hozzá. A detektiveknek rövid idő alatt sikerült elfogni a tettest a gyár egyik fiatal napszámosa személyében. A detektiveknek feltűnt, hogy a gyár hátsó kerítésénél az esti órákban huzamosabb ideig sétálgatott Brunner Ferenc, akit a rendőrség régebbi ügyeiből kifolyólag ismert. A detektívek lesbenálltak ós látták, amint a gyárból egy alak a kerítéshez oson és egy zsákban átad valamil Rrunnernek. Követték Brimnert Sziget-uccai lakásáig. Ott megtudták, hogy a gyümőlcskereekedő egy Szél János nevezetű 21 esztendős dohánygyári munkással barátkozik huzamosabb idő óta. A detektívek Szélt és Brimnert előállitotfák. Rövidesen beismerték, hogy másfélesztendő óta közösen dézsmálgatták a gyár raktárát. Saél a gyárba való belépése után nemsokára megkezdte manipulációit ós Brunnerrel lépett társasviszonyba, olyanformán, hogy Szél lopta a dohányt, Brunner pedig a kerítésen átvette a lopott holmit és értékesítette. A megállapodás az volt közöttük, hogy a gyümölcskereskedő 3.50 pengőt fizet Szelne?- min~ den kilóért, aztán ő ugy értékesiti, ahogy tudja. Elmondotta Brunner, hogy 7—8—9 pengőért árulta a dohányt. Leginkább a Mars-téren adta el ismeretleneknek, de néha vidékre is elutazott és ott kötött üzletet. Másfél esztendő alatt rengeteg dohánynemüt loptak el a gyárból. Szél a lopásokat ugy követte el, hogy a raktárban megtöltötte a zsákot, napközben elrejtve tartotta, este pedig a kerítésen át kiadta az ott várakozó Brunnernek. A házkutatás során rengeteg dohánynemüt és kevé6 készpénzt találtak mindkettőjük lakásán. A rendőrség Szélt és Brunnert előzetes letartóztatásba helyezte és hétfőn átkísértette az ügyésziség fogházába. Habselyem és egyéb minden minőség és formában legolcsóbban Pollák Testvéreknél, Magyar áru — magyar élet József Ferenc főherceg és Anna főhercegnő beszéde az iparpórtoló mozgalom vasárnapi gyűlésén (A Dómagyarország munkatársától.) A magyar iparpártoló mozgalom ünnepét tartották meg vasánraip Szegeden. Különös jelentőséget adott az ünnepségnek, hogy azon résztvett József Ferenc dr. főherceg és felesége, Anna hercegasszony. A lelkes gyűlést a városháza feldíszített közgyűlési termében tartották. Ott láttuk dr. Glattfeld e r Gyula püspököt, vitéz Nagyszombathy Miksa vegyesdarodáJr piairancsnok-altábornagyot, Bárányi Tibor főispán, dr. P á 1 f y József polgármestert, dr. Hunyadi Vass Gergely országgyűlési képvitselőt, dr. Raskó Sándor főesperest, belvárosi plébánost, dr. Buócz Béla rendőrfőkapitányhelyettest, dr. Kogutowitz Károly, dr. Zolnai Béla, dr. Veress Elemér egyetemi tanárókat, G 1 a t z Oszkár festőművészt, társadalmi egyesületek és nőegyletek küldöttségeit és a különböző iskoláik ifjúságát nagy számban. A városháza előtt cserkészleányok sorakoztak fel és ünnepélyesen fogadták Anna főhercegaszszonyt. aki stilizált tűzpiros színű selyem magyar ruhában érkezett József Ferenc főherceggel a város négylovas fogatán. A városháza folyosóján D a n n e r Jánosné a magyarruhás szegedi hölgyek élén köszöntötte Anna főhereegaszszonyt és piros szegfíiosokrot nyújtott át neki. Tiips fogadta a főhercegi párt, amint a zsúfolt közgyűlési terembe belépett. Az egyetemi énekkar a Hiszekegyet énekelte, majd József Ferenc főherceg á'lott fel szólásra és a következő beszédet mondotta: — Alig néhány esztendővel ezelőtt indult meg nagyobb erővel a honi ipart pártoló mozgalom. Szomorú, hogy ilyen mozgalomnak kellett elindulnia, de viszont lelkesítő, hogy ennek az alig néhány éves mozgalomnak már is milyen nagy eredményei vannak Azért vagyunk, hogy azt fogyasszuk, ami magyar, amelyik országnak az ipartermékeit nem fogyasszák, annak az országnak nem is fejlődhetik az ipara Magyar árot kell vennünk, ez azt jelenti, hogy magyar életet akarnnk. Problémákról beszélünk, a problémák itt vannak kéznél, csak hozzájuk kell nyulnunk, de minden politikai hátsó gondolat nélkül. Az 1860as években gunyos szóval illették, lenézték a kereskedelmet. Ennek a lenézésnek meg kell szűnnie egyszer és mindenkorra. Ha már régen bekövetkezett volna ez, akkor egyetemet végzett ifjaink nagyrésze ma nem elhelyezkedés nélkül állana és várna a diplomát igénylő állásokra, hanem a kereskedelem berkeiben igyekeztt volna megtalálni a boldogulást. Nem szavak idejét, hanem a szomorú szükség és cselekvéseik idejét éljük — fejezte be beszédét a főherceg Nekünk gondolatokat kell bevetnünk a magyar közvéleménybe, hogy a gondolatok ott munkává érlelődjenek. Anna főhercegasszony mondott ezután lelkes beszédet, mint a magyar iparpártolási mozgalom védőasszonya. — Régi és kedves kapcsolatok fűznek minket Szeged városához — mondotta —, mert amint megérkeztek ide az iparpártolási első fogadalmi ívei, itt kezdettől fogva nagy megértésre és lelkes pártolásra talált. Dr. Somogyi Szilveszter, Szeged elhunyt kiváló polgármesterével, majd dr. Pálfy József polgármester úrral fogadalmi mozgalmunk lelkes fölkarolójával Szeged társadalma igen tekintélyes számban van képviselve íveink aláírói között. Ez az egyik c»k, amiért Szeged városát választottuk mai gyűlésünk helyéül. A másik ok, amiért választásunk Szegedre esett, már rövidebben indokolható, itt mindig nagyon jól érezzük magunkat. Ezután Anna főhercegasszony a magyar iparpártolásnak múltját ismertette és visszatekintést nyújtott a céhbeli magyar iparosok mozgalmára. Majd igy folytatta: — Az elmúlt boldogabb időben a gazdasági kérdések nem játszottak akkora szerepet a társadalom éltében, mint ma. Az egykori ósdi felfogáson már túltette magát a társadalom, hogy a gazdasági ipar és kereskedelmi pályákat lenézze, örvendetes, hogy a szegedi egyetemi ifjúság kezdett először példát adni mozgalmunk keretéhen a gazdasági élet követelményeinek felkarolására. Ha ők komolyan akarják, meg is fogják valósítani majd gazdasági életünk újjászületését, a magyar ifjúság ilyen irányú megszervezésével. Csak az a nemzet biztosithatja jövőjét, amelyik ifjúságának nevelésére nagy gondot fordit. Lebegjen mindég előttünk a haza bölcsének, Deák Ferencnek mondása: „Nemcsak a harcmezőn pusztulhat el egy nemzet, hanem van ennél dicstelenebb halál is, az általános elszegényedés, mitől hazánkat megóvni legszentebb kötelességünk." Percekig tartó taps követte Anna főhercegaszszony beszédét. Dr. I r s a i Tiborné a magyar ipart pártoló fogadalmi mozgalom ötesztendős munkásságát és jövő célkitűzéseit ismertette. Megemlékezett hálás szavakban a szegedi e.serkészleányokról, akiktől nemrég 2600 fogadalmi aláírást kapott a vezetőség. Ezzel fejezte be beszédét:— — Legyen ez a nagymultu szép magyar város a magyar iparpártolás terén is az nj magyar feltámadás kiinduló helye és kibontott zászlcmkat kövesse Szeged minden polgára! Dr. Pálfy József polgármester állott fel ezután szólásra. — Látva a lelkesedést, amely Szeged és az egész ország közönségében a mozgalom iránt megnyilatkozik — mondotta —, szinte aat kell feltennünk, nem-e sértjük meg egyesek érzését, hogy itt még kapacitálni kell az embereket: pártolja a magyar ipart, kereskedelmet és mezőgazdaságot. Ha idegen állambeli hallgatná ezt a nagyszerű gyűlést, vájjon nem csodáfflkozina-e, hogy a magyar ipart nem pártolja a magyar. Előfordulaht, hogy egy angolt, vagy egy németet arra kell ösztönözni, hogy saját országa iparát pártolja? A polgármester ezután bejelentette Szeged közönségének lelkes csatlakozását a fogadalmi mozgalomhoz. A bejelentést a gyűlés közönsége hoszszantartó tapssal fogadta. Dr. Schlill Fülöpné, a szegedi MANSz elnöknője beszélt ezután: — Hasson oda a mozgalom — mondotta —, hogy a lelketlen nagytőke ne ölje meg a kézműipart és kiskereskedelmet és ne szívja ki nappal is villanyfényes üzemeiben, vagy éjjel mindig eakaitoló gyáraiban ifjú nemzedékünk jó néhányadának gyéren pislákoló életerejét. Törölje le e mozgalom a a maláta-kávéról, a sörös és keserüvizes üvegek-ről s egyebekről fenséges nagyjaink még ma is ott díszelgő nevelt, amint hogy a Turul nevet se használhassa senki büntetlenül, arcátlan vonatkozásokban. A most mindenütt ott ékeskedő „Magyar" elönevet is csak jutalomképen kellene engedélyezni évtizedeken át kifogástalanul működő üzemek cégtáblájára. D i t r ó i Zsófia a szegedi egyemtem női haligatóinak nevében tartott beszédet: — Még a külföld is elismerőbb a magyar munkával szemben, mint mi, — mondotta. Ébredjünk hát egyszer, mekkora kincsünk van a magyar föld termőerejében, a magyar nép kérges kezemunkájában. Szeressük azzal a komoly, szigorttan biráló, de minden áldozó szeretettel, amivel anya szereti gyermekét, akit saját eszményképévé akar nevelni: Török Béla a szegedi egyetemi ifjúság nevében beszélt: — A mozgalom nagy eredményei tagadhatatlanok — mondotta —. mégis a hibákra i« rá kell mutatni. Sajnos, hölgyeink többsége még sem értette meg teljesen mozgalmunk óriási jelentőségét és még mindig hatalmas összegeket áldozunk főleg külföldi szépitőszerékre. A magyar ifjúság azt üzeni az oláh illatszert vásárló anyáiknak, feleségeknek: sohase felejtsék el, hogy pengőikből apáiknak, uraiknak és testvéreiknek készül puskagolyó. A gyűlést Anna főhercegassaony záróiszavai fejezték be, mely után a közönség elénekelte a Himnuszt és fogadalmat tett a magyar ipar pártolására. A főhercegi pár vasárnap délben Glattfelder püspöknek volt a vendége, délután a Katolikus Nővédőben Raskó Istvánné elnöknő adott tiszteletükre teát, majd 6 óra tájhan autón visszatért a fővárosba. HAZTARTASI CIKKEK: 1 doboz 25 drb vaspor 10 csomag kitűnő kályhafényesitő 150 drb hurkapálcika 200 drb 20x20-as papírszalvéta CIPŐÁRU: 1 pár baba cipőcske 1 pár bőrtalpú kihaitott házicipő P 1 pár bőrtalpú cordbársony házicipő P 1 pár bőrtalpú papucs KÖTÖTTSZÖVÖTT ARU: Divat mintás pullover P Divat szövött sál legújabb mintákban Divat gyermek kabát öszi, hosszú ujjas női bluz KERftKPAROSOKNAK: Nikkelezett kerékpár névjegytábla Pedál gumi 1 uár gumi kerékpárfoggantyu Lábpumpacső tűvel DIVATARU; Divat női kalap tol! Félkör női kalap fátyol Fonott női öv nunden színben Színes divat karcsatt NIGY ÁRUHÁZ R sz&aeo. «tKONics «• Kiss ucc» s»R -.24 -24 -24 -.24 -.78 2.68 1.58 -.88 3.88 —.78 P 2.98 P 178 —581 —.06 —381 -.24