Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)
1935-09-27 / 218. szám
1935 szeptember 27. DÉ IMAGYÁR ORSZÁG 7 Sporí Komplett csapatok a vasárnapi vidéki derbin Alig volt még olyan bizakodó hangulat mérkőzés előtt a Szeged FC-ben, mint amilyen a Bocskai elleni meccset megelőzi. A vezetők és a játékosok egyaránt biznak a sikerben, ami annak tudható be, hogy megnyugtatólag halott az uj balszélső szerződtetése. Ez persze, nem azt jelenti, hogy lebecsülik a Bocskait, amely kétségtelenül tekintélyes játékerőt képvisel, csak nem tartják még a mai formájában sem — legyőzhetetlennek. Már megbeszélték a Szeged FC-ben a taktikát is, amelyet természetesen nem hoznak nyilvánosságra, annyit azonban közöltek, hogy a debreceni jobbszárnyra fognak különösen vigyázni, mert ez a formáció vezeti a támadásokat. A papírforma szerint a Szeged FC a mérkőzés favoritja, ez azonban a futballban nem sokat jelent. Arra inkább lehet hivatkozni, hogy a Bocskai nem igen tud Szegeden a Szeged FC ellen játszani. Ezt az eddigi eredmények is bizonyítják. Szeged és Debrecen szegedi barcábóla Bocskai csak egy alkalommal került ki győztesen, amikor formá ja tetőfokán 5:1 aránkban legyőzte a Bástyát. Azóta egyszer sem sikerült a szegedi csapatot a SzAK-pályán kétváílra fektetni és a debreceni meccsekről szóló tudósítások sem igen számoltak be Bocskaigyőzelemről. A legtöbb debreceni Szeged FC— Bocskai találkozó eredménye eldöntetlen volt. Ezek a megállapítások azonban nem teszik kizárttá azt, nogy vasárnap — nem győzhet a Bocskai Szegeden, mert a futball játékban mindig lehet meglepetésre számitani. A Szeged FC meccs előtti utolsó tréningjét tartotta csütörtökön délután az esőzés következtében felázott ujszegedi pályán. A kétlcapus játékban a SzAK volt a Szeged FC ellenfele. Bár a talaj is kihatással volt a teljesítményre, a két klub játékosai elfogadhatóan szerepeltek a tréningen, amelyen több gól esett. Nem vett részt a tréningen Nagy Antal, aki a vasárnapi utolsó amatőrmeccsén a GyTE ellen éppen akkor sérült meg, amikor a BTE kiegyenlítő gólját lőtte. Sérülése javulóban van és vasárnapig rendbejön. A tréningen egyébként két próbajátékos vett részt a balösszekötőposzton. Az egyik hasznavehetetlennek bizonyult, a másik tehetségesnek látszik, de még nem annyira kiforrott, hogy proficsapatban megfelelne. A tréning után a vezetőség összeállította a Bocskai ellen vasárnap kiálló csapatot, amely & következő: Pálinkás — Miklósi, Riesz — Gyurcsó, Somogyi, Bertók — Korányi, Bognár, Vastag, Molnár, Nagy. A Bocskait, amely már szombaton Szegeden lesz, csütörtökön szintén összeállították: Varga _ Vágó, Janzsó, — Palotás, Volentik, Békési — Markos, Orosz, Teleki, Takács, Dóezé. Úgy Szegeden, mint Debrecenben megnyugvást keltett az a hir, hogy a Biró Testület a mérkőzés vezetésével Boronkay Gábort delegálta. A Szeged FC—Bocskai mérkőzés jegyeit 20 százalékos elővételi kedvezménnyel a Délmagyarország jegyirodája szombat este 7 óráig árusítja. Mikor töltik be a szegedieknek megígért alelnöki tisztséget Dr. Gidófalvy Pál ígérete és Evler Antal elnöksége Most, amikor egyesek akciót indítottak a DLASz elnöki tisztének betöltésére, akaratlanul is felvetődik az a kérdés, hogy mi lesz a szegedieknek megígért alelnöki pozícióval? Az augusztus 16-án megtartott tisztújító közgyűlésen — mint ismeretes —, dr. Gidófalvy Pál megigérte a szegedieknek, amiért azok hozzájárultak a jelöléshez, hogy Nagy Tamás alelnöki tisztséget kap a DLASz-ban. ' Az üggyel kapcsolatban az egyik szegedi vezető, aki a közgyűlésen jelen volt, a következőket mondotta; — A közgyűlés előtt a paktum megkötésekor vita támadt az egyik alelnöki tisztség körül. A szegediek azt akarták, hogy Nagy Tamás, a KEAC intézője legyen az egyik alelnök, dr. G id ó f a 1 v y viszont ragaszkodott dr. Uhrin András megválasztásához. A vitát az fejezte be. hogy Gidófalvy határozott ígéretet tett Nagy Tamás megválasztásával kapcsolatban és a közgyűlés szine előtt a kővetkező kijelentést tetle: i „Szavamat adom, hogy Eyler Antal lemond és helyette Nagy Tamást fogjuk megválasztani." — Ennek az ígéretnek a birtokában a szegediek elállottak Nagy Tamás közgyűlési megválasztásától. — Azóta — folytatta informátorunk — több, mint egy hónap telt el, Nagy Tamás behívása körül azonban semmi sem történt. — A szegediek egvrésze — hangoztatta informátorunk — kétkedéssel fogadta dr. Gidófalvy Pál igéretét. Jogosan kételkedhettünk az ígéretben, mert Gidófalvy akadályozta meg annakidején az önálló szegedi alosztály felállítását, jóllehet, az erre vonatkozó paktumot december 16-án ő vele kötötték meg a szegediek. Nem akarunk ugy járni, mint az önálló szegedi alosztállyal, ezért követeljük, hogy Gidófalvy váltsa be igéretét, ha erre eeyáltalán mód ja van. Fegyelmi Ítéletek. A DLASz fegyelmi egyesblrái tegnap Ítélkeztek a vasárnapi meccsen kiállított játékosok felett. Dr. Kökéndi Antal szegedi egyesbiró Gaál Józsefet (SzEATC), Bódi Antalt (Rákóczi), Kurucz Jánost (Vasutas) kiállításával megbüntetettnek találta, Szarka József Postás-játékos játékjogát a vizsgálat befejezéséig felfüggesztette, Sasi István Sz. KIE-futballitstát 1 hétre eltiltotta a nyilvános szerepléstől. Halápy Sándor kiskunfélegyházi egyesbiró kiállításával megbüntetettnek találta dr. Veroszta Józsefet, a KAC futballistáját. Weinberger Ferenc (KTK), Soltész István (Reménység) 2 hónapi büntetést kapott Szathmáry János szentesi cgyesbirótól. Vasárnap: kerékpáros és motorvezetéses verseny. A kerékpáros szövetség déli kerülete vasárnap rendezi meg a Szegei—Makó—Tótkomlós útvonalon, 120 kilometeres távon a Kelemen Márton-vándordijas versenyt, amelyen az ország legjobb kerékpárosai vesznek részt. A vándordíjat a* UTE védi. A verseny startja reggel 7 órakor lesz a Széchenyi-téren. Délután 2 órakor a Hunyadi-téri sporttelepen országos kerékpáros, motorkerékpáros és motorvezetéses pályaverseny lesz. Eldöntötték a kapafát — újra kell játszani a meccsel Vasárnap történt, hogy a Kiskundorozsmán megrendezett Vasutas II.—KPLE másodosztályú bajnoki mérkőzés második félidejében, amikor 3:3 volt az eredmény, az egyik játékos — kidöntötte a kapufát, ezért a játékot nem lehetett folytatni. Az ügy S1 m á n d y Károly szegedi egyesbiró elé került. Az egyesbiró mivel a kapufa kidöntése körül szándékosságot nem látott fennforogni, a mérkőzés ujrajátszását rendelte el. A meccs uj terminusát a két egyesületre bizta az egyesbiró. A staf?tabajnokságokat vasárnap délelőtt 10 órakor rendezi meg a SzAK-pályán az atlétikai szövetség déli kerülete. A „Tnnroghy"-sportolók sikere Hódmezővásárhelyen. A „Tunyoghy" futball- és vizipólócsapata tegnap Hódmezővásárhelyen vendégszerepelt a vásárhelyi gimnázium sportolói ellen. Futballban 3:1 (SK)) arányban Kurucz, Lacza és Kaloosay, vizipólóban 12:4 (6:2) arányban Borbély (5), Beck (5), Holló I. és Kazi góljaival győzött a szegedi diákcsapat. Mérkőzés — a nyilvánosság kizárásával. A ZriEazt kérte a DLAS^ bogy a vasárnapi IITKSE elleni meccsét, amelyen bevételre ugy sem számithat, zárt kapuk mellett rendezhesse meg. A szegedi egyesbiró akceptálta a Zrinyi-KAC kérését. Rádió A budapesti rádió műsora Péntek, szeptember BUDAPEST I. 645: Torna. Utána hanglemezek. 10: Hirek. 10.20: Időszerű apróságok. 11: A Királyi Magyar Páz,.rény Péter Tudományegyetem jubileumi unnep^gének megnyitása. KSrveiités az Országház kupoalcsarnokábói. Bészélő Koudela Géza dr. 12.25: Országos Postás Zenekar. Vezényel ifj. Roubal Vilmos. 12.45: Hirek. 13.20: Pontos időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 14 40: Hríek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhliek 1610: Vedres István, a Duna-Tisza csatorna hőse. Farkas László dr. előadása. 16.45: Pontos Időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 17: Csócsi Lendvai József és cgiányzenekara. 17.35: Sportközlemények. 1750:- Hanglemezek.. 18.15: A rádió tárgysorsjáték húzása. 19.20: Walter Rózsi énekel zongorakísérettel. 20: Szinmüelőadás a Stúdióban. Külön nóta. Színmű 3 felvonásban. Irta Gyallay Domokos. Rádiószánpadra alkalmazta Turchányi István Rendező Odry Árpád. 21.45: Hirek, idő járásjelentés. 22.10: A brit rádiótáreaság harmadik angolnyelvü helyszíni közvetítése Budapestről. 22.45: Néhány szó az előző angol műsorszámról. 23 Ifj Sáray Elemér és cgiányzenekara muzsikál. 0.05 Hírek. BUDAPEST II. 17.40: Csócsi Lendvai József 6Í cigányzenekara. 18.20: Szmirnov Szergej balalaj ka zenekara. 19.35: Raguza hercege Magyarorszá gon. Magyar Kázmér előadása. 20.05: Budapestt Koncert Szalonzenekar. 21.15: Hirek. Érdekes műsorszámok: WIEN. 19.30: Bellin! * A puritánok, operaközvetítés. DEUTSCHLANDSENDER. ÍSJ0; Gmetner Lola éneekl. STUTTGART. M: Manén: K«n 6t Aet« opera. Adófeiszólamlási tárgyalások A III. számú bizottság péntken, 27-én a tegnap közölt fellebbezéseken ki-vül még a következők ügyét tárgyalja: Wagner Adolf föld- és házMajA, Paragi Mihály kőműves, Csonka Vincze pék, Tószegi Imre kályhás, Csányi Sándor italmérö, Kapovits Mihály paprikakikésztiő, Teleky János háztulajd., ördög József italmérő, Bárkányi István tőid-, háztulajd Kusz Istvám föld- és háztulajdonos. A szegedi L szánra adófeiszólamlási bizottság szeptember S8-An reggel 8 órakor a következő fellebbezéseket tárgyalja (Pénzügyigazgatsóság, IL emelet 54.): Csonka Mihály sütő, ótott Korács Lajos sütő, Hernyák Imre sütő, Gera János kőműves, Stolcz Dezső sütő, Gera József sütő, Darázs János sütő, Szögi Sándor sütő, özv. Haraszty Gézáné festékkereskedő,, Danner Mihály füszerkereskedő, Danner Péter Fia füszerkereskedő, ifj. Danner János cégtag, Danner Sándor cégtag, 14 Danner János oégtag, Peternelly József füszerkereskedő, Speihert János gyűmölcskereskedő, Wetter Béla kézmüáru kereskedő. Faragó Lajos piaci árus, Rakovinszki Zsuzsánna piaci árus, Hernádi Jánosné piaci árus, Szántó és Megyeri rövidáru kereskedő, özv. Nagy Lajosné szatócs, özv. Németh Miklósné szatócs, Kovács Mária szatócs, Kelemen Imre szatócs, Nagy Istvánné szatócs, ökrös Mihály temetkezési vállaik. CSEREPKALYHAK olcsón LANDESBERGNÉL u. tO. ÍO—68.