Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)

1935-09-22 / 214. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Teleioiu KladóhlTi te faorlrodai Telefoni 13-Ott.. Nysmdat Ldw IV. Telefoni 13-Oo. . TAvlratl ^tVfisárnap, 1935 szeptember 22. Ara ÍO fillér XI. évfolyam, 211 sz. BLOBWTÉSi Havonta helyben 3.20, Hdékon ét Bndape«len 3.00, kUUOidOn • tO pengd. — Egyes uAm Ara hélkUz. nap 10. voaAr- «• Ünnepnap 1® EUJL. MlrdolMek lei-vétele taitla uerinl. Megfelentlc héttő Kivételével nanoila reggel. Véres verseny Hogy egy öt Hegből áUő bizottság nem tudja a világot megmenteni a háború rémétől, azt még megértjük, de amire az öttagú bizottságnak nincs ereje, miért nem vállalja és végzi azt öthatalom? Az ember, akit az események és a „korszellem" elszoktatnak a gondolkodástól, aki tárgya lett annak a történelemnek, aiminek valamikor a szereplője volt, — tragikus, szeletvető és vihart arató szereplője, de szerepet játszott mégis nem tud eligazodni a látottak és hallottak felett: mi az, amiben a világ urai nem tudnak megegyezni? Azt látjuk, hogy sivatagost gyűjteni senki sem akar, de azt nem tudjuk, hogy nem akarnak-e aranybányákat és petróleumforrásokat? Azt látjuk, hogy nem tudnak megegyezni sem a koncessziók, sem a koncok felett, de nem látjuk, hogy ha 9 rabszolgakereskedésnek akarnak véget vetni, mi fontossága van annak, hogy a petróleumvidékeken ki kapott zárkutatmányi jogot Azt halljuk, hogy a humanizmus számára akarják meghódítani ezt a sötét földet, da nem tudjuk, hogy a humanizmusnak mi köze van a bányák bérleti jogához. Valami szörnyű kakofónia zavarja meg a jelszavaknak azt a zengő harmóniáját, ami ennek a fekete háborúnak céljait lengi be. S kezdünk bizonytalanok lenni abban, hogy az olajforrások birtoka kevésbé fontos, mint a rabszolgaság felszabadítása s hogy a háborn humanisztikus céljai meg tudnak mérkőzni a háború merkantil feladataival. Főkönyvek tételeit nem szoktak görögtüzzel kivilágítani s háborúba induló katonaság előtt nem petróleumos rongyot, de a dicsőség tömjénjét szokták meggyújtani. Husz évvel ezelőtt is azt irták zászlójukra s azt hirdették a világnyilvánosság tribünjein az ellenünk küzdő hatalmak, hogy a háború ellen harcolnak, ezt az egy harcot még végig kell harcolniok, hogy soha többet háború ne rémíthesse az emberiséget. Amint látjuk, a világháború ezt a feladatát is éppen olyan sikerrel oldotta meg, mint a népkisebbségek felszabadítását, mint az erőszakos uralmak megdöntését s mint a wilsoni gondolatok megvalósítását. Ma megint „halál kaszál gazos kertünknek alján", ma megint egy világháború véres kontúrjai rajzolódnak fel a fekete égre. A világháború semmit nem valósított meg vallott és vállalt feladatai közül, csak rabolt. Életeket, területeket, javakat, — a nemzedékek végeláthatatlanul hosszú sorának életét szerensétlenittette el. S azt gondolják most, hogy ez a háború meg tudja majd valósítani céljait? Karddal, fegyverrel, vérrel és erőszakkal meg lehet testesíteni a gondolt és kimondott, a hirdetett és eltitkolt terveket ? A háború — vis major. Fel tudjuk idézni, de véget vetni nem tudunk neki s nem tudjuk azok között a korlátok között tartani, amelyeket a magunk érdekei jelölnek ki. Ahogy a szerbiai hadüzenetből világháború lett, éppúgy válhatik világháborúvá az a rendészeti intézkedés, amit az olasz hadsereg kíván Abesszínia földjén végrehajtani. Hogy a Népszövetség a maga programjából semmit sem tudott végrehajtani, abba még bele tudnánk nyugodni. Elvégre a leszerelés kérdése, a nemzetközi döntőbíróság kötelezővé tétele s mindaz az intézmény, amivel fegyveres hatalmak az örök békét meg tudják közeliteni, nem egyetlen nemzedék munkabírását és önzetlenségét kivánják meg még akkor sem, amikor a világháború tanulságai állnak mögötte. De ha a világbéke érdekében a genfi palota felépítésén kivül nem is járult semmivel, legalább a háborút tudná megakadályozni. Ha az európai kultura véget akar vetni az afrikai rabszolgaságnak, a humanizmusnak ezt az ünnepi munkáját miért nem tudják elvégezni a Népszövetségben társult hatalmak? De ha az afrikai bányák kincsei izgatják a munkaalkalmakra és nyersanyagra éhes hatalmakat, a Népszövetségben társult hatalmak erkölcsi ereje, a jog nemzetközi tisztelete, az erkölcs uralma, a nemzetek felett szervezett hatalom tekintélye azt sem képes megakadályozni, hogy aranyrögökért és petróleumos hordókért ne vigyék újra vágóhidra azokat, akik egy világháború vérviharán már átvészeltek. A fehér foszfor, a lepra, az Spium pusztításaival szemben nemzetközi szerződésekkel védekeztünk. Nem kellene-e a petróleum ingerlő birtokával szemben ís -nemzetközi megállapodásokkal védekezni? Nem kellene-e nemzetközi vagyonná tenni mindenit, ami véres vetélkedések tárgya lehet s amit többre becsülünk, minit a másokéletét és halálát? Nem kellene-e mindent kirekeszteni a versenyből, olajat, aranyat, földet, szénbányát, amikért eddig kalózzászlók alatt vérzett az emberiség, hogy minden nyereségvágytól és profií szomjúságtól mentesen csak azokért az ideálokért tudjanak harcolni, amiket az olajforrásokért és szénbányákért vtivott küzdelmeikben irtak jelszóként zászlóikra, mint amilyenek voltak és maradtak a rab népek felszabadítása, a rabszolgaság megszüntetése, az erőszak uralmának megdöntése, a jog és erkölcs uralmának helvreáüitása s kiengesztelése az erőszaktétellel megcsúfolt történelmi igazságnak. Az olasz minisztertanács elutasította a genfi javaslatokat, de további tárgyalás lehetséges Genfben bíznak az n)abb közvetítés lehetőségében — Valamivel enyhüli a háborús feszültség A szombati nap folyamán döntő tanácskozások folytak Párisban és Rómában. A francia államtanácson maga az államfő elnökölt, a római minisztertanácson Mussolini. A két minisztertanács eredménye felé fordult szombaton az európai nyilvánosság figyelme. , A Times szombati számában azt irta, hogy elhárították az utolsó akadályt is, amely útjában volt annak, hogy Franciaország és Anglia teljes mértékben együttműködjön az olasz—abesszin viszály ügyében. A Daily Mail szerint a francia kormány utasi* totta londoni nagykövetét, közölje az angol kuk ügyi hivatallal, hogy a francia politika két legw fontosabb irányelve a kővetkező: Franciaország* nak az a kívánsága, hogy fentartsa a békél egész Európában. Az a kívánsága, hogy ecéJből a le* hetö legszorosabban együttműködjék Angliátfák Laval állítólag táviratilag figyelmeztette MUN solinit, hogy kimerítette a közvetítés összes tehetőségeit és hogy az ötös bizottság javaslatán: nem lehet tulmemní és ha az ügy válságosra fordulj Franciaország kitart Anglia mellett. Róma Róma, szeptember 21. Az olasz minisztertanács szombaton délelőtt ujabb ülésre ült össze, hogy megvitassa az általános politikai helyzetet. A minisztertanácson Mussolini részletes jelentést tett a katonai és politikai helyzettel kapcsolatban' az utóbbi napok eseményeiről. A minisztertanács ezután részletesen meghallgatta Madariagának, az ötös bizottság elnökének jelentését az olasz— abesszin viszályról. A minisztertanács tudomásul vette a bizottság jelentésének tartalmát és azt részletes figyelmességgel megvizsgálta. A minisztertanács tekintetbe vette és értékelte ugyan az ötösbizottság fáradozásait a kérdés megoldására, de megállapította, hogy a bizottság javaslata teljes egészében elfogadhatatlan, mertnemnyujtsemmiminimális alapot a végleges rendezésre oly módon, hogy Olaszország életfontosságú jogait és érdekeire ténylegesen és végleg tekintettel lenne. A minisztertanács délben egy órakor fejezte be tanácskozásait. Szeptember 24-ére ujabb minisztertanácsi ülést tűztek ki, hogy figyelemmel kisérhessék az eseményéket és folytassák óz adminisztrációs kérdések megvitatását. További tárgyalás lehetséges Páris, szeptember 21. Az Havas Iroda tudósítója jelenti Rómából: Az ötös bizottság javaslatainak elutasítása mély benyomást keltett. Mussolini tegnap Chambrun francia nagykövettel és Suvich külügyi államtitkárral, majd a római angol és japán nagykövettel tárgyalt. A minisztertanács tehát a tényállás teljes ismeretében hozta meg döntését. A határozat szövegezése határozott u^yan, de nem