Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)
1935-09-19 / 211. szám
T?>35 szeptember 19; DELMAGYARORSZaG — Bágyalt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél reggel éhgyomorra egy pohár természetes „Ferenc József" keserüviz a bélmozgást csakhamar megélénkíti, az emésztócsatornában összegyűlt salakot kiűriti, a vérkeringést szabaddá teszi és a gondolkodó- és munkaképességet emeli. Beható kórházi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József viz gyomorsavas szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszonyoknál is rendkívül jótékony hatást fejt ki. — Az izraelita hitközség felkéri tagjait, hogy lmagzékeiket legkésőbb vasárnapig okvetlenül váltsák ki. A főünnepi istentiszteletkre csak jeggyel lehet belépni. — A 73 éves kerekedeimi ügynök haláloe luminálmérgezése. Tegnap délelőtt — mint jelentette a Délmagyarország —, beszállították a kőzkórházba Lfiwinger Fülöp 73 eszten;7os kereskedelmi ügynököt a Kálvária-ucca 30. szám alatti lakásáról. Löwinger Fülöp hétfőn este nagyobb mennyiségű luminált és morfiumot vett be és lefeküdt. Hozzátartozói csak reggelre kelve vették észre a dolgot, amikor az öregúr nem kelt fel, hiába keltegették, eszméletlenül feküdt az ágyában. A kórházbai) ápolás alá vették, de látszott', hogy az életnek megmenteni nem lehet. A méreg az éjszaka folyamán felszívódott szervezetébe. A kórházban egy pillanatra sem tért magához és igy kihallgatni sem sikerült. Megállapította a rendőrség, hogy Löwinger Fülöp öngyilkossági szándékból vette be a mérgeket. Löwinger Fülöp szerdán ha jnalban anélkül, hogy magához tert volna, meghalt. * Dr. Pajor szanatórinm és vizgyógylntézet Budapest VIII. Vas-ucca 17„ szanatóriumi és kórházi osztályokkal napi 8 pengőtől Az ujrheumaosztályon pöstyént tszappaknlások. Fizlkotherapia Zander. Orthopád gyógytermek. Rádtumkezelés. Enteroeleaner (bélfürdők) Bentlakó és bejáró betegek kezelése. Szívbetegek vizsgálatára Elektrokardigraph: kezelésére speciális gyógymódok. Szénsavas és oxygénfürdők. Legmodernebb asthma kezelés. Anyagoserevlzsgálat. A sebészett osztály látványo»ságszámbamen8 mütőtermeiben kozmetikai plasztikai operációk is végeztetnek: emlőplasztíka. orrkorrecMŐ. arcmegfiatalitás. ránceltfintetés. stb Urológiai osztály Szfllö osztályon 10 napos legmérsék eltebb átalányárak. Tájékoztatás* nyújt: Temesváry József gyógyszerész (tel.: 13-91). Makón Szöllflssv Jenő evócrvsrerész (tel: 2-**1) •! II Mlljll I I l m W— PIPI———— KdeUó HAL! élő tiszai halak, fi: állandóan, petiteken vágott harcsa, vagon ponty sre Minden fajtaponty, harcsa, stb. nasrv mennyiségben rűlnek eladásra ammnW.KKW J>m T^DCII halállal! r.-t. halcsarnokaiban, Széchenyi-téren, « niirM^ jy * (Baresay patika helyén) Rudolf-téren, a vámház mdUtt Hatcsarnokunkat egész nap nyitva tartjuk. A budapesti rádió műsora C»U«Brt«lc, szeptember 19 BUDAPEST I. 8.45: Torna. Utána hangiémezek. 10: Hirek. 10.20: Felolvasás. 11.10: Nemzetközi vizjeüztiszolgálat. 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjeten tés. 12.05: Radics Lajos cigányzenekara. 1230: Hirek. 13.20: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 13.30: Szendy Ilona és Kerényi György énekel zongorakísérettel. 14.40: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16.10: Delitündér — Délibáb. Borom issza Tibor előadása. 16-45: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. 17: Haíak és halászat. Fischer Frigyes miniszteri tanácsos előadása. 17.30: Adler Tibor és Fejér György kétzongorás jazz műsora. 18.10: A rádió tárgysors játék húzása. 1915: Zenés részletek a „Pajkos hercegnő" & filmből. 19.45: Félreismert állatok. Gaál István dr. előadása. Hanglemezek. 21.20: Hirek, ügetőversenyeredmények. 21.40: Kamarazene. 22.10: Időjárásjelentés. 22.40: Ottlik György dr. angolnyelvü előadása. 23: Pertis Jenő és cigányzenekara muzsikái. 0.05: Hírek. BUDAPEST II. 17.35: A hírverés lélektiana v talffy Vilmos előadáusa a reklámról. 18.05: Angyal Árpád—Reisz Pál szaíon és jazz zenekarának műsora. 18.40: Bura Sándor és cigányzenekara. 19.05: Veszélyben van-e Európa? Moravek Endre dr. előadása. 19.35: Hanglemezek. 20.40: Hirek. Érdekes műsorszámod: DROITWICH. 20.45: Angol szerzők kBnynjrfi zenéje baritondalokkaL RADIO PARIS. 20.48: Rédiózenekar Passani zongoraművésszel. FRANKFURT. 23.35: Rcger Ismeretlen zongoramüveiből. Sslnffáx és Míivésxe:t A szegedi színtársulat Győrött. A szegedi színtársulat győri állomáshelyéin nagy sikerrel folytatja nyári szereplését- Szerdán este Patkós Irma lépett fel a ..Pacsirtában", csütörtöktől kezdve az »»Akti mer. az nyer" cimü operett van műsoron- A hét végén mutatja be a társulat a ..Történnek még csodák" cimü Ábrahám-operettet- A jövő héten a Bethlentéri színház darabja, a >.Katz bácsi" kerül színre- A társulat valószínűleg a hónap végén fejezi be győri szereplésétFiatal zongorista sikeres vizsgája a Zeneakadémián. Nagy sikerrel, kitűnő eredménnyel tette le a kis Sebők Gyuri, dr. Sebők Vilmos ügyvéd fia a zongonatanszakbóí első akadémiai vizsgáját a Zeneművészeti Főiskolán. Ebben az évben a gyermekmüvész volt az akadémia legfiatalabb vizsgázója és Stefániái Imre akadémiai tanár szerint feltétlenül a művészi pályára van predesztinálva. A makói színházban Korcsmáros Nándor színpadi munkája — amelyben Kiss József Simon Judit-ját dolgozta fel —, került tegnap este szinre. A meglehetősen nehéz feladatot, amit ez a dramatizált ballada a színészekre ró, a Radó-társulat tagjai elismerésreméltóan oldották meg. Az első felvonás vontatottaága után a cselekmény gyorsabb pergésével a színészek munkája is lendületet nyert Szokolay Eta és Losonczy Dénes kitűnő alakítása körül az együttes vaíóban jó munkát végzett. — Csütörtökön „Egy asszony, akinek múltja van" kerül szinre — csak felnőtteknek Giuseppina Cobelli levele a szegedi szabadtéri játékokról. Jól emlékezetes az egész nyilvánosság előtt, hogy az idei Dóm-téri előadások során az egyik legszebb sikert Giuseppina Ca be Ili, a milanói Scala énekesnője aratta, aki ragyogóan csengő hanggal, drámai tűzzel átszőtt játékával a „Parasztbecsület" Santuzzá-ját alakította. A szegedi játékok sok tizezernyi közönsége Giuseppina Cobelliben a íegelső európai klasszisba tartozó kiváló énekesnőt ismert meg, aki ugy játékával, hangjával és egyéniségével őszinte meleg sikert aratett. A milanói Scala művésznője Szegedről Genovába utazott, ahonnan most Szőke Mihályhoz, a városi muzeum könyvtárosához intézett levelében igen meleg sorokban és őszinte hangon emlékezik meg a szegedi eseményekről. Giuseppina Cobelli levele a következő: „Kedves Szőke, őszinte szívvel köszönöm kedves szívességét, hogy volt olyan szives és elküldte nekem a rólam szóló méltatás fordítását. A cikk annyira elismerő hangú, hogy meg kell önt kérnem, mondjon nevemben szívből jövő, nagyon meleg és nagyon hálás köszönetet Lengyei Vilmának. Nagyon gyakran szállok vissza gondolatban még innen ls, ahol Itália ragyogó ege mosolyog rám és ahol ennek az én Imádott országomnak ezer bája vesz körül, az önök szépséges magyar földjére és a szegedi művészi előadásokra, amelv** oly élénk olyan lelcmelő érzésű emléket bagyt-tk b"nnem. A nagyszerű szegedi Dóm-tér, ame?y felett hatalmas méreteivel uralkodik fenséges "templomuk és a közönség, mely S^ntuzzám m;gelevenité?e közben együttélt és együttégett vel^m lé'eVbon e keserű szenvedély tolmácsolásakor, ennek a hatalmas tömegnek a lelki összekapcsolódd sa — és én ezt a lelki együttérzést megszázszorozódva éreztem —, mindezek olyan benyomások, íme'vek nem törlődnek ki egykönnyen az emberi lélekből, fis különösem nem az olvam lélekből, amely művészetének oly sokat, oly felbecsülhe'et?en értékeket köszönhet! Annyi" lelki gazdagodás ér' a Művészet világának utjain, bár változatosak és nagyon hosszúak voltak ezek az utak! Végtelen szeretetre méltóságuknak és lovagias szolgálatkészségüknek emléke sem homályosul el emlékezetemben- Mindezek a vonások a magyar népnek erősen a mtittban gvökerező, nagyon szép tulajdonságai önnek személyesen is és különösen ls. szívbeli köszönetemet küldöm. Legyen olyan kedves, Juttasson emlékezetébe annak a sok-sok jó emberemnek, akiket oly szerencsés voltam, hogv megismerhettem Szegeden. Szives. hálás köszöntéssel-- Giuseppina Cobelli." Budapesti értéktőzsde zárlat. Egyenetlen irányzattal nyitott a mai tőzsde. A Kőszén, Ganz és Trust résívényeiben az első kötések magasabbak voltak a tegnapinál'. A Bauxit, Urikányi, Fegyver és Magyar Cukor részvényekben pedig gyengébb árakon kötöttek. Fegyver részvényben ma igen élémk üzlet mellett fokozott árukínálat volt s a nagymennyiségű áru alig talált felvevőre. E részvényekben a forgalmat a túlzott kinálat miatt zárlatig fel is függesztették. Gyengébb külfőídi tőzsdejelentésekre, különösen a Fegyver árhanyatlása érdemel említést, ami a tőzsdeidő későbbi folyamán a piac egész területén kedvetlenséget idézett elő, ugy, hogy legtöbb részvénynéí megerősödött az árukínálat s ennek megfelelően az árfolyamok lemorzsolódtak és a tőzsde lanyha irányzattal zárt. A Fegyver árfolyamvesztesége több, mint 15 százalék. Magyar Nemzeti Bank 175.25, Kőszén 303 Ganz 24.6, Izzó 198, Szegedi kender 30. Irányzót lanyha. Zürichi deviza zárlat. Páris 20.31 fél, London 1521 háromnegyed, Newyork 308 háromnyolcad, Brüs?zel 52.05, Milánó 25.14, Madrid 42.07 Tél. Amszterdam 208, Berlin 12390, Schilling 57.35, Prága 1275 fél, Varsó 57.92 fél, Belgrád 7.00. Athén 290. Bukarest 2 50 Magyar Nemzeti Bank hivatalos árfolyamai: Angol font 16.65—16.95, dán kor. 74.35—75.15, belga 56.90-57.50, cseh korona 14.15-14.35, dinár 7.807.90, svéd kor. 86.10-87.00. dollár 337.30-341.30, kandai dollár 330.00—340.00, francia frank 22.38 22.50- hollandi forint 228.90-230.90, lengyel zloty 63 85-64.45, lei 2.90-3.10, leva 4.00-4.15, lira 29.90—30.25, német márka 136.00—137.60, norvég I korona 84.00—84 90, oszlrák schilling 80.00—80.7o, svájci frank 110.70—111.65. Budapesti terménytőzsde hivatalos árjegyzései; Buza tiszai 77 kg-os 15.65—15.95, 78 kg-os 15.80— 1610, 79 kg-os 15.95—16.25, 80 kg-os 16.10-16.35, felsőtiszai 77 kg-os 15.25-15.50, 78 kg-os 154015.65. 79 kg-os 15.55—15.80, 80 kg-os 15.65-15 90, dunatiszai, fejérmegyei, dunántúli 77 kg-os 15.15— 15-35, 78 kg-os 15.30-15.50, 79 kg-os 15.45—15.65, 80 kg-os 15.60-15.75, Pestvidéki rozs 14.10—14.20, egyéb 14.10—14.30, sörárpa I. 18.00—19.00, takarmányárpa I. 16.00—16.40, zab I. 16.70—16.80. tengeri szeptemberi 15.85—16.00. Csikágói terménytőzsde zárlat. Buza lanyha. Szept. 97 (98 egynyolcad), ded. 98 háromnyolcad— egynegyed (93.75—ötnyolcad), máj. 99.25—egvnyoícad (100.5—háromnyolcad). Tengeri egyenetlen. Szept. 81.5 (80 háromnyolcad), dec. 58.5 (57.75), máj. 58 háromnyolcad (59 háromnyolcad). Zab lanyha Szept. 28.25 (28.75), dec. 28. egynyolcad (28.75). májusra 29.75 (30.5). Rozs lanyha. Szept. 47 (48.5), dec. 48.25 C49.5—ötnyolcad), dec. 48.25 (48), máj. 50.25 (51 háromnyolcad)'. PARTIÁRU üzletet nyitottam Tisza Lajos-körat 46 sz alatt (Gindele-palota). Női és férfi szövetek, maradékok, barchettek, vásznak, zefirek, stb. rendkívül olcsón. FEIN LÁSZLÓ, VwwmyámKC*. nm?f!pes ioazolua*, öiaHinazoluanylia fénykéocket legolcsóbban ClklAMVI lényképéíz kéizlt, Kan* «WJl H VH I I Tíl szemben. 14 Vigyázat! mmmw nincs mir a Református palotában, hanem a Kossuth Laios suglrut 18. alatt létezik. Telefon : 20-72. W