Délmagyarország, 1935. szeptember (11. évfolyam, 196-220. szám)

1935-09-15 / 208. szám

IO DÉL-MAGYARORSZÁG 1595 szeptemSer 13: Iskolai idényre Intézeti fehérnemSek és harisnyák minden minőségben legolcsóbban roimh Testvéreknél évfolyamára és Savoyai Eugén hercegnek egy németnyelvű életrajzára. Hogy ez a Savoyai Eugén életrajz miként került a nagybátyám házába, ma sem tudom megmagyarázni. Felfedeztem ellenben, hogy a kántornak, aki különböző segélyezési ügyekben szokott jelentkezni a nagybátyámnál, megvan a Vasárnapi Újság néhány régi évfolyama és Méhner Vilmos nagy naptára. Ettől fogva gyakori látogatója voltam a kántor-iskolamester pipafüstös lakásának. Az igazi kőnyv-tragédia ott robbant kl, hogy az egyik nyáron, mikor a nagybátyáméknál voltam, az öreg urnák valamelyik vállalatának finanszírozása ügyében ki kellett utazni Németországba. Mindössze négy vagy öt napig volt távol és legnagyobb meglepetésre egy könyvvel tért vissza. Igaz, hogy a könyv nem volt igazi könyv, hanem inkább képgyűjtemény. A németek akkoriban szállották meg Kiaocsaut és valamelyik lipcsei könyvkiadó egy képgyűjteményt tett közzé, Schautung und Deutsc h-C h i n a cimmel. A szöveget a képek alatt egy-két sor magyarázat képviselve. Nyilvánvaló, hogy a kötet nem olvasmánynak volt szánva, hanem szobadísznek valamelyik dohányzó-asztalra. Nekem ez is mindegy volt. A betüéhséges hetek után mint vércse a fiatal ürgére, csaptam rá a szokatlan kincsre. Ezen a napon Uff hiába várta a szokott vadászati kirándulást. Hason feküdtem a széles kereveten és szinte nyeltem a kéletázsiai képeket, a kínai pagodákat, Buddha szobrokat, útépítésen dolgozó kinai munkásokat, kikötőben horgonyzó hadibajókat, furcsa vitorláju kinai dzson kákát. Egyszerre megjelent a nagybátyám. Körülnézett a szobában és nem látta adisztárgyat a helyén. Harsogó hangon rendelkezett: Vegyétek el a gyerektől a könyvet!... Tizenkét márkálja kerültl Az öregúr, akinél nem telt el hét, hogy huszonöt-harminc vendéget rte hivótt volna meg magához s aki természetesnek találta, hogy drága játékokat, biciklit és miegymást vegyen a rokon gyerekeknek, elborzadt a gondolatra, hogy valamelyik gyerek egy tizenkét márkás könyvben mefrjen lapozgatni. Ma, mióta már nagyon sokféle emberrel kerültem össze az életben, talán meg tudom éteni, de akkori gyerekfejemmel azt a szörnyű sértést, amit a könyvvel szemben és velem széniben elkövetett, nem tudtam megbocsájtani. Alapjában véve jó ember volt, csak idegenül állt sok mindennel szemben, ami ntás típusú emberek számára az életet széppé, becsessé és értékessé teszi. Lehet, hogy ennék a kis epizódnak nagy része volt abban, hogy nem követtem a példáját ' és nem mentem g y a kor lati pályára. 1 Egyebekben meleg üdvözletemet küldöm az oceánon át Tom Melcndynck, az ón kis amerikai rokonomnak. RÓKUSI KflLíPSZflLON Ko*su»h la'os suoárut 21. I ii OSZI mode'ika apók magérkezt**! örlAsi választék, hihetetlen olcsó érak. Női és férfi kalapalakitás p :.59 MORA FERENC Irta HERKE MIHÁLY Az elmúlt szegedi világ emlékezetes alakjairól, a régi társadalmi és közélet színfoltjairól Herke Mihály „Szegedi fotográfiák" rímen cikksorozatot Irt a „Szegedi üj Nemzedék'-ben. Az iró a cikksorozatnak azt a részét, amely Szeged nagy Írójáról Móra Ferencről szól, a Délmagyarországhoz juttatta el közlés végett. A cikket az alábbiakban adjuk; KAt város szállt érte pörbe, harcra az apaságért. Egyik a bölcső, a másik a koporsó jogán. Fél egyháza szülte, ringatta, Szeged pedig nevelte... Nevelte magának és a nemzetnek. Hogy tehát az apaság megállapítható legyen, azt gondolom, elsősorban le kell mérni időben azt a távolságot, amely a bölcső és a koporsó közé esik. És i.ieg kell állapítanunk, bogy ebből a távolságból menynyi esik közelebb a bölcsőhöz és mennyi a koporsóhoz? S ekkor már tisztában is vagyunk azzal, hogy a nagynevű, kivételes tollú magyar iró apaság jogán nem Félegyházáé, hanem Szegedé. Mert vethetünk magot a földünkbe, amely csírába hajtja azt; de ha azt a csirába ment migot nem a mi földünk nevelte, nem az hajtotta szárba és növeszté fává, lombossá és naggyá: bölcsőjogán jussot formálhat ahhoz a magvetőkertész, egész jogon azonban azé a fa és annak gyümölcse, aki szeretettel, megértéssel tovább gondozta és nevelte a fát, amig az lombjával, büszke koronájával átfogta, átívelte nem egy városnak, hanem egy egész nemzetnek a — szivét. Ne vitatkozzunk tehát félegytiázi testvérek, hogy kié volt, kié lett és kié marad Móra Ferenc. Hiszen, bár falvakká, városokká százfelé szaggat szét bennünket a tagozottság, azért mindnyájan egy anyának: egy közös hazának vagyunk gyermekei: tehát testvérek vagyunk örömben, búban, bajban ég jussban, akár Félegyháza, akár Szege-d földje szült, nevelt és tart bennünket. Vitatkozás helyett tehát nyujtsunk szeretette? kezet félegyházi testvérek és mondjuk, de ne csak mondjunk, hauem érezzük és higyjük is és tarl. suk is, hogy az az ércesliangu, melegszívű, szép szavú mesemondó Móra Ferenc se nem Félegyhá! záé, se nem Szegedé, hanem a mindnyájunk ijafijából széttörhetlen egésszé csúcsosodó kálváriás, de büszke nemzeté, a mienk: magyaroké! S ti, félegyházi testvérek, tartsátok meg magatoknak emlékül örökidőkre Móra Ferenc virágos bölcsőjét; mi szegediek pedig magunkénak fogjuk vallani időtlenidőkig a sirját. Amely nem maraé kezünktől virágtalan sem apályban, sem aszályban, sem örömök közt, séim pedig magyarátkos nehéz bánatunkban; mert mi szegediek nemcsak szerettük, őenicsak elsirattuk, de emlékünkbe is véstük és ott mindvégig meg is tartjuk Móra Ferencet. Móra Ferenc közöttünk élte le életének kéthnrmadrészét. Munkássága amely lassan fölénk emelte és magasba vitte őt, itt kezdődött és itt végződött be. Tehiát azok az évtizedek, amelyeket közöttünk élt le, hozzánk növesztették, egybeíorrasztották velünk Móra Ferencnek nemcsak a lelkét, de egész életének rfinltját, hírét és nevét is. Az a kijelentés tehát, hogy Móra Ferenc „Szeged fia," nem újonnan kovácsolt knlmárszellemü, de természetszerű fogalmat jelent a mi számunkra. Az a sir tehát, amely az ő féltett hamvait takarja, a mienk. Az is marad mjnden időkig. Azt megbolygatni csak azért, hogy a sir fölött a bölcső joga érvényesüljön, nem engedjük. Mit susognának vájjon a szegedi akácok, a fehér jegenyék, a szellőszárnyán ringó aranykalászok s mit modana a füzespartu szőke Tisza bodros vize, amelyek fölött haj, pillangómódra csapongott naponkint az ő szebb magyar jövőért imádkozó lelke szövögetvén, fonogatván egymásután szebbnél-szebb meséit a piros pipacsról, a kékszemű búzavirágról a ringó buzakalászok aranyos szemeiről, kolompszavával, pásztorfurulyával és a szerelmes bojtár nagy szomorúságával — ha megfosztatnának ők Szentelt Jussuktól: Móra Ferenc virágos sirjélélt A SZEGEDI REDAKCIÓ j Móra Ferenc félegyházai polgári «>üiők gyérj inuké volt. Félegyházán sz&Métt 1879 julius hó 19-én. Bátyja, Pista, két éWel volt nála idősebb Az is költő lett, pályáját miai tanító kezdte, meg. Mint szegedvidéki tanítót 1894-ben megjelént „Földszint" cimü nagy verses kötete révén az « kitüntetés érte, hogy — munkájának elismeréséül és jutalmazásául — az akkori közoktatásügyi miniszter meghívta őt Budapestre az egyik állami polgári iskolához — tanárnak. Ferenc 1897-ben tett gimnáziumi érettségit 1897től 1901-ig a budapesti egyetemen volt bölcsészhallgató. Ott tette le a tanárt alapvizsgát földrajzból, természetrajzból és magyar nyelvből 1901-ben. F.kkor lett tanársegéd a felsőlövői ágostai gimnáziumnál. Tanév végévé? azonban lejött Szegedre és itt beállt a szegedi redakcióba. Itt kezdődött Móra Ferencnek irói munkássága. Itt látta és hallotta a nagyokat... S dolgozván, megismerkedett azokkal. S melléjük állván, sütkérezett azok fényében és melegében. Ks az a fény és melegség áttörte, átjárta és átitatta az ő szivét fe. Látta a nagy palócot; hallotta zengeni Pósa Lajos lantját; élvezte boldogan Gárdonyi örökizfl humorát. S mindezek belé Ízesítették a köMszetet, a mesemondást, az írás megszentelt erejét. Munkái egy-kettőre tért hódítottak maguknak Szeged határain tul is. Mert az ő Írásai magyarosak, zamatosak. Hangjuk, szavuk fülbemászó. Nyelvezete zengzetes és csilingelő, mint az ezüstcsengő szava. Amit mond, szépen és magyarul mondja. Szavaiban nem a virágosat, hanem a találót és az igazi értelműt keresi. Aki olvassa Írásait, az nemcsak élvezi, mert könnyen megérti, de nagyon meg is szereti. A népnek igyekszik írni a nép nyelvén. S ez — tekintve a mai idegenes törekvéseket, irói szokásokat, a témának és tárgynak idegeket romboló kidolgozási módját és stílusát — Móra Ferenc Írásainak kétszeres érdeme és értéke! ö nem akar idegeket rombolni, ő szórakoztatni és élvezetet akar szerezni az olvasónak. Olyan mesét mond, amely a lélekben olyan nyomot hagy, mint a harmat a szomjas virágon: üdit, felfrissít és jóleső érzéssel tölt el. Az 6 témája a természet, s tárgyal, alakjai a természet szülöttei, gyermekei. Mindaz, ami szép, egyszerű, de megkapó, mint a ringó búzatábla, a piros pipacs bimófakadása, a pacsirta éneke, a hazatérő nyáj kolompszava, a szerelmet síró hirulyaszö, szóval mindaz, amit a minden mocsoktól mentes természet az Isten szabadege alá létrehözett és élni hagy azért, hogy gyönyörködjünk azokban, ha lelkiekben és testiekben hozzánk illően akarjuk < ivezní az irást. Amely irás nem irás, ha az nero lélek gyönyörűségére való. A WtTZEUM Móra Ferenc 1901-ben Szeged város szolgálatába lépett a városi muzeumhoz, mint szjtfdijnok It' talált aztán Móra Ferenc a valóba a neki való munkakörre. Mert amint látjuk, kivételes tudása, szorgalma és munkássága jutalmául 11fc)4 ben » 39016 sz. tanácsi határozattal Szegei város hatósága könyvtámokká léptette elő a Somogyi könyviárhoz. Másfélévtizedes kitartó nagy szorgalma, szakértelme és ernyedetlen munkássága fejében 1917 julius 13-én mnzenml és könyvtárigazgatónak nevezte ki Szeged város hatósága Ebben a munkakörben élte le Móra Ferenc életének, tudásának és munkabírásának legszebb é* Ifggyümölcstermőbb éveit. Mígnem 1984-ben egész váratlanul, férfikorának legszebb szakában, mindenidőkre kiható munkássága közben, sikereinek zenitjén elragadta tőlünk örökre a halál. Csodálatos ime, hogy egy röghöz kötött csalid, akinek nem volt itt más élethivatása, mint é.íni. * élvén túrnia a vérre! és verejtékkel öntözött magyar rögöket, hogy abból izzadja ki munkájának szűkös gyümölcsét a mindennapi betevő falatot: nem a földnek, hanem a felsőbbrendűségnek nevelte mind a két fiúgyermekét. Látom ebben a magyar rögöknek, a magyar porszemeknek is azt a teremtő erejét és hatalmát, amellyel a magyar föld nemcsak az ekeszarvához tud szülni ét nevelni fiakat, de tud a léleknek és szellemnek Is nagyokat, hősöket és óriásokat ia. (Folytatjuk.) Takaréktűzhely f^X^ÍC^ •Va átalakítom ólcsén, felelősség mellett. Bero tUshelylakatea, Attila ucca 6.