Délmagyarország, 1935. augusztus (11. évfolyam, 171-195. szám)

1935-08-17 / 184. szám

1935 augusztus 17. DÉLMAGYARORSZÁG 9 Sport Szezonnyitó mérkőzés - levonulással Szeged FC—Galata Saray 4:3 (5:0) Hivatalos szezonnyitás volt Újszegeden a Csütörtök! ünnepen. Ebből az alkalomból kül­földi ellennfélről gondosic >dod a SiegM FC a közönségnek, amely nagyszámban nézte és él­vezte végig a nagyszerű küzdelmet. Mer» szép küzdelem volt csütörtökön a Szeged FC—Gala­ta Saray-meccs. Ha voltak is hibák, ezek min­den bizonnyal a szezonkezdés terhére Írandók. Eredmény: 4:3 (3:0) a Szeged FC javára. A szép és fair küzdelemnek azonban kis szépség­hibája van: a Szeged FC a negyedik gólt akkor rusta 1 l-esből, amikor ellenfele — nem volt a pálván. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem reálisan alakult az eredmény, mert a büntető­rúgást a 44. pereben, de feltétlenül helyesen itélte meg Dézsy játékvezető. Viszont azt is meg kell érteni, ha a törökök igyekeztek az Ítélet ellen tiltakozni, hiszen a 3:3-as eredmény 3:0 után nagyon hizelgő volt a számukra. Levonul­tak, közben berúgták a 11-est. vissza jöttek, ekkor azonban már letelt az idő. Ez a kis szép­séghiba szerencsére csak az utolsó percben jött és igy a közönség zavartalanul figyelhette a játékot, amelyet félidők szerint lehet felosz­tani és elhirálni. Az el: ő félidőben a Szeged FC, a másodikban a Galata Sarav volt jobb és csak a törökök letörése után került ismét front­ba a szegedi csapat, amelyről meg lehet álla­pítani, hogv elkönnyelmüsködte a meccset. Az első félidőben, az első perceklől eltekintve, ha­tározottan többet támadott, (ie még látszott, hogy a játékosak nincsenek formában. Ali ez a megállapítás különösen a csatársorra, amely csak helyenkin t tudott veszélyes lenni — Ko­rányi révén. Meggyőződhettek a szeg°di játéko­sok, hogy még nincsen megnverve az .n meccs, sem, amelyen az egyik félnek három gól elő­nye van. Meg lehet állapítani, hogy egy-két futballista kivételével máris elfogadhatóan sze­repeltek a szegedi játékosok. A védelem ellen nem lehet panasz; a Pálinkás—Miklósi—Riesz­trió megfelelő jő munkát végzett. A halfsor­Gyurcsó, Somogyi, Bertók, maidnem kifogástalan volt Gyurcsónak azonban le kell szoknia arról, hogv a rajta esett sérelemért ma­ga vegyen eléstételt. Somogyi viszont fejeljen akkor is, ha közvetlenül mellette ellenfél áll. Ez a formáció volt mégis a csapat legjobb része; kellőképen foglalkoztatta a csatársort, amely­ben azonban csak két teljes értékű harcos voít: Korányi és Berecz. A jobbszélső azon­han felülmulta a balszélső teljesitményet. A belső triónak: Bognár, Vastag, Mol­nár az volt a hibája, hogv mindegyik togja egyedül igyekezett futballozni. Különösen Bog­nár és Vastag tartotta sokáig magánál a lab­dat ami ezúttal is az eredményesség rovására ment. Uj futballista debütált ezen a meccsen a Sze­f ed_FC színeiben: Molnár. Az uj balössze­ötő tehetséges játékos, van érzéke az összjá­ték iránt de idő kell ahhoz, hogy beleilleszked­jen az együttesbe. A közönség lelkes ünneplésben részesítette a vendégcsapatot, amely szimpatikus magatartá­sával rá is szolgált erre a megbecsülésre, vi­szont helyteleníteni kell egyes csoportoknak a Szeged-FC-vel szemben tanúsított viselkedését Sportszerű dolog, ha az ellenfelet megbecsül­jük és ünnepeljük, de saját csapatunk ellen fordulni nem éppen tartozik a legszi-bb látvá­nyok közé. Abban a pillanatban, amikor a Sze­ged FC visszaesett és nem tudta azt produkál­ni, amit vártak tőle, egyes csoportok ellene for­dultak. Dézsy Ferenc játékvezető sípjelére igy kezdték meg a csapatok a játékot: Szeged FC: Pálinkás — Miklósi, Riesz — Gyurcsó, Somogyi, Bertók — Korányi II., Bog­nár, Vastag, Molnár, Berecz. Galata Saray: Nejdet — Husnu, Lutfü •— Kadri, Fahir, Ibrahim — Necdet, Münewer, Halváéi, Seref, Danyal. A 4. percben esett az első szegedi gól: Mik­lósi szabadrúgása a védőkről Korányi elé Pattant, a szélső közeli lövésével szemben tehe­tetlen volt a hosszú tőrök kapus. 1:0. A gól után W a Szeged FC maradt frontban, de a törökök leiutasai igen veszélyesek voltak. A 20 perc­bftü U-esből született meg a Szeged FC máso­dik gólja, mert az üres kapu elé rohanó Bere­czet a szó szoros értelmében lefogták. A bün­tetőrugást Korányi értékesítette. 2:0. A 8$. perc­ben Bognár—Vastag-Korányi-akció eredmé­! nyeként a jobbszélső beállította a félidő ered­I ményét 3:0. i Az első félidőben látottak alapján minden­kit meglepett az az óriási iram, amelyet a tö­rökök diktáltak, a 14. percben született góljuk azonban mégis szerencsésnek mondható. A lab­dát Miklósi rosszul találta el és igy az saját ! felsókapujának éléről vágódott le a földre. A I biró, aki a kapufa közelében állt, habozás nél­I kül "ólt itélt. A Szeged FC azt vitatta, hogy nem volt tul a gólvonalon a földrepattanó lab­da. 3:1. A gól fellelkesíti a törököket; egymás­után vezetik veszélyes támadásaikat a szegedi ! kapu ellen és nem egyszer volt szükség Pálin­i kás bravúros közbelépésére, a második Galata ! Saray-gól, amely a 21. percben jutott a szé­I gedi halóba, mégis az ő hibájából esett; meg | sem kísérelte védeni Halvaci 16-osró! küldött í félmagas lövését. 3:2. A gólra ujabb török gól I következett a 25. percben, szép összjáték után | Necdet révén 3:3. A kiegyenlítés után végre • megemberelte magát a szegedi csapat és fölény­be került. Az elkeseredett védekt^jsben a tö­rökök több faultot vétettek, ez történt az omi­nózus 44. percben is. A kapura törő Korányit a 44. percben F'hir a büntetőterületen belül el­gáncsolta. A törökök tiltakoztak a 11-es ellen, maid a kapitánv rendelkezése értelmében a pá­lyát elhagyták, közben azonban Bognár belőtte a büntetőt. 4:3. A törökök visszaakartak térni, de az idő közben letelt. Dézsy Ferenc jól bíráskodott. A meccs után a törökök öltözőjében igen ide­ges volt a hangulat; V a m i k bej és Johann B a a r igazságtalannak tartották az Ítéletet. Vamik bej igy nyilatkozott: — Mindenkivel szemben állítom, hogy nem volt fault e?ért tehát ném járt volna 11-es az esetért. Szép volt a kuzdeletp, kár, hógy igy fejeződött be. B 5 ek Pál, a Szeged FC főtitkára: Sportsze­rűtlenség elhagyni a pályát, különösen akkor, amikor a biró helyesen itélt. D é z s v Ferenc biró: Két lépésre álltam az esettől, fault volt, amiért 11-es járt. A szabá­lyokat mindenkor szem előtt tartom. A mérkőzést végignézte József Ferenc királyi herceg és felesége Anna királyi her­cegasszony is, akit a Szeged FC részéről V i 1­lányi Ármin elnök fogadott. Mint mondották, csak néhány percre jöttek, de annyira tetszett, nekik a játék, hogy végignézték az egész küz­delmet Futballistáink, aszótok és vizipóttzAink győztek a csü­törtöki főiskolai világbajnok­ságban A főiskolai világbajnoki küzdelmek csütörtö­kön is több magyar sikert hoztak. Magyarország—Anglia 4:1 (3=0) A magyar csapat, amelyben a déli futballis­ták közül Kovács I., dr. Tóth, Baróti, Tóth JI„ Baranyay és Gonda játszott, megédremelt győ­zelmet aratott. A szegediek, különösen dr. Tóth Raranyay és Gonda játszott, megérdemelt győ­Zseiigellér (2), Gonda, Baranyay, illetve Collins lőtték. . J A többi világbajnoki szám magvar eredmé­nye: diszkoszvétés: 3. Józsa 45.99/6. Horváth 12.95 ni. 3x100 méteres vegyes uszóstaféta: 1. Magyarország (Bitskev, Hild. Csik), 1500 m. gyorsúszás: 1. Lengyel 20.53-6 p., 4. Gverkényi 22:17.6, 3. Pleplár 22:27.8 p. Vízipóló: Magyar­ország—Európa válogatott 10:1 (4:1). Pernek játék után győzött a magyar csapat Hal legolcsóbb árjegyzékünk: 10 dkg tea-vaj 10 dkg la trappista sajt 10 dkg la magvar emeiitháli sajt 10 dkg la juh-turó 1 dcl tejfel Központi Tejcsarnok R.-í. tiófctejoflsrsokaibnn fillér 28 22 30 20 10 A Oroszországba hívják a Szened FC-t S t e i n Sándor, a Szeged FC egyik érdemes vezetője, levelet kapott Oroszországból. A leve­let egy volt szegedi sportember irta Moszkvá­ból és közli, hogy az orosz sportszövetség en­gedélyezte a Szeged FC túráját, amennyiben a klub hajlandó Oroszországha menni. Hogy lesz-e a turából valami, az ebben a pillanatban teljesen kétséges, nemcsak azért, mert Orosz­országgal nincs sportnek.zusunk, hanem azért is, ráért nem igen áll terminus rendelkezésre. Eüyhanp válaszfás volt a DLQSz tisztujifó közgyűlésen A szegediek az egyik alelnöki tisztségre — Ígéretet kaptak A l>LASz viharosnak ígérkező közgyűlése váratlanul nyugodt atmoszférában folyt le. ki­sebb izgalom azonban mégis volt. A közgyűlés, amelyen Denk Ferenc elnökölt és amelyen a központ részéről dr. Usetty Béla elnök éi Kenyeres Árpád főtitkár is megjelent, mi­előtt a tisztújítást elvégezte volna, több ügyet intézett el. Igy többek között nem tette magáé­vá dr. G i d ó f a 1 v v Pálnak azt a javaslatát, amely T e 1 e k y Mihály pénztáros tiszteletdi­jának megvonását célozta és elutasította a tag­díjcsökkentés tárgyában benyújtott javaslato­kat is. Mielőtt a tisztikar megválasztására Került volna sor, dr. G i d 6 f a 1 v y Pál tárgyalásokat kezdett Gyarmati Mihállyal, hogy a vezető­séget illetően közös plattformra helyezkedje­nek a szegediek és a vidékiek. A tárgyalások' eredményre vezettek, bár felborulás fenyegette az egész kooperációt, mert a szegediek ragasz­kodtak Nagy Tamás alelnökké való megvá­lasztásához, viszont a vidékiek dr. Uhrin Andrást akarták. Dr. Usetty Béla felszólalása uláa a vidéki álláspont érvényesült amennyi­ben dr. Uhrin András lett az alelnök és a sze­gediek megelégedtek Gidófaivynak azzal az ígéretével, hogy Eyler, a csabai alelnök, Nagy Tamás javára le fog mondani. Az ilyen körül­mények kőzött létrejött megállapodás után a választás egyhangú volt, a szegediek nem igen kaptak megfelelő tisztséget A szegediek szombaton este 8 órakor a KEAC klubhelyiségében ülést tartanak. A német főiskolás futballisták' nem jönnek Szegedre. A Szeged FC va­sárnap a német főiskolai válogatot­tal szeretett volna játszani, ezért meghívta egy barátságos mérkőzésre. Az MFSE nyomban vá­laszolt a Szeged FC invitáló táviratára és kö­zölte, hogy a németek másirányu elfoglaltságuk miatt nem jöhetnek Szegedre. A Szeged FC ve­zetősége ilyenformán más ellenfelet keres csa­patának. Csütörtökön több amatőr l>arátságos mérkő­zés volt Szegeden. SzAK—MTE 4:1 (4:1). biró Vidra, góllövők: Klein TI. (3), Kovács, illetve. Csóti. A máodik félidő 20 percig tartott — Zrmvi-KAC—SzAK II. 4:3 (4:f). biró Farkas, góllövők: Schmutzler (2), Saár, Réti, illetve Gólity I. (2) és Adám. — UTC—SzEATC 3:1 (0:0), biró dr. Gróf, góllövők: Marosán (2). Eb­ner. illetve Szabó I. — MTE ifj—UTC Uj 2* ($:ö), biró Kovács, góllövök: Pinke, Pengő il letve Széli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom