Délmagyarország, 1935. július (11. évfolyam, 145-170. szám)

1935-07-13 / 155. szám

A WfCM»fi7HRnR«íZSn nm i Mi—ni mi mm • n aurait st 19SS futa R Zárt tárgyaláson vallóit Mattyasovszky Kasszí án qyllkosa ítélet: szombaton ni, csak később értesültek. Ha néha megdorgálták Lestit, az igazgató mindig védelmébe vette. Sze­rinte más ok nem lehetett a gyilkosságra, mint ai, hogy Lestl pénzhez akart jutni. Mattyasovszky KassZiánt Horváth Kandid ugy jellemezte, hogy szent ember volt. Sokat tanult, dolgozott és Önzetlenség jellemezte. Teljesen nyilt életet élt; minden megmozdulását ismertük — mondótta a tanu. Ezután dr. Mlnich Károly törvényszéki orvos­Szakértő íntézétt kérdéseket a tanúhoz Mattya­sovszky egészségi állapotára vonatkozólag. Horváth Kandid után két inas, Tóth Kálmán és ttörodth Sándor tett vallomást. Minich Károly törvényszéki orvosszakértő mon­dotta el ezután véleményét Mattyasovszky Kasszián halálának okairól. Megállapította, högy a meggyil­kolt súlyos beteg állapotban halt meg, igen előre­haladott vesebaja volt és a szivén is elváltozások voltak tapasztalhatók. Ez esetbén azonban azok a sérülések okozták a halált, amelyeket a gyilkos ej­tett rajta. Németh Ödön orvosszakértő kijelentette, hogy á körülmények ismereté alapján a zárt tárgyalá­son felmerültek kizártak. A bizonyítási eljárás ez­zel véget ért. Kiss Sándor ügyészségi alelnök tartotta még ez­után vádbeszédét és a legsúlyosabb bünUtét ki­szabását kérit. Léstire, amelyét fiatalkorára tekin­tettél előir a törvény­Utána a védő mondotta el beszédét és irgalmas Ítéletet kért. A tárgyalás folytatását az elnök szombatra ha­lasztotta, amikor Lesti Andor fog élni az utolsó sző jogával és elhangzik az' ítélet Az augusztus 3-iki és 4-iki szabadtéri előadás legyeinek árusítása vasárnap megkezdődik. Jegyek a színház pénztáránál és a Délmagyar­ország kiadóhivatalában kaphatók JegyelŐfegyZések a későbbi előadásokra kizárólag készpénz elleniben A REDŐNY HATKOR LEGÖRDÜL Riport a hatórai zárás pénteki premierjéről A rendőr útját mindenütt a vasredőnvők zaja kiséri. De nem egy helyen már a kulcs It megfordult a redőny zárjában, mire a rendőr odaért. Egv ilyen sietve bezárt rövidárukereskedő mondja: — Akár már 5 órakor bezárhattunk volna. Jó, hogy nem kell már ezután 6 után őrizni ezeket a kihalt üzleteket... Hat óra 10 pere A rendőr a Kárász-uccán halad. Mindössze két üzlet van még nvitva. De a rendőr figyel­meztetésére ezek is ..becsukják a boltot". A premiernek a Belvárosban vége. A vasra­dfcv, mindenütt legördült. Az alkalmazottak nedig boldogan távoznak. Egyik segéd mondja: — Ném tudjuk még, mit hoz nekünk a hat órai zárás. Ha nem engednek el és tovább dol­goztatnak a lehuzott redőnvök mK«ött, akkor rfrncs benne köszönet. Maid méglát luki Megbeszélések a vendég angol és a ma­gyar frontharcosok küziitt Budapestről jelentik: Az angol frontharcos szövetség kiküldöttéi Aswandel ezredes éa Cohen őrnagy pénteken tisztelgő látogatást tettek a magvar frontharcos szövetségben. A vendégeket, akik közül Cohen őrnagyot toló­kftesin hozták, mert Verdunnél mind a két lá­bát elvésztette, gróf Takács-Tolvay Jó­zsef fogadta. Ezután bizalmas eszmecsere volt a két vezetőség között. Kertéit Elemér el­nök a megbeszéléssel kapcsolatban kijelentet-1 te. hogy ez csak előkészítő látogatás volt. A frontharcosok a háborús uszítás ellen küzdés nck. JTatTapcst, Julius 12. Pénteken kezdte tárgyalni a budapesti tőrvényszék Lesti Andor bűnügyét. Lesti — mint ismeretes — bestiáls kegyetlenség­gel meggyilkolta Mattyasovszky Kassziánt, a Szent Benedek rend igazgatóját A vádirat Lesti An­dort előre megfontolt szándékkal elkövetett em­beröléssel és rablással vádolja. A Személyi adatok­ból kitűnt, hogy Lestl Andor 1913 novemberében született, tehát nincsen még 20 éves. A gyilkos ht elnök kérdésére kijelentette, hogy bűnösnek ér­zi magát. Ezwtién az elnök zdrí tárgyalást rendelt el, mert szerinte a vádlott vallomásában előrelátható­lag olyan diszkrét dolgokról fog vallani, amelye­iket nem lehet a nyilvánosság előtt feltárni. Amikor ismét beengedték a tárgyalásra a kö­zönséget Lesti magábaróskadva ült fegyőrei kő­zött és a szemét törölgette. Ezután a tanúkihallgatásokra került sor. Az első tanu Horváth Kandid, a Bencés-rend gond­noka volt. Elmondotta, hogy a gyilkosság napján este az egyik inas jelentette neki, hogy Lesti An­dor eltávozott a2 épületből. Ez meglepő volt, mert engedély nélkül senki sem távozhatott el. Este, vacsorakor feltűnt, hogy az igazgató nem jelent meg. Azt mondták, hogy egyik barátjához ment vendégségbe. Később gyan«S lett a dólóg, keresték Mattyasovszky szobájának a kulcsát de nem talál­ták. Egyik rendtárs megnyugtatott — mondótta a tana —, hogy Kasszián bizonyára valami gyűlé­sen van. Amikor reggel sem jelentkezett áz igaz­gató, felfeszítettük az ajtót és a Szobában véresen, holtan találtuk. A gyilkosra vonatkozólag élőadta, hogy megbíz­hatónak tartotta és előzékeny volt Az igazgató 9ofeasern panaszkodott rá. Arról, hogy Szeret in­(A Délmágyafórszág munkatársától.) Hat óra van. A városháza tornyában kong áz öreg ha­rang. A Kárász-utca képé oiyan, mint más­kor. Ma van a határéi záróra premier jé. Most kell elsőiabétt egy órával előbb lezárulniá a vá­ros ezef, meg ezéi üzletájtájánák ... Se a kereskedőkön, sé & vevőkön, — akiket alig lehet látni —, ném lehet észrevenni a pre mier izgalmát, ami pedig mindén ilyén ese­ménynél elmaradhatatlan szokott lénni... A rendőrségről Hat óra előtt néhány perccel SZánaiZét a város minden részébé elindulták í rwidőrök. hogv ellenőrizzék. Szükség esettén fí gyfciftieZtessék a kereskedőket á záróra bélaifá* sara. Hat óra 1 perc. AÉ uccák képe még mindig nem változott. A v&sredőnVök figVAfttífv állnak, rftittt égy petv* eel élőbb. Hát éra 2 perc. A réndór a Károlyi-utca élé ért. Ezétt a ré­szén már megkezdték á redőnyök léhuzá>át, ami termesztésen nagy robajjal jár. méri a kifütóknáfe á réfidőr láítáfá Iflukbá szállt a bá­torság és sietnek, hogv rendőrt béávátkozásra sóf tté kerüljön. Ahö! jtédig nefft VésZlk kóhió ­Iván áz uj fendet. ott a rendőr hivatalos han­gon beszól: Tessék bezárni! A felszólításnak gyorsán még is van a fo­ganatja. A redőnvbnzó kampós rud fnír kéz­ben is van és szalad lefelé a redőny ... A pércek télnek. Már 5 perccel mult hat óra cs á féfl^oi- á Kiss Dávíd=pálőta éli ért. A VS* fédóftvők püskaropogáMiférÜ zflfe hallatszik, AZ egvik áruház ajtaja élőit *égéd áll. A r*­dónv bárőmnéfcvérlfé^bffi leni Váfi. Még 5 ve­vőt kiszolgálnák rtdaheht, = Xerii 'éhéi kérefti á Vevő! kidobni — utmid* j;i a segéd. De így vóít éz régebben is. Kéüőnjáfő vvvök mindig voltak és lesznek. Kényszernvugdüazásra ítélték a debreceni pol­gármestert, mert igy kívánta a tisztviselői etika Debrecen, julius 12. Vásáry Istvánt, Déb­recéft pólgár mesterét a belügyminiszter kétw* szerftyügdí iázta. A nyugdíjazásról SZÓló bel­ügyfíiiniSZterl tén delét kimondja, högy V4<iá« ry 1&55. augusztus l-től számított három hó­napra illétrnénvei élvezétébéh marad. A belügyminiszteri leirat hangsúlyozna, Igy kellett határozni, mert a tisztviselői etika meg­kíván ia. hogv fegvelmileg büntetett tisztviselő Vézető állási, amelvben jó példával kell ától­iárnía, né tölthessen be. Meglonta gazdáiét, mert nem fogadták el az azonnali felmondását (A öélm^gyarország munkatársától^ TŐ­rök Mihálvné Tóth Márta míndénés cseléd Vóll H á V Miksa üvég- éS pófeellánkéréSkédő­nél. juliüS Q<én HaVfié megdorgálta a« áSZ­<zonVt, Ifiért munkáját nem végezte el lók T5­rőkrté ezt annyira zokon vetté. hogv kérte a fi­zetését és munkakönvvét és azonnal el akáfta h&gvfti szolgálati helvét. A süőlgálatadó! ra­Sásfíkfidták «bh©8. hogv ftsak l8«éfl éflgédik «1» Ezért Töfökné, arfttkor munkaadói nem általi mt'höfi. 8s«z«íiő»8göh égy ésöfhó konyha­edényt és fflégsfcőkött. A fénclőfSég fŐvidéien plfögta és pénteken blféság elé álHtőtte. B«rJ xe Árpád törvényszéki egyesbiró tárgytHá i'igyle és a róvoltmultu -isszónyt háróüjb^napí fogházra itélte jogerősen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom