Délmagyarország, 1935. július (11. évfolyam, 145-170. szám)

1935-07-02 / 145. szám

T935 julius 2 DÉLMAGYAR ORSZÁG 3 mmmmm Megkezdődtek a városnál a nyári szabadságok Pálfy polgármester héttőn megkezdte szabadságát (A Délmagyarország munkatársától.) A vezeti városi tisztviselők nyári szabadságának végleges beosztása m»st történt meg. A mult évben — mint emlékezetes — a polgármesterválasztás megzavarta a nyári pihenések rendjét, a tisztvi­selők nem vehették ki teljes szabadságukat, azok, akiknek a szabályrendelet és a szokásjog értelmé­ben hatheti pihenő járt, tehát a fogalmazói kar tagjai és azok, akik diplomához kötött állásokat töltenek be, csak egyhónapot kaptak, a többiek pedig egy hónap helyett három hetet. Az idén helyreállt a régi rend és a városi tisztviselők is­mét hozzájutnak teljes szabadságukhoz. A beosz­tott tisztviselők szabadsága már hetekkel ezelőtt megkezdődött, a szolgálati érdek szerint meghatá­rozott sorrendben mennek el pihenőjükre, a ve­zető tisztviselők szabadságidejének megállapítását megzavarta dr. Tóth Béla polgármesterhelyettes betegsége. Dr. Tóth Béla már felgyógyult, fel is jár hivatalába és igy most már a vezető tisztvise­lők is megkezdhették szabadságukat. A polgármester elsején szintén megkezdte sza­badságát. Hétfőn ugyan fent volt még hivatalá­ban, de csak levelezési restanciáját dolgozta fel és aláirta a szabadságidő beosztására vonatkozó határozatát. Eszerint a polgármester két részlet­ben veszi ki nyári szabadságát. Az első részletet hétfőn megkezdté, de julius 29-én ismét elfoglal­ja hivatalát, hogy itthon legyen a szabadtéri játé kok ideje alatt. A szabadtéri játékok után, au­gusztus 28-án ismét elmegy és szeptember 16-án tér vissza hivatalába. l)r. Tóth Béla polgármesterhelyettes szintén két részletben veszi ki szabadságát, augusztus 1-től 29-ig és szeptember 16-tól október l-ig. Renkey Upót kulturtanácsnok julius 1-től augusztus l-ig és szeptember 20-tól október l-ig lesz szabadsá­gon, dr. vitéz Szabó Géza pénzügyi tanácsnok julius 4-től augusztus l-ig és augusztús 28-tól szeptember 16-ig, dr. Csonka Miklós gazdasági ta­nácsnok augusztus l-től szeptember 11-ig, dr. Katona István előljárósági tanácsnok augusztus 6-tól szeptember 16-ig. Dr. Kemenesy Tibor tb. tanácsnok, a népjóléti ügyosztály vezetője julius l-től augusztus l-ig lesz szabadságon, ezalatt dr. Vicsay Emil helyettesíti. Verebes Ernő, Szilágyi Feleki Kamii, Kabos i Marcsa Gózon i i személyesen fellépnek filmen téntekan Mrosiüan. Sr;lrak Három halálos áldozata volt a tiszai fürdésnek A kánikulai hőség két áldozatot követelt (A Délmagyarország munkatársától.) A két ünnepnap alatt sok súlyosabb természetű rendőri esemény történt. A nagy kánikulai melegnek több halálos áldozata volt. A Tiszába, illetve a Marosba hárman fulladtak bele. A Maros-torkola­tánál történt az egyik. Eidl Lajos 21 éves mázolósegéd Kovács Mihály nevű barátjával vitorláson rándult ki vasárnap délelőtt • Marosba. Eidl Lajos menet közben kiugrott a csónakból, többszór a viz alá merült, igy játszadozott addig, amíg « lába görcsöt nem kapott. Többet nem buk­kant feL Barátja kétségbeesetten kereste, majd ér­tesítette a vizimentőket, de azok kutatása is eredménytelen volt Eidl Lajos holttestét elsodorta r viz. Czernai János 20 éves kereskedősegéd is a Tiszában lelte halálát. Czernai több barátjával együtt bi­ciklin rándult ki a Sárgára. A fiatalok egész dél­után szórakoztak, később fürödni mentek a lapá­lyos partra. Czernai belegázolt a vizbe és hirte­lenül elvesztette lába alól a talajt, de egyúttal elvesztette lélekjelenlétét. Fuldokolni kezdett, ke­iével kétségbeesetten hadonászott. Barátai csak­hamar észrevették, hogy Czernai halálos veszede­lembe került Segítségére siettek, de nem tudták megmenteni. A folyó elsodorta a szerencsétlen fiatalembert. a Tisza harmadik áldozata egy eddig ismeretlen kisfiú volt, aki pajtásaival együtt a Kőrosi-csárda környékén fürdött. A gyer­mek hirtelen elmerült a hullámos vizben és bár többen utánaugrottak, megmenteni nem tudták. Hétfőn bejelentették , rendőrségen, hogy Landész Lajos 11 éves, Szillén?llgárut 40 szám a]aU ]akó kisfiú, egy szobafestő kísfia eltűnt. Valószínű, hogy az eltűnt Landasz-gyer,* azonos azzal, aki a vizbe veszett. A nagy hőség fa halálos áldozatot követelt. ördög Istvánné, Cserzy Mihály-ucca 5. szám alatt lakó fiatalasszony szombaton délután a nagyszéksósi határban lévő földjén dolgozott. A nagy melegben hirtelen rosz­uul tett* eszméletét vesztette és mire orvosi se­gítség érkezett volna, meghalt. Halálát hőguta okozta. Gál Sándor 41 éves tanyai koldust it a nagy hőség ölte meg. Vándorlása közben a királyszéki iskola közelében, az árokparton, a forró napsütésben elaludt és többé fel sem kelt. Rö/zke határában lévő vadászterületen vasárnap délután tűzharcot vivott Fusák István vadőr két vadorzóval, akik nyúlra vadásztak. A vadőr megállásra szólitotta fel a vadorzókat, aikik közül egyik válasz helyett rátüzelt a vadőrre, Fusák viszonozta a tüzelést, mire a vadorzók eltűntek. A rendőrség keresi a vadorzókat. Jelentette a Délmagyarország, hogy a Csillagbörtön külső tatarozási munkálatainál, két emeletnyi ma­gasságból lezuhant csütörtökön Scraszel Imre 21 éves szobafestősegéd. A fiatalember jövedéki ki­hágás miatt ült a börtönben. Súlyos belső és külső sérüléseket szenvedett, mindkét karja és lába több helyen eltörött. Scraszel a sebészeti klinikán, aho-l ápolták, vasárnap délelőtt meghalt. Halála előtt vallomást tett és kijelentette, hogy a sze­rencsétlenségnek egyedül ő volt az okozója, inert artistamutatványokat v.égzett a magas létrán. Az ünnepek alatt Motor-baleset a Tiszán (A Délmagyttrország Munkatársát ól.) Hétfőn délelőtt könnyen végzetessé válható szerencsétlen­ség történt a Tiszán. Wagner Ernő ismert szegedi kereskedő a Tiszán motorozott, közben a klinikák előtti vizén eltörött a motor benzinvezető-csapja. Wagner, hogy a motor kigyulladását elkerülje, kezével fogta be az eltört csapot, majd megfor dult és teljes gázzal sietett vissza, a Szegedi Eve­zős Egylet klubházába. A nagy sebesség miatt aj uton tüz nem keletkezhetett, de alighogy a klub­ház mólójához ért és leállt a motor, láng csapott fel. Wagner Ernő kiugrott a csónakból, de igy is égési sebeket szenvedett a kezén. A motort igye­keztek megmenteni. Homokkal, viz.zel oltották, de ez nem sikerült, végül is a csónakot elsüllyesz­tették. Igy megmentették attól, hogv porrá égjen. Radnai Miklós perében 400 pengőre Ítélték Kőszegi Terézt Budapest, julius 1. A budapesti büntetőtörvény­szék hétfőn tárgyalta Kőszegi Teréz operaénekes­nő rágalmazási ügyét Radnai Miklóssal, az Ope­raház igazgatójával. Az elnök ismertette a vádira­tot, amely szerint az ügyészség felhatalmazásra hivqtalból üldözendő rágalmazás vétségével vá­dolja Kőszegi Terézt. Az elnöknek arra a kérdé sére, hogy bűnösnek érzi-e magát, az operaénekes nő igy válaszolt: — Igen. Ismertette a bíróság Kőszegi Teréznek a knl­tuszminisztarhez intézett beadványát, amellyel kapcsolatban a művésznő azt mondotta, hogy azt felzaklatott lelki állapotban irta és az adatok tévedé­sen és félreértésen alapultak. Sajnálja azt, arai történt és ünnepélyesen bocsánatot kés Radnai­tói. Ezután az ügyész mondotta el vádbeszéd ét és • legszigorúbb megtorlást kérte. Radnai Miklós kijelentette, hogy a példátlan tá­madásért csak példás elégtétellel elégedhetik meg. A védőbeszéd után Kőszegi Teréz a birói emel­vény elé lépett és zokogásba fűlő hangon kijelen­tette, hogy a vádbeli beadvány fedi n valóságot és igaz. Egyórai tanácskozás után a báróság ítéletet hozott. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Kő­szegi Terézt felhatalmazásra üldözendő rágalma­zás vétségében, ezért az enyhitő körülmények fi­gyelembevételével 400 pengő pénzbüntetésre ítélte, amely behajthatatlanság esetén 200 pengőnként 3—3 napi elzárásra változtatható át. Kőszegi Teréz megnyugodott az Ítéletben, az ügyész fö­lyosbifásért fellebbezett. Szechenuí MOZI Kedden és szerdán BE évad két legnagyobb sikerű filmje A bécsi bál Paula Wessely-ivel AMOK Marcallan Chantaliar. Előadások 5 órától folytatólag. A quarnerói Riviérán LAURANA napfényes tengeri strandján aa több kocsmai verekedés • történt. A Janik-féle vendéglőben egy sereg fia- ! talember duhajkodott, akik súlyos sérüléseket ej- j tettek Talli István 30 éves színházi diszletezőn. Kosztor Illés szabadnapos katona a Somogyi telep egyik vendéglőjében duhajkodott és megt madta a zárórát csináló rendőröket is. Megindult ellene az eljárás. Szombaton este Gombos Péter nyugalmazott böi tönőr aszpirinnel megmérgezte magát. Gombosnak ez volt a har- , madik öngyilkossági kísérlete. Állapota súlyos, a kórházban ápolják. — A Tápéi-sor 18. szám alatt lakó Bakacsi Péter 37 éves lakatossegéd feleségé­ve] összeveszett és felakasztotta magát. Tettét idejé­ben észrevették és levágták a kötélről. Állapot n kielégítő. EXCELSIOR nagyszállót a legjobb társaság szine-java keresi fel gyógyulás, üdülés, nivós szórakozás végett. — A pompás nagyszálló Közvetlen a tengerparton épült; loggiás szobáiból, tengerparti terraszos ét­terméből gyönyörű kilátás nyilik a kék Adriára és a közeli szigetekre. Elegánsan berendezett tár­salgók, női szalon, dohánvzóterem, iró és olvasó­szoba állanak a vendégek rendelkezésére. A hotel konyhája elismerten a legkitűnőbb; kívánatra di­étás étkezés. — A legtökéletesebb komtort mel­lett is az árak igen mérsékel lek I Mindennemű felvilágosítás, czobarendelés, pengő­befizetés az „Uj Magyarság" Utazási Irodájánál (Budapest, VII., Rákóczi ut 30. T. 464-20.) 130

Next

/
Oldalképek
Tartalom