Délmagyarország, 1935. július (11. évfolyam, 145-170. szám)

1935-07-20 / 161. szám

SZEOEO. Szerkesztőség: Somogyi ucca ax. I. em. Telelőn: 23-33.. Klndónlvatal, kOlctOnkttnyvt.tr e>» jegyiroda: Aradi «cen 8. Telefon: I3--Ot». _ Nyomda: LAW UpOt ucca 19. Teleion: 13-be. - Távirati É* leveleim: Dtlmagyarortzáa. Szeged. Szombat, 1935 julius 20. Ara 10 fillér XI. évfolyam, 161 sas. KLÖEIZErtü: Havonta hciybcn 3.IU, vidéken é* Budapeaten 3.00, KUlftfldtSn b 4U pengő. — Egyes iMm Ara hétKöl nap lO. vawJr- és Ünnepnap 1® fíii. Hlrdeiések felvétele tarifa axerlnt. Megjelenlk hélto Kivételével napolta reggel. A városi gondolat Nem titkoljuk, hogy szenvedélyünk a városi gondolat, szinte rögeszménk. .Soha be nem telnénk azokkal az alkotásokkal, amelyek egy várost igazi városfeá varázsolnak át, csatornázás, jó kövezet, vízvezeték nélkül alig érdemes élni s nincs elég drákói ítélet, amelyet ne találnánk túlságosan enyhének a fapusztitókkal szemben. A tökéletes szigorúság abban a tekintetben, hogy nedves lakásban ne lakjék senki, — van olyan kultura és nemzetgazdaságilag fontos elv, mint sok más, amiről fontoskodva szoktak szónokolni a zöldasztalok elméleti hősei. A gyermekjátszóterek, árnyékos parkok pedig épp azt a generációt edzik acélosabbá, amelyre szeretünk gyakran hivatkozni, lényegileg azonban rábízva őket arra, aki ha felruházza a mezők liliomait, talán ád a gyerekeknek is egészséges, ezerféle fertőződéstől megóvott, tüdőt. Csak kikapott részletek ezek a fogalmak abból a nagy komplexumból, amik a városi gondolatot teszik a városi feladatokkal együtt. Ezeket keressük a magunk portáján és ezt lessük más városok munkaprogramjában, az egész ország boldogulását érezve minden lépésnyi haladásban. Másodrendű kérdés aztán, hogy milyen sorrendben valósulnak meg az alkotások, mire futja, mire nem, hol dotálják megértő mértékben a költségvetés megfelelő tételeit, hol helyeznek súlyt kevésbé fontos dolgokra, — csak épüljön ki minden, ami kiépítésre vár. Ebben az elgondolásunkba aztán most olyan különös esemény csöppent, ami valósággal probléma elé állit bennünket. Nem magyar városról van szó, hanem jugoszlávoktól megszálltról, jelesen Nagybecskerekről Szegény kis város volt mindig, fejlődését különösebb módon sem a magyar rezsim nem tudta előbbre vinni, Iegkevésbbé az uj, amely változó kormányaival és vele váltakozó tisztviselői karóval örült, ha élt s a holnapnál messzebb nem merészelt tekinteni. Mikor ugyanis egy szerb kormány megbukik, nem csak a jegyzőket cserélik ki, hanem a levélhordókat is, hozza mindenki magával a saját garnitúráját. Hogyan lehet igy a jövőnek dolgozni? Az utóbbi esztendőkben azonban uj polgármestert kapott a város és a kis helyiség olyan fellendülésnek indult, amely ujjongással töltött el mindenkit. Vízvezeték, csatornázás, kutak fúrása, építkezés, parkosítás, rohamosan követték egymást, már tárgyalások kezdődtek villamos vaSut létesítése érdekében a polgármesternél nem volt népszerűbb ember, munkaalkalmakat is teremtett, s beceneven emlegette mindenki, (mint nálunk annakidejen Szeged Gyuriját, később Veszte?*>'. — "}a Pedig feszítsd meg-et ordítoznak feleje, mar inzultálták is, az uj kormány pedig felmentette. A boldogság korszakában ugyanis senki sem kereste, honnan kerül elő az alkotásokra a pénz, mindenki csak az alkotásoknak örült. De magát a dolgot lehet a pénz tragikomédiájának is nevezni. Van ugyanis a városban egy nagyszabású modern cukorgyár, a polgármester ugy találta, hogy tulkevés adót fizet, tulsok kedvezményben részesül a jövedelméhez képest, hát kivetett ra valamilyen cimü helyiaclőt — amilyen másfelé a helypénz, vagy a krajcárilleték — s hiába tiltakozott, az összeget behajtotta rajta. Még szép, hogy megengedte a birtokon kivül való fellebbezést, csak csináld, ismerem jól a közigazgatás nemzetközi utait. Nem vadszőlő az, hogy egyetlen éjszaka méternyit fusson. Mire kitört a botrány s a felső fórumok megállapítottak, hogy a cukorgyár nem köteles a helyi adókat fizetni, a hosszú évtizedek óta hiányzó közmüvek már elkészültek s hiába csapták el most a polgármestert, a kutakat, nem temetik be, a parkokból nem csinálnak ujra fiakkerstandot, a csatornázás százak és ezrek egészségét óvja meg. Idővel pedig, ha elmúlt a szerb származású közmondás ideje a három napig tartó csodáról, kiegyenesednek a dolgok, aminthogy egész görbeségek is kiegyenesednek, egész bizonyosan megkapja a kedves-emlegetettség elégtételét. — Mégis csak derék legény volt az a bolondos Jócó, benne teljesedett ki a legtökéletesebben a városi gondolat, hálátlanok volnánk és nem érdemeinők meg az általa előteremtett hideg vizet, sem ha tovább szidnék. A cukorgyár majd visszakapja a tőle bevasalt milliókat részletekben, — ha csak nem adott önkénykedésével ötletet a Jócó az adó állandósításához, az ilyesmiben ugyanis sosem lehet biztos az ember. Egyébként st kárpáljuk olyan nagyon ezt a városszcrerői .férfiút, hiszen ha nagyon keresgélünk, találunk békebeli erdélyi várost, ahol csak akkoi tudta meg a lakosság, micsoda titokzatos hatalmas palota épül, amikor meg kellett szavazni a költségét, Temesvár múltjából színtér, tudnánk érdekes apróságokat felemliteni, viszont ha nem akarunk olyan messzire menni, van némely történelmünk jómagunknak is. Amikor ugyanis vissza kellett fizetni behajtott pénzeket, amiknek a kötelezettsége nem éppen százszázalékig biztos alapon indult el. De szükség volt rá. Nem tapadt hozzá sem bün, sem visszaélés és a városi gondolaton kivül ez a fő. Az afrikai háború előtt összeül a Népszövetség, de a viszály érdemleges tárgyalását őszre halasztja 29-ére összehívták a Tanácsot Genf, julius 19. A Népszövetség titkársága nem erősiti meg, de nem is cáfolja meg azt a hirt, hogy a titkárság táviratot küldött a népszövetségi tanács tagjaihoz. A hivatalos közleményben rámutatnak a május 25-én hozott tanácshatározatra, amely szerint a Tanács az esetben, ha julius -o-ig nem történt volna meg az abesszin—olasz döntőbíróság ötödik tagjának kinevezése, az abesszin—olasz viszály ügyét ismét kezébe veszi. A közlemény rámutat arra, hogy ezen Möpontig a döntőbíróság hatáskörébe tartozik az ötödik döntőbíró kinevezése, illetőleg a kitűzött határidő elnapolása. . , Genfben ugy tudják, hogv Aveno) főtitkár a népszövetségi tanács tagjaihoz táviratot intézett és ebben azt javasolja, hogy a tanács julius 29-én üljön össze. Azt hiszik, hogy csak igen rövid ülésszak lesz csupán az ötödik döntőbíró kinevezésével foglalkozik, a viszály érdemleges megvitatását pedig a következő ülésszakra halasztja. Az angol lapok közül a Daily Mail azt irja, hogy nagyon kevés reménv van arra, hogy el lehessen hárítani a háborút. A Morning Post Mussolininak arról a kívánságáról ir, hogv a Népszövetség ne avatkozzék bele az ügvbe. A Britisch United Presshen Mussolini-nyilatkozat jelent meg az abesszíniai kérdéssel kapcsolatban. Az olasz miniszterelnök többek között azt mondotta, hogy nem ragaszkodik a háborúhoz, de fel kell készülni minden eshetőségre. Abeszszinia bármely pillanatban megtámadhatja az olasz gyarmati. t, amelyek 8 ezer kilométernyire fekszenek az anyaországtól. Nem látja szükségét még annak, hogy Olaszország kilépjen a Népszövetségből. Japán jelentkezik London, julius 19. Az „Exhange Telegraph * Tokióból jelenti: H i r o t a külügyminiszter közölte a tokiói olasz nagykövettel, hogy Japánnak igen komoly gazdasági érdekei vannak Abessziniában és ezért nem maradhat közömbös a háború lehetőségével szemben. A japán külügyi hivatal egyidejűleg nyilatkozatot tett arról a római híresztelésről, amely szerint a római japán nagykövet biztosította volna Mussolinit, hogy Japán nem fog az abesszin vitáha beleavatkozni. Erre vonatkozólag kijelentették a japán külügyi hivatalban, hogy a római japán nagykövet még mult év októberében kaj>ott utasítást, midőn Tokióból Rómába utazott és ennek az utasításnak nem voli semmi köze sem a háborús fenyegetéshez. Hozzátette a külügyi fíTvataT egyik lisztviselője, hogy a római japán nagykövetnek arra nem volt utasítása, hogy Mussolinit meglátogassa és hogy az olasz—abesszin vitára előterjesztéseket tegyen. Az utóbbi nyilatkozat közzététele után a tokiói olasz nagykövet a japán külügyi hivatalba ment, ahol a külügyminiszter azonnal "