Délmagyarország, 1935. június (11. évfolyam, 122-144. szám)
1935-06-25 / 140. szám
A Három törvényhatóság 20 ezer pengőért megváltja az algyői kompoj, hogy megindulhasson az algyfii híd átalakítása (A Délmagyarorság mnnka társától.) Azok a tárgyalások, amelyek három érdekelt törvényhatóság, Szeged, Csongrád és Hódmezővásárhely, valamint a Pallávícini-uradalom között indultak meg az algyői vasúti hid kőzuti hiddá való átalakításával kapcsolatban — mint ismeretes —, eredményre vezettek. A Pallavicifi-uradalom, tekintetlel a hid átalakításához fűződő fontos közérdekre, közölte az érdekeltekkel, hogy az algyői révjogáról tízezer pengőért lemond, ha az érdekeltek megváltják a vámtárgyat is, magát a kompot tízezer pengőért. Az érdekelt törvényhatóságok nevében dr. Pálfy József polgármester fölterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszterhez és bejelentette, hogy a három törvényhatóság a komp megváltásához szükséges tizezer pengőt készségesen összeadja, a minisztertől csupán azt kéri, hogy vállalja el az államkincstár terhére a réviog megváltását és fizesse ki a Pallavicini uradalomnak a tizezer pengőt érte. Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter most válaszolt a polgármester felterjesztésére. Kő zölte, hogy ezt a kívánságot nem teljesítheti, mert az allam több, mint kétszázötvenezer pengőt költ a hid átalakítására és így méltányos a kivánság, hogy a Pallavicini-uradalom buszezer pengős igényét a három érdekelt törvényhatóság elégítse ki. A törvényhatóságok képviselői már tartottak ebben az ügyben megbeszélést és elvben elhatározták, hogy a terhet egyenlő arányban osztják fel a három törvényhatóság között, a húszezer pengőből tehát mindegyikre 6666 pengő esik. A polgármester a szerdai kisgyülésen javaslatot terjeszt be, javasolni fogja a Szegedre eső 6666 pengő megszavazását. MAKÓI HÍREK Szerdán megkezdi vásárlásait a makói hagymaszindikátus. A makói hagymakertészek urnapl nagygyűlését követő napon _ mint közöltük —, megalakult a makói hagymaszindikátus, amelynek ezévi összetétele teljesen megfelel az elmúlt évinek. Az uj szindikátus és a termelők képviselői a földmüvelésügyi minisztérium meghívására együttes ülést tartanak Budapesten, a földmüvelésügyi minisztérium értékesítési központjában s amenvnyiben ezen az ülésen ujabb komplikációk nem merülnek fel, ugy a most következő szerdán már kezdi zöldhagymavásárlásait a makói hagymaszindikátus. A zöld üzlet elé egyébként most igen nagy reménységgel tekintenek ugy a kertészek, mint a kereskedők, mert — bár a kiUföldl termés ls kiválónak igérekzik — a makói hagyma ebben az évben hetekke? előzi meg külföldi versenytársalt, ami nagy üzleti lehetőségeket biztosit számára. Nem sikerült a selyemhernyótenyésztés. A selyemhemyótenyésztés most ért véget, a beváltó hivatal most váltja be a gubókat, amelyek ugy minőségileg, mint főként mennyiségileg, mélvfin alatta maradnak az előző évek eredményeinek. Sok makói család nemcsak, hogy nem keres ezen a rendkívül sok munkát, fáradságot és befektetést Igénylő tenyésztésen, hanem ellenkezőleg, a gubók árából még azt a ruhaneműt se tudja pótolni, ami falevélgyűjtés közben szakadt le a testéről. Két doboz hernyó után alig 6—7—8 pengőt kapnak, ami két-három ember három heti munkálkodásának az eredménye. Az adóhivatalban, ahol a gubók árát fizetik ki, óráról-órára igen elkeseredett jelenetek játszódnak le, anélkül, hogy bárki is segíthetne e szegény emberek baján. Gyenge volt a vásár. A vásárok forgalmát csalhatatlan biztonsággal lehet megállapítani a befolyó heíypénzekből. A mostani állat- és kirakodóvásár pedig e heíypénzekből itélve, Igen gyengének mondható, mert a szokásos 1300 pengői hclypérzekkel szemben ezúttal alig 13M9 pengS he'ypénz folyt be. Különösen gyenge volt ped'g az álktvásár, amelynek helypénze 50 százalékkal marad alatta az elmúlt évi és hasonió időben tartott vásár helypénzjövedelmének. — A Szegedi Munkás Dalegylet köszönete. A Szegedi Altalános Munkás Dalegylet vezetősége ezúton mond köszönetet mindazon egyesületeknek" és magánosoknak, akik zászlóavató ünnepélyükön zászlóssegmegváJlfes elmén adományaikkal aa egyesületet támogatták. Úgyszintén hálás köszönetet mond a dalegylet mindazoknak, akik Szegedre érkezett munkásdalosokat étkezéssel voltaid szivesek ellátni. KI nem tud fa, nagyon ritka, Podvennel a szabás fltha. Egyenruha és uri szabóság. Kígyó n. 3. Feketesas a sarok. Cserkészfelszerelések raktára. NAGY cipőüzem SSiSSi^Jí I SfaVfl I után rendelésre. Feketesas u. ¿1. v j»Vit4»t »illatok ilátraiékos könyveléseket feldolgoznak, mérleget, társas elszámolásokat elkészítenek és felfllTlzsgálnak, — könyvvizsgálat esetén mint ellen szakértők érdekeit legjobban védjük meg. HOFBAUER TESTVÉREK add és könyvszakértők aUDIPEST, IV. MÚZEUM KRT 7. Tel: 09—757. Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF Síyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarorszá* Hírlap- és Nyomdavállalat Bt. könyvnyomdájában Felelős üzemvezető: Klein Sándor Kérjen mindenütt kávéházban, vendéglőben, vásárlásnál szabadtéri számolócédulát Minden számolócédula a Dóm-téri játékok hirél és sikerét szolgálja HireU Az idő A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 81.0, a legalacsonyabb 17.6 C. A barometer adata milliókra és tengerszintre redukáíva reggel 761.3, este 760.3 mm. A levegő páratartalma reggel 85, délben 45 százalék. A szél iránya északkeleti, erőssége 1—2. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 ftrakor. Időjóslat: Északkeleti légáramlás, helyenkint záporeső, vagy zivatar. A hőmérséklet még tovább emelkedik. — Rákóczi-gyűlés. A Szegedi Rákóczi Egyesület vasárnap tartotta meg nagy érdeklődés mellett Lantos Béla elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. A közgyűlést az elnök lelkes beszéddel nyitotta meg, majd Bálint Gyula titkár tartot'a meg magasszinvonalu emlékbeszédét II Bákóczi Ferencről. Ezután következett a tisztújítás, amelynek kapcsán a közgyűlés egyhangúlag ismét L a nt o s Bélát választotta meg elnöknek, akit a közgyűlés nagy ünneplésben részesített. J á r o 11 Géza jelölő bizottsági elnök előterjesztésére a közgyűlés a tisztikart a kővetkezőkben váíasztotta meg; társelnökök: Kőrmendy Mátyás és G á rg j á n Imre, ügyész: dr. Hunyadi János, főtitkár: dr. vitéz Gárgyán Imre, titkár: Bálint Gyula, jegyző Barabás Jenő, pénztárnok: ifj Gaál István, ellenőr: Varga József, háznagy: Vály Lajos, kőnyvtárnok: Baráth Béla, zászlótartó: Lengyel István. — A két uj kéményseprókerület közül csak az egyikre irják ki a pályázatot. Megirta a Délmagyarország, hogy végre megérkezett a módosított kéményseprési szabályrendelet kormányhatósági jóváhagyása, amely a kéményseprőkerületek számát nyolcról tizre emeli fel. Eredetileg az volt a terv, hogy az uj szabályrendelet életbeléptetése után, ami a közgyűlési kihirdetéstől számított harminc nap múlva következik be, mindkét uj kerületre kiírják a pályázatot. Most azután kiderült, hogy csak az egyik kerületre irhát ki pályázatot a város, mert a másikat minden pályázat mellőzésével özvegy Földváry Sándorné kapja meg özvegyi jogon. Ezt a jogot ugyanis a kereskedelmi miniszter még a mult évben kiadott rendeletével biztosította az özvegy számára. — Elhízott egyéneknél a már régóta szívesen alkalmazott természetes „Ferenc József keserüvizkura a bélmüködést erőteljesen előmozdítja, az anyagcserét tetemesen élénkíti, a zsirmennyiséget megfelelően lecsökkenti és a testet könnyeddé teszi. Az orvosi szakirodalom kimutatja, hogy a Ferenc József víznek a máj és a végbél felé irányuló vértolulásoknál, valamint aranyérnél és prostatabajóknál is valóban áldásos hatása van. — Lippafüred: Buda—Pest—Lourdes—Graz 80 pengő. A kies Lippafüred ezen városok szépségeit és vonzerejét összesíti magában. A Maros két partján ugy fekszik, mint Buda és Pest Lippa képviseli Pestet. Radna gyönyörű hegyeivel és kiránduló helyeivel, a hegyaljai zamatos borokat kimérő kedves kocsmáivá? a budai mulatókat. Radnán fekszik a Ferenorendiek évszázadoe kolostora, amely tizerévei vonzza a bucsujárókat. Különösen híres a NagyboModasszonyl bucsu, amelyet Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Kiszombor és Csaba magyar közönsége szokott évenként látogatni. Lippát Romániában KisGrátz-nak nevezik, mert kies fekvésénél és olcsóságánál fogva nagyon sok nyugdíjas lakja. Mindezeket a vonzóerőket tetézi Lippafüred, amelynek Rádiiwnaktivitásu, Szénsavdus vasas, kénes alkalikus ásványforrásait különösen: szívbajosok, magas vérnyomásu, érelmeszesedés, reuma, vese és hóíyag, női bajok és vérszegények keresik fel és azok, akik tiszta hegyi levegőjében üdülést és pihenést keresnek. A lippafüredi magyar konyha messze vidéken híres, a könnyen megközelíthető aradiak és temesváriak egész autótábora íepi el vasárnaponként a fürdőt, amely vasúti sinautókon néhány fillérért felkereshető, ugy, hogy a fürdővendégek is szórakozást találnák a közeli két nagy városban. A román kormány eltörölte a vizumd iit, a tartózkodási dijakat, a hatóságoknál való jelentkezést is, ugy, hogy aki két hetet kellemesen akar Lippafüreden eltölteni, esetleg aradi vagy temesvári rokonait is meglátogatni, az 80 pengő költséggel kötheti össze a kellemeset a hasznossal. Felvilágosítást ad a fürdőigazgató ság.